Címke: motor (7)

Tevékenységtérkép

Motorbuhera

Az egyik henger időnként nem üzemelt megfelelően, alapjáraton újabban kb. soha nem ment.
A gyújtás hibáját már korábban kizártam, és az injektor sem tűnt túl valószínűleg a korábban kiszedett gyertya kinézete alapján, szóval látszott, hogy a hengerfej levétele nélkül erre nem lesz megoldás.

Így hát vasárnap elvittük az autót Köpcihez, levette a hengerfejet, és kiderült, hogy az érintett henger egyik szívószelepe a képen látható állapotban volt. Kapott helyette másikat, illetve az összes szelep be lett csiszolva, le lett a hengerfej síkolva, meg egyúttal a melegedési ill. nem melegedési problémákat orvosolandó tett bele egy másik termosztátot ill. tett rá egy másik hűtősapkát, és a víz távozására utaló lazaságot talált az egyik vízcsőnél.



Remélem, minden oké lesz így, az biztos, hogy alapjáraton a motor járás most ég és föld az eddigihez képest.
nyuszy @ . Suzuki X90 . 1 fotó . 4 komment

2010.11.21. Vasárnap

Faszom. Elszállt az egész iromány a pics@ba! Rövid leszek.

nyuszy tegnap összerakta a motort teljesen. Néha ezt-azt vissza kellett bontani, mert kimaradt vagy rossz csavarokkal volt összerakva, de alapvetően simán ment minden. Kapott szép új karbit is a motor. Aztán este lett, inni kellet, úgyhogy a többi mára maradt.

Ma azzal folytatódott a projekt, hogy nyuszy kiszedte a másik motort az autóból, én úgy-ahogy kidzsuváztam a motorteret (nem vittem túlzásba :$), majd bement az új motor a helyére. Viszonylag problémamentesen sikerült ezt is megoldani. Első próbálkozáskor be is indult :)



Majd aztán felkerült a hátfal is, elmentünk próbaútra. Először kimentünk a réthez, majd tettünk egy kanyart Szabadbattyán-Úrhida-Fehérvár (20 km) vonalon. Szép hangja van, megy, úgyhogy elvileg minden  nagyon fasza, mindezt úgy, hogy berakás előtt lett rajta gyújtás állítva, utána csak alapjáratot kellett.

Most még rá kéne venni Lajost, hogy cseréljen küszöböt gyorsan, aztán mehet műszakira.

Köszi mindenkinek, aki segített :)

2010.11.12. Péntek 1.

Múltkor ott hagytam abba, hogy szétkaptuk a motort és tisztogatás várt az alkatrészekre. Mostanra odáig jutott a dolog, hogy lepucoltam mindent, nyuszy elvitte a gépműhelybe a cuccot, amit kellett (főtengely, csapágyfészkek, blokk), elvileg szerdára ígérték. Miközben én tisztogattam az alkarészeket, nyuszy felrakta a téli kerekeket, aminek következményeként most fékezésnél jobbra húz...majd ezzel valamit kezdeni kell.
Rendeltünk Gáspáry Lacitól gyújtáskábelt, tömítéskészletet, vezérműlánc készletet, olajgombát, furulyagumikat, plusz kap majd az autó új henget-dugó garnitúrát, mert az meg már régóta csak itt áll a polcon. Más autónkba nem jó, akkor miért ne alapon. Ma kaptam nyuszytól 5 liter Castrol olajat is, majd az meg bele a frissen összerakott motorba.
Miután végeztünk a dzsuvázással még a múltkor, összepakoltuk az udvart és a garázst, felkészültünk a télre, visszakerültek a szerszámok a falra, fedett helyre került a kerti szék és a hintaágy is.
Ha kész a gépműhelyben a cucc, akkor meg össze kellene rakni...
Holnap megyünk Lajoshoz, megnézi, hol kell lakatolni.

2010.10.10. Vasárnap

Még a múltkor meghalt Csöpi motorja, akkor raktunk be egy másikat helyette, de az eredeti motorra eddig nem nagyon volt idő/kedv/energia. Ma viszont nekiálltunk tekintettel arra, hogy decemberben műszakizni kéne az autónak és addig nem ártana némi lakatosmunkát is megcsinálni rajta, plusz szép idő is volt ma.

Szóval bepakoltuk a cuccot a garázsba és szép lassan lekerült róla minden apróság. Az első komolyabb szopást a 32-es anya jelentette, nem nagyon akarta hagyni magát, de végülis mi voltunk az erősebbek.
Majd realizáltuk, hogy iszonyatosan lóg a vezérműlánc, tehát abból is kell majd új. Ezután szemebsültünk azzal, hogy a főtengelycsapágyház egyik kereszthornyos csavarja nem akart kijönni, de ezen segített némi flexelés és nyers erőszak. A csavart majd újjal kell pótolni.

A továbbiakban a gépműhelyben folytatódik a projekt miután mindent szépen letisztogattunk. Ehhez kell venni valamit, amivel lejön a dzsuva.

2009.01.03-11.

2009.01.03. Szombat

Felkerült a hengerfej, a karter meg úgy általában a nagyobb dolgok.
A hideg nem enyhült, meg későn is álltunk neki, így nem jutottunk el odáig, hogy be lehessen indítani.
Gabe-nek köszi a segítséget :)


2009.01.04. Vasárnap

Körbejártam a várost FBS-ért, végül a Bricostore-ban találtam.
Aztán összeraktuk jól azt, ami nem volt, állítottam gyújtást meg ilyesmit, majd első indításnál beindult, amint felszívta a benzint. Éljen.
Minthogy egy helyen eltört belül a burkolat, enyhén kerepel, de annyi baj legyen.
Szerencsére olajfolyásnak nem látszott nyoma, így felraktam a termosztátházat is.

Estefelé még cseréltünk Gabe Suzukiján olajat, ami természetesen nem ment egyszerűen, a motorszám alapján vett olajszűrő még véletlen sem volt jó hozzá, szerencsére kaptunk másikat ránézéses beazonosítással.


2009.01.05-06. Hétfő-Kedd

Szilvi Csöpivel volt dolgozni, tehát alapvetően működött az autó.


2009.01.07. Szerda

Szilvi gyalog ment dolgozni, mert megadta magát az akku.
Azt tudni kell, hogy az ő eredeti akkuját már lecseréltük (jó kis MAximum Power vagy hasonló cucc volt) a kabrióéra, ami egy ismeretlen életkorú kupakos Exide. Nem tudom, mennyi idős lehetett, de amikor 2005-ben megvettem a kabriót vele, akkor sem nézett ki újnak :)
Szóval akkut kellett venni. Körbejártam, és a legjobb lehetőségnek egy gondozásmentes, 44 Ah-s, 420 A indítóáramú Exide Excell bizonyult, 15 ropiért.
Már sötétben beraktam a kocsiba, ami beindult, de valahogy nem járt szépen, úgyhogy a hét hátralevő részében Csöpi itthon maradt.


2009.01.11. Vasárnap

Cseréltem megszakítót, megnéztem a gyertyakábeleket. A múltkor gyanús volt, hogy falsot szív, ezért újratömítettem a karbi alatti csepptálca mindkét oldalát, de nem lett jobb.
A jelenség: full szivatóval sem pörög 2000 fölé, gázadásra bedurrog, nagyobb gázra fullad. Gondoltam főfúvókára, de akkor szivatóval rendesen kellene pörögnie. Ötlet?

2009.01.02. Péntek

Csöpiből a Keleti Talira menet kezdett el jönni az olaj, be nem azonosított helyről, és azóta is szép olajszagot hozott be a fűtés 80 fölött.
Igazából menni ment, úgyhogy annyira nem erőltettük a szétszedést, most viszont elkezdett nem nagyon akarni beindulni + Gabe is lelkesnek tűnt, úgyhogy délután nekiálltunk.

Ugyan van garázs, ahhoz nem eléggé hosszú, hogy csukott ajtónál lehessen szerelni, úgyhogy nem volt melegünk. A hengerfej levétele után sem sikerült rájönni, hogy honnan jöhetett a büdös, csak az elosztó alatt látszik szivárgás nyoma, de nem annyi, mint amilyen szaga van. Fura. Ha már lenn volt a hengerfej, érdemes megnézni a gyűrűket is, merthogy kokszos a dugók teteje. Gabe kiszedte jól, de semmi rendellenes nem látszik semmin, szóval ez is érdekes...

Egyelőre eddig sikerült jutni, mikor a hidegre és az esteledésre való tekintettel mára befejeztük a mutatványt.
Folyt. köv. holnap, szegény kabrió meg kinn alszik ma...