Címke: emelés (10)

Tevékenységtérkép

Kezd autónak kinézni

Több, mint egy hónapja megvan már a vas, ami főleg azzal telt, hogy szoktam az autót, meg gyűjtöttem a hibákat.
Akad rajta bőven csinálnivaló, de ez persze nem meglepetés, lassan legalább kezdem tisztán látni, mik ezek.
Viszont lehet, hogy furának tűnik, de első körben nem az igazi javítanivalókkal kezdtem el foglalkozni.

Az első dolog, amit muszáj volt megoldani, még pár héttel ezelőtt, hogy csak kulccsal nyílt az ajtó, ami érdekes módon sem a Polskiknál, sem a Balenónál nem zavar, ennél viszont roppantul idegesítő volt. Úgyhogy vettem egy gagyi, hatezer forintos központizár-távirányítósító modult, aztán mivel volt az autóban valami halott riasztó is, és nem akartam szopni, helyből villamosságisra bíztam a dolgot. Azért én is dolgoztam az ügyön, mert bicskakulcsos távirányítót vettem (hogy ne keverjem össze az X-ével), és hát volt némi móka a gyári kulcsból kivenni az immo-chipet is, meg a kulcsot alakra vágni és reszelni is.

Múlt hét végén is sikerült pár apróságot elintézni, egyrészt összetaknyoltam a lehullott izzóárnyékolót a bal fényszóróban, másrészt meg leszedtük a terepszöggyilkos küszöbvédő-fellépő alkalmatosságot. Ez már elég volt ahhoz, hogy nem féltem merőlegesen átmenni a járdán, amikor álltam ki az udvarból :D

Ami egyértelmű feladatnak tűnt a javítandó dolgok előtt-mellett, az a normális méretű gumi és valami kis emelés beszerzése volt. A sorrenden vacilláltam, de aztán először gumit akartam venni. Neten utánanézve kiderült, hogy sajnos a gyái féknyereg elég nagy ahhoz, hogy ne férjen fel a 15-ös felni, így csak 16"-ban lehet gondolkozni. Az okosok szerint pedig a legnagyobb átmérőjű gumi, ami elfér, az a 235/70R16. Körülnéztem, mi létezik ebben a méretben, és az elképzeléseimnek megfelelő mintákból ár-érték arányban a GoodYear Wrangler MT/R tűnt a legjobbnak. Megpróbáltam megrendelni pár helyről, és persze szokás szerint kiderült, hogy nincs raktáron, nem rendelhető, sőt éppen nincs is gyártásban... Nagyszerű.

Úgyhogy erről letettem átmenetileg, és elkezdtem az emelésen gondolkodni. Bár az X-en tulajdonképpen bevált a pogácsás verzió, azért az igazi a hosszabb rugó, szóval körülnéztem ebben az irányban. Itthon különböző eredetű szetteket úgy 250-től lehet beszerezni, Angliában meg találtam 120-ért 2" emelőszettet, amihez meglepő módon alig 10 ropis postaköltség társult a 25 kilós súly ellenére, így egy-két napnyi nézegetés után megrendeltem a cuccot. Hétfőn adták postára, csütörtökön hozta a futár. Wow.

Aztán közben akartam venni Csöpire is gumit, kedden találtam is egy netes gumisnál szimpatikus árú 155/65R13 Debica gumikat, és megrendelés előtt feltűnt, hogy elvben van nekik is 235/70R16 GoodYear a kínálatban, szállítással együtt 30/db áron. Megrendeltem azt is, miért ne alapon. Nemsokára csörög a telefon, mondják, hogy sajnos a két gumiból az egyik nem szállítható - a 155/65. Mondom, hű, ez azt jelenti, hogy a másik van? :O Mondják igen, csütörtökön jön. Hű.

És tényleg, csütörtökön megjött mind a két rendelés, persze két külön futárral, hogy bonyolult legyen. Persze ilyenkor nem lehet várni, szóval pénteken el is mentem gumishoz felrakatni az új gumikat. Neki is álltak leszedni az eredeti gumit a felniről, aztán kicsomagolták az új gumit, és jött a kérdés, hogy biztos, hogy ezeket a gumikat akarom felrakni? Mondom persze, azért hoztam. Na de hát ez sokkal nagyobb, meg különben is, ezzel a mintával sokat fog fogyasztani meg hangos lesz. Mondom, tudom, és? Na de hát ez nem váltóméret, és hát ez nagyon nagy. Mondom, pont azért ezt hoztam :) Szóval kellett némi győzködés, hogy elhiggyék, tisztában vagyok ezekkel a részletekkel. Aztán még fel is próbálták, elfér-e tényleg :)



De azért mennyivel jobban néz ki az első kerék, mint a hátsó, nem? :)

Szombatra eredetileg diffiszerelés volt betervezve Lajosnál, de mivel éppen feljött a nagy esők miatt a talajvíz az aknában, ezért inkább az emelőszett beépítésének álltam neki. Az elejével kezdtük, megemeltük mindkét oldalon, leszedtem a toronymerevítőt, és kiszedtem a gólyalábat felül. Ettől ugyan leereszkedett a lengőkar, de esélytelen volt a rugó kiszedése. Elsőre a stabilizátort kellett kiiktatni mindkét oldalon, aztán kiderült, hogy a féltengely is fogja, úgyhogy le kellett szedni a kupakot és a zégert. Utána még kellett hozzá rugóösszehúzó, és azzal már némi pajszerolás után kijött a rugó. Bement a helyére az új, felraktam a gólyalábra a távtartót, és nagyjából elkészült az első kerék.



A másik oldala már sokkal könnyebb volt, mert helyből tudtam, mit milyen sorrendben érdemes csinálni. Következett a hátulja, ami az elejéhez képest nagyon egyszerű feladat, és szerencsére nem voltak berohadva a gátló csavarjai sem, a rugó pedig némi erőszak hatására összehúzatás nélkül is kijött-bement. Az autó megdöbbentően máshogy néz ki, mint 36 órával korábban, a gumi és a rugók együttes hatásaként kb. 9 centit emelkedett a bódé.

Sajnos eddigre este lett, így a diffis játék megint elmaradt. Azért elmentünk kipróbálni, milyen lett terepen. Úgy tűnik, talán a hosszú tengelytáv ellenére is elég lesz így a magassága arra, amire szánjuk. A rugók elég kemények, de legalább stabil az autó aszfalton is, nem olyan halálfélelmes, mint a Jimny volt.



Ami még kimaradt a mai napból, az a speckó csavar a gólyalábhoz, de sajnos a régi csavar úgy be van rohadva, hogy csak lánggal fog kijönni, ehhez kell még találni valami autószerelőt vagy ilyesmit.

Kötelező szerviz 1. kör

Több, mint egy hónap telt már el, mióta megvan az autó, de eddig ment a gondolkodás mindenféle irányban mindenen.
Csak aztán elment a Jimny, most szombaton meg rendezvényen kéne megjelennem terepjáróval, ami kizárásos alapon már csak az X lehet...
Így aztán sürgőssé vált megejteni a vásárlás utáni szerviznek legalább az első felét: azt, hogy az autó alkalmas legyen arra, hogy lemenjek vele az aszfaltról :)

Pár héttel ezelőtt előrelátóan vettem egy garnitúra 195/80R15 méretű Komho KL71 gumit, mert éppen igen jó áron adták (meg egyáltalán, lehettt kapni), pedig akkor még nem is tudtam, minek, mert volt olyan opció, hogy a Jimny kerekeit megtartom. Közben deerhunter kollégával elméletben bizniszeltem egy garnitúra felnit, amire vasárnap fel is tettünk egy új gumit, de sajnos a mindenhol beleérés tüneteit mutatta az ET -15 miatt, még jobban, mint a Jimny felnijeivel. Mindenesetre otthagytam az autót Lajosnál, lesz, ami lesz alapon.

Kedden megvette a gyors emeléshez szükséges danamid rudat, és leesztergáltatta a pogácsákat a rugók + a gólyaláb fölé, illetve meghosszabbította a hátsó gátlót. Aztán sokat agyaltunk, hogy mi legyen, de az idő rövidsége miatt sem a bodyliftre, sem a sárvédő átszabására nem lett volna idő, márpedig ezek a szép felnikhez nélkülözhetetlennek tűnnek, így a gyári kerekekre kerültek fel az MT-k, és szerencsére így pont elfér mindenhol.

Szerdán reggel elmentem az autóért, és megdöbbentem a látványtól. A rosseb gondolná, hogy 4 cm emelés meg a 7-8 centivel nagyobb gumik ennyit számítanak: mintha egy teljesen másik autóért mentem volna, mint amit pár napja otthagytam :)
Aszfalton is teljesen megváltozott az autó viselkedése, a kerék megette a robbanékonyságát, cserébe tuti, hogy minimum 30%-kal növeli a fogyasztást :D

Ma jutottam el odáig, hogy ki tudjam próbálni terepen, vagy legalábbis földúton. A Jimnyhez képest elég kemény a rugózás, ezen majd hosszú távon másik rugókkal lehetne változtatni. Ezt leszámítva viszont kifejezetten kellemes csalódást okozott, simán elment mindenhol, ahol a Jimny, mindenféle felütés vagy ijesztő hang nélkül.



A sztenderd tesztpályámat is akadály nélkül vette most már. Az emberek rendesek, amíg a partoldalban készítgettem a lenti képeket, megint megállt egy ember megkérdezni, hogy kell-e segíteni kiszedni onnan :D

Szombaton következik az igazi tesztelés, aztán majd hamarosan jöhetnek a többi átnézendő dolgok is.
nyuszy @ . Suzuki X90 . 5 fotó . Szólj hozzá!

2007.06.05. Kedd

Voltam ma Lajosnál.
Először is az első rendszámot felszegecseltem a lökhárítóra. Kicsit nem nagyon látszik, de így talán nem hagyom el :c)
Másodszor Lajos megcsinálta nekem, amit angol fórumokon 'castor correction'-nek hívnak. Az emelés miatt ugye fordul a híd. Hátul nem gond, de az első lengőkarok elég rövidek ahhoz, hogy ez elvigye a futómű önbeállását plusz elég csúnyán görbülnek a rugók. Most kb. 20 mm-rel lejjebb kerültek az első csavarok (szemmérték rulez), egyelőre csak meg lett pöttyintve, tesztelődés célzattal.
Harmadszor sikerült megtalálni, hogy a gumi tud beleérni a lökhárító peremébe, ami érdekes, mert a gyári lökhárító még beljebb van :) Mindenesetre ki lett igazítva.
Negyedszer megnézegettem, honnan jön az a hang, ami leginkább kerékcsapágyra emlékeztet. Bal elöl a függő kottyan csak picit, jobb elöl viszont vége a kerékcsapágynak, borzasztóan lóg szegény, centiben mérhető a kerék kottyanása... Próbálok majd csapágyat felhajtani, aztán már csak az a kérdés, hogy lehet szétszedni...
Hazafelé még jól el is kaptam egy zivatart, sötét lett, az ablaktörlő max. állásánál sem láttam ki, és hogy jó legyen, még egy kis jég is esett, remélem, nem horpasztotta be a tetőt...
nyuszy @ . Suzuki X90 . 1 fotó . 8 komment

2007.04.26. Csütörtök

Délután szétszedtük jól az első agyak környékét Lajossal.
Kiderült, hogy a féltengelyszimmering, ami a híd végében van, ugyanaz a 26x38x7-es, mint a Samué. Viszont itt van egy eggyel kijjebb, amire a féltengelycsukló fekszik fel, az 43x53x7 körüli, az is eléggé csereérett...
Ja, és a jobb oldali kerékcsapágynak is van már hangja, úgyhogy lassan azt sem úszom meg...
Plusz a jobb oldali függőcsapágy is kezd fogyni (ugyanaz a 15-ös belső átmérőjű lehet, mint a Samué), de egyelőre alátétezéssel jó.
Aztán még Lajos megerősítette az első gátlók alsó bekötési pontjait, valamint sikerült találni ideális csövet a gátló szilentjeibe, úgyhogy az is fasza.
Utána kimentünk egy kicsit hídmozgást tesztelni, nem rossz :) Viszont összkerékhajtás még mindig nem annyira akar lenni, ami viszont nem jó...
Valamint megjött egy eBay-es cucc is ma (a bélyegeken látni honnan) :)
nyuszy @ . Suzuki X90 . 11 fotó . 3 komment

2007.04.18. Szerda

No, mentem már egy picit a kocsival, így a tapasztalatokról is írok pár szót.
A gátlók jónak tűnnek, a rugózás viszont még keményebb lettt, mint volt. Kanyarban pedig szépen billen a fülke, persze nem annyira, mint a Samunál, de azért vigyázni kell vele.

Akit érdekel az összerakás, nézze meg az előző 3 bejegyzést is!
nyuszy @ . Suzuki X90 . 5 fotó . 5 komment

2007.04.17. Kedd

Korán felkeltem, mert nem tudtam, mennyi idő lesz, míg végzek. Alábakoltam a kocsi hátulját, leengedtem a hidat, kikötöttem a gátlókat, és végre hozzáfértem egy hátsó rugóhoz. Kb. 5 centivel rövidebb, mint az első (gyári), úgyhogy valószínűnek látszik, hogy tényleg előre kell a hosszabb.
Itt is kellett picit varázsolni, mert a gátlók nem annyira akartak beférni a felső helyre, de végül én voltam az erősebb :D Bekötöttem a gátlókat felül, beraktam a rugókat, majd bekötöttem alul is a gátlókat.
Itt majd a fékcsővel kell valamit kezdeni, mert félő, hogy teljesen kirugózott állapotban az tartaná a hidat.
Az némi aggodalomra ad okot, hogy 8,5 centivel lett magasabb hátul, és nem annyira akar megülni. Meg mintha nem feküdnének fel teljesen a rugók az alsó tányérra. Fura.
nyuszy @ . Suzuki X90 . 4 fotó . Szólj hozzá!

2007.04.16. Hétfő

Nem bírtam magammal, és amint Szilvi elindult haza, a kocsi alá vetettem magam :D
Alábakoltam az alváznál a bal oldalt, levettem a bal első kereket, és megpróbáltam kivenni a rugót. Aztán eszembe jutott, hogy ez így nem megy, teljesen le kell engedni a hidat, úgyhogy eljátszottam ugyanezt a másik oldalon is.
Kiszedtem a gátlókat, nem volt egy egyszerű menet, de végül én voltam az erősebb. Na meg a másfél méteres vascső. Kiszedtem a fékcsövek rögzítőjét, így már leértek a féktárcsák a földig. Így viszonylag egyszerűen kijöttek a rugók is.
Aztán itt kezdődtek az igazi gondok. Először is rá kellett jönnöm, hogy fogalmam sincs, hogy a hosszabb vagy a rövidebb rugók vannak elöl. Egyszerre meg nem tudok kivenni egy első meg egy hátsó rugót is, úgyhogy elkezdtem telefonálgatni. Igen ám, de teljesen biztosra senki nem tudta mondani, hogy melyik, mindenkinek csak rémlett. 3:2-re nyertek a hosszabbak a tippelős játékban, így azokat raktam be. Itt jött a második probléma. Sokkal-sokkal hosszabb volt a cucc, mint a rendelkezésre álló hely... Végülis sikerült megtalálnom az ideális pajszert, és bevarázsolni a helyükre őket. A gátlóknál sem egyszerű a dolog, mert a szilent cvsöve a gyáriaknál 10-es csavart kíván, a Pro Compnál meg 12-est. Egyelőre összeraktam a sima csavarjaival, de ezt majd még meg kell csinálni. Visszaraktam a fékcsöveket is a helyére, majd felraktam a kerekeket.
Ha van egy kis szerencsém, a mért 7,5 centi magasságkülönbség elmúlik pár km után, ahogy beállnak a rugók a helyükre, és 5 centi lesz, ahogy lennie kell. Ha nincs szerencsém, akkor ezek a hátsó rugók...
Holnap kiderül, amint kinn lesz egy hátsó rugó is.
nyuszy @ . Suzuki X90 . 5 fotó . Szólj hozzá!

2007.04.13. Péntek

Vettem ma Érden egy garnitúra használt Pro Comp 2" emelőszettet Békési Zsolttól Érden.
Sokáig gondolkoztam rajta, hogy kész szettet vegyek-e, vagy kísérletezgessek házilag pogácsákkal, de aztán utánaszámoltam, és az sem lett volna sokkal olcsóbb, így ez a verzió mellett döntöttem.
nyuszy @ . Suzuki X90 . Szólj hozzá!

2005.02.03. Csütörtök

Elkészült nagyjából a gép. Az emelés megvan, a fékek rendbe lettek rakva, a hátsó futóműbe kerültek új csapágyak.
Meg felapplikáltam egy pár fényszórót, hogy ne legyen olyan csupasz az eleje :)
nyuszy @ . Suzuki X90 . 3 fotó . Szólj hozzá!