Zyma Trophy 2014



Kikerült pár hete az idei Zyma trophy kiírása, Szilvi viszont nem volt lelkes. Ellenben még a két héttel ezelőtti túra alkalmával megkérdeztem Sanyit, nem érdekli-e egy jobb egy. Érdekelte, úgyhogy küldtünk nevezést, és tegnap reggel fél hétkor találkoztunk a siófoki Tescónál. Kapofőnél teletankoltunk, és fél 8 után nem sokkal oda is értünk. Megejtettük a gépátvételt és regisztrációt, majd mentünk is az első specbe.



Mire végeztünk, már állt a sor a rajtnál, kávéztunk egyet, és elnindultunk. A terep a tavalyinál jóval durvább volt, illetve az útvonal is durvább helyeken ment keresztül. Mondjuk az első elakadásunk vicces volt, mert egy szép nagy dagonyán kellett átmenni, aminek a közepén ráadásul megálltunk valaki miatt, és csörlőzés után sikerült rájönni, hogy 2H-ban maradt az autó :D

Aztán a következő érdekes helynél Sanyi későn vette észre az instrukciót, hogy merre kéne kerülni utcai autóval, de gondoltuk, már nem fordulunk vissza, megnézzük, mi van arra. Sár volt :)



A legszebb rész az volt, ahol a képen látható helyen sikerült egy olyan nyomot választani, hogy a jobb kerék a bal nyomba, a bal oldal meg a domboldalban. Volt benne egy pár méter olyan szakasz, ahol simán 45° fölött dőlt az autó, és azon tűnődtünk, hogy melyik pillanatban fekszik az oldalára :) Sajnos megörökíteni nem sikerült. Aztán itt is meg kellett állni egy elakadt autó miatt, és megint csörlőzés lett a dologból.

Volt aztán még pár érdekes rész, összesen négy helyen is kellett csörlőzni, de voltak olyan helyek, ahol előttünk nagyvasakkal elakadtak, mi meg gond nélkül átmentünk, pl itt:



A lényeg, hogy önerőből teljesítettük az 50-60 km-es távot, és olyan fél kettő körül meg is voltunk a második speccel is. Itt aztán várás következett, mert a profi kategória specének helyére lett kitűzve a normál harmadik spece, közben lemostuk az ablakokat meg a fényszórókat, hogy a hazautat meg tudjuk oldani. Mire végeztünk mindennel, lett kaja is, megettük, aztán valamikor fél öt körül elindultunk haza, mert az eredményhirdetés valamikor későn volt csak várható.



Ideén is jó móka volt, Sanyi is élvezte, ezúton is köszönöm neki a navigátori teendők nagyszerű ellátását, legközelebb a tiéddel megyünk, már csak azért is, mert ma két órán keresztül próbáltam magasnyomásúval eltávolítani a dzsuvát a kocsiról, és a belsejéig még el sem jutottam :)

Update:
Kikerültek az eredmények, a kategória 30 indulójából 12. helyet sikerült elérni, 0 hibaponttal, 141 másodperces összesített spec-idővel. Ez nekem bőven jó :)

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!