Címke: suzuki baleno (7)

Tevékenységtérkép

Lassan, de megoldódott

Ott hagytam abba több, mint egy hónapja, hogy megdöglött a hűtő a Balenóban, és nem tűnik egyszerűnek a pótlás.
Na, ebből az lett, hogy tényleg nem jó bele az, ami bárhol van aznapra 20-ért, csak a 64154-es számú Nissens, aminek a kedvezmény nélküli kiskerára 60 pénz... A helyi autósboltban kaptam rá egy 40-45 ezres ajánlatot, mondtam, legyen. (Ilyen cuccot nem merek messze lévő ismerősökkel szereztetni, hiába a 40% kevezmény, mert macerás, ha mégsem stimmel.) Azt mondták, kb. két hét alatt meglesz.

Vártam, itthon sem voltunk, szóval nem volt sürgős. Három hét múlva szólt a nagyker, hogy külföldről üzenik, hogy mégsincs...
Közben megpróbálkozott több más vonallal is, de egyik sem vezetett eredményre.

Ó, jee. Bár nem hiszek benne, próbáltam bontott hűtőt is keríteni, de az a vonal sem vezetett sehová. Úgyhogy jobb ötletem nem lévén, elhoztam a hűtőt, és elmentem vele a maroshegyi hűtős bácsihoz, hogy tudom, hogy nem lehet a műanyagot javítani, de mégis, mondjon már valami okosat.

Aszonta, sehogy sem javítható, de az hülyeség, hogy nem lehet kapni egy Balenóhoz hűtőt. Mondtam neki a Nissens-cikkszámot, nézett valami katalógusokat, telefonált kicsit, és kiderült, hogy már későn van, úgyhogy csak két nap múlva lesz meg, 30.700 Ft-ért.
Nem akartam elhinni, de két nap múlva sólt, hogy megvan, és még stimmel is.

Beugrottam még az autósboltba fagyállóért, a srác nem akarta elhinni a dolgot. Aztán jól beraktam a helyére, tulajdonképpen minden nyűg nélkül. Pár körben melegítettem meg lehűtöttem, hogy kilégtelenedjen, most jónak tűnik, és talán nem is folyik.

Azért lett még némi plusz szopatás is, mert a hónapos behúzott kézifékes állás alatt berohadt mindkét hátsó fék, de némi kalapálás segített.

Betegeskedik a Baleno

Olajszint-ellenőrzési célzattal néztem ma bele a Baleno elejébe, és gyanús lett, hogy nedves a hűtő teteje.
Letörölgettem, beindítottam, és azzal szembesültem, hogy a műanyag magasságának a felénél gyöngyözik ki a víz...
Ó, jee. Kiszedtem a hűtőt, hogy ennyivel is beljebb legyek, holnap megpróbálok venni másikat. Egyelőre a katalógusok szerinti méret nem meggyőző, majd meglátjuk...

Fékellenőrzés

Tegnap Dömi elhozta Köpcitől az új trafót (köszi!), ma gyorsan be is szereltem a Balenóba, úgy tűnik, jó lett.
Aztán elgurultam Lajoshoz, és szétdöntöttük a hátsó féket állapotellenőrzés céljából. A dobokban semmi rendelleneset nem találtunk, így elkezdtünk azokon kívül nézelődni, Kiderült, hogy a hátsó fém fékcsövet valami tereptárggyal sikerült kilapítani, így ott elég kevés nyomás jut át. Próbáltunk rajta fogóval igazítani, talán egy picivel jobb lett, de érdemben esélytelen, úgyhogy az csere. Természetesen kapni nem lehet ilyet (max. a Suzukinál aranyárban), úgyhogy gyártatás lesz. Jeee.



Miután ezzel végeztünk, kigurultunk egy kicsit a Baglyas környékére. Mentünk vagy 30 km-t a dögkút - Baglyas - Ötfa - Sötét-völgy - lőtér környéken, közben találtunk egy több négyzetkilométeres erdőt, aminek a létezéséről sem tudtunk eddig. Ja, és megdöbbentpen nagy mennyiségű őzet láttunk, midenfelé.
Az alábbi roppant jó minőségű képen is egy őzet rejtettünk el, ki találja meg? :)


nyuszy @ . Suzuki X90 . 2 fotó . 4 komment

Karácsonyi Suzukiszerelés

Még 23-án elugrottunk Bécsbe, mert jó ötletnek tűnt.
Az is volt, odafelé 250 km havas úton, ott néhány óra sétálás szakadó esőben esernyő nélkül, aztán vissza 250 km ónós esőben :)
Ami a lényeg, hogy időnként rángatott az autó, motorfék után nem akart felpörögni rendesen. De úgy alapvetően problémamentesen megjártuk az utat. 

Viszont 25-én városon belül se nagyon akart működni, ami azért tűnt szimpatikusnak, mert délután indultunk volna vele 150 km-re.
Gondoltam úgysem látunk semmit, de zért nyissuk ki a motorteret, mert akkor legalább megpróbáltunk tenni valamit, még ha reménytelen is :)
Némi nézegetés után sikerült Szilvinek kiszúrnia, hogy az egyik trafó tövénél szikrákat látni. Ami meg annyira nem tűnt normálisnak.

Hazaérve mit veszíthetünk alapon kinyitottan a Jimny elejét, erre kiderült, hogy tök ugyanaz a 6560 feliratú Denso trafók vannak mindkettőn - ilyenkor azért nagy előny, hogy kb. egykora születésű a két autó, meg hogy a Suzuki nem variálta fölöslegesen a cuccokat a G13BB és a G16B motorok között. Szóval áttettem egy trafót, egyből meggyógyult minden, boldogság.

Köpcinél. meg úgy általában a neten is 5 pénzért megy egy ilyen trafó, gondoltam veszek Mohácson vagy a környékén. Kiderült, hogy Baranyában elmebetegek kereskednek csak ilyesmivel, ugyanis ahol lett volna, ott 10-12-t kérnek érte bontottan (kis utánajárásssal 12-15 körül új van), Pécsen meg a bontóban azt mondták, hogy nincs ilyenjük, soha nem is volt még, mert - most tessék figyelni - TÚL ÚJ! Az bazmeg, alig 14 éves autó, amihez kéne...

Szóval marad majd Köpci. Addig is, amíg az összejön, kíváncsiságból ráraktam a Jimnyre a Baleno rossz trafóját, erre egy fél órás járatás után is tökéletesnek tűnik. A rosseb se érti.

Téliesítés + műszaki

Hosszas győzködés után sikerült rávennem ma magam végre a téli kerekek felrakására.
Még mindig utálok kereket cserélni, pláne két autón egyszerre :)



Egyúttal húztam a BIS ékszíján, mert mostanában mintha nem töltene rendesen a generátor, ha ez nem elég, akkor generátorcsere lesz belőle.
Illetve átállítottam a légszűrőt téli üzemre, és eltűnődtem azon, hogy esetleg azért melegszik nehezen, mert nincs meg ezen sem a cső a légszűrőház és a kipuffogó között. Valakinek van ezzel tapasztalata, számít ez? Milyen csövet lehet odarakni?

Update @ november 19. hétfő

Ma a Baleno sikeresen leműszakizott mindenféle varázslat nélkül :)


nyuszy @ . 2 fotó . Szólj hozzá!

2011.11.12. Szombat

Az előző bejegyzés óta csak használtuk az autót, de ma durván izgalmas esemény történt:
246.992 km-es óraállásnál kapott az autó 10W40 félszintetikus Valovoline olajat, plusz felkerültek a téli gumik gyári felnin, roppant esztétikus a 13"-os felnikkel ez a dísztárcsa :)


nyuszy @ . Suzuki Baleno . 1 fotó . Szólj hozzá!

2011.08.12. Péntek

A  mai nappal az X helyett (:() új autó érkezett. Sajnáltuk az X-et nagyon, de mindenképpen szükségünk volt egy családi autóra, meg erre pénzre valahonnan. Tehát nem maradt más, mint az X árából venni valamit.

A választás egy Suzuki Balenora esett, mert mégiscsak Suzuki, elég nagy is (vagy nagyis :P ) meg még én is mertem vezetni.