Címke: kerékcsapágy (3)

Tevékenységtérkép

2009.02.19. Csütörtök

Eljött ma a nagy nap, amikor Lajos rám is ért, meg szabad is volt a műhelye, úgyhogy korán leléptem a melóból, és elmentem Palotára. Mivel Szilvi tanított itthon, vittem a kutyát is. Ő jól elfoglalta magát :)
Nekiálltunk lebontani, ami ment simán, egyedül a csapágy nem akart kijönni az agyból, pedig Lajos ütötte rendesen. Hál' istennek ott volt kinyomtatva a Martin Lines-féle howto, és ő ott nagyon emleget valami zégert, hát nem kiderült, hogy a szimering mögött van egy bazi nagy zéger? :) Utána már könnyebben ment.
Az agyakat jól felmelegítettük a jól bevált rezsón, a csapágyak meg órák óta kinn voltak a fagyban, úgyhogy mikor odáig jutottunk, simán becsusszantak a helyükre, még csak meg sem kellett győzni őket.
A melegítési-hűtési idők alatt közben bekerültek az új függőcsapágyak és féltengelyszimmeringek is. Az egyik függőcsapot elengedte a hegesztés, plusz lötyögött is, szerencsére Lajosnak volt ilyenje a szekrényben, majd jövök neki eggyel :)
Összeeraktuk a cuccot, majd a fékkel is volt némi játék, mert a bal oldalon az egyik gumija megint kiszakadt az elsőcsúszkának, és totál berohadt, egy olyat is kell majd vennem alkalmasint...
Végülis sikerült összerakni, hogy mozogjon, aztán felkerültek a kerekek is.
Semmi kottyanás, tök jó :)
Egyúttal leszedtem az agyról a fölösleges vákuumcsöveket, a helyüket meg ledugóztam.
Nem akarom elkiabálni, de mintha megszűnt volna a 70 körüli kormányrázás is, majd még tesztelgetem.
Lajosnak köszi meg ilyenek, most jöhet a spórolás a lengőkarszilentekre.
nyuszy @ . Suzuki X90 . 8 fotó . 3 komment

2009.02.05. Csütörtök

Eljött az idő, hogy nekiálljak felújítani a futóművet.
Első körben az első agy környéki csapágyakkal kellene kezdeni, úgyhogy ott is hagytam ma 20 (!) ropit a csapágyboltban, amibe két kerékcsapágy, két féltengelyszimering és négy függőcsapágy fért bele. Utóbbiból már nem Koyót vettem, mert akkor még 7-8 ropival drágább lett volna a pakk...
nyuszy @ . Suzuki X90 . 1 fotó . 7 komment

2008.03.28. Péntek

Szóval az úgy volt, hogy volt egy pár zsugorgyűrűm. Tegnap meg vettem a Szárcsa úton csapágyakat és szimmeringeket (2×2400 Ft + 2×400 Ft).
Délután elmentünk Lajoshoz, hogy majd jól kicseréljük az elég régen elég borzasztó hangú hátsókerékcsapágyakat, egy olajcserével egybekötve.
Neki is álltunk a szétszedésnek, ment minden szépen. Persze a kézifékbowden tartókörmei most is viccesek voltak, de Lajos erősebb volt náluk :D A bal oldali szimmering teljesen meghalt, úgyhogy a fék úszott a hajtóműolajban, de Szilvi ügyesen lepucolta, szebb, mint új korában :) Mármint a fék.
Aztán történt egy apró malőr, miszerint a zsugorgyűrű nagyon szépen felcsusszant a helyére, csak éppen nem volt alatta a csapágy :D :D
Ezután egy tízperces buta nézés következett, hogy most akkor mi is van... Jobb ötlet nem lévén, felhívtam Köpcit, aki közölte, hogy tíz perc múlva indul elfelé, de megegyeztünk abban, hogy úgyis útbaesünk, úgyhogy hoz egy párat. Közben megejtettük az olajcserét, ha már várni kellett. Egy óra múlva felhívtam Köpcit, hogy mégis mi van, erre mondta, hogy elindult a másik irányba, úgyhogy nem hoz cuccot... Szerencsére azért azt sikerült vele lebizniszelni, hogy elmegyünk a cuccért, valaki odaadja. Úgyhogy Lajos elment érte (2×3000 Ft), addig Szilvi játszott picit a porszívóval. Az összerakás viszonylag simán ment, de azért a fék légtelenítésénél adódtak pici problémák. Sebaj, vicces dolog féket próbálgatni úgy, hogy az egyik dob nincs felrakva :D :D :D Azért sikerült megoldani, a fék zsír, meg  kerekek is szépen gurulnak, de meglepő, hogy milyen szar hangja van a zsírúj Koyo csapágyaknak is... Persze menet közben csendben van azért.
Még töltöttünk olajat a hídba, és este 8 körül sikerült is végeznünk.
nyuszy @ . Suzuki X90 . 7 fotó . 2 komment