Fiat 126 POP 2000

Az autó egy teljesen gyári állapotú, 703 cm3-es, vízhűtéses motorral rendelkező Fiat 126 POP2000 kabrió.

Az autót 1990-ben gyártották, egy belga vette meg. Amikor ő 1992-ben Magyarországra jött, magával hozta, így került be az országba. 1998-ban adta el, amikoris egy 50 év körüli nénihez került, aki leginkább munkába járásra használta. 2005-re elkezdett rajta igencsak meglátszani az idő, a felújításhoz szükséges pénzt már nem szánták rá, a néni pedig kapott egy új autót, így a POP eladósorba került. Íme egy teszt az autó előző fénykorából:

[flash=http://www.youtube.com/v/tQzxKhhkAPg]

2005. novemberében egy este észrevettem a hirdetést, és azonnal telefonáltam, másnap reggel 8-kor már ott is voltunk érte. Ha fél órával később érünk oda, más viszi el. Kezdetét vette hát a kálvária. Megpróbáltam ugyanis átíratni az autót, de nem stimmelt egymással a BM és a KF nyilvántartása (a valósággal meg egyik sem), a papírok rendezéséhez pedig műszakira volt szükség, ami időközben lejárt. Villámgyorsan neki kellett hát állni a restaurálásnak, hiszen ketyegtek a határidők. A karosszéria minden szükséges helyen újra lett építve, természetesen itt szóba sem került semmilyen átalakítás, a gyári állapot helyreállítására törekedtünk. Kicsit csaltunk, mert a gyári grafitmetál színt egy sokkal vidámabb metálpirosra cseréltük. Hihetetlen gyorsan, alig egy hónap alatt sikerült a kocsit vizsgaképes állapotba hozni, és karácsonyra megvolt a KF-es vizsga csont nélkül. Még pár hétig harcoltam az Okmányirodával és a BM-mel, de végül sikerült minden papírját elrendezni. Folytatódott hát a felújítás, pl. komplett fékcsere, egyéb szükséges szerelgetések. Persze a szépítgetés még hónapokig tartott, áprilisban kerültek rá az eredeti ATS-eknél sokkal szebb alufelnik, másik tükrök, fehér lámpabúrák, színrefújtuk a lökhárítókat, majd a teljes belső tér újra lett kárpitozva. A kárpitozásnál szintén az eredeti állapotokat állítottuk helyre, annyi változtatással, hogy az ülés betétcsíkjai kék helyett pirosak lettek, és az ajtókárpitokat is feldobtuk egy-egy piros csíkkal.
Persze itt még korántsem ért véget a történet, hiszen a motorhoz hozzá sem nyúltunk, de valamit hagyni kell az idei kabriós szezon utánra is :)

2006.04.29. Pécs 2006.05.06. Budapest

Legfrissebb bejegyzések az autóról

Önindító

A múltkori szopós kör után nem volt ihletem további felesleges önindító le- és felszereléshez a kabrión, ezért fogtam egy ótvar dzsuvás önindítót, amit ki tudja, milyen állapotban miből szedtem ki, és elvittem a villamosságishoz, hogy legyen működőképes.
Péntekre elkészült, cserélt benne bendixet, bronzkefét, meg még valamit, kipucolta, kihézagolta, ilyesmi, persze mocsok drágán, de legalább feltétezhetően egy darabig működőképes lesz.

Úgyhogy ma nekiálltam felrakni. Maga az önindító már egész könnyen felment a helyére, aztán jött a várható szopás (nehogy már egyszerűen menjen valami). A másik felére való rögzítő lemezt ugyanis az istennek sem bírtam felrakni. Kb. két órán át próbálkoztam mindennel, de sehogy sem állt egyszerre lukra az önindítóra menő csavarok közül legalább egy a váltóra menővel... Ami azért érdekes, mert konkrétan ugyanez a lemez volt fenn ugyanitt, és próbáltam hajlítgatni, de az sem segített. A BIS hátsó futóműbekötési pontja pont az önindító elé esik, és ettől persze nem igazán lehet normálisan hozzáférni sem. Mindent kipróbáltam, de két óra után feladtam, és nem raktam fel. Ha valakinek van valami ötlete, hogy ezt így hogy, az ne tartsa magában...

Mindenesetre remélem, hogy amennyit én ezzel megyek, elég lesz a hátsó három csavar is - legalább most újra képes az autó önerőből mozogni.
nyuszy @ . Szólj hozzá!

Némi karbantartás

Igazából azóta éreztem, hogy ki kéne cserélni a váltótartókat, mióta nálam van az autó, de valahogy sosem tűnt eléggé fontosnak :)
Szerencsére azért vettem egy pár bakot sok éve, amikor még beszerezhető volt, és ma jött el a pillanat, hogy nekiálljak.
Elvileg tök egyszerű meló, de persze nem volt az, mert az egyik, elvileg odahegesztett anya úgy döntött, hogy ő inkább elforog. Volt némi varázslás, mire sikerült kitalálni, hogy a bánatban lehetne ellentartani neki, de végül én voltam az erősebb :)  
A régi bakok a helyükön egész normálisnak néztek ki, de kiszedve úgy tűnik,  valóban rájuk fért a csere:



Utána még a hűtőventilátort is kicseréltem, mert ugyan jól működött, de volt neki egy nem túl szimpatikus hangja, aztán jobb a békesség.
nyuszy @ . 1 fotó . 4 komment

Műszaki, pár hónapon belül negyedszer

Ugyan már márciusban lejárt a kabrió műszakija, de a hóviharban nem éreztem kritikusnak a hosszabbítást.
Most viszont süt a nap, úgyhogy tegnap előbányásztuk a téli álmából, lemostuk a garázsport, és ma délután elmentem levizsgáztatni.
Minden rendben volt szerencsére, mondjuk ez azért elvárható, mivel az előző vizsga óta összesen 1.240 km-t futott :)


nyuszy @ . 1 fotó . 3 komment

Hosszú hétvége BISekkel

Az úgy kezdődött, hogy KG idén is felvetette, hogy jelenjen meg a klub az OT Expón, és hogy melyik autók kerüljenek ki. A kabrió már többször felmerült, de mindig volt valami, ami miatt esélytelennek tűnt. Amint alkalmas volt az időjárás, előszedtem az autót, hogy kiderüljön mi a helyzet, és miután úgy tűnt, működik a technika, jeleztem KG-nak, hogy tudjuk vinni. Addigra a három autós stand betelt, így a közös kiállítói térbe kapott helyet az autó. Ezt később a szervezők vissza is igazolták, én meg rákészültem a dologra, napokig takarítottunk, Lajos felpolírozta az autót stb. Úgy volt, hogy csütörtök este visszük ki az autót, erre kedd délután jelezték KG-nak, hogy mégsincs hely... A reakciómat inkább nem írnám le, elképzelhetitek. Aztán meg csütörtök este 9-kor hívott KG, hogy kevés az autó, és kérdezgetik, nem tud-e valamit... Egy darabig tűnődtünk, hogy akkor mégis kivisszük, de mivel nem vagyok pesti, a dologgal járó macera és költség az ilyen szintű szopatás után elvette a kedvünket a dologtól... Ennyit erről.

Azért szombaton elmentünk a sárgával a Sokadalomra és utána az Expóra is. A Sokadalom filozófiája nekem tetszik, és még a rendezvény sem volt rossz, Szilvi mondjuk kevésbé élvezte. Mindenesetre eltöltöttünk néhány órát a Premiers Outlet Centerben, majd a rakparti Sokadalom pont érintésével kimentünk az Expóra.
 


A korábbiakkal ellentétben nem a Vasúttörténeti Parkban, hanem a Hungexpo B pavilonjában került megrendezésre az esemény, és hát ez sajnos nem tűnt egy jó váltásnak. Egyrészt itt semmi más nincs, ami miatt sok látogatót elveszítettek, hiszen a korábbi helyszín megfelelt családi programnak is, ez kevésbé. Másrészt valahogy elveszett a hangulat, amit a régi vasúti épületek kölcsönöztek az egésznek. Az autók szépek voltak, de így egy óra alatt körbejárt az ember, aztán annyi. Nem volt az igazi, na. Ennek ellenére persze megérte felmenni, mert sok szép és élőben soha nem látott járművet láttunk.
 


Aztán ha már a kiállításon nem mutogathattuk a kabriót, kihasználtuk az áprilisi nyarat, és tegnap elmentünk egy kicsit kirándulni. Konkrét cél nélkül elindultunk a Balaton felé, aztán mivel még sosem próbáltuk, átmentünk komppal Szántódról Tihanyba, majd hazafelé Almádiban meglátogattuk Egéréket, fagyiztunk, picit sétáltunk, aztán hazajöttünk.
 


Nem mértem le pontosan, de mindegyik autóba kb. 200 km került, ami önmagában nem egy nagy szám, de arra felettébb büszke vagyok, hogy egy hétvége alatt két BIS-sel teljesítettünk 200-200 km-t minden hiba nélkül :) A sárga átlagfogyasztása elég ijesztő, olyan 6,3 körül jött ki, igaz, ennek nagy része város, a kabrió viszont 5,4-re jött ki, ami a használat mennyisége mellett teljesen jó.

nyuszy @ . 17 fotó . 2 komment

Tavaszi élesztés

Az idén talán a szokásosnál kicsit később szedtem elő az autót, egyrészt mert hosszú volt a tél, másrészt meg nagyon körbe lett építve mindenfélével. Viszont ma délután szépen sütött a nap, 10 °C fölé ment a hőmérséklet, így elpakoltam az útban lévő mindent, és kitoltam az autót. A saját akkuja a tél folyamán meghalt sajnos, de annyira nem meglepő, mert ezzel az akkuval vettem az autót 2005-ben, és akkor sem volt új. Ráadásul a lehető leggonoszabb módon volt használva azóta, úgyhogy továbbra is hiszek az Exide-ban, na.
Szóval ideiglenesen beletettem Csöpi akkuját, ami éppen a sárgában van, merthogy azé is halott, illetve lemostam róla a nagyon vastag port, valamint belepakoltam a Thonytól vett üléseket próbára.
 


 

A szokásos módon miután eljutott a benzin a karbiig, be is indult ügyesen a több mint fél éves állás dacára, hagytam picit melegedni, aztán mentem vele egy kört a közelben.
Hát, rá kellett jönnöm több dologra is. Először is, a sárga szarul megy ehhez képest.
Másrészt meg ezek az ülések ebben az autóban életveszélyesek. Ugye azt tudjuk, hogy az autó igen ügyesen kanyarodik, tavaly sikerült is megnyerni a nyári talin a szlalmot vele, viszont az eredeti ülések a kétpontos övvel abszolúte nem tartanak, így a limit az volt, hogy kanyarban ne essek ki. Na, ezzel nincs ilyen. Már egy körforgalomban azt éreztem, hogy ezt baromi erősen gyakorolni kell, mert ugyan az autó irányíthatóan csúszik csak meg, de én egyszerűen nem vagyok hozzászokva ehhez a tempóhoz :)
Lényeg, hogy nem akarom visszatenni az eddigi üléseket, annak ellenére sem, hogy nagyon fájdalmas ezekkel ki- ill. beszállni, tetővel meg nem is tudom, hogy lesz lehetséges :)
Ami pluszban jó, hogy alacsonyabban ülök, így kevésbé vág be a huzat is. Viszont így a kormány kicsit magasan van, próbált már valaha valaki Polskin állítani a kormány szögén?
 

nyuszy @ . 2 fotó . 3 komment

2011.03.18. Péntek

A mai napon a kabrió sikeres műszaki vizsgát tett minden okosság nélkül.
A felkészítés annyiból állt, hogy hétvégén lemostam, Szilvi pedig kitakarította.
nyuszy @ . 6 komment

2008.12.22. Hétfő

Téliesítettem ma a kocsit. Ez annyit jelent, hogy leengedtem belőle két liter vizet, és öntöttem a helyére fagyállót.
Tudom, hogy voltak már idén fagyok, de egy helyiségben áll a gázkazánnal, szóval egy pár fokkal azért mindig melegebb van ott, mint kint, úgyhogy szerintem csak olyan -10 °C környékén kezd el veszélyes lenni a hideg.

Miután beleöntöttem a fagyállót, meg kellett keringetni rendesen a folyadékot, hogy sehol se maradhasson tiszta desztvíz, és elég hűvös van hozzá, hogy álló helyzetben sose melegedjen be igazán, úgyhogy mennem kellett vele egy kört a városban.
Arra kellett rájönnöm, hogy ilyenkor arc igazán kabriózni, nem nyáron :) :) :)
Elég hülyén néztek az emberek, pedig úgy 40-ig egész kellemes idő van benne felrakott ablakokkal és fűtéssel :P

Aztán miután hazaértem, Szilvivel ráfeszegettük a ponyvát (eddig csak a takaró volt rajta), nem volt semmi művelet ilyen hidegben, vagy fél órát küzdöttünk...
nyuszy @ . 6 komment

2008.07.18-20. IV. Országos Fiat 126 Tal

A hétvégén tartottuk a Club126 IV. Országos Fiat 126 Találkozóját.
És igen, két év után sikerült újra találkozón részt venni a kabrióval :)
Csütörtök este ill. szombat reggel Polski főszereplésével volt egy kis karbipucolás, meg a gyertyák is szarok, de ettől eltekintve jól viselkedett a verda, szerencsére eső sem volt.
A találkozó szerintem nagyon jól sikerült, szervezés terén mindenképpen az eddigi legjobb volt. Hogy résztvevőként milyen volt, azt megírták a többiek :)
Mindenesetre én ezúton is köszönöm a segítséget - nem nevesítve - mindenkinek, aki segített a találkozó lebonyolításában, és remélem, hogy mindenki jól érezte magát.
Találkozzunk jövőre is :)
nyuszy @ . 5 fotó . 2 komment

2008.07.12. Szombat

Na, megvolt a hazautat leszámítva az első útja a gépnek.
Kb. 50 km lehetett a táv, és alapvetően szépen ment az autó végig. Persze azért nem úsztuk meg hozzányúlás nélkül, valahol Agárd határában az olajbeöntő kupakja úgy döntött, hogy ő inkább kiszáll. Szerencsére meglett, visszaraktuk, és mentünk tovább.
De a lényeg, hogy kabriózni jóóóóóó :)
nyuszy @ . 2 fotó . 12 komment