Címke: fiat 126 - bence (18)

Tevékenységtérkép

2011.01.17. Hétfő

Úgy tűnik, jó helyre kerül.
nyuszy @ . 5 fotó . 11 komment

2010.06.06. Vasárnap

Délelőtt elmentünk nyári talit intézni, és mivel tegnap óta nyár van (= el lehetett zárni a fűtést a laksában), ezért előszedtem a kabriót, lemostam róla a mohácsi dzsuvát, és azzal mentünk. Igazi kellemes kabriózós idő volt ma :)
A lenti kép segíthet majd a tájékozódási versenyen, vagy nem ;)

Délután pedig elmentünk Bencéért, mert Lajosnak már nagyon útban volt. Először is kellett hozná benzint, mert erősen porszáraznak bizonyult, utána már beindult egyszer, majd pár másodperc múlva le is állt. Kapott egy másik, erősen bontott állapotú gyújtáselosztót, és egyből jobb lett, onnantól már járt szépen. Úgyhogy lábon indultunk el vele haza. A gumiknak valószínűleg nem tett jót az állás, mert 50 fölött kb. olyan érzés volt, mintha kockákon gurulna. Ennek ellenére egész szépen jött Fehérvárig, viszont az utolsó pár km-en elkezdett csörögni, csettegni meg nem menni. Végülis 30-cal hazajött lábon, és ami érdekesebb, hogy miután kihűlt, újra jár szépen... Lesz vele dolog, ha majd egyszer adottak lesznek a feltételek...

Ja, és köszi Gabe-nek, hogy segített Bencét elhozni :)

nyuszy @ . 2 fotó . 16 komment

2010.03.20. Szombat

Ma viszonylag tevékeny napunk volt.
Tegnap reggel nyuszy el akart volna menni dolgozni, de a Jimnynek nagyon szar hangja volt (állítása szerint hetek óta hallotta, de mindenki azt mondta, hogy képzelődik), így végülis inkább Gabe suzukijával ment. Kirohadt a cső a katalizátorból, úgyhogy ma reggel első utunk Lajoshoz vezetett, aki szépen befoltozta a lyukat, úgyhogy most megint hallani, hogy milyen hangosak a gumik.
Még megpróbáltuk életre kelteni Bencét, mert Lajos finoman célzott rá, hogy nem lesz ideje foglalkozni vele, viszont el kéne tüntetni onnan. Nem sikerült, nem akart beindulni, úgyhogy még marad.
Hazaérve nyuszy úgy érezte, hogy eljött az pillanat, amikor kicseréli a hátsó gátlókat Csöpin. Azokat egyébként ajándékba kaptam nőnapra, köszi :) És köszönjük Gáspáry Lacinak, hogy lehozta nekünk Fehérvárra :) A bal oldali gátló az konkrétan nem mint gátló döglött meg, hanem megszűnt egy darabként létezni (lásd uccsó kép)  :D
Szóval vannak szép új hátsó gátlóim és egyúttal felkerültek a nyári kerekek is az autóra.
Ezek után még átmentünk Gabe és Nelli házába kicsit láncfűrészelni, de ez már egy másik blog...

2007.11.24. Szombat

Ma Gabe segítségével eljutott hozzám a Wiktor segítségével az allegro.pl-ről beszerzett cucc :)
nyuszy @ . 6 fotó . 2 komment

2007.10.29. Hétfő

No, ez is sikerült :)
Nem kis munkával és hatalmas szerencsével sikerült beszélnem Bence első tulajdonosával :)
Sajnos már nem emlékszik az autóval kapcsolatban apró részletekre, mert nem fiatal, és 4 db Kispolszkija is volt újonnan, és bár nem sok esélyt lát a sikerre, de megígérte, hogy körülnéz a fényképek és egyéb régi kacatok között, hátha talál valami képet, amin rajta van az autó :) :) :)
nyuszy @ . 7 komment

2007.05.16. Szerda

Ha már úgyis mennem kellett ma a Suzukiért, elvittem egyúttal Bencét Lajoshoz, hogy majd nézze át jól kasztniilag.
Arra is rájöttem, hogy kézigázzal 90-et is megy utazóban sík terepen :c)
nyuszy @ . 1 fotó . 5 komment

2007.05.02. Szerda

És igen, néhány hónap után végre sikerült összehozni, hogy el tudjam hozni Bencét Fehérvárra. (Ez azért macerás, mert egyszerre nem nagyon tudok két autóval mozogni.)
Egész szépen jött, 80-as utazóval (ez kb. a végsebessége is). Egyszer hülyült, Szedresre beérve először nem nagyon akart többet menni 60-nál, majd elkezdett büdös lenni. Megálltam, a jobb hátsó fék elég meleg volt, de mivel se szerszám, se fékalkatrész nem volt nálam, ezért kicsit megkalapálgattam az egészet keréken keresztül, aztán mentem tovább, szerencsére többet nem volt baja.
Viszont az félelmetes, hogy mennyi balfasz van, viszonylag gyenge forgalom mellett a Mohács-Fehérvár távon körülbelül 20-szor értem utol nálam lassabbakat, és vagy négyszer előztem sort - mindezt egy 30 éves autóval, aminek 80 a végsebessége, és a teherautókat nem számolva...
nyuszy @ . 4 komment

2007.04.21. Szombat

Végre volt egy kis időnk Bencét szerelni, és volt végre hozzá alkatrész is.
Ki kellett találni, hogyan jön ki a helyéről a kulissza, ami végül sikerült, összeraktuk, és teljesen jó lett, szépen vesz minden sebességet :)
Egyúttal eltávolítottam pár fölösleges dolgot, úgymint a szőrös üléshuzatok, a nem működő motorhőmérő a kábelezésével együtt, a sz*rrá görbült légkiömlőakármik, a 650GL felirat.
nyuszy @ . 4 fotó . 6 komment

2007.03.24. Szombat

No, lassan kezd valami történni a kisautóval :)
Bár ez nem az én érdemem, konkrétan arról van szó, hogy kaptam névnapomra Szilvitől gyönyörű új lökhárítót hozzá :) :) :)
Köszííííííííííííííííííííí :)
nyuszy @ . 1 komment

2007.03.06. Kedd

Ma megpróbáltam átállni Bencével, hogy ne csak egy helyen rohadjon a fű az udvarban, és arra lettem figyelmes, hogy elfogyott a rüki és a hármas is esetlegesen sikerül...a srácok szerint rugalmas összekötő. El is mentem boltba gyorsan venni egyet.
A probléma megoldása azt hiszem nyuszy-ra vár, mert én amatőr vagyok :( :P

Ja, és Szilvi voltam, ha esetleg valaki nem jött volna rá :c)
nyuszy @ . 7 komment

2007.02.24. Szombat

A kisautó ma részt vett az első találkozóján, Pécsen.
Nagyon jól viselkedett, tudja a 80-as utazót :P Viszont az a rámókolt karbi nem az igazi, hidegen nem akar menni, meg kell várni, míg bemelegszik elindulás előtt.
Ja, és Bencének fogják hívni :)
nyuszy @ . 1 fotó . 5 komment

2007.02.07. Szerda

Vettem ma a kisautóhoz egy zsír új, gyári kézigázbowdent :)
Sajnos itt is 1 db volt a teljes készlet, ki tudja, mikorról maradt meg...
nyuszy @ . 7 komment

2007.02.05. Hétfő

És igen, végre a nevemre került a kisautó :)
Kezdődött azzal, hogy még pénteken bejelentkeztem ma reggel 8-ra a pécsi NKH-hoz (leánykori nevén KF), ahová el is mentünk. Alig több, mint egy óra kellett hozzá, hogy azt a nyomorult adatlapot kinyomtassák, és még nekem kellett reklamálnom, hogy legyenek már olyan kedvesek, és nézzék már meg abban a k@ típusbizonyítványban lévő adatokat, és ne hasból írkált f*szságokat adjanak meg újra...
Végülis kaptam egy papírt, kb. hitelesnek tűnő adatokkal, alig 2.380 Ft-ért (de legalább ketten dolgoztak rajta egy órát...).
Aztán délután elmentünk a mohácsi ocsmányirodába, ahol sikerült rávenni a néniket, hogy ugyanmár, soron kívül írják át nekem az autót, amit további 23.000 Ft-ért meg is tettek, úgyhogy végre legalább a papírmunka rendben van :)
nyuszy @ . 6 komment

2007.01.26. Péntek

Vajon miért kell nekem mindig belenyúlni a tutiba? :O
Ugyanaz a szitu, mint a kabrióval... Most éppen az alvázsszámot írták el, amikor bekerült a kocsi a BM nyilvántartásába (ami amúgy annyira nem meglepő, mert elég olvashatatlanul van a forgalmiban), plusz más van súlyként, mint a forgalmiban, meg ilyen apróságok...
Úgyhogy megint lehet adatlaposat játszani, KF, meg ilyenek, aztán utána tudom átíratni :(
Csak arra lennék kíváncsi, de nagyon, hogy ha anno ők csesztek el valamit, akkor miért nekem kell szívni ilyenekkel, és legfőképpen miért nekem kell fizetni 2-3 kHUF-ot azért a nyomorult adatlapért?!  :/
nyuszy @ . 2 komment

2007.01.25. Csütörtök

Tyűűűűű, és Szepes Gábornak hála már van is szép új kötelezőnk, évi 4.320 Ft-ért :) :) :)
nyuszy @ . 2 komment

2007.01.24. Szerda

Van eredetvizsgánk (a kisautónak életében először :) ), meg szép új zöldkártyánk :)
nyuszy @ . 4 fotó . 4 komment

2007.01.23. Kedd

Megvettük ma a kisautót Pécsen :)
A cél az eredeti állapot helyreállítása, talán nem reménytelen a dolog, bár azért lesz vele munka bőven.
Ja, és köszi Taky-G-nek és Gabinak a scannelési, nyomtatási és internetezési lehetőséget ;) És a vacsit is :D
nyuszy @ . 4 fotó . 17 komment