Kicsit több, mint 7 év kellett hozzá, hogy összejöjjön újra egy erdélyi kirándulás. A szándék pedig megvolt, csak valahogy sosem adta ki az idő vagy a pénz, illetve nem lett volna kivel menni. Aztán valamikor egy hónapja Lajos felvetette ezt a május elsejés hosszú hétvégét, és úgy tűnt, hogy meg tudjuk oldani, hogy szerda reggel elinduljunk, és vasárnap jöjjünk haza, így öt nap is kijöjjön a dologból.
Mint kiderült, másoknak is hasonló tervei voltak erre a hétvégére, ugyanis a Lajosék által preferált faházas megoldás teljesen esélytelen volt, és az is komoly vadászat volt, hogy legalább valami panziót találjunk. Szerencsére végül sikerült, így április 30-án reggel elindultunk keletre.



Szerda

Az út eseménytelenül telt, attól eltekintve, hogy az iGO a kikapcsolt matricás díjfizetés miatt a román oldalon próbált minél szarabb utakon menni, és Belényesre konkrétan földúton értünk be Ott bevásároltunk a Pennyben, aztán Lajosékkal a Medve-barlang előtt találkoztunk Kiskohon, ahol feltankoltunk jól pálinkából
Elmentünk a szállásra, lepakoltunk, majd még világosban sikerült felmennünk a Glavoi-rétre lángosozni, kicsit kavarogtunk a fennsíkon, és miért ne alapon raktunk tüzet is.
Arrafelé a leglátványosabb változás az elmúlt hét évben, hogy az akkor rettenetes minőségű utat most tükörsima aszfalt borítja Vaskőfalvától egészen a Pádis legtetejéig.



Csütörtök

Sajnos itt már éreztük, hogy az időjárás nem lesz kegyes hozzánk, napsütésnek nyoma sem volt. Kirándulós jellegű program következett tehát. Első körben a hegyen át elmentünk az Aranyosfői-jégbarlanghoz. Már a barlanghoz sétálás is fárasztó volt, de aztán a 48 méteres mélységbe vezető vaslépcső rosszabbnak bizonyult Mindennesetre szép volt, annak ellenére, hogy idén ugye nem volt rendes tél, és így a jég is elég kevés volt.



Innen Arieșeni felé folytattuk az utat, és elindultunk felfelé a Nagy-Biharra.
Sajnos bejött az, amit már messziről sejteni lehetett, a hegy tetején lévő hóból volt annyi az úton, hogy lehetetlen legyen feljutni a csúcsra. Minthogy keskeny is volt az út, meg amúgy is valószínűleg esélytelen lett volna, így nem is igazán erőltettük a dolgot, némi hóban játszás után elindultunk lefelé.



Innentől benzinkutat próbáltunk találni, ami nem is tűnt olyan egyszerűnek. Közben azért Vártopnál még megpróbáltunk feljutni a Rozsdás-árokhoz, de az utat annyira szétmosta a víz, hogy ez is reménytelen vállalkozás volt. Úgyhogy haladtunk tovább Belényes felé, aztán miután találtunk egy benzinkutat, beböktük iGÓba Pietroasát, és megpróbáltunk toronyiránt visszajutni.
Aztán valami faluban a semmi közepén egy patakban kellett volna továbbmenni, amit nem erőltettünk hosszan, a falu végén kimenő útnál meg nagy csapat helyi jött, aki mondta, hogy ez nem jó ötlet

Így sajnos igazán toronyiránt nem sikerült haladni - de talán nem is baj, mert egy aszfaltos szakaszra kiérve Lajos jelezte, hogy valami nem oké a kocsi alján. Nos igen, kissé leszakadt a tank. Ismert hiba volt a rohadásnak indult tanktartó, de Lajosnak nem annyira sikerült beütemeznie az elmúlt évben, aztán az meg aljas módon pont itt adta meg magát. Hevederrel rögzítettük, aszfalton autózáshoz kellően stabilnak tűnt.

A szálláshoz visszaérve sikerült pont az út túloldalán találni egy elhagyott kis rétet, ahol kellemesen lehetett tüzet rakni meg sörözgetni.



Péntek

Reggel elgurultunk a sok évvel ezelőttről ismerős műhelybe, ahol elmutogattuk a problémát a tankkal, és végülis mindenestül kb. két óra alatt végeztünk. Elég korrekt taknyolást sikerült összehozniuk 100 lejért. Közben a lányok elugrottak Belényesbe boltba, és mi egy tíz perccel előbb végeztünk, mint hogy visszaértek volna. Amíg vártunk, majd' megdöglöttünk, olyan meleg volt verőfényes napsütéssel.

Na, ez addig tartott, amíg el nem indultunk, onnantól kisebb megszakításokkal egész nap szakadt az eső. Felmentünk Pádisra, majd a Nagy-havas nyerge felé vettük az irányt. Fotózkodtunk a Kopott-Csapás-nyergén, megálltunk a Horgas-havason (1694 m) szakadó jégdarában, és az Istenek-havasán (1654 m), majd a Mezőhavas érintésével átmentünk Biharfüredre.



Innen a Jád-völgyén át elmentünk a Dragán-víztározóhoz. Lenyűgöző méretű a völgyzáró gát, 442 méter nyílású és 120 méter magas. Itt már kezdett nagyon délutánodni, és az eredeti útvonalon vagy 140 km-re voltunk a szállástól, így alternatív megoldást kerestünk. Az iGO mutatott érezhetően rövidebb útvonalat Havasrekettye felé, így arra indultunk el. Ebben is volt érdekes szakasz, egy földút egyszercsak bekanyarodott egy tüzép-telepre emlékeztető helyre, de meglepő módon létezett az út rajta keresztül.

Havasrekettyére beérve még elmentünk megnézni a vízesést, amelyhez szerencsére könnyen oda lehet jutni autóval is.
Szakadó esőben keltünk át a hegyen, és a panzió éttermében kajáltunk.



Szombat

Reggel elmentünk tankolni (2x20  km), aztán elindultunk a Galbena-kőköz felé. Liza valahogy rávette Lajost, hogy menjen be vele a szurdokba, mi is csatlakoztunk. Hát, nem tudtuk, mire vállalkozunk. Mondjuk úgy, hogy eléggé mászós a hely, már az elején a sziklán kell lépkedni a víz fölött egy korlátba kapaszkodva, aztán hamarosan nem lesz szikla sem, hanem egy láncon kell menni... Nem annyira extrém, de ugye egész napos üléshez szokott embereknek kicsit más a kemény terep
Szilvi az első szakasz után meggondolta magát, mi azért továbbmentünk. Volt sziklamászás felfelé, lefelé, aztán vízen lépkedés meg minden jó.



Azért megérte, mert gyönyörű a hely, a vízesés a végén, a 100 méteres sziklafal vele szemben, a barlang meg minden...
Na jó, nem biztos, hogy még egyszer bemennék, de egyszer mindenképpen megérte.



Sajnos mire kiértünk, eléggé elment az idő, így már messzire nem lehetett elindulni. Megnéztük gyorsan a kis vízesést a Boga-telep végében

Fél év után újra sikerült eljutni Erdélybe.
Csütörtök reggel 8-kor indultunk Mohácsról, ahonnan Békéscsaba felé vettük az irányt. Ott találkoztunk a többiekkel dél körül, és onnan mentünk tovább együtt. Nagyszalontánál keltünk át a határon, ahol kiderült, hogy a Suzuki zöldkártyája egy hónappal ezelőtt lejárt, de szerencsére a határőr néni rendes volt és nem kötött belénk A kúton váltottunk pénzt, majd elindultunk a Sebisel felé. Miután lepakoltuk a cuccainkat a szálláson, meg fényképeztünk szamarat, még elmentünk kicsit a környéken autózni felfelé a hegyen, de 5 km múlva vissza kellett furdulnunk, mert másfél méteres hófúvás zárta el az utat. Kezdett gyanús lenni, hogy mégsem csak a csúcsokon van hó
Pénteken reggel 9 körül ismét felfelé indultunk, ezúttal már a Pádis-tető felé, a Bélesi-tó volt a cél. Elég hamar elértünk a hóhatárig A szerpentin végén megpróbáltunk a Glavoj-rét felé menni, de ez reménytelennek tűnt a hó miatt. Mivel már volt arrafelé két elakadt autó, a lelkes emberek ott maradtak egy szolid, 5 órás lapátolásra, mi MEB-ékkel elindultunk megnézni a tó felé vezető utat. Pádis-tetőig sima ügy volt, mivel előttünk tolta le frissen a lánctalpas, onnantól lefelé óvatosabban ereszkedtünk, mert erősen havas volt az út. Lefelé találkoztunk egy (magyar) Discovery-s sráccal, ő lentről jött, tehát járhatónak tűnt az út. Lenn autóztunk egy kicsit a Szamosban, majd nem könnyen, de eltaláltunk a Bélesi-tóig. Visszafelé Pádis-tető előtt 500 méterrel újra találkoztunk a Discovery-sekkel, akik ott elakadva töltötték a napot Kimentettük őket, majd elindultunk együtt, a Boga-telep felé le. Alig hagytuk el a Cabana Padis-t, amikoris valami furcsát éreztem, kiszálltam, és sikerült konstatálni, hogy kettétörött (!!!) a hátsó stabilizátor, a jó ég tudja, mitől... Mint kiderült, enélkül elég érdekesen viselkedik a hátsó futómű, konkrétan ki akar menni a kocsi alól.. Jobb ötletünk nem lévén, 5-10 km/h-s tempóban tettük meg a hátralévő 30 km-t, nagyrészt sötétben - nem kicsit volt fárasztó...
Másnap reggel leszereltem a stabilizátort, majd elvittük MEB-ékkel Belényes mellé egy mindentjavítóhelyre, aholis a szaki mintegy 800 Ft-nak megfelelő LEU-ért korrektül meghegesztette. Visszamentünk a Sebiselhez, visszaszereltem a cuccot, majd elindultunk a többiek után. Csak a Szamosnál értük utol őket, ők a Bélesi-tóhoz mentek, mi meg inkább elindultunk a Szamos-bazár felé. Sokáig nem jutottunk, mert annyira nem volt kellemes a fél méteres hóban gyalogolni, de azért láttunk vizesbarlangot Hazafelé még autóztunk egy kicsit az Aló és a Sebes patakokban, majd némi esővel körítve sütöttünk szalonnát meg kolbászt tábortűznél. Aztán este volt még egy kis sakkoktatás Kacsa által
Vasárnap délelőtt ismét szétváltunk, a többség hazafelé indult, mi még elmentünk a Medve-barlangba, mert Szilvi még nem látta, majd kis kerülővel indultunk haza, konkrétan a hegyen át a Bánffyhunyad - Királyhágó - Nagyvárad - Nagyszalonta útvonalon. Persze ez sem ment simán, először én hagytam el a hátsó rendszámot valahol a Galbina-kőköz felé vezető út és a Boga-telep között (meglett), majd Pádisra felérve MEB-nek szűnt meg a fék a Toyotáról, de nagyon. Ennek ellenére teljesítettük az utat, kb. este fél 8-kor értünk Csabára, mekiztünk, és fél 11-re Mohácson is voltunk.
Nem volt semmi, hogy lenn pólóban sem fáztunk, az alig 1000-1200 méter magas részeken meg fél méteresnél nagyobb hó van Majd nyáron kell menni megint, hogy egy kicsit többet lehessen kirándulni, mint most
MEB-éknek ezúton is köszi a stabilizátorjavítás kapcsáni fuvarozást meg a rendszámom megtalálását!

Végre sikerült sort keríteni arra az erdélyi autózásra, amit MEB-bel már borzasztó régóta tervezgettünk. Az úticél Pádis volt.
Csütörtökön találkoztunk Békéscsabán MEB-ékkel és Pokers-ékkel, majd Románia felé vettük az irányt. Elsőre kicsit fura volt, hogy az utolsó 20 km az szilárd burkolat nélküli út volt, konkrétan olyan rossz minőségű, hogy ihaj, ennek ellenére személyautóval is ott közlekednek (mivel más nincs). A szállásunk a Boga-völgy alatt található Sebisel Panzió volt, nagyon hangulatos kis hely, elfogadható árakon. Van strucc, két kutya, meg egy szamár A strucc kivételével mindegyik állat szabadon közlekedhet az egész erdőben is A nap el is telt az utazással.
Pénteken a Pádis-fennsík volt a program, hegyipataknézegetés, szolid mocsárjárás, miegymás.
Szombaton társultunk Kacsáékhoz. Először a Medve-barlangot látogattuk meg. 1,5 km hosszú, de szerintem több benne a cseppkő, mint a teljes aggteleki cseppkőbarlangban. Utána egy 80 méter magas vízesést néztünk meg, 2×30 percnyi sziklamászásért cserébe. Délután felmentünk még Pádisra. Ott volt egy kis műszaki probléma, a Jimny bal hátsó gátlója úgy döntött, hogy kiesik belőle a szilent, de végülis sikerült összerakni, és folytattuk tovább az utunkat baromi jól autózható patakok felé, ilyesmi mifelénk nincs, úgyhogy nagyon nagy élmény.
Vasárnap hazafelé a "csúcs" felé jöttünk. Arrafelé már az utak sem járhatóak összkerékhajtás nélkül, nagyon laza és sziklás a terep, de király. Fentről gyönyörű a kilátás, és még jó kis tócsákat is sikerült találni
Az erdélyi táj lenyűgöző, ha lesz lehetőségem, biztosan megyek még arra.
A túráért köszönet MEB-nek!