Címke: horvátország (4)

Tevékenységtérkép

2014.08.11-21. Horvátország-Olaszország

Idén még úgy döntöttünk, hogy Vince nem jön velünk nyaralni, mert esélytelennek tűnt, hogy kibírjon 6-8 órás vagy még hosszabb utakat.
Emiatt aztán újra lett esélyünk az X-szel nekiindulni. Ki akartuk használni a jó eséllyel utolsó kettesben nyaralást, és így foglaltunk 5 napnyi szállást Horvátországban, Nin mellett, valamint 5 napnyi szállást Olaszországban, a toszkán hegyekben.

Mivel Vince ezt az időt Mohácson töltötte, így oda el is kellett jutni Vincével és kutyával, ehhez az X mellett Csöpi lett a nyertes.
Az utat hiba nélkül megtettük, eltöltöttünk pár napot, majd hétfőre kellett Horvátországba érnünk. Hogy a nagy forgalmat elkerüljük, éjjel egy környékén indultunk, és nem mentünk autópályára. Barcs felé mentünk át, majd főutakon kikerültük Zágrábot, és Plitvice irányában mentünk Zadar felé. Jó időt futottunk, mire leértünk, már olyan meleg volt, hogy le kellett venni a tetőt :)



Persze a szállásra csak délutántól lehetett menni, így a tengerparton töltöttük el az időt.
Miután beengedtek minket az apartmanunkba, aludtunk egy gyorsat, aztán estére még beugrottunk Zadarba.

Másnap arra jutottunk, hogy ugyan azért jöttünk pont Ninbe, mert itt homokos a tengerpart, azért az túl egyszerű lenne, és így inkább elmentünk Pag szigetére köves tengerpartot keresni :D
A hídnál persze meg kellett állnunk fényképezkedni, aztán kóvályogtunk találomra a szigeten. Pag városába sajnos pont a déli  időszakban jutottunk el, amikor minden teljesen kihalt volt. Ezen felbuzdulva inkább visszamentünk a délelőtt felfedezett, viszonylag forgalmatlan sekély öbölhöz fürdeni egy kicsit. Visszafelé megálltunk Ninben, és igazából el is telt a nap.



Szerdán nekiálltunk felfedezni a környék tengerpartjait, fürödtünk több helyen is, meg autóztunk céltalanul. Estére megint elgurultunk Zadarba sétálgatni.

Csütörtökre elég gyanús időjárást ígértek, amit aztán a radar is alátámasztott, így próbáltunk olyan helyre menni, ahová valószínűleg nem ér el az eső. Ebből a tavaly - pont az eső miatt - kihagyott Krka Nemzeti Park lett. Szerencsére az iGo ügyesen segített, és minden nagyvárost elkerültünk, és még egy kilométeres dugót is sikerült kikerülni, szóval egész gyorsan odaértünk. Aztán konstatéltuk, hogy a parkolás ára erősen rablás-gyanús, de nem volt már mit tenni. Ezután beálltunk legalább egy órára a sorba a hajóhoz. Igazából itt kellett volna kapcsolni, és visszafordulni, de nem tettük. Végül átjutottunk, és körbejártunk. Olyan, mint egy mini Plitvicka Jezera, kisebb is, a vízesések is kevésbé látványosak, de azért szép. Viszont istentelen tömeg volt, így a fürdést inkább kihagytuk, és megpróbáltunk visszajutni az autóhoz. Na, itt egy végeláthatatlan sor következett a hajóhoz, ami meglepően ritkán járt... Mindezt fejenként hatazerért (plusz az óránként 450 Ft-os parkolás, természetesen)... Gyalázatos volt, szóval elég morcosan értünk vissza az autóhoz.
És hogy valami jó is legyen a dologban, innen már csak "kicsit" kellett menni, hogy az általunk nagyon kedvelt Trogirban legyünk, úgyhogy elugrottunk oda pizzázni :)



A visszaút 150 km-re eseménytelen, de lassú volt.
Az utolsó horvátországi napunkat ismét helyben mászkálással töltöttük, ettünk végre kutyát (Szilvi mérsékelten volt ettől lelkes), és még utoljára elugrottunk Zadarba.

Szombat reggel korán keltünk útnak a kb. 660 km-es távra Olaszországba, mert éreztem, hogy a szombati szállásváltással kicsit elcsesztük a dolgot.
Az elején még egészen jók voltunk, simán lehetett haladni, aztán valahol a 8-as úton megálltunk pisilni, és egy kb. 50 autós sor ért be minket, onnantól gyakorlatilag Rijekáig 60-nal mentünk... És ennél rosszabb részek is voltak, Senjben álltunk vagy egy órát, és más városokban is próbáltam keresni a navigációval az alternatív útvonalakat, több-kevesebb sikerrel. Azért ennek ellenére az az út még mindig az egyik legszebb.



Rijekában tök jól lehetett haladni az autópályán, így gondoltam, menjünk át autópályán Szlovéniáig. Hiba volt. Rijeka után van egy 10 km-es fizetős szakasz, amiből 7 km teljesen állt a nyomorult fizetőkapu miatt. Aztán miután átértünk Szlovéniába, a semmi közepén álltunk egy főúton vagy fél órát, és miután elindultunk, később sem jöttem rá, vajon miért álltunk... Olasz odlalra érve megpróbálkoztunk megint az autópályával, de az első jegykiadós kapunál látható dugó alapján inkább lementünk. A főutakon aztán a lehetőségekhez mérten egész jól haladtunk, a következő probléma az volt, hogy kéne valamit enni. Elég sokára találtunk egy olyan útszéli kajáldát, ami nyitva is volt tényleg. Utána valahol Ravenna felé szólt az iGo, hogy dugó van a következő 50 km-en. Egy nyílegyenes úton mentünk, sehol semmi dugóra utaló, mondom baromság. Aztán egyszercsak megálltunk, előttünk végeláthatatlan sor... Itt már elkezdtem hinni az iGónak, és követtük a felajánlott útvonalat. Na, innentől tényleg nem volt dugó, mert olyan kis utakon mentünk, ahol autó sem jár... Este tíz volt, mire a szállásra értünk Palazzuoulo sul Senio mellett.



Másnap reggel felkeltünk, megreggeliztünk, aztán elindultunk Firenze felé. Közben felkanyarodtunk a hegyre, mert a szállásadónk mondott egy jó tippet, egy Lozzole nevű "faluval" a hegytetőn, a semmiben. AZt mondta, egy darabig el lehet menni autóval, onnantól rossz az út, és gyalog. Hát, nem találtuk meg a rossz utat, és végig mentünk autóval :D



Viszont innen lefelé egyértelművé vált, hogy gáz van. Már Horvátországból jövet is hallatszott némi kipufogókifújás-szerű hang, de nem találtam semmi láthatót, azt hittem, a tűzkarika adta meg magát a toldásnál. Hát, most kiderült, hogy nem, tőben eltört a cső a középső dob előtt. Ó jee, mindezt vasárnap.

Nem akartuk hagyni a napot kárba veszni, így üvöltő kipuffal mentünk el Firenzébe, és leparkoltunk a Piazza Michelangelón. Firenze még mindig kultúrsokk, nem tudsz olyan helyre nézni, ahol nem látsz semmi érdekeset. De Firenzét úgysem lehet szavakkal leírni, látni kell.



Hazafelé még megálltunk Palazzuolóban kicsit lófrálni, aztán elmentünk aludni.

A hétfőt Enzo Naldini autószerelő mesternél kezdtem, aki némi internacionális győzködés után hajlandó volt helyben megcsinálni az autót. Így egy fokkal csendesebbé vált, és közben elhatároztam, hogy az X-szel nem indulok többet úgy külföldre, hogy nem vagyok felkészülve hegeszteni tudó emberek elérhetőségéből :)



Itt jegyezném meg, hogy arrafelé minden tele van Suzuki terepjáróval. Nagyon sok Samurai, kocka Vitara van, és meglepően nagy mennyiségű Jimny szaladgál mindenfelé. A kresztáblán meg az szerepel, hogy télen hólánc vagy MT gumi kell :)

Szóval lényegesen csendesebbé vált autóval keltünk útra, és elmentünk San Marinóba. Érdekes mód az emlékeimmel szemben egyáltalán nem drága hely (már persze olasz viszonylatban), cserébe a világ legjobb kilátását tudja. Mikor ott végeztünk, elgurultunk Riminibe strandolni egyet. Hát, azért az olasz homok meg a horvát homok az nem ugyanaz :)
Strandolás után még elmentünk San Leo felé, ami egy nagyon látványos hely.



Hazafelé az iGo egy sávos hegyi utakon vitt minket, és amiikor meg voltunk róla győződve, hogy már végleg elvesztünk a semmiben, akkor egyszercsak kiértünk egy négy sávos gyorsforgalmi útra. Bizarr volt, na :) Aztán már-már azt hittük, vacsora nélkül fekszünk le aludni, de végülis Faenza mellett találtunk egy nem olcsó, de jó éttermet.

Még San Marinóból lefelé jövet követtünk egy Ferrari-múzeum feliratot, amiről kiderült, hogy a hely ideiglenesen zárva van, nyitás talán jövőre... Viszont a szálláson elkezdtünk rajta gondolkodni, hogy nincs is olyan messze tőlünk Maranello... Így aztán a kedid program ez lett.
A hegyen át mentünk, és Imolában értünk ki. Hát, ha már ott jártunk, muszáj volt megállni a versenypályánál :)



Magára fő tribünre is sikerült gond nélkül felmenni, látványos volt.
Innen autópályán mentünk Bolognáig, és ijesztő volt látni, hogy milyen sebességgel mozog a benzinszintmérő 140-es utazónál :)
Viszont gyorsan Maranellóba értünk. A Ferrari-múzeum nem túl nagy, de a tartalom pont jó, kellemes pár órás elfoglaltság. Igazából enm is baj, hogy nem egy Meredes-múzeum szintű egésznapos program, és az érzés ennek ellenére is tökéletesen átjön.



Van nagyon sok régi versenyautó, amiken látszik, hogy igazi olasz autók, mert csöpög belőlük az olaj mindenhol :)
Na meg persze van egy terem a modern kori Forma 1 autóknak is.



Miután itt végeztünk, ellenálltam a csábításnak, és nem fizettem be tíz perc Ferrari-vezetésre 100 euróért, hanem inkább elmentünk Bolognába.
Itt igen sokat sikerült körözni, mire rájöttünk, hol lehet a belváros, és hogy hol lehetne attól emberi távolságban parkolni. Aztán végül sikerült sétálni egy kört, és ettünk igazi bolognai spagettit is.

Másnap a Ligur-tenger felé vettük az irányt. Megnéztük Pisában a ferde tornyot, aztán elmentünk Viareggióba strandolni. Hatlamas hullámok volttak, úgyhogy kifejezetten szórakoztató volt - bár még mindig nem tudom, hogy képes valaki egy hetet eltölteni egy több kilométer hosszú bícsen. Innen átgurultunk Luccába, ami titkos tipp volt, és nem is csalódtunk - egy nagyon hangulatos kisváros, fallal körülvett belvárossal.



Persze megint késő este értünk vissza a szállásra, és a másnapot már sajnos a pakolással kellett kezdeni.
A visszaúton már nem akartunk azzal szívni, hogy nem autópályázunk, így Imolából Bologna felé tartottunk, onnan pedig Velencének.
Itt megint riasztott az iGo, hogy áll a forgalom, így lementünk a pályáról, és Velence mellett főutakon mentünk el, mert állítólag még így is órákat spóroltunk. Aztán kséőbb újra felmentünk a pályára, mindenféle dugó nélkül, és át is értünk hamarosan Szlovéniába. Azon eseménytelen mentünk át, autópályáztunk egészen Zágrábig, ahonnan Mohács felé még mindig nincs logikus útvonal nagy kerülő nélkül. Az iGo ezúttal valami újat talált ki, Vrbovec felé vitt minket valami gyorsforgalmi úton, aztán meg sikerült ráállni egy elmebeteg tempóban közlekedő kisteherautósra, így roppant gyorsan Barcson voltunk.

 

Mohácsról még fehérvárra is vissza kellett jönni, így összesen több mint 4.300 km-t sikerült beletenni az autóba.
A kipufogós ügyön kívül semmilyen probléma nem volt, de mondjuk egy Suzukitól az ember ezt el is várja :)

Aki esetleg több képet is megnézne, mint amiket ide feltettem, az megtekintheti őket itt.
nyuszy @ . Suzuki X90 . 62 fotó . Szólj hozzá!

2007.08.04-12. Hvar-sziget

2007.08.04. Szombat
Djsms-ékkel elindultunk nyaralni valamivel este 8 után Fehérvárról. A Balaton mellett vezetett az utunk végig a parton Nagykanizsa felé. Kanizsán megálltunk Tescózni. Ti tudtátok, hogy éjféltől fél órán keresztül nem lehet a Tescóban egyik kasszánál sem fizetni? Na, mi nem tudtuk, csak már mikor a hangosban mondták, szóval sietni kellett, mondván nem akarunk eltökölni pluszban X időt, mert hát ugye vár minket a tengerpart :D Gyorsan bevásároltuk, amit kellett (sört :c) ) és húzás Letenye felé.

2007.08.05. Vasárnap
Már elmúlt éjfél mire átértünk a határon. Letenyétől Zágrábig autópályán mentünk, az autó jól bírta, semmi gond nem látszott. Ez a szakasz baromi uncsi volt, sötétben autópályán mi lehetne érdekes...Zágráb környékén a GPS kicsit furin navigált, ugyanis rá kellett volna kanyarodnunk egy olyan útra, ami egy szinttel feljebb ment :O Végülis megtaláltuk a helyes utat, és mentünk tovább. Viszonylag eseménytelen volt az út mígnem a Plitvicei-tavak előtt kb. 25km-rel előzésbe nem kezdtünk egy emelkedőn. 3-ba vissza, majd gáz. Épp, hogy megelőztük az előttünk menőt (aki mellesleg egy ideje tökörészett előttünk) Csöpi elkezdett furin viselkedni. Konkrétan berángatott és nem ment, szóval éppen bevágtunk az előttünk lévő autó elé, mikor lerohadtunk...biztos örült nekünk :P félreálltunk (egy emelkedőn, kanyar után) úgy ahogy kell, és próbáltuk kideríteni, hogy mi lehet a probléma. Elég hamar kiderült, hogy váltó csak azt nem tudtuk, hogy pontosan mi lehet, egyáltalán javítható-e út szélén stb. Más ötletünk nem lévén djsms révén kötélen eljutottunk egy viszonylag elhagyatottnak látszó keresztútig, ahol megpróbálkoztunk indítással, gondolván, hátha kihűlt és akkor zsír. De persze nem volt ekkora mázlink :(
Ezután hosszas tanakodás következett, hogy akkor most mi is legyen, és mi lehet a legjobb megoldás...Próbáltunk nagyon sok embert felhívni, akik közül nagyon sokan ki voltak kapcsolva, a másik felük meg nem vette fel a telefont :( Miért kell hajnali fél hatkor még aludni??? :P :) A végén az lett, hogy djsms-ék elindultak vissza Nagykanizsára, hátha VadMacs vagy bárki más tud oda varázsolni egy váltót. Hát VadMacsnak sikerült!!! :D Puszi érte :D Akkor djsms-ék rohantak vissza a váltóval. Közben mi nyuszyval kikaptuk a motort meg a váltót a kocsiból, még mindig reménykedtünk kicsit, hogy nem váltó lesz...de az lett. Miután többet már nem tudtunk tenni az ügy érdekében, lefeküdtünk az úton aludni (a kutya nem járt arra). Mondjuk a mellettünk lévő házban egyedül élő néni eleinte nagyon furin nézett, hogy most mi is csinálunk ott a háza előtt, de nem zavart el minket. Később, jöttek még helyiek, akik szintén hülyének néztek minket, köszöntek, majd mosolyogva továbbmentek :)
Délután 2 körül arra ébredtünk, hogy djsms-ék megállnak az autóval...és igeeeeeeen tényleg hoztak egy váltót :D :D :D Na akkor gyorsan nekiestünk visszapakolni a cuccokat, én sokat nem tudtam segíteni, nyuszy vállalta a feladat oroszlánrészért, djsms segített neki, közben én bosszúból kibeleztem a régi váltót, mondván, hogy sokat már nem tudok rontani rajta. Hát nem volt szép :( 5 óra környékén megvolt a próbakör, működött meg minden, öröm bódottá' :) Ezután eltököltünk még egy kicsit takarítással, meg szerszámok összeszedésével, meg váltórombolással (persze a régiével), leszedtünk róla mindent, ami valamire is jó lehet még (nem is volt hülyeség, de erről majd később) :D
Szóval elindultunk tovább, az autó működött, mi fáradtak voltunk, de mentünk. Később nyilvánvalóvá vált, hogy az utolsó kompot már nem érjük el. Valamikor este 10 körül érhettünk Splitbe, ahonnan a kompunk indult. Megvettük a jegyet a következő kompra, ami hajnali fél 2-kor indult, majd elmentünk nyuszyval kicsit benéztünk az óvárosba.

2007.08.06. Hétfő
Hajnali fél 2-kor felszálltunk a kompra. Már nem voltunk messze a céltól. A kompon kicsit aludtunk, majd kb. 2 óra múlva kikötöttünk Hvar-szigeten. A kikötőtől szerencsére már nem volt túl messze a szállásunk, szerencsére kifogtunk egy helyit magunk elé, szóval a fiúk tolhatták végig a szerpentinen, mi, lányok meg félhettünk. Valamikor hajnali fél 5 körül sikerült ágyba kerülni :) De jól esett!!! :) Délután 4 körül keltünk fel, aztán miután mindenki magához tért lesétáltunk megnézni a tengerpartot. Elég szeles idő volt, szóval voltak jó nagy hullámok, meg jó hideg víz. Aznap inkább kihagytuk a fürdést, és sétáltunk egyet a faluban. Közbe találkoztunk a szállásadóinkkal is, nagyon aranyos házaspár, jól beszélnek angolul (meg még egy csomó nyelven, amin mi nem), felajánlották, hogy van egy garázsuk, amit nyugodtan használhatunk, ha kell, szóval tündérek voltak meg minden :) Ezután elmentünk boltba csináltunk vacsit, majd beszélgetés és alvás.

2007.08.07. Kedd
Az első nap, amikor végre fürödtünk a tengerben :D Reggeli után lementünk a strandra, ami dugig volt, és huppsz be a vízbe. Na, jó nem ment ez így, mert a víz eléggé hűvös volt, mondhatni majd' megfagytunk. De egy idő után meg lehetett szokni :) Fürdés után kis napozás, majd alvás, pihi következett :) Aztán vacsi, sörözés, dumálás stb.

2007.08.08. Szerda
Ez volt a kirándulós nap, amikor már reggel elindultunk, hogy megnézzük a helyet, ahonnan majd megy a komp (hazafelé egy másik komppal jöttünk, mert az olcsóbb volt), nevezetesen Sucurajt. Az út nagyon hosszúnak tűnt, tele szerpentinnel, szakadékokkal, gyönyörű hegyekkel, és tengerparttal. Szóval szép volt, de félelmetes :) Megérkeztünk a kompkikötőhöz, elkészültek az első tengerparti képek a kocsiról :D Megnéztük, hogy mikor, hogyan indulnak kompok, aztán elindultunk visszafelé. Visszafelé láttuk kiírva egy táblára, hogy tőlünk jobbra vannak strandok, gondoltuk miért ne?! :) Valami iszonyatosan kanyargós keskeny úton eljutottunk egy tündéri kis faluba, nem volt több 10 háznál ott, gyönyörű strand, kristálytiszta víz, minden ami kell. Szóval csobbantunk egyet, aztán száradás után indultunk tovább. Útközben megálltunk fényképezni egy helyen, ahol 3-4 Zastava volt kidobva az út szélére csak úgy. Ki tudja, mióta rohadnak ott szegény autók... :(
Hazafelé elmentünk Jelsaba, ahol megtaláltuk a homokos strandot, amiről mi azt hittük, hogy Sucurajban van :P Persze itt már nem álltunk meg fürdeni, mert baromi éhesek voltunk, mivel egész nap nem kajáltunk semmit. Úgyhogy irány Jelsa belvárosa, keressünk vacsorahelyet. Persze előtte még jól körülnéztünk. Vacsi után még egy kis séta Jelsában, majd irány haza. Este a szokásos program :)

2007.08.09. Csütörtök

A csütörtöki program Hvar volt. Gyönyörű az a hely! :D A bolondok megint megszállták a játszóteret :D Sétáltunk sokat a kikötőben a parton, majd elkezdtünk felmászni a várhoz. Valami baromi magasan volt, a tüdőmet majd’ kiköptem, mire felértünk, de megérte, mert csodálatos kilátás nyílt a városra és a környező szigetekre. Kár lett volna kihagyni!

 

2007.08.10. Péntek
Pénteken elnéztünk Stari Gradba, az is nagyon szép hely. Láttunk sok kompot meg rákokat. Aztán egy ideig azzal játszottunk, hogy ki tudja a mozdulatlan rákot, pici kaviccsal eltalálni, de aztán végül senkinek sem sikerült :P

Már amikor odaértünk, akkor sem volt jó idő, de később még rosszabb lett a helyzet. Elmentünk kajálni, egy pizzéria „kerthelyiségében” ültünk le. A felhők meg egyre csak jöttek, később elkezdett dörögni, majd egyszer csak leszakadt az ég. Erre mindenki gyorsan bemenekült a pizzéria épületébe, ami nem volt túlméretezve…De végülis majdnem mindenki le tudott ülni, megkaptuk a pizzánkat, megettük, szóval jó volt J De ekkora vihart én még nem láttam :O Mire végeztünk az evéssel, a vihar is elült, szárazon eljutottunk a kocsikhoz, és hazamentünk.


2007.08.11. Szombat
Délelőtt (már majdnem dél volt :P ) nekiálltunk kicserélni a bontott váltón igencsak szar gumiharangokat arra, ami az eredeti váltón volt. Persze sokat nem ért, mert olajat aztán nem tettünk bele :D De legalább így megvolt a tudat, hogy legalább tettünk valamit azért, hogy kibírja hazáig legalább :D Közben sokan jöttek arra, és néztek ránk bután, de istenem, evvan.

Ezután szomorúan vettem tudomásul a tényt, hogy másnap haza kell menni :( Lementünk még egy utolsót fürdeni meg előtte ebédelni a helyi étterembe. Aztán utána fel, és nekiálltunk összepakolni, mert másnap hajnalban kelni kellett.


2007.08.12. Vasárnap
Hajnali fél 4-kor keltünk, mert a fél 7-es komppal mentünk Sucurajból, ami tőlünk jó másfél órányira volt. Szóval miután mindenki magához tért elindultunk. Ismét megállapítottuk, hogy szép a táj :)

A komp nagyon lassan, kb. ¾ óra alatt ért át a szárazföldre :O De legalább sokkal olcsóbb volt, mint odafelé. Hazafelé a kisautó jól bírta a hegyeket, pedig nem kevés volt belőlük :P Majd a Plitvicei tavak után benzinszagra lettünk figyelmesek. Gyorsan félreálltunk, hátulja kinyit: hát nem kijött a karbiból a visszafolyó cső csonkkal együtt?! Szépen ráégett a kipuff csövére. Levágtuk az elégett darabot, és reménykedtünk, hogy még így is elég hosszú lesz. És igen! :D Benzincső vissza a helyére, aztán mentünk tovább. Innen viszonylag eseménytelen volt az út, főleg, hogy Zágrábtól a határig autópályán mentünk. Majd itthon végig a Balaton-parton. Kb. este fél7-7 körül értünk haza.


Még egyszer köszönjük mindenkinek, aki segített abban, hogy lejussunk, és egy felejthetetlen nyaralásban legyen részünk :) :) :)

2005.08. Nyaralás

Elmentünk egy kicsit nyaralni. Mi Enikővel, djsms pedig a Daihatsujával jött.
Az eredeti elképzelés egy horvátországi nyaralás volt, de mivel nem vagyunk olyan egy helyben ülősek, kicsit ez tovább lett fejlesztve :)

12. Péntek - Indulás
Este 9 óra magasságában indultunk el Palotáról. Végighasítottunk Nagyvázsony-Tapolca felé, majd a nagykanizsai Tescóban még bevásároltunk, majd a határ felé vettük az irányt. Éjfél körül átmentünk Horvátország területére, majd elindultunk Pag szigete felé. Karlovacig autópályán mentünk, mert az egyéb utakat szokás szerint nem táblázták a horvátok, onnantól főúton próbáltunk haladni. Természetesen már Karlovacban eltévedtünk, és rossz úton mentünk ki, majd egy erdei egysávos szerpentinen mentünk 30 km-t, míg a megfelelő útra kerültünk. Onnantól már nem volt gond az útvonallal. Pag szigete felé a déli hídon próbáltunk eljutni, gondoltuk gyorsabb lesz a hegyen át az 5 km-es pályaszakasz, mint a szerpentin. Nem volt az, egy órát araszoltunk a dugóban. Végülis valamikor reggel elértük Pag szigetét, és némi bóklászás meg próbálkozás után Novaljában találtunk magunknak apartmant négy napra.

13. Szombat - Novalja
Délután keltünk, majd elmentünk Novalja városába, ott töltöttük az estét.

14. Vasárnap - Pag
Délelőtt felkeltünk, elmentünk felfedezni a sziget északnyugati végét. Találtunk is egy tökéletes öblöt, ahová ebéd után visszamentünk fürdeni. Este Pag városába mentünk, gyönyörű városka fentről nézve kivilágítva.

 

15. Hétfő - Zadar
Ismét későn keltünk, majd elmentünk megnézni Zadart. Nagyon szép város, hatalmas kikötővel. Estig ott voltunk. Érdekes módon az összes általunk bejárt hely közül talán Zadarban a legtöbb a magyar.

16. Kedd - Plitvice
Délben felkeltünk, és elindultunk Plitvicére megnézni a nemzeti parkot. Az autópályán megint megszívtuk az alagútnál a dugóval, így elég későn értünk oda. Hogy ne legyen jó, még az eső is elkapott minket :(
Iszonyatosan megáztunk. Visszafelé az autópályát kerestük, így nem találtuk meg, és sikerült egy sokkal gyorsabb úton visszajutnunk a szigetre :D

17. Szerda - Trieste
Délben felkeltünk, majd Olaszország felé vettük az irányt. Ekkor jött elő az első probléma, Rijeka fölött meghalt a megszakító, elkezdett rángatni a kocsi. Csere után jónak tűnt, elindultunk tovább. Még világosban átértünk Szlovéniába, amin megállás nélkül mentünk át Olaszországba. Triesztben ért minket az első sokk - az olasz közlekedés. Ott megvacsoráztunk, majd elindultunk Velence felé. Ekkor jött a második sokk - az automata benzinkutak. Mivel a Velencébe vezető út egy parkolóházban ér véget, és semmi emberi nyelven nincs kiírva semmi, fogalmunk nem volt a sötétben, hogy jó helyen vagyunk-e, így visszamentünk a híd túloldalára, és egy félreeső parkolóban a kocsiban aludtunk.

18. Csütörtök - Jesolo
Reggel felkeltünk, majd elindultunk szállást keresni. A lehető legszerencsétlenebb időpontban, természetesen, mindenhol volt szállás dögivel -  szombattól... Végülis Lido di Jesolo mellett, Cortellazzóban találtunk magunknak szobákat két napra.
Kis pihenés után a tengerpart felé vettük az irányt, és a homokos tengerparton töltöttük a délutánt. Este Jesolo belvárosában mászkáltunk és kajáltunk. Ja, meg vettünk gumikrokodilt :D

19. Péntek - Venezia
Ezt a napot Velencében töltöttük. Jó sokat gyalogoltunk, megnéztünk jól mindent, este még ettünk is. Lenyűgöző város, nem volt normális, aki kitalálta, hogy a vízbe kell építkezni :) Este profin eltévedtünk a parkolóház felé vezető úton, kevés remény volt, hogy valaha is kijutunk, de legalább megnéztük a turisták által nem látogatott részeket is :D

20. Szombat - Bologna
Kelés után nekiálltunk összepakolni, majd Firenze felé vettük az irányt. Ferrara után találtunk egy bevásárlóközpontot, ott eltöltöttünk egy-két órát, majd Bolgnában ettünk igazi bolognait :D Éjszaka eljutottunk Firenzébe, majd a városból kimenve próbáltunk éjjelre helyet találni.
Valahol Santa Brigida környékén tévedtünk el végleg, és mivel a bezinünk is kifogyóban volt, egy félreeső helyen a kocsiban aludtunk.

21. Vasárnap - Firenze
Reggel felkeltünk, és megpróbáltunk elindulni. Nem sikerült. Bármilyen hihetetlen, mindkettőnknek egyszerre fogyott ki a benzine :D Szerencsére volt kannában pár literünk, és egy helyi segítségével megtaláltuk a Sieci-i benzinkutat. Ott történt egy kis baleset - djsms letolatta Enikőről a hátsó lökhárítót :( Ennek ellenére lemostam Enikőt, majd elindultunk megnézni Firenzét. Végülis néztük vagy három órán keresztül, egy kapualjból. Merthogy annyira esett az eső, hogy még a kocsiig sem mertünk visszamenni.
Ennek ellenére jól szórakoztunk. A helyi seftesek ugyanis elég gyorsan alkalmazkodnak, mert még csak öt perce esett az eső, máris megjelentek a mozgó esernyőárusok. Mi meg nekiálltunk eszementen alkudni velük. Persze egyiktől sem vettünk :D
Amikor alábbhagyott az eső, visszamentünk a kocsikhoz. Az eredeti terv az lett volna, hogy már elfelé menet keresünk szállást, de mivel még nem láttuk a várost, a közelben kellett maradnunk. Ugyanarra a környékre tévedtünk, ahol az előző éjszakát töltöttük. Éppen megfordultunk, amikoris megtalált minket egy turistaszálló (vagy gyerektábor vagy ilyesmi).
Mivel olasz viszonylatban olcsó hely volt, helyből két éjszakát is maradtunk. Este a helyi egyetlen szórakozási lehetőséget vettük igénybe, a művelődési ház büféjében ittunk :) Utána még elmentünk sötétben várat nézni, mer' az jó.

22. Hétfő - Firenze
Ismét Firenze megnézésével próbálkoztunk, már nagyobb sikerrel. Gyönyörű város Firenze, mindenképpen érdemes megnézni. Sajnos múzeumokat nem tudtunk nézni, mert hétfőn nem nagyon vannak nyitva. Este még mászkáltunk, Velencéhez képest meglepően nagy élet van a belvárosban, még önjelölt utcai színházat is láttunk :)

23. Kedd - Pisa
Lassan hazafelé vettük az irányt, persze azért nem toronyiránt :)
Ha már a közelben voltunk, a borzasztó rossz, de ingyenes Fi-Pi-Li autópályán elmentünk Pisába. Tényleg ferde a torony :)
Onnan Genova felé indultunk.


24. Szerda - Hazafelé
Hajnali három körül indultunk el kifelé Genovából. Valahol Trento körül kezdődtek a gondok, djsms defektet kapott, nekem meg újra meghalt a megszakító. Utóbbi a határ előtt mégegyszer meghalt.
Leinz felé mentünk át Ausztriába, majd Graz felé tartottunk. Helyből leigazoltattak az osztrák rendőrök, kérdezgették, hogy hol a lökhárítóm :) Klagenfurtnál még egy kicsit játszani kellett a gyújtással.

25. Csütörtök - Megjöttünk
Éjjel egy körül valahol a Graz fölötti hegyekben djsms úgy döntött, hogy aludnia kell, így elváltunk. Némi Grazban bolyongás után az autópálya felé jutottunk el Heiligenkreuz-hoz, ahol végre átjöttünk Magyarország területére. Onnantól már csak 160 km-t jöttünk egyenesen a 8-ason, és reggel 6-ra haza is értünk - alig 37,5 órát vezettem egyben :)

Mindenképpen az eddigi legkalandosabb nyaralásom volt, alapvetően elég jól sikerült.
A közlekedés egy külön tanulmány. Félelmetes, ahogy az olaszok közlekednek. Gyakorlatilag egy szabály van, aki előbb ért a kereszteződésbe, annak van elsőbbsége. Az ember azt hinné, hogy így marha sok a baleset, de nem, az olaszok figyelnek egymásra, és ez a káosz egy nagyon dinamikus közlekedést eredményez. Persze a táblázások sem semmik, simán mentem be csak busszal megközelíthető helyre stb., no meg tessék eldönteni olasztudás nélkül, hogy a képen látható utcába ki és mikor mehet be (tele volt autókkal)  :D Mondjuk az a kedvencem, hogy mindenhol felfestett parkolóhelyek vannak, felettük várakozni tilos és elvontatnak táblákkal :) De itt legalább aki képben van, az nincs életveszélyben, és tud haladni.
Nem így a horvátoknál. Azok elmebetegek. Kizárólag életveszélyes helyeken előznek, ott viszont mindig. Csoda, hogy nem halnak meg kilométerenként. Ráadásul mindenhol csak a méregdrága autópályák vannak kitáblázva, gyakorlatilag lehetetlen megtalálni a főutakat.
Az osztrákok meg alapesetben úgy közlekednek, ahogy az a kresz-könyvben van, ez is ijesztő :) Semmit nem tesznek, amivel kicsit is dinamikusabbá lehetne tenni a dolgokat. Viszont a tábláikon minden rajta van félelmetes pontossággal.
Hazaérve pedig láttam, hogy nálunk továbbra sincs semmilyen közlekedési kultúra :( Ellenben az útbaigazító tábláink nekünk a legjobbak egyértelműen.
A lényeg, hogy jól sikerült a nyaralás, okosabbak lettünk sok mindenben. Enikőbe úgy 4050 km-t tettem bele :)

nyuszy @ . 137 fotó . Szólj hozzá!

2004.08.10-14. Kedd - Szombat

Így a nyár vége felé el kellett már menni egy pár napot nyaralni. Ha meg nyár, akkor vízpart. Na de hova? A Balaton meg a Velencei-tó nekünk a szomszédban van, tehát az nem jó.
Így hát nagy hirtelenséggel most került megvalósításra az az ötlet, amit Petyával már vagy fél éve beszéltünk: a horvát tengerpart.
Ők az X1/9-cel jöttek, mi Enikővel. Mivel ő már többször járt ott, rábíztuk az útvonalat és az úticélt.
Kedden délután idultunk el, és éjszakára értünk le a tengerpartra. Onnan átmentünk hídon Krk szigetére, majd a hajnali komppal Cres szigetére. A martinscicai Slatina kempingbe telepedtünk le.
A szerdai napot ott töltöttük strandolással és pihenéssel, este mentünk be Cresre városnézni.
Csütörtökön városnéztünk Osor-ban, majd átmentünk Losinj szigetére a nyitható hídon városnézni Mali Losinjban és strandolni. Hazafelé egy kikötőnél beleparkoltunk a kocsikkal a tengerbe :)
Pénteken ismét a kempingben maradtunk, a strandon töltöttük a napot. Nekünk sajnos szombaton el kellett indulnunk haza, ők ottmaradtak. Még együtt elmentünk megnézni Lubenice középkori városát a gyönyörű kilátással a tengerre, azután két órát álltunk sorba a porozinai kompnál. Itt ők visszafordultak, mi pedig áthajóztunk Brestovába. Lekanyarodtunk Pulába megnézni az amfiteátrumot, majd a 3-as út - Ucka alagút - Rijeka - Zágráb útvonalon hazajöttünk.
Kár, hogy csak ilyen keveset maradhattunk :(
Hogy ontopic is legyek: összesen kb. 1500 km-t mentünk, ebből kb. 800-at szombaton gyakorlatilag egyhuzamban. A szigeten az utak nem kímélik az autót, itthon utána már gyerekjáték volt vezetni. Marha keskeny utak, hatalmas kanyarok, iszonyatos emelkedők, brutális szerpentinek stb. Álatlában nem túl kímélő üzemmódban közlekedtünk, ennek ellenére nem volt gond. Hazafelé pedig majdnem Pulától egészen a határig autóúton illetve autópályán jöttünk, 100-120-as tempóval, gond nélkül. A szigeten mászkáláskor 7 liter fölött is benyakalt Enikő, ami nem meglepő, ha az ember többynire kettesebn-hármasban padlógázon közlekedik. Hazafelé folyamatosan igen gyorsan haladva (300 km-t átlagosan 110-zel) pedig megállt 5,8 liter körül.
Ja, és ki ne hagyjam: hatalmas feltűnést keltettük mindenhol, ahol jártunk. Ha valahol megálltunk, többen jöttek oda lefényképezkedni Enikővel :) )
nyuszy @ . Szólj hozzá!