Címke: csörlő (21)

Tevékenységtérkép

Csörlő 2.

Mára a terveknek megfelelően el is készült az autó.
Ilyen lett:



Igen, nem sok minden látszik, de pont ez volt a lényeg, ahogy az X-nél is:



Ránézésre működik, hogy mit tud, az meg kiderül majd élesben :)

Bekerültek az új fényszórók is, érezhetően jobb a fényük, mint az előzőnek. Itthon sötétben még állítgattam egy kicsit őket, majd ha lelkes leszek, megyek vele még próbakört, aztán igazgatom még őket.

Csörlő 1.

Lajos megígérte, hogy még idén felrakja az autóra a Lengyelországban két hónapja vásárolt csörlőt. Tekintve, hogy lassan itt az év vége, kénytelen volt nekiállni :)
Szóval még vasárnap, a kirándulás után ott hagytam az autót, aztán neki is tudott állni kitalálni és megvalósítani a dolgot.

Közben felmerült, hogy ha fényszórót akarok cserélni, lehet, hogy most lenne jó, ha már úgyis le van bontva az autó eleje.
(Tudni kell, hogy a jobb elejét az előző tulaj összetörte kicsit, és ettől a fényszóró fülei is letörtek. Mivel egyértelműen igazítani kell emiatt a felogatási pontokon is, nem álltam neki otthon a dolognak.)

Tehát rendeltem egy pár Depo fényszórót az autósboltban 25 pénzért, ami mára meg is jött, meg vettem hozzá egy pár darab 7-es patentet, a hiányzóakat pótolandó, aztán elugrottam a cuccal Palotára.

A nagyobbik része már meg is van a dolognak, van csörlőtartó, meg még ki is fog férni a kötél meg ilyenek :)  



Most a villamos bekötés van hátra, aztán már csak össze kell rakni :)

4 Beskidzki Zlot Fiata 126p, Węgierska Górka

Lengyel barátaink idén is szerveztek közeli találkozót, így annyira nem volt kérdés, hogy megyünk-e, hogy egyben ez lett a Club126 Őszi Találkozó is :)
Egy darabig vacilláltunk, hogy Vincét vigyük-e, de egyrészt csak ideiglenes személyit sikerült neki inétzni, amiről a követség sem tudja, hogy jó-e külföldön, másrészt meg nem akartunk sokat szopni, így végül az utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy itthon marad.

Pépntek reggel 7-kor indultunk azoktatóékkal, és Komáromnál csatlakoztak DKW-ék és Raverék. Mindeféle gond nélkül haladtunk, és fél kettő körül meg is érkeztünk a szállásra. Ahol senki nem volt :) Némi tanakodás után sikerült megszereznünk a szobáink kulcsát, lepakoltunk, és elmentünk regisztrálni Bialába, a Maluch Caféba. Az a hely jó, nagyon hangulatosan van dekorálva. Kicsit még kajáltunk is, aztán elindultunk visszafelé. Tankoltunk, bevásároltunk, majd álltunk egy órát dugóban, és hipp-hopp a szálláson voltunk. Az este gyorsan elszállt, az éjjel meg nagyon rövid lett.

Szombaton reggel elmentünk fényképezkedni a szomszéd faluba, ahol a két évvel ezelőttihez hasonlóan a kosaras emelős megoldást választották. Kicsit szkeptikus voltam, de idén egy fokkal komolyabb technikát szereztek a srácok, és 50 méterről már egész jó kép készült.



Jó, a beállítás nem olyan profi, mint a miénk, de a célnak megfelel :) Mi az U bal alján állunk.
Innen átmentünk a szállás melletti placcra, ahol egy lezárt úton még versenyek is voltak. Ezt mi kihagytuk, ahogy a tájékozódási versenyt is, és elindultunk megint Biala felé. Fényképezkedtünk egy nagyon gyorsat a Fiat gyár előtt, aztán ott hagytuk a többieket, és átugrottunk 10 km-rel arrébb, venni egy csörlőt, ha már egyszer Lengyelországban vagyunk :P
Visszaérés után a belvárosban kajálásba csatlakoztunk be, utána megint útbaejtettük a Maluch Cafét - nem kellett volna, pár kávére legalább egy órát vártunk. Ezzel sajnos el is ment az idő, úgyhogy indulhattunk vissza a szállásra. Ott este kajálgatás és eredményhirdetés után szabadtéri diszkó volt a program, és hát némi alkohol után az ember tök élvezi a lengyel mulatóst is :D

Reggel későn ébredtünk, majd gyors összepakolás után hazafelé vettük az irányt, valamikor 11-dél körüli indulással. Két autóval jöttünk csak Zsoltiékkal, kifejezetten haladósan, de mivel megálltunk hosszabb szünetre a privigyei Mekinél, illetve bementünk egy Lidlbe Verebélyen, így nem igazán jöttünk jó időt, hat körül értünk haza.

Összesen alig 880 km-t mentünk a hétvégén, beleértve a helyi mászkálást is, és kifejezetten kellemesen sikerült a hétvége.

Nem bírtam magammal...

...mert már több mint egy hónapja nem voltam kinn, mert vagy az időjárás nem volt szimpatikus, vagy nem értem rá.
Próbáltam rávenni Lajost, hogy menjünk valamerre, de aszonta, hogy éppen lepolírozta a Pajerót, meg szép tiszta is, nem keni össze... Minek az ilyennek terepjáró? :)



Azért beült jobb egybe, és konkrétabb ötlet nem lévén, nekiálltunk a tési út bal oldalán egy horgot kipucolni. Volt favágás bőven, meg fát csörlővel elhúzás, meg a kivágott, feldarabolt, lehúzott fa gyökerét csigával arrébb húzás, de aztán egy idő után feladtuk, mert nem tudtuk, mennyi lehet még hátra a bedőlt részből. Szóval elmentünk körbe, aztán realizáltuk, hogy kb. 2-300 métert kellene még kipucolni, és sok év után újra járható lenne az az út. Majd legközelebb.



Némi kavargással átmentünk a "motorösvény" felé a Vár-völgybe, ahol megint jó az út, mert felhasalt a kocsi a fő csapáson a bakhátra :) Utána viszont van egy út, ami mindig is be volt nőve, és most kipucolták, azon keresztül mentünk fel a tócsás útra. Onnan a Sötét-horogba ereszkedtünk le, de ott is istentelen állapotok vannak, minden fakitermelési maradékot az útra mosott az eső, magának a Horognak az alsó része meg borzasztó sziklás lett ugyanilyen eróziós okokból.



Innen az Olasz erődhöz próbáltunk eljutni, mert a neten láttam fotókat valami föld alatti ojjektumról, és kíváncsi lettem volna rá. Na, ez nagyon nem lett meg, valahogy ki kéne deríteni, hol van pontosan. Annyi biztos, hogy a nagy betonokból meg sziklákból álló építményeket is bedöntötték teljesen, és csináltak egy murvapúpot a tetejükre. Onnan láttunk némi épületnek kinéző dolgot (amiről kséőbb kiderült, hogy csak célpont-beton), de az odajutáshoz át kellett kelni a völgyön, a híd helyénél. Kicsit fostam, hogy lenn maradunk, de ügyes volt az autó, és simán megoldotta. Amúgy baromi rég nem jártunk erre, és ránézésre más se nagyon járja a környéket autóval.



Sajnos a kép nem adja vissza, milyen mély és meredek ez itt.
Innen némi kóválygás után már lementünk a fő murvás útra, és hazafelé vettük az irányt.
nyuszy @ . Suzuki X90 . 28 fotó . Szólj hozzá!

Távirányító

Decemberben téma volt a fórumon a távirányító, aztán miért ne alapon rendeltem egy dupla szettet Kínából valami 10 USD körüli komoly összegért. A héten meg is jött (kb. három hét alatt!), aztán ma jól neki is álltam bekötni.

Mivel nem gondoltam, hogy ennyire egyszerű lesz, kértem segítséget, ezúton is köszi Fekete Janinak a szóbeli, Beciinek meg a képes tanácsadást. Utóbbit még a szerelés közben is felhasználtam :)



Szerencsére minden tök egyszerűen ment, a vezérlőt viszont nem rögzítettem sehová, csak simán beletettem a relédobozba, kiderül, lesz-e ott baja, sokat nem veszíthetek a dologgal :)
Működik rendesen a cucc, olyan távolságból még simán kapcsol a kisebbik is, ahonnan reális lehet csörlőzni.
Ha már leszedtem a kcosi orrát, lefényképeztem azt is, hogy hol van pontosan a csörlő.


nyuszy @ . Suzuki X90 . 6 fotó . Szólj hozzá!

Csörlő

Pénteken felhívott Lajos, hogy akkor most lenne egy kis ideje legalább a csörlő felrakására, úgyhogy némi logisztikával elvittem az autót, és hétfő délután vissza is kaptam.
Mivel baromi nagy hely van a lökhárító eleje és a klímahűtő között, szerencsére sikerült megvalósítani azt az elképzelést, hogy a csörlő a lehető legkevésbé látsszon, így nem kell vele varázsolni vizsgára sem.
Nekem tetszik, aztán majd kiderül, hogy hogy működik.
nyuszy @ . Suzuki X90 . 4 fotó . 4 komment

A Jimnyvel jöttem ma dolgozni...

...pedig az X-szel akartam.
Hogy később is értelmezhető legyen az írás, megemlítem, hogy a 2013-as tavasz igen szépen alakul eddig. A 14-15-ei hófúvás nyomai már nagyjából elmúltak, legalábbis városon belül, erre 25-én, hétfőn reggel ekezdett havazni, és most, 27-én reggel tűnik úgy, hogy talán eláll.
Az udvaron is ilyen szép a táj, 16 centi hó esett:



Amivel még nem is lenne különösebben probléma (kivéve, hogy március vége van), csak éppen az éjjel lejött a hó  a szomszéd ház tetejéről.
Namost az sok. Ettől a két ház között lett vagy 40 centi hó. Azzal viszont nem számoltam, hogy eléggé meg van tömörördve, és megpróbáltam kiállni az udvarból az X-szel. 
Még meg is álltam lefényképezni, mekkora a hó, aztán persze simán elakadtam két méterrel arrébb, természetesen ferdén állva.



Néztem, hogy lapáttal ki tudom-e szabadítani, de annyira szűk hely lett mellette, hogy esélytelen volt odaférnem.
Úgyhogy nem maradt jobb ötletem, mint megkeresni a hátrébb álló hókupac alatt a Jimnyt. Kitakarítottam, pozícióba álltam, aztán sokat szenvedtem, mire egyedül le tudtam tekerni a szarrá fagyott csörlőkötelet. Merthogy utoljára is hóban használtuk, ilyenkor vizesen tekeredik fel a kötél, összefagy, tehát szabadonfutóval kézzel lehúzni esélytelen, ha meg tekertetem lefelé, akkor közben kézzel húzni kéne, hogy ne ugorjon össze. Mindegy, sikerült.



Rákötöttem az X-re, de nem volt egyszerű úgy húzni, hogy ne húzzam neki egyik háznak sem (ugyebár ha nem ül benne senki, aki rásegítene, akkor arra megy az eleje, amerre akar), de aztán sikerült annyit húzni rajta hátrafelé, hogy a jobb oldalról be tudjak szállni, és óvatosan előre-hátra játékkal vissza tudtam menni az udvar felé. Kimenni inkább nem próbálkoztam még egyszer, majd ha kicsit olvad a hó :)
Azért ez így szép lett:



Mondtam már, hogy kezd elegem lenni a hóból? :)
nyuszy @ . Suzuki X90 . 9 fotó . 5 komment

Még egy kis hó

Lajos úgy egy hónapja eladta a Samurait, de olyan nagyon sokáig nem bírta autó nélkül, és a héten vett egy másikat, ami egy gyári spirálrugós, a csörlőtől eltekintve széria állapotban. Ma csörgött, hogy akarunk-e menni kicsit körülnézni Tés felé, ahová két napja még lánctalpasokkal vitték haza az embereket. Jobb dolgunk nem volt, mentünk :)



Természetesen azért nem csak aszfalton mentünk, így már a lőtéren helyből sikerült elakadni :)
Amúgy Tés felé annyira nagyon nem is volt durva a helyzet, inkább benn a faluban volt nagyon sok hó. Elmentünk megnézni az utat Bakonynána felé, ami egy darabig teljesen jól járható volt, aztán egy ponton elfogytak a nyomok, és csak a PTSZ lánctalpainak nyoma maradt, amit inkább már nem erőltettünk :)
Visszafordultunk, és a tócsás út felé próbálkoztunk, de pár száz méter után akkora hófúvások voltak az erdőben is, hogy csak méterről méterre lehetett előrébb jutni, aminek sok értelme nincs, úgyhogy inkább megfordultunk.



Visszamentünk hát inkább a lőtérre, hogy megnézzük, mi a helyzet a Baglyas környékén, hiszen ott már a nagy hókor is durva hófúvások voltak, pedig akkor nem volt ilyen szél. El is mentünk gond nélkül a tócsák fölötti nagy kereszteződésig, ahol eléggé szarnak tűnt az út, de gondoltam megnézem, meddig jutunk. Hát, egy pár száz méterre elmentünk, amikor egy combig érő hófúvásban megálltunk :) Lajos a kerszteződés óta nem látszott a tükörben, felhívtam, mi a helyzet. Aszongya, nem akart arra jönni, mert arra biztosan szar, elment inkább föntről, és elakadt, csörlőzni meg nincs mihez. Mondtam neki, hogy ez nagyszerű, mert mi is elakadtunk, és szintén necces :) :) :)



Végül aztán találtam egy bokrot, ami a tövénél elég erős volt kötési pontnak, és sikerült kiszabadítani magunkat.
Visszamentünk a kereszetződésig, megkerestük Lajost, akit hátrafelé nagyon sokat kellett volna húzni, így megkerültem, és elölről próbálkoztam. Na, hát annyira benne volt a hóban, hogy meg sem tudtam mozdítani, csak magunkat húztam egyre közelebb álló kerekekkel.
Úgyhogy előkerült a hólapát (sosem szoktunk vinni, nem tudom, most miért tettem el), utána már sikerült kiszabadítani.



Hogy ne legyen egyszerű, még a tó felé próbáltunk kimenni Inotára, és persze azt a részt is befújta a hó, úgyhogy ott is játszottunk picit, mire megoldottuk, de a lényeg, hogy kijutottunk. Nem mondom, hogy hiányzott még a hó, de azért sikerült jót szórakozni, remélem, idén utoljára :)
nyuszy @ . Suzuki X90 . 31 fotó . 7 komment

Hóóóóóó

A múlt hét végi még száraz, hideg idő az elmúlt hétben drasztikusan megváltozott. A hideg maradt, viszont lett sok-sok csapadék hó formájában.
Már a hét elején havazott, de az olvadt is folyamatosan, aztán csütörtökön elég hideg volt ahhoz, hogy ne olvadjon, ami leesik, és szerencsére lett hozzá jó kis szél is, ami aztán kedves hófúvást okozott. Pénteken ki is kellett mennem játszani a rétre :) Mivel a sík részeken is 15 centi hó volt, az út mellett meg a szokásos nagy hólerakások, ezért mindenképpen érdekesnek tűnt megnézni, mi a helyzet a Bakonyban.
Így aztán szombat délután elgurultam Lajoshoz, és elindultunk a tési út melletti horog irányába. Persze simán sikerült elakadni egy váratlan helyen lévő hófúvásban, még mielőtt odaértünk volna.



Itt meg is volt az első csörlőzésünk, amit aztán 100 méterrel később követett a következő, amikor is Lajos akadt el. Ott egyértelműen látszott, hogy a völgy kezdete hiába van 200 méterre, az úton képtelenség odajutni, mert 5 méter haladás után csörlőzés következik. Pedig bíztunk benne, hogy a völgy mégis csak védettebb hely, így nem kell hófúvástól tartani, így végül kerülőúton sikerült elmennünk a bejáratáig.
A völgy elején tényleg jobb volt a helyzet, a nyíltabb tisztásokat leszámítva nem volt nagy hófúvás. Igen ám, de ahogy mentünk feljebb, úgy lett egyre több a lehullott hó. Valószínűleg elértük azt a magasságot, ahol a teljes heti csapadék hó formájában hullott, a nap nem sütött oda, így az sem olvasztotta, így simán 40 centi fölötti hó jött össze. Azért haladtunk, egészen egy kidőlt fáig.
 


Egy ilyen fa jó időben persze nem jelent akadályt, simán lehet, hogy már múlt héten is itt volt, csak szimplán átmentem rajta, viszont a havon nem tudtunk volna kimenni a nyomból, így ez nem jöhetett szóba. A csörlő viszont ismét jó szo9lgálatot tett, sikerült félrehúznunk, és mentünk tovább. Egészen úgy 500 métert, ahol az út elkezd meredekebbé válni, ráadásul viszonylag nyilt is a terep. Itt ugyanis olyan 60 centi hó lehetett, ami kb. azt tudja, hogy méterről méterre lehet előrejutni, a kettő között meg csörlőzés. Hát, inkább beláttuk, hogy ez reménytelen.



 

Megfordultunk, és felmentünk inkább aszfalton a Kopaszra, megnézni, hogy mi a helyzet még magasabban. Hát, helyzet az volt, mert ahogy megpróbált Lajos lekanyarodni az aszfaltról, azonnal el is akadt a hókotró által összetolt cuccban :) Kicsörlőztem, aztán kicsit nagyobb lendülettel már sikerült letérni az útról. El is jutottunk vagy 100 méterre, ahol én akadtam el éppen, egy tócsa gödrein nem sikerült túljutni harmadikra sem a térdig érő hóban. Váratlan fordulatként ismét a csörlő következett, aztán a dolog reménytelen mivoltát látva inkább lementünk a lőtérre, és a Baglyas felé vettük az irányt. Hát, a lőtéren sikerült igen durva hófúvásokat találni, főleg a tócsák környékén, de azért sikeresen eljutottunk a Hideg-völgyig, ahol mivel ránk sötétedett, ki is mentünk.

Másnap muszáj volt ismételni. Marciék már délelőtt kimentek Lajossal, megpróbáltak a tési út melletti horogban feljebb jutni, de eredménytelenül, pedig Marci autóján még hólánc is volt. Szilvi is velem jött, mi délután csatlakoztunk, és helyből a fennsík felé vettük az irányt, ahol hatalmas köd fogadott minket. A tegnapi helyen inkább be sem próbáltunk menni, elmentünk inkább a tócsás útig. Az út szélére kitolt dzsuva áttörése után egész jónak tűnt a helyzet, voltak ugyanis traktornyomok, ha nem is frissek.
 


Egy tócsa esett útba, azon némi játékkal azért sikerült átkelnünk, majd lekanyarodtunk a Bükkfásba. Itt megállok egy pillanatra, és szólok az előzményekről. Elindulás előtt agyaltunk, hogy vajon merről próbálkozzunk. Lentről biztonságosabb lett volna, de egyértelműnek tűnt az esélytelenség, így maradtunk a fenti verziónál, aminek nagy előnye, hogy lefelé sokkal nagyobb hóban el tudunk menni, mert segít a gravitáció. Azonban van hátránya is, miszerint macerásabb lehet, ha vissza kell fordulni. Szóval bekanyarodtunk a Bükkfásba, lementünk a legmeredekebb részen, ahol meg is lett a kidőlt fa.
 


Itt aztán egy fél órás agyalás következett. Az első lehetőség, hogy tegyük el a fát az  útból. A méretei miatt a csörlőzés nem jöhetett szóba, és a kézi fűrésszel átvágást is elvetettük. A kikerülés igen reménytelennek tűnt, mert még ha ki is tudnánk menni az igen mélyen lévő útról, akkor is a bánat tudja, mi van a térdig érő hó alatt. Ráadásul ha meg is csináljuk, jó esélye van, hogy a horog aljáig hátra lévő 5 km-en lesz még másik, így egyre szarabb helyen leszünk. Ezt a félelmet erősítette, hogy a fák jelentős része a hó súlya alatt megdőlve állt, és pár percenként hallottunk fát kidőlni nem is olyan távol... Úgyhogy maradt az a verzió, hogy menjünk vissza. Bármilyen hülye ötletnek is tűnt elsőre, egyértelmű volt, hogy ez a legbölcsebb döntés. A kivitelezés már közel sem volt ilyen egyszerű.
 


Alapból se nekem, se Lajosnak nem sikerült megmozdulnia semelyik irányba sem. Az első lépés az volt, hogy a Jimnyt megfordítottuk csörlővel, utána Lajos följebb húzása következett, aztán neki is sikerült megfordítani az autót. Marciéknak egy fokkal könnyebb dolguk volt, mert hólánc is volt a Simex gumin, de azért az is látszott, hogy nem mindent vivő a dolog. Ugyanis a hólánc igen könnyen leás a mély hóban, és amikor az autó már a hasán fekszik, akkor tök mindegy, mi van a kerekeken. Ennek ellenére azért nem volt a haszontalan dolog, nekik sikerült a legkevesebb csörlőzéssel megfordulni és felmenni.
 


Végül kb. másfél óra alatt sikerült megtennünk azt a 100-200 métert, amíg elértük a kevésbé meredek részt mindhárom autóval. Hát, nem volt egy egyszerű dolog, régen voltunk már ennyire reménytelennek tűnő helyzetben, csörlő nélkül esélytelen lett volna megoldani. Viszont a Kumho KL71 gumim ismét jól vizsgázott, ezen a terepen semmivel sem volt gyengébb, mint a Simex.
Miután kijutottunk, még elmentünk a lőtérre hófúvást találni, ami hamar meg is lett, úgyhogy megint előkerülhetett a csörlő. Annyira össze volt fagyva a hó, hogy csak visszafelé lehetett húzni az autót, előre inkább a fixnek szánt járművet húzta el. Itt már sajnos elkezdett sötétedni, így megofrdultunk, és hazafelé vettük az irányt.
És hogy jobban átjöjjön az élmény, íme egy kis videó a hétvége érdekesebb eseményeiről:



Határozottan jó móka volt, nem is emlékszem, hogy valaha láttam volna a Bakonyban ekkora havat, ami még autózható. Remélem, lesz még ilyen :)

nyuszy @ . Suzuki X90 . 51 fotó . 2 komment

2010.01.10. Vasárnap

Sikerült ma kimenni egy kicsit játszani. Minthogy bizonyos dolgok ismerten szarok, ezért mondtam Lajosnak, hogy csak kirándulós útvonalon menjünk. Ehhez képest már az első úton sikerült felakadni, mert kicsit megnőtt a bakhát, mióta utoljára arra jártunk :)

Az erdőben meg még megvan a hó, de csak vékony rétegben, összetöttyedve, alatta meg ott a fagyott föold, ami ahhoz pont jó, hogy csússzon, mint a takony, úgyhogy volt, ahol a visszafordulást kellett választanom.
Egy nem is olyan nagyon meredek helyen lefelé meg akartam állni, hogy Szilvi tudjon fényképezni, de álló kerekekkel is pont ugyanolyan sebességgel ment tovább az autó, mint előtte, úgyhogy erről inkább letettem :P
Aztán meg sikerült egy elég szar helyet találni, meredek úton lefelé kidőlt fát kellett volna kikerülni-átlépni, ahol a fél év kihagyás után én egy kicsit gyáva voltam, és sikerült a kidőlt fa és egy tuskó fölött nagyon ferdén megállni, és az egyetlen megoldás az lett, hogy Lajos fordítócsigával visszahúzott egy kicsit, aztán meg a csörlőn tartva sikerült átlépni a fát borulás és fánakcsúszás nélkül...
Elszoktam én ettől, na :)

Még odafelé béreltem egy utánfutót, és hazafelé megpakoltuk, mert egyúttal elhoztam a Lajosnál csellengő mindenféle Polski-alkatrészt. Majd még ki kell találni, hová teszem el őket végleg.

Miután hazaértünk, járt nálunk Emese és Balázs, és elhozták Turbót, a gyereket is :P
Elsőre nem volt egyszerű összeengedni őket Beck's-szel, de miután egy kicsit lecsillapodtak a kedélyek, nagyon ügyesen eljátszottak :)

nyuszy @ . Suzuki X90 . 28 fotó . 16 komment

2009.02.22. Vasárnap

Havaztunk ma egy kicsit :) A múltkorihoz képest baromi sokat zömült a hó, nagyon megfogja a kocsit.
A tési út jobb oldalán indultunk el felfelé. Megpróbáltunk egy szűz havas utat, azt elég hamar feladtuk :) A fő csapást Lajosék lejárták, amikor még porhó volt, úgyhogy arra próbálkoztunk. Persze a nyomot azóta már újra belepte a hó, úgyhogy nem ment annyira egyszerűen, elég hamar felültettem a kocsit, és a gyilkolást erőteljes kuplungfüsttel honorálta...
Végülis Lajos előrement, a néhány centi plusz hasmagásságának hála ő feljutott, aztán egy pártíz méteren átsegített, utána már fel tudtam menni a királyszállási útig.
Onnan bementünk a tócsás út felé. Az egyik horognál Lajos megpróbált szánkózni Lizával, de túl mély volt hozzá a hó, viszont kitaláltuk, hogy a kutyaszán jó dolog :D
Érdekes módon a tócsás út elég hosszú szakaszán nem volt semmilyen nyom sem, de végül sikerült kiérnünk a murvás útig. Ott simán méteres hófúvás van, megdöbbentő.
Visszafelé leereszkedtünk a Várvölgybe, majd hazajöttünk.
Párszor kellett csörlőzni is, hál' istennek az még mindig rendesen végzi a dolgát. Ja, és a gumi is kiválóan teljesített, azt merem mondani, hogy igazából nem rosszabb hóban, mint a Puma.
A hóhatár fölött kicsivel már 30 centis a hó, a fennsíkon pedig szélvédett helyeken is 40-50 centi, úgyhogy akárhogy is elkezdene tavaszodni, valószínűleg egy pár hétig még lesz lehetőségünk hóban autózni.
nyuszy @ . Suzuki X90 . 22 fotó . 1 komment

2008.09.27. Szombat

Lajos ügyfele jött a Samujáért, amire Lajos többek között lökhárítót gyártott, és egyúttal kimentünk autózni is.
Némi kóválygással a Várvölgy felé, a a Horog alatt elmentünk Alsóperére, onnan pedig a Római Fürdő felé tartottunk. Éppen én mentem elöl, amikor egyszercsak egy szarvast vettem észre az út bal oldalán, tűlünk úgy 10 méterre. Gondoltam lefényképezem. Megálltam, ott marad. Fényképezőt megkerestem, bekapcsoltam, ott maradt. Fényképeztem. Vakuval sikerült lefényképezni a legközelebbi fát. De a szarvas még mindig állt. Még úgy kb. 5 percig állt, én fényképezgettem. Két dolog jutott eszembe:
- ennyit arról, hogy a terepjárósok megzavarják a vadakat,
- kurva nagy dicsőség vadászni ilyen állatokra etető mellé rakott lesről...
Aztán átértünk a Római Fürdő környékére, ott bolyongtunk olyan helyeken, ahol még nem jártunk, majd Jásdon át felmentünk a Hamuház felé, végül Kisgyón és a Dűltfás felé indultunk haza. Bakonykúti után, a mélyút alján van egy saras tócsa, amin mindig át szoktam menni. Most is így próbáltam tenni. Csak éppen nem figyeltem, hogy hátsó hajtással megyek, másodikban. Ráadásul lassítottam, mert Szilvi telefonált. Meg ugye AT-s gumik vannak az autón. Nem meglepő módon nem sikerült a manőver úgy, ahogy terveztem, és megállt a kocsi a tócsa közepén :)
Álltam ott letekert ablakkal, amikoris Lajos gondolta, hogy majd elmegy mellettem. Persze neki sem ment annyira könnyen, és elkezdett mellettem gyúrni. Mire észbekaptam, már összeszórta sárral a kocsit kívül-belül, a tetőkárpiton is vastag dzsuva van...
Végülis két autóhoz kikötve sikerült kicsörlőzni a kocsit, aztán Lajos ügyfelének Samuját is sikerült elakasztani :)
Aztán a Baglyas alatti tócsáktól már az Ötfa felé haza is jöttünk.
nyuszy @ . Suzuki X90 . 16 fotó . 10 komment

2008.01.06. Vasárnap

Esett ónoseső. Csúszik minden, mint a picsa.
Úgyhogy elmentünk autózni :) :) :)
Persze először egy fél órát járattam a motort full fűtéssel, hogy legyen esélyem leszedni a jeget a kocsiról.
Nem akartunk messzire menni, csak a Várvölgy környékén keresgéltünk ismeretlen utakat, de azért volt pár küzdős rész (fél egy, padlógáz, leszabályzásig), meg egyszer a csörlőkötél is előkerült a lecsúszást megelőzendő.
A murvás régi tési útnál meg igen érdekes tájat láttunk, de sajnos besötétedett, mire odaértünk.
nyuszy @ . Suzuki X90 . 18 fotó . 13 komment

2007.12.16. Vasárnap

A mai nap fő tanulsága: a döglött akku és a csörlőzés nem egy szerencsés párosítás.

Úgy kezdődött, hogy tegnap délután végre Fehérváron is esett a hó, és estére lett pár centi. Úgyhogy sok más idiótával egyetemben össze-vissza autóztam, és a Penny Market valamint az öreghegyi Plus parkolójában sikerült egy picit pörögni, bár sajnos elég vékony volt a hóréteg.
Éjjel tovább havazott, így ma délelőttre lett úgy 5 centi hó. Délelőtt felraktam a Pumákat, kellemes dolog hóban és havazásban kereket cserélni :)

Délután meg elmentünk autózni. Tudni kell, hogy a Jimny-vel most először jártam "igazi" hóban, mert még csak másfél éve van meg, tavaly télen meg nem annyira havazott. Erdélyben jártunk ugyan hóban vele, de az más volt.
Lényeg, hogy elindultunk a tési út mellett fölfelé, és az egyik "lépcsős" résznél valami hihetetlenül lehasalt az autó a bakhátra. Lajosnak most úgy 6 centivel nagyobb átmérőjű kerekek vannak a kocsiján, úgyhogy ő fel tudott menni. A Jimny viszont a diffiken és a lengőkarokon pihent. Lajos megpróbált meghúzni, ennek annyi értelme lett, hogy eltéptünk egy kötelet. Úgyhogy csörlő. Egy jó messze lévő fához tudtuk kikötni, és nem is lett volna vele gond, csak éppen a döglött akksim annyira nem értékelte a dolgot, ugyanis 10 mp csörlőzés után még a gyújtásról is elment a villany. Na, mindegy, lassan azért sikerült megoldani a dolgot, de most már nem lehet tovább halogatni az akkucserét.
Innen a Várvölgy felé vettük az irányt, a tócsás utat elkerülve, mert a jégbe beleszakadás annyira nem jó móka. A Várvölgyet nemrég kipucolták, de az elmúlt hét folyamán kidőlt egy nagy fa és környéke a vár fölött nem sokkal, úgyhogy nem tudtunk végigmenni.
Végülis kimentünk a murvásra, majd a tó felől bementünk a Horogba, felmentünk, aztán a  Mórocz-tető érintésével lementünk az alsó útra, és Bántának jöttünk haza.

Azt kell mondjam, a Jimny elég máshogy vidselkedik hóban, mint a Samurai, szokni kell.
De most már egész jól tudom irányítani :) :)

nyuszy @ . Suzuki X90 . 13 fotó . 8 komment

2007.04.08. Vasárnap

Nagyjából elkészült a cucc :)
Misi lefestette, Lajos bekötötte villanyilag, meg összerakta :) Zsír :)

Viszont a hidakban nem olaj, hanem trutyi volt, nem jó jel... Bontott Jimny első hidat vennék kompletten, olcsón :D
nyuszy @ . Suzuki X90 . 8 fotó . 23 komment

2007.04.06. Péntek

Vettünk festéket a lökhárítóra, ami elkészült szerkezetileg :)
nyuszy @ . Suzuki X90 . 5 fotó . 14 komment

2007.04.04. Szerda

Elvittem a lámpákat Lajosnak, meg egyeztettünk pár dolgot. Szerintem k@ szép lesz a lökhárító :)
nyuszy @ . Suzuki X90 . 6 fotó . 13 komment

2007.04.03. Kedd

Alakul :)

Update (4. kép):
Megvannak a lámpák, amik a lökös tetejére jönnek :) Nem volt olcsó, de nagyon szép :) :)

Update (5. kép):
Alakult tovább :)
nyuszy @ . Suzuki X90 . 5 fotó . 3 komment

2007.04.02. Hétfő

Vóóótunk ma Lajosnál, egyeztetés végett.
Lebontotta a lökhárítót, és azon ment az agyalás, hogy hová-hogyan kerüljön a csörlő.
Az eredeti lökhárítótartó egyik csavarját le kellett vágni, különben nem fért volna be a csörlő, de amúgy egész jól van hely neki. A villanyos cuccok a motortérbe kerülnek majd valószínűleg, a csatlakozó meg a görgősablak pedig a lökhárítóra kívülre.
nyuszy @ . Suzuki X90 . 5 fotó . 6 komment

2007.02.22. Csütörtök

Felszereltük ma az új agyakat  Lajossal. Hát, nem volt semmi mutatvány. Maga a felszerelés az három perc, ellenben arra kellett rájönnünk, hogy kicsit hektikus, hogy kapcsol-e és mit. Az agyakkal nincs baj, azok tökéletesek, meg a vákumm is rendben van, csak elég beteg az egész konstrukció :)
Valamint végre kapott  sikaflexet az elszabadult szélvédőkéder, már nem lobog a szélben :D :D
A kocsi meg kapott egy kis apróságot (lásd a képen), ezt kaptam magamtól névnapomra, szülinapomra, karácsonyra meg ilyesmik :P
nyuszy @ . Suzuki X90 . 1 fotó . 4 komment