Archívum: 2004 (50)

Tevékenységtérkép

2004.12.30. Csütörtök

A szép idő örömére ki kellett menni a hegyre Balázzsal, a leendő alkatrészautóval. Lajos sajnos nem tudott jönni, de megbeszéltük, hogy a biztonság kedvéért telefonközelben marad :)
Iszonyat sár van mindenfelé, többet mentem keresztben, mint előre. Átmentünk egy-két nagyon durva helyen meg gödrön, én is meglepődtem egy párszor, hogy nem maradtunk ott. Aztán átmentem a tési út másik oldalára, az erdőben még hó volt. Egy idő után érzetem, hogy az az út gázos lesz, de nem sok esélyt láttam volna arra, hogy meg tudok fordulni, meg arra sem, hogy felfelé a hóban-sárban elmenne Balázs. Úgyhogy mentem tovább a várvölgy felé. Aztán valahol a kálistó fölött az erdőben annyira sáros volt az út, hogy gázadástól meg fékezéstől is csúszott el a kocsi, így bekaptam egy marha mély nyomvályút, ami szépen keresztbevágta a kocsit. Természetesen az út egy mély vízmosás volt egyúttal, az összes kerék a nyomvályúkban (keresztben), a kocsi meg lehasalva. Persze meg sem mozdult. Próbáltam volna fával kiemelni, de annyira vizes volt minden valamire való méretű fa, hogy ha 5 centinél magasabbra emeltem a kocsit, azonnal félbetörtek. Így ezt egy idő után feladtam. Próbáltam kijönni hintáztatós-kuplungégetős játszva, asszonypajtás tolási segítségével kétszer sikerült is kijönni, de mielőtt párhuzamosra tudtam volna fordítani az úttal, visszacsúszott. Egy negyed óra dzsindzsában hegyre mászás után sikerült találnom egy olyan pontot, ahol az egyik telefonon volt egy kevéske térerő, szóltam Lajosnak. Fél óra múlva megint sikerült találnom telefonálásra alkalmas helyet másik telefonnal, akkor már a közelben volt Lajos, és sikerült odanavigálnom hozzánk. A Suzuki 10-20 méteren kihúzta a nyomvályúból Balázst :) Onnantól nem volt vészes, hogy kiértünk az iszonyatos nyomvályús részből, bár azért a hazaút is kalandos volt pár helyen :)

Az első kép 2004.12.11-én készült, ilyen állapotban vettem meg Balázst, de mivel beszámított autó, nincsenek papírjai, így sajnos csak alkatrésznek jó :(
A következő adag kép pedig 2004.12.12-én készült, amikoris kicsit offroadoltunk vele.
A tankostól kezdődnek a mai képek.
nyuszy @ . 46 fotó . Szólj hozzá!

2004.12.24. Péntek

Kihasználva a szép időt nekiálltam szivatóbowdent cserélni. Helyből szembesültem azzal a problémával, amivel KG, hogy a normál hosszúságú szivatóbowden külseje és belseje is 5-10 centivel rövidebb, mint kéne. Két bowdent találtam, mindegyiknél ez volt a helyzet. Sima sodronyból nem tudtam másikat csinálni, mert akkor nem lehetne visszatolni. Úgyhogy fogtam egy gyári gázbowdent, levettem a rövid külsőt róla, vágtam a gyári szivatóbowden-külsőhöz képest 20 centivel hosszabb külsőt, ráhúztam. A karikás végét egy 5-ös csavarral meg két anyával rögzítettem a karnál, sokkalta jobb lett, mint a gyári kampós megoldás. Bekötöttem a karbinál is, levágtam a fölösleges fél métert a bowdenből. Olyan könnyen jár, hogy ihaj :)
Aztán a már amúgyis szétborított tartalékmotorom gyújtáselosztóját lepucoltam benzinnel, majd beraktam Enikőbe, aztán kipróbáltam. Hát, nem megy rosszul, másodikban 70 ;)
Az még kérdéses, hogy a hidegindítás milyen lesz, mert szerintem a karbi még mindig nem 100%-os.
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.12.23. Csütörtök

Reggelre teljesen feltöltődött az akksi, beraktam, és (szivatóm nem lévén) gázfröccsökkel beindult a verda nem is túl sokára.
Aztán napközben az elrongyolódott jeladókábel helyett gyártottam egy jobbat, drótból, csúszósaruból meg egy alátétből, a képek szerint.
Délután állítottam gyújtást (tegnap a sötétben sikerült 20°-ra belőni),meg kicseréltem ezt a kábelt. Sokkal jobb nem lett, a jelek szerint muszáj lesz valamit csinálni a mexszel.
Aztán megnéztem, miért nincs szivató. Természetesen elöl tőből elszakadt a szivatóbowden a kampónál. Úgyhogy ez majd csak karácsony utána lesz megcsinálva, mert errefelé ilyenkor nincs semmi nyitva. Bár így belegondolva, lehet, hogy van valahol egy használt bowdenem, ha lesz hangulatom, holnap beépítem.
nyuszy @ . 2 fotó . Szólj hozzá!

2004.12.22. Szerda

Hát, a mai nap sem volt éppen unalmas. Reggel 6-kor a melóhelyemre érve gondoltam kipucolom az alapjárati fúvókát, hogy ne napközben kelljen ezzel foglalkozni. Kitekertem, kifújtam. Aztán mikor egy óra alatt sem bírtam visszatekerni, kezdtem mérges lenni.
Úgyhogy egy fél órás művelettel leszedtem az egész karbit, gondoltam az irodában kényelmesebb összerakni. A kollégáim nagyon szerették az egész folyosót átjáró benzinszagot ;) Konstatáltam, hogy a karbiból a fúvóka menete elment vadászni... Sikerült találnom egy esztergályost, aki hajlandó volt foglalkozni a kérdéssel, úgyhogy a kollégámmal elfuvaroztattam magamat hozzá, és kaptam bele új menetet ajándékba.
Aztán alaposan kifújkáltam a karbit, összeraktam, felraktam a helyére (szintén félórás művelet). Aztán próbáltam volna beindítani. Reggel még ment, most meg nem is röffent. Viszont sikeresen lemerítettem az akksit.
Ekkor már dél elmúlt. Apámtól kértem egy akkutöltőt, és bekötöttem. Három óra körül már volt szufla bőven az akksiban, próbáltam volna beindítani - sikertelenül.
Megkérdeztem Gabe-et, nincs-e kedve autót szerelni, és volt olyan rendes, hogy eljött segíteni :) Hozott magával gyújtáselosztót is. Amivel csak durrogni tudott, de azt stabilan. Be persze nem indult. Visszraktuk az eredetit, viszont nem szakított meg a megszakító, pontosabban semmi villany nem ment arrafelé...
Jelen volt Kukacwap is, elfuvarozott egy másik trafóért. Beraktuk, akkor már volt megszakítás, de be továbbra sem indult.
Gabe varázsolgatott valamit az előgyújtáson meg a mexhézagon, és a sokadik próbálkozásra pöcc-röff elindult :) Úgyhogy olyan este 6 magasságára sikerült eljutni oda, ahol reggel már jártam :D
Minthogy megígértük, még megnéztük Kukacwap szelephézagát, mert gyanús hangja volt/van a gépnek.
Jónak tűnt, visszakerült a helyére a szelepfedél. Onnantól az övé sem indult... Hogy ne legyen olyan unalmas, a próbálkozások közepette elszakadt a gázbowdene, persze a pedálnál. Miután meggyógyította, sikerült rájönni, hogy egy kicsit túlságosan meghúzta a szelepfedél csavarjait, és nem tudott bezárni a szelep :) Merthogy szelepfedél nélkül pöccre indult... Mindezt este 8-ra sikerült megoldani...
Szóval jó dolog többnyire sötétben, -8°C-ban autót szerelni a szabadban egész nap... :)
Most töltőn van az akksi, remélem, reggel el fog indulni Enikő. Ha nem, felgyújtom ;)
Ezúton is köszönöm mindenkinek a segítséget, aki asszisztált a mai naphoz!!!
nyuszy @ . 3 fotó . Szólj hozzá!

2004.12.21. Kedd

Voltam ma Pesten. Vagyis csak Budaörsön. És elcsábultam, hogy ha már úgyis szorosan a pálya mellett van dolgom, akkor a pályán menjek. Nem kellett volna :D
Ugyanis visszafelé nem bírtam ellenállni a kísértésnek, hogy az érdi lejtőn megnézzem, hol a gép vége. Már a dombra fel is 120-szal mentem, és végülis nem derült ki, mennyi a vége, mert a lejtő felénél már nagyon féltem, és inkább levettem a lábam a gázról. Nem írom le, hogy mennyivel sikerült menni, mert nem lett lefényképezve, és nem hinné el senki úgysem.
Szóval visszább vettem, és egy 110-120 közötti tempóval jöttem le Fehérvárig. Na addigra kijöttek a következmények - valszleg telement ganéjjal a karbi, merthogy alapjárat csak nagyon-nagyon esetlegesen van, 80-nal nem igazán lehet menni (na nem mintha akarnék :) ), mert ott egyenetlenül jár a motor meg ilyesmik. Halleluja, szedhetem le meg szét a karbit. Sajnos ez a P30 karbinál nem olyan egyszerű dolog, mint a sima IMB28-nál  :/
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.12.13. Péntek

Ó, hogy a bús p****ba... Elaludtam ma, mint a disznó, ennek viszont az lett az eredménye, hogy világosban jöttem dolgozni. Így mikor megérkeztem, végre világosban meleg motronál meg tudtam nézni, hogy hol folyik az olaj. Hát nem még mindig a szelepfedél jobb oldala alól fúj ki iszonyatos erővel? Arrgggh. De olyan szinten nyomja ki, hogy egy odarakott papírlapot alapjáraton 10 másodperc alatt beterített olajjal... Mindegy, a lényeg az, hogy legalább megvan a hiba oka, meg ez viszonylag egyszerűen javítható, bár nem tudom hogy mi a baja, mert ahogy néztem, nincs megvetemedve a szelepfedél. Na mindegy, végülis mire való az ebédszünet? ;)

***

Ebédszünetben leszedtem a szelepfedelet. A tömítés a mellékelt rajznak megfelelően helyezkedett el (fényképezni nem tudtam, túl olajos voltam hozzá :) ). Még jó, hogy legutóbb kettőt vettem, kicseréltem, mindjárt elmegyek lemosni, aztán meglátjuk, javult-e. Merthogy hidegen eddig sem verte az olajat...

***

Meló után elmentem magasnyomásúval kimosni a fritőzt (© Gabe :) ). Beálltam a mosóba, becsuktam az ajtót, és kiesett a kulcs távkapcsolóstul a kezemből, bele a lefolyóaknába... Ha már kivártam a soromat, lemostam a kocsit, félregurultam, megtörölgettem. Nem tudom miért volt nálam a tartalékkulcs, de jól jött :) Aztán elkezdtem tűnődni, hogy azért nem lenne rossz valahogyan visszaszerezni a másik kulcsot meg a távirányítót. Bementem a shopba, a csajok szóltak a főnöknek. Végül egy fél órás trutyiban turkálás meg egy lombgereblye segítségével sikerült kihalászni az iszapból (kb. 70 centi érdekes színű víz volt fölötte, meg 1 méter iszap alatta), kimosás, kiszárítás után még működik is. Ekkora mázlit (:B
Ezúton is köszönet a segítségért a fehérvári Balatoni úti ÖMV kút üzletvezetőjének és éppen szolgálatban lévő kutasának!!!

***

Kb. 80 km-t tettem meg mosás óta, és úgy tűnik, sikerült megszüntetni az olajfolyást. Persze már megint csak sötétben tudtam megnézni, úgyhogy ez még nem biztos, de az tuti, hogy az az iszonyatos erejű olajömlés megszűnt. Persze lehet, hogy ha világosban is megnézem, szedhetem szét megint, de most legalább a hátsó ablakot nem terítette be olajjal, szóval a jelek biztatóak :)
nyuszy @ . 1 fotó . Szólj hozzá!

2004.12.11. Szombat

Reggel leszedtem a kipuffot. Részletekben. A dobnak már semmi köze nem volt a leömlőhöz, 10 centivel az eredeti helye alatt lógott.
Aztán felpróbáltam a helyére az újat, és felraktam volna, ha a néni nem egy új meg egy régi fajta tartóvasat adott volna csütörtökön...
Kölcsönkértem Lajos Pókját (Neki is van ám újabban! Ma Enikővel együtt négy Pók volt az udvarában ;) ), aztán körbejártam Palota autósboltjait, de errefelé ilyen extra dolgokat nem lehet csak úgy venni... Úgyhogy Lajosnak meg kellett hegesztenie az egyik három darbra tört vasat. Így már sikerült a helyére rakni az egészet, nagyon király hangja van.
Aztán kicsit tuningoltam az utasteret, tettem a váltókarhoz gumiharangot, meg bebarkácsoltam egy régi fajta fűtésdobozt. Nem tudom, mennyire lesz tartós, mert nem volt kedvem széjjelfúrni a csomagtartó alját, úgyhogy csak szilóval rögzítettem.
Utána megpróbáltam kicserélni a hátsó lámpatesteket. Namost ez kábé három órámba tellt, mert mikor összeraktam, nem volt jobb oldalon féklámpa. Utána nem volt bal oldalon index. Aztán sehol sem volt féklámpa, majd a jobb oldlai helyzetjelző szűnt meg... :c)
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.12.10. Péntek

Úgy látszik, a tegnapi 300 km-es kanyarom nem tett jót jól az eleve erősen megviselt kipuffnak, és ma Fehérvárról Mórra menet a 81-esen elkezdett traktorhang lenni. Megálltam megnézni. Azt hittem, hogy a csonk csavarjai vesztek el, de nem, a dob előtt a leömlő úgy, ahogy volt, kettétört :) Pedig már ott a másik kipuff a hátsó ülésen (thx. Sanyi), csak a kipuffcsere helyett dolgozni kellett délután.
Úgyhogy valószínűleg nagyon szerethetnek most egy pár településen (amiken keresztüljöttem azóta), mert elég egyedi hangja lett Enikőnek :) Viszont így nagyon állatul durrog motorféken, lehet, hogy így kéne hagyni ;)
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.11.29. Hétfő

Tyűűű!!!
Nagyon durván nyomom! Mórról Várpalotára a kilométeróra szerint alig 1 km volt az út egy olyan útvonalon, ami rendszerint 40 km szokott lenni :D
Az elmúlt időben kezdett gyanúsan sokat fogyasztani Enikő, most már kezdem sejteni, hogy miért :c)
Amúgy király volt, olyan szinten köd van a tési fennsíkon, hogy ködlámpa nélkül abszolút semmit nem láttam, ködlámpával annyit, hogy a kocsi előtt max. két méterre megvolt az út széle... Szóval 10-20 km/órás sebességgel jöttem, és így is többször kikanyarodott alólam az út... Szerpentin rulez :)
Egyébként ma cseréltem szelepfedél-tömítést, de valami még mindig nem okés, mert már megint olajos a szelepfedél. Viszont most már nem tudom, honnan jön :(
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.11.25. Csütörtök

Enikő ma megint vicces kedvében volt. Végülis érthető, már vagy négy napja nem kellett szerelni.
Az történt, hogy jöttem ma falvak felé Fehérvárról Várpalotára, és érzetem, hogy nagyon lent fog a kuplung. Gondoltam, majd holnap megnézem világosban. Aztán Ősinél már alig volt hová kinyomni. Nem lett volna gond, ha nem fogok ki egy 30-cal menő rendőrautót, ami miatt vissza kellett váltanom harmadikba. Azt még kis recsegés árán bevette, de mikor fel akartam váltani negyedikbe, akkor már sehová nem lehetett berakni.
Úgyhogy jobb ötlet híján félreálltam az út szélére (természetesen ezt már lakott területen kívül, töksötétben. Az történt, hogy a kuplungbowden 17-es anyája totál letekeredett, a kicsi meg el is veszett. Végülis csak mínusz pár fok van, kellemes volt aláfeküdni, és könyékig összeolajozni magamat :c)
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.11.22. Kedd

Ma Lajosnál töltötte az időt Enikő.
Kicsit átalakult a kipuff, minthogy időközben kiderült, hogy a leömlő is elvált a dobtól. Marha méretpontos volt az is, na mindegy. Aztán még befejezte a Gabe által szombaton elkezdett fűtést, most a lehetőségekhez mérten zárt lett a termosztátház, úgy tűnik, hogy működik a termosztát is, úgyhogy talán nem fagyok meg a továbbiakban :)
Én meg kicseréltem a kormánykapcsolót, jó játék volt, mert mikor már összeraktam mindent, és dugtam volna össze, akkor jöttem rá, hogy a látszattal ellentétben nem ugyanolyan a kétkormánykapcsoló kábelezése, ráadásul amit kaptam, az még át is volt alakítgatva csatlakozóilag, úgyhogy jöhetett a játék a színekkel :) Végülis sikerült megoldani, és csodával határos módon sikerült úgy visszatennem a kormányt elsőre, hogy egyenesen áll, működik az indexvisszavevő stb. :)
Ja, és közkívánatra kb. 10 centivel rövidebb lett a kipuff vége :P
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.11.21. Vasárnap

Leírom mik történtek Enikővel az elmúlt két napban.
1. Péntek 14 óra: Mentem az iszonyatos szélviharban, és ablakot akartam mosni. Erre a kezemben maradt a kormánykapcsoló jobb oldali karja... Megpróbáltam megragasztani, de arra alkalmatlan anyagból van...
12. Péntek 20 óra: Egy iszonyatosan kanyargós, fényes-csúszós bitumenes aszfalttal rendelkező úton mentem két falu között, amikor egyszercsak megszűnt a tompított meg a reflektor. A helyzetjelző maradt, így a műszerfalvilágítás jól el is vakított. Mindezt tök sötétben, olyan 70-80 körüli sebességgel. A kormányt tartva egy erőteljes fékezéssel sikerült megállnom szerencsére az úton, csak a kapcsoló döntött úgy, hogy haldoklik.
13. Szombat 09 óra: Mentünk Gabe-bel Pestre, és Érd körül elkezdtek furcsa hangok jönni a motor felől. Félreálltam, megnéztük, eltörött mindkét kipufftartó konzol (kb. egy hónaposak voltak...)
14. Szombat 16 óra: Sanyi felajánlotta, hogy nála kicserélhetjük, így elindultunk hozzá. Indításkor kezdett furcsa hangokat produkálni a kipuff iszonyatos rezonanciája mellé. Mikor odaértünk, sikerült konstatálni, hogy összetört a váltóharang az indítómotornál, még sosem láttam ilyet...
15. Szombat 20 óra: Váltócsere közben KG úgy döntött, hogy leköti az indítómotort, hogy kint vissza lehessen rakni. Gyakorlatilag porrá hullott a kezében a behúzótekercs... Szerencsére Sanyinál minden van :D
16. Vasárnap 02 óra: Hazafelé, Fehérvárról kijövet elkezdett olajszag lenni, megálltam. Elkezdtek kijönni a kipuffkonzol tőcsavarjai, aminek a vége a blokkban belül van ugye. Megvártam, míg hűl kicsit, meghúztam.
17. Vasánap 03 óra:1 Várpalotára beérve megint gyanúsat érztem, megálltam. A külső kipuffkonzol addig bírta...
Szóval most ez van, holnapra viszem a lakatoshoz a kipuffot átszabatni. Ugyanis még egy hónappal ezelőtti motor ki-be után időnként beleért a kipu vége a hátfalba, valszleg ettől tört el a konzol eredetileg. Tegnap összerakáskor kapott új motortartó bakot meg rugót, valamint váltótartó bakokat (mert ugye az is porrá hullt), ennek eredményeképpen magasabbra került még egy centivel a motor, így gyakorlatilag fixen beleér a kipuff a hátfalba, és ez a jelek szerint nem annyira jó... Persze ez nem magyarázza a kormánykapcsoló, világításkapcsoló, váltó, indítómotor egy időben történő elmúlását...
Mondjatok még egy típust, amivel ennyi idő alatt ennyi minden tud történni ;)
Ezúton is köszönöm a segítségett a tegnap esti műveletben minden jelenlévőnek (Sanyi, baz, KG, LZs, Gabe, Buszos Petya, Laci, LipTom)!!!
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.11.08. Hétfő

Na, ma végre jutott időm foglalkozni a kérdéssel, és Enikő kapott előre is téligumikat. Állítólag holnap havazni fog, úgyhogy pont időben :)
Szóval két darab Debica Frigot vettem, újonnan, minthogy használtban csak nagyon messze kaptam volna, az meg a benzinköltség miatt már rosszabb bolt lett volna, ha azt is hozzáveszem, hogy az ugye nem 100%-os meg nem garanciális. Szereléssel együtt 14.800 Ft-ot fizettem a két gumiért.
Tapasztalatok: Iszonyat jól kanyarodik Enikő, kb. olyan, mintha kapott volna új függőcsapszegeket. Nem akar felborulni kanyarban, és (sajnos :) nem is csúszik meg. Megszűntek azok a furcsa jelenségek, amiket a két téli - két nyári felállásban tapasztaltam, pl. nyomvályús úton ide-oda dobálta a kocsit.
Szal remélhetőleg nem feleslegesen dobtam ki rá a pénzt.
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.11.02. Kedd

Minthogy a két hátsó gumimról kezdett teljesen eltűnni a minta, rádobattam a már meglévő két Debica Frigot. Elöl meg maradtak a még elfogadható állapotú Kormoran Impulserek.
Hát ez valami katasztrófa! Teljesen megváltozott a kocsi kormányzása és úttartása, de ez még szokható is lenne. De az valami borzasztó, hogy murván nagy gázzal kanyarodáskor nem a kocsi hátulja tör ki, hanem az eleje csúszik arrébb! Egy hátsókerekes autóban! Szörnyű!
Nem tudom, ki volt az az elmebeteg barom, aki ezt a felállást elkezdte terjeszteni (többek között a Totalcaron is...), de az tuti, hogy sosem próbált meg ilyen kombinációjú gumikkal hátsókerék-meghajtású autót vezetni...
Úgyhogy a régebben felmerült "elég-e két téligumi" jellegű kérdésekre a válasz saját tapasztalat alapján az, hogy nem, annál a négy nyári is jobb...
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.10.14. Csütörtök

Sikerült szereznem elég olcsón két téligumit. Még lemezfelnin pihennek. Még vadászok két másikat, és kerülnek fel Enikőre.
nyuszy @ . 1 fotó . Szólj hozzá!

2004.10.12. Kedd

Tegnap ki akartam pucolni az alapjárati fúvókát. Nekiálltunk Gabe-bel kiszedni, ami meg is történt, csak éppen a fúvóka a menetes házával együtt felszívódott. Nem koppant, nem esett be sehová, nem volt a földön... Belepróbáltuk az ő karbijának vonatkozó részét, de esély nem volt rá, simán beleesett a lyukba... Hogy ne szívjon falsot, egy sima 8-as csavart tettem be a helyére, és széjjelállítgattam az alapjárati csavart valamint az alapjárati keverékcsavart. Ezzel sikerült elérni, hogy lett egy 2000-4000 között ingadozó "alapjárat", időnként leállt, és iszonyatosan füstölt, szerintem 20 liter körüli fogyasztást produkált :)
Reggel felhívtam az összes autósboltot, sehol nem tudnak még rendelésre sem hozni ilyet a P30 karbihoz. Felhívtam Petyát, kiderült, az ő karbijából is hiányzik. Gabe megtalálta a Hegyalja webáruházában a fúvókát 300 Ft-ért, viszont a házát nem lehet kapni, anélkül meg semmire sem jó. Elmentem az egyik karbihoz értő autószerelőhöz, azt mondta, még sosem látott ilyen karbit, ilyen csavart meg pláne nem. De ha adok mintadarabot, akkor le tudja gyártatni, mintadarab híján az egész karbit kéne otthagyni. Elmentem a másik karbispecialistához, mondta, hogy semelyik másik Weberben nincs hasonló sem. Meg hát szerinte egy hasonló nem jó, csak egy pont ugyanilyen. Mondtam neki, hogy az addig oké, csak amíg nem szerzek egy pont belevalót, addig is kéne valamit odatenni ideiglenesen... Na, erre mondott egy tippet, hogy mi az egyetlen típus, aminek az egyik fajta karbijában talán 8-as az alapjárati fúvóka házának menete. De a gyári nem jó, mert az elektromos, viszont létezik felújítókészlete, amiben sima csavar van.
Kimentem tőle, felhívtam egy autósboltot, és kérdeztem, van-e olyan fúvókájuk. Volt. Odamentem megnézni, természetesen csak szettben kapható, egy csomó más kacattal egybefóliázva, amik ugye a P30 karbihoz semmire sem jók. Minthogy jobb ötletem nem volt, megvettem. Ugyan nem pont ugyanolyan az alakja, de a jelek szerint tökéletes alapjáratot lehet vele csinálni :D
És hogy minek van ekkora alapjárati fúvókához való csavarja? Hát, amire az ember a legkevésbé számítana: az újabb fajta karbis Kispóknak :) ))))))
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.10.09. Szombat

Reggel felmentem Petyához, mert meglett a hiba oka. Ha nem látom, nem hiszem el... Egy bazi nagy alátét (8 mm-es furat, 20 mm átmérő, 3 mm vastag) volt benne az egyik hengerben, és nem tudott tőle a dugó felmenni a hengerfejig, a felső holtpontig... Rejtély, hogy hogy került oda, no meg még inkább, hogy hol volt az elmúlt 1700 km-en... Lényeg, hogy összeraktuk, bekerült a motor, és újra megy Enikő :)
nyuszy @ . 2 fotó . Szólj hozzá!

2004.10.04. Hétfő

A belső furulyagumik úgy gondolták, hogy kirepednek, és a motortérbe illetve a hátsó szélvédőre terítik az olajat. Ez kezdett nem tetszeni, így felmentem ma Petyához ezeket kicserélni (neki van nyomatékkulcsa). Igen ám, de amikor ki akartuk próbálni, hogy pontosan hol jön az olaj, akkor Enikő úgy döntött, hogy nem indul be, nem forgott körbe a motor... A múltkori nonstop szerelés után inkább nem álltunk neki kitalálni mi baja, így ott maradt Enikő...
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.09.16. Csütörtök

Kapott Enikő szép új Valvoline olajat plusz adalékokat. Egyúttal kipucoltam az olajszűrőt. Meglepő, hogy 685 km alatt két mm vastag kosz (fémpor+olajsár) rakódott le benne.
Egyúttal megkapta a névnapi ajándékát is. Kép egyelőre nincs róla, de lesz majd :)
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.09.06-07. Hétfő - Kedd

Délután segítettem picit Gabe-nek szerelgetni, majd 7 óra körül elindultam Petyához motort berakni. Este 8 körül neki is álltunk. Az éjszaka a régi motor kiszedésével és az új motor befejezésével telt. Hajnalban bekerült végre a gyönyörűszép új motor :) Aztán itt még nem lett vége, mert este nyolc óra lett, mire minden a helyére került  :)
Ezúton is köszönet Petyának a Le Mans-i (24 órás :) ) szerelésért, na meg persze a motor elkészítéséért! A végére kissé erőteljesen zombik lettünk :D
nyuszy @ . 6 fotó . Szólj hozzá!

2004.08.17. Kedd

Ricsi hozott nekem a Bogdánffyból ablakra való légterelőket. Érdekes konstrukció, ilyet még nem láttam. Majd kiderül, hogy a gyakorlatban jók-e valamire ;)
nyuszy @ . 2 fotó . Szólj hozzá!

2004.08.10-14. Kedd - Szombat

Így a nyár vége felé el kellett már menni egy pár napot nyaralni. Ha meg nyár, akkor vízpart. Na de hova? A Balaton meg a Velencei-tó nekünk a szomszédban van, tehát az nem jó.
Így hát nagy hirtelenséggel most került megvalósításra az az ötlet, amit Petyával már vagy fél éve beszéltünk: a horvát tengerpart.
Ők az X1/9-cel jöttek, mi Enikővel. Mivel ő már többször járt ott, rábíztuk az útvonalat és az úticélt.
Kedden délután idultunk el, és éjszakára értünk le a tengerpartra. Onnan átmentünk hídon Krk szigetére, majd a hajnali komppal Cres szigetére. A martinscicai Slatina kempingbe telepedtünk le.
A szerdai napot ott töltöttük strandolással és pihenéssel, este mentünk be Cresre városnézni.
Csütörtökön városnéztünk Osor-ban, majd átmentünk Losinj szigetére a nyitható hídon városnézni Mali Losinjban és strandolni. Hazafelé egy kikötőnél beleparkoltunk a kocsikkal a tengerbe :)
Pénteken ismét a kempingben maradtunk, a strandon töltöttük a napot. Nekünk sajnos szombaton el kellett indulnunk haza, ők ottmaradtak. Még együtt elmentünk megnézni Lubenice középkori városát a gyönyörű kilátással a tengerre, azután két órát álltunk sorba a porozinai kompnál. Itt ők visszafordultak, mi pedig áthajóztunk Brestovába. Lekanyarodtunk Pulába megnézni az amfiteátrumot, majd a 3-as út - Ucka alagút - Rijeka - Zágráb útvonalon hazajöttünk.
Kár, hogy csak ilyen keveset maradhattunk :(
Hogy ontopic is legyek: összesen kb. 1500 km-t mentünk, ebből kb. 800-at szombaton gyakorlatilag egyhuzamban. A szigeten az utak nem kímélik az autót, itthon utána már gyerekjáték volt vezetni. Marha keskeny utak, hatalmas kanyarok, iszonyatos emelkedők, brutális szerpentinek stb. Álatlában nem túl kímélő üzemmódban közlekedtünk, ennek ellenére nem volt gond. Hazafelé pedig majdnem Pulától egészen a határig autóúton illetve autópályán jöttünk, 100-120-as tempóval, gond nélkül. A szigeten mászkáláskor 7 liter fölött is benyakalt Enikő, ami nem meglepő, ha az ember többynire kettesebn-hármasban padlógázon közlekedik. Hazafelé folyamatosan igen gyorsan haladva (300 km-t átlagosan 110-zel) pedig megállt 5,8 liter körül.
Ja, és ki ne hagyjam: hatalmas feltűnést keltettük mindenhol, ahol jártunk. Ha valahol megálltunk, többen jöttek oda lefényképezkedni Enikővel :) )
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.06.28. Hétfő

Először is elmentem Tóth Zolihoz, kb. 5 perc varázslás után megállapította, hogy a kormánykapcsoló fényváltója döglött meg teljesen (ahogy sejtettem). Kiiktatta, most végre újra normálisan működnek a világítóberendezéseim :)
Hazafelé beugrottam Lajoshoz, és kértem tőle három pöttyöt az ablakra, úgyhogy most már azt is le lehet tekerni. Vicces volt, ahogy a benzinkúton becsaptam Enikő ajtaját, az üveg meg beesett :D
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.06.26. Szombat

Tyű, de régen frissült a Napló :) Ennek oka, hogy egyrészt nem sok változás történt, másrészt meg sok volt a melóm :(
Az elmúlt egy hónapban igen sokfelé jártunk Enikővel, átlagosan minden hétvégén kirándultunk 500 km-t. Ehhez képest semmi komolyabb problémánk nem volt.
Ma, a zólyomi kirándulás alatt meg előjött minden :P
Először is elkezdett igen furcsán zörögni a motor (persze semmi nem látszik), nagy terhelésnél meg becsörög (a gyújtás jó, 98-as benzin van benne, a szelephézagot meg Petya ellenőrizte). No mindegy, a lényeg, hogy megy. Ezzel párhuzamosan nekiállt nyikorogni valami szilent a bal hátsó futómű környékén, elég idegesítő hangja van. Aztán hazafelé megzakkant az elktronyika, a tompítotthoz fixen égett a jobb első és hátsó index, indexeléskor meg villogott a tompított :) Később ezt sikerült annyira megszerelni, hogy a tompított teljesen megszűnjön : o) Végülis a helyzetjelző helyére lett bekötve a tompított, hogy haza tudjunk jönni. Aztán Pesten úgy döntött a bal első ablak, hogy a sínje elválik a szárától :)
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.05.22. Szombat

Ma volt a Club Hungary tavaszi találkozója Fóton. Szerintem jó buli volt, a képek magukért beszélnek.
Utána Petyával és a nőinkkel elmentünk kirándulni, először Dobogókőre, utána meg Zsámbékra.
Jó kis fárasztó nap volt, 300 km fölött kapott Enikő :)
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.05.21. Péntek

Elkészült Enikő!!! Az eredményeket láthatjátok a Gazdik képei alatt. Szerintem nagyon szép lett, igaz, ennek megvolt az ára :(( A mai nap folyamán összeraktam, így lemaradtam a rallyról :(
Mikor kész lettem, el kellett ugranom Veszprémbe, ahol egyúttal vettem egy légkürtöt :)
Aztán este lejöttek hozzánk Petyáék Várpalotára, és a Plus parkolójában beszereltük a légkürtöt :) ) Vannak képek is, bár nem pont a szokásos témáról ;)
nyuszy @ . 4 fotó . Szólj hozzá!

2004.05.17. Hétfő

No, leraktam a járművet Lajosnál. Muszáj végre megcsináltatni a hátsó lököst, mert a jelenlegi rom nem túl esztétikus :) Meg a múltkori Pontiac-kal való találkozás nyomait is el kell tüntetni, a jobb oldalán is van javítanivaló... Most buszozhatok egy hétig :((
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.05.15. Szombat

Megpróbáltam villanyt szerelni, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez nem az én napom, szétégettem egy relét, aztán ismeretlen okból erősen füstölni kezdett az ajtó :) )) Úgyhogy inkább abbahagytam. Mentem volna ki Lajos udvarából, megálltam becsukni a kaput, behúztam a kéziféket - pontosabban behúztam volna, mert a kar akadálytalanul jött föl 90°-ig... Juhéj, elszakadt a kézifékbowden :( Majd jövő héten megcsinálom...
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.05.09. Vasárnap

Folytattuk a ragasztgatást, most a plafonra került fel a "kárpit". Sajnos nem sikerült befejezni, mert tegnap meg ma elhasználtunk egy 0,8 literes Palma Texet :)
Közben végre sikerült bevarázsolnom a régóta meglévő neonomat a plafonra, tök jól világít :)
Aztán nem bírtam magammal :) Móron volt dolgom, ahová megy ugyan Várpalotáról aszfaltos út, de az unalmas :) ) Úgyhogy elindultunk toronyiránt az erdőn keresztül :) Visszafelé érdekes volt, mert kipróbáltam olyan utakat is, ahol még soha nem jártam. De amikor az "út" véget ért egy búzatáblában, akkor mindig visszafordultam, mert sajnos vigyázni kell a fényezésre ;)
A kirándulgatás képjei a Gazdik képei között láthatóak.
nyuszy @ . 7 fotó . Szólj hozzá!

2004.05.08. Szombat

No, ez egy eseménydús hétvége volt :)
Végre sikerült rávennem Lajost (meg magamat), hogy csináljuk meg a padlólemezt. Asszem egész jó lett :)
Ezzel párhuzamosan asszonypajtás meg gyártott egy fokkal kulturáltabb burkolatot a műszerfallal. Sajnos a technológia nem az igazi, de a szivacsnál jobban mutat : o)
nyuszy @ . 8 fotó . Szólj hozzá!

2004.05.04. Kedd

No, romokban a motorom :) Legalábbis a P30-asított.
Petya bácsi szétszedte ripityomra, és sajnos az látszik, amitől féltünk...
A megnövekedett nyomatékot nem bírta a százezer éves főtengelycsapágy, így jól összetörött. Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, de a törött csapágynál szépen elfolyt az olaj (gyakorlatilag azonnal), így mire megnéztem az olajszintet és újratöltöttem (10-20 km), addigra szépen összeégett minden...
A negyedik és ötödik képen látszik szépen a főtengely belső vége... Szóval főtengelycsere vagy -köszörülés következik, megy bele egy másik veztengely, mert annak is kicsit fura színe van, valamint valszleg a hengerek is át lesznek dobva egy másik motorból...
Tanulság: spórolni akartunk azon, hogy nem cseréltük ki párezer forintért a főtengelycsapágyakat. Nem kellett volna...
nyuszy @ . 5 fotó . Szólj hozzá!

2004.04.19. Hétfő

Ma reggeli kaland:
Jöttem Fehérvár felé, Inotánál, a kohónál, az emelkedőn néztem, hogy szemben kinn áll a yard. Erre egyszercsak elkezdett nem menni a verda :) Félreálltam, pont szemben a yarddal, nagyon néztek :) Hátramentem, visszadugtam a gyertyára a kábelt, és jöttem tovább :)
Fehérvárra beérve megálltam a piros lámpánál a belső sávban, és gyanús volt, hogy az alapjárat elment vadászi. A lámpa zöld lett, én meg megpróbáltam elindulni, kb. 10 km/órára sikerült is felgyorsulni. Két autó között kimentem a külső sávon át a biciklisávba megállni. Aztán némi pillanatragasztó és egy kalapács segítségével visszaraktam a befolyó benzincső csonkját a karbiba... :)
Mondja nekem valaki, hogy nem feeling Pókkal járni dolgozni : o)
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.04.17. Szombat

Ma lekaptam a karbit, ripityomra szedtem, kipucoltam, kifújkáltam, kipiszkáltam tűvel, megáztattam 98-asban, összeraktam, beállítgattam, visszaraktam, aztán beállítottam a gyújtást, és most gyönyörűszép alapjáratom van, nagyon büszke vagyok magamra :) )
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.04.15. Csütörtök

Ma kikerült Enikőből a Pandásított motor, mert szegényke úgy néz ki, hogy elszenvedett egy főtengelycsapágy-törést :(
Mentségünkre szóljon, hogy azt a szerelő megnézte, és azt mondta, hogy teljesen jó, így ki sem szedtük.
Valszleg nem bírta a megnövekedett terhelést a tizenakárhányéves csapágy :(
Úgyhogy visszakerült a tartalékmotor, amíg a másik meg nem gyógyul.
Tök jó, a motorcsere (a lekötés-kivétel-berakás-visszakötés) kb. fél óra alatt megy, csak azért tart mindig tovább, mert át kell egyikről a másikra szerelni mindenféle kacatot :) )
Ezúton is köszönet Petyának a manőverért!
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.04.06. Keddd

Ha már ennyire foglalkoztat mindenkit a gányolás, akkor már "csakazértis" módszerrel rögzítettem a direktszűrőt :) )))))))
nyuszy @ . 2 fotó . Szólj hozzá!

2004.04.05. Hétfő

Ebédelni menés közben eszembe jutott, hogy mintha valamikor mostanában járna le Enikő zöldkártyája. Megnéztem, és kiderült, hogy a mostanában az tegnap :)
Úgyhogy gyorsan elmentem megcsináltatni. Tök jó, olcsóbb lett, mint tavaly :) )
Minden hozzányúlás nélkül jók voltak az értékek, ami ahhoz képest nem rossz, hogy teljesen érzésre, hang alapján állítgattam be :)
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.03.29. Hétfő

Pénteken megvettem a direktszűrőt, de csak ma sikerült olajozóhoz jutni.
Viszont most beépítettük :)
Hosszú távú tapasztalataim egyelőre nincsenek, mert még csak egy kört mentünk a hásztömb körül, de az biztos, hogy szebb lett a hangja és jobban is húz.
nyuszy @ . 1 fotó . Szólj hozzá!

2004.03.24. Szerda

Minden szép és jó lenne az új motorral, csak valami ismeretlen oknál fogva, ha kinyomom a kuplungot, akkor - kedvétől függően - tízből egyszer vagy tízből tízszer leáll, és fogalmam sincs, hogy miért :(
Falsot nem szív, az úszó rendben van, az összes fúvóka kifújva kompresszorral, az alapjárati fúvóka már sokadszor kifújva, alapjárati levegő beállítva.... Amikor nem fullad le, akkor nagyon szép, egyenletes, magas az alapjárat.
Szóval ha lenne bármi ötleted a hiba orvoslására, akkor ne kímélj, írd meg lécci a Szervizkönyvbe, vagy nekem mailben! Thx :)
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.03.21. Vasárnap

Valamiért magas fordulaton meg-megtorpant a verda. No, ennek meg az volt az oka, hogy a karbi fölső öt csavarjából három ismeretlen helyre távozott, a maradék kettő is csak éppenhogy volt benn :) )
Most már majdnem tökéletes, bár 120 fölött emelkedőn egy kicsit ráz... :c)
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.03.20. Szombat

SIkerült rájönni az ingadozó alapjárat okára: a karbi mind a négy talpcsavarja elment vadászni :) ) Az olajfolyást meg talán az magyarázza, hogy a szelepfedél egyik csavarja is elveszett valahol... :) Kuplungállítás után volt egy minitalálkozó baz mesterrel és a 900 cm3-es verdájával
nyuszy @ . 2 fotó . Szólj hozzá!

2004.03.19. Péntek

Petya bácsi újfent nagyon rendes volt, és lejött hozzám, hogy befejezzük a P30-asított motort.
Délután 3-tól hajnal 4-ig tartott :) Úgy néz ki, hogy már csak finomítgatás kell, és f*sza :) )
Ezúton is köszönöm mind Petyának, mind Marcellónak a segítséget!
nyuszy @ . 11 fotó . Szólj hozzá!

2004.03.13. Szombat

Ma nekiálltunk összerakni a P30-asított motort Petyával. Már csak pár apróságot kell rádobálni (generátor, kipuff, gyújtáselosztó, kuplungtárcsa stb.), és lehet tesztelni :)
Egy biztos: nem egy olcsó mulatság. Az árat nagyban befolyásolja, hogy mennyiért lehet beszerezni a Panda motort (sajnos muszáj az egészet megvenni, mert a hengerfejen és a karbin kívül semmit nem lehet egyedileg beszerezni, és sok apróság kell), de a motor csak egy része a költségeknek.
Ugyanis ha már szétdönti az ember a pókmotort, célszerű (kötelező) sokmindent kicserélgetni, gyakorlatilag egy kisgenerál kell. Még végösszeget nem tudok mondani, de az biztos, hogy önköltségi áron (azaz a szerelő által a műhelyért elkért pénz még nincs benne!) is annyiba kerül, amennyiért egy jó állapotú, frissműszakis, '90-es Pókot lehet venni!
Persze, ha minden igaz, és eléggé fanatikus az ember, még így is megéri : o)
nyuszy @ . 12 fotó . Szólj hozzá!

2004.03.12. Péntek

Tegnap nekiálltam szétdönteni Enikő eredeti motorját meg a P30 motort. A P30 dupla Weber karbija pillnatnyilag brigéciol+petróleum koktélban fürdik :)
A hengerfej éppen síkoltatáson van, és ha minden jól megy, még ma le lesz pucolva minden magasnyomású mosóval. Optimális esetben holnap talán össze is lesz rakva a motor Petya segedelmével :)
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.03.02. Kedd

Ma kapott Enikő matricákat a szélvédők sarkaiba :) Most szándékosan kevésbé feltűnőre csináltam őket, mint a guminyomos dizájnhoz.
nyuszy @ . 5 fotó . Szólj hozzá!

2004.03.01. Hétfő

Éljen, tavasz van! Kár, hogy ezt az időjárással elfelejtették tudatni :(
Mindegy, ma Enikő kap új fékbetéteket, mert a ferodolmentesség sem olyan jó dolog :)
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.02.25. Szerda

Enikő ma átesett egy komplett futómű-rendberakáson, mert már erőteljesen kotyogott minden a csapágyoktól a gömbfejekig, aminek az volt a hatása, hogy 80 fölött szarabb úton nem nagyon akart egyenesen menni :) De most végre jó :)
nyuszy @ . Szólj hozzá!

2004.02.13. Péntek

Úgy döntöttem, ha már építeni nem tudom Enikőt, akkor legalább rombolom... :)
A történet: elindultam Fehérvárról, és bár egész délután havazott, az utak teljesen tiszták voltak, a hó nem maradt meg rajta. A második faluig értem el, amikoris elkezdett az út havas lenni. De ott még simán fékeztem, minden gond nélkül. A következő faluba érve levettem a lábam a gázról (kb. 60-nal mentem), és a motorféktől (!!!) elkezdett oldalt csúszni Enikő... Utóbb megnéztem, éppen felteltek az aszfalt rései, így gyakorlatilag egy tükörjég csúszósságú felület jött létre...
Szóval Enikő csúszott, én próbáltam ellenkormányozni, semmit sem ért. Akkor már rontani nem tudtam, így a fékre is ráléptem. Enikő jobb eleje leért az aszfaltról a fűre, aholis a fék már megfogta, így a jobb eleje körül megprödült, és bevágódott az árokba, a seggével előre.
Az eredményt láthatjátok. Amennyire szerencsés lehet árokba szállni, annyira szerencsém volt. Egyrészt csodával határos módon nem kaptam el a környéken lévő rengeteg betonból lévő dolog egyikét sem, másrészt fel sem borult, így megúsztam a hátsó lökhárító megszüntetésével.
Ezúton is köszi mindenkinek, aki segített kiszedni onnan, különösen Ricsinek!
nyuszy @ . 4 fotó . Szólj hozzá!

2004.01.27. Kedd

Némi bevásárlókörúton voltam ma a Vendégkönyvből (is) ismerhető Petyával. Jól nézzétek meg a képeket, mert nem mindennapi a Hely :) )
Igen izgalmas útviszonyok voltak, ahogy ez a képeken is látszik
Az utsó képeken (amik kb. hajnali négykor készültek :) ) láthatjátok, mit is hoztunk. Én most inkább nem árulnám el, mi az ;c)
nyuszy @ . 34 fotó . Szólj hozzá!

2004.01.20. Kedd

A mai nappal kezdetét vette a motorprodzsekt. Mivel - szokás szerint - fogalmam sincs, mikorra lesz meg a rendberakás és a kevéske tunying, és addig is szeretnék közlekedni, ezért bekerült Enikőbe az egyik tartalék motrom.
Kb. két óra alatt kicseréltük (amihez igénybe kellett vennem Vörös Laci kispolszkiguru szerelőmester barátom segítségét és aknás műhelyét :) , pöcc-röff indult. Egy karbipucolás nem ártana neki, de nem sok kedvem van hozzá : o)
nyuszy @ . 8 fotó . Szólj hozzá!

2004.01.14. Szerda

No, bocsi mindenkitől, hogy nem frissült a Napló, ennek fő oka az, hogy nem igazán történt semmi :(
Kb. az összes Enikővel kapcsolatos fejlemény az, hogy muszáj volt akksit vennem, és akkor ha-lúd-legyen-kövér alapon egy Exide XXL-t vettem igen borsos áron. Remélem, megérte :)
Sajnos a kocsi belseje egyelőre nem fejlődik. Ennek oka az, hogy kárpitozáshoz PalmaTex kell, ami viszont +10°C alatt összeáll valami sűrű ragaccsá, és nem használható :(
Amint lesz módom bármit is alkotni, kerül fel ide :)
nyuszy @ . Szólj hozzá!