Idén is összejött a szilveszteri kirándulás, és a kollégák megszavazták, hogy menjünk kalandozni ismeretlen helyre.
Adta magát az ötlet, hogy a tavaly félbemaradt Bakony-kerülést folytassuk. 

Palotán találkoztunk, majd a csörlőház felé átmentünk Kútihoz, és a Dűltfás felé indultunk el. Sanyi belecsúszott az első vízmosásba, mert kiderült, nem akar hajtani az eleje. A jobb oldali féltengelyzára valahogy letapadt, és hiába kapcsolta be, nem zárt be. Némi mozgatás meggyógyította. Fura.



A Dűltfás után már rögtönzés következett. A Navitelbe Súrt írtam be iránynak, és így nem mentünk el Kisgyón felé. Fura módon simán sikerült találni olyan utat, ami bevezetett Bakonycsernyére. Átkeveredtünk a falun, majd valami szőlőhegy felé indultunk el. Ezekkel általában meg szoktuk szívni, mert többnyire csak zsákutcákat találunk, azonban most szerencsénk volt, és kijutottunk.
Voltak kidőlt fák, meg a havas táj miatt sikerült egy szántóföldön kikötni, de végül eljutottunk Súrra. 



Itt következő úticélnak Baonyszentlászlót böktem be, és helyből mentünk is be Súr mögé. Itt aztán sikerült találni valami egy sávos aszfaltutat, ami még havasan sem tűnt túl érdekesnek, így az első lehetséges helyen elindultunk az erdő felé. Elkezdtünk követni egy utat, ami egyre fogyott, de ugye hóban nem könnyű megállapítani, hogy ez most tényleg út, vagy csak fakitermelők jártak arra, szóval mentünk elég sokáig, amikoris egy dombtetőn úgy tűnt, nincs tovább.



De az hülyeség, hogy a völgyben nincs semmi út, szóval lementünk a túloldalon. Elsőre nem vettük észre, de tényleg volt egy út, amit nem bántunk, mert ahogy odajutottunk, az elég durva lett volna visszafelé. Szerencsére még vezetett is valahová, és sikerült kijutnunk egy jártabb útra.
Én mentem elöl, és a hótól sok helyen nem látszott, hogy tócsák vannak, csak amikor beszakadt a jég. Egy helyen elég durva volt, éreztem, hogy a lökhárítóval töröm a több centi vastag jeget. Egy rétre kiérve meg is néztem, mi tört össze. Hát persze, hogy sikerült megismételni az előző túrát, és elhagytam a rendszámomat... Pedig fel akartam csavarozni
Visszasétáltunk, és tíz perc keresgélés után szerencsénk volt, megtaláltuk a sárba beépülve.



Innentől már csak a csomagtartóban utazott tovább. Nyugat felé tartottunk, de az út mindenképpen ki akart menni valami ismeretlen aszfalt irányába, azt meg nem akartam, így némi kóválygás után egyetlen alternatív útvonal maradt, fel egy dombra meredeken.
Amikor elsőre nekiindultam, azt hittem, elment az első hajtásom, annyira nem akart menni az autó fél egyben sem, de aztán némi leszabályzásig forgatást követően simán felmentem a dombra. 
Elkanyarodtam, majd vártam, hogy jöjjenek a többiek. Nem jöttek. Visszatolattam, aztán kiderült, hogy sekeres nagyon nem tud feljönni, pedig ugyanolyan gumik vannak a funkcionálisan ugyanolyan autón, mint nekem. Fura. Aztán megpróbálkozott Sanya is, neki másodikra vagy harmadikra sikerült feljönni Simex gumikkal, zárral.



sekeres próbálkozott még pár kört, de hiába fogott új nyomot, az utolsó pár tíz méter nem ment neki. Visszamenni nem akartunk, úgyhogy Sanyi kikötötte az autóját, aztán csörlővel felhúztuk. Mindenesetre azóta sem értem, hogy hogy a francba tudtam én ott elsőre feljönni, ahol még komolyabb felszereléssel is kihívás volt a dolog. Valószínűleg egyszerűen szerencsém volt, mert nem tudtam, hogy ennyire durva a hely



Miután tovább indultunk, hamarosan beértünk Koromlapusztára. Itt kóvályogtunk egy picit, mert a tervezett irányba vezető utak kivétel nélkül véget értek a semmiben vagy valami kerítésnél. Aztán találtunk egy nyomot, ami végre vezetett valamerre, és elindultunk egy erdőben. Elhaladtunk egy (később beazonosítva) Hajmáspuszta nevű tanya mellett, aztán sikerült az alapból normál úton is találni kihívást



Kis csörlőzés után haladtunk tovább, mígnem az út véget ért egy kapuban. Megnéztük, mi van a túloldalon, de sajnos pár tíz méter után a hóban nem lehetett kivenni, hogy van-e érdemben út, és lassan közeledett a szürkület, ezért inkább visszafordultunk. Valahogy nem sikerült megtalálni a saját nyomunkat, ezért elég sokat bolyongtunk, mire kijutottunk az erdőből, az út végén már nem is volt út. De megoldottuk, visszaértünk Koromlapusztára. Itt jött az igazi szívás, ugyanis az eredetileg kivezető utat valaki megvette, és zöld tábla jelzi Csetényt egy olyan irányban, ahol érdemben földút sincsen... Nagyon sokat bolyongtunk, mert minden tele van kerítéssel-kapuval, mire kiértünk az aszfaltra valahol Bakonyoszlop és Dudar között. Innen már aszfalton mentünk el Palotáig.



Egész kellemes kirándulás lett így év végére.

Mára a terveknek megfelelően el is készült az autó.
Ilyen lett:



Igen, nem sok minden látszik, de pont ez volt a lényeg, ahogy az X-nél is:



Ránézésre működik, hogy mit tud, az meg kiderül majd élesben

Bekerültek az új fényszórók is, érezhetően jobb a fényük, mint az előzőnek. Itthon sötétben még állítgattam egy kicsit őket, majd ha lelkes leszek, megyek vele még próbakört, aztán igazgatom még őket.

Lajos megígérte, hogy még idén felrakja az autóra a Lengyelországban két hónapja vásárolt csörlőt. Tekintve, hogy lassan itt az év vége, kénytelen volt nekiállni
Szóval még vasárnap, a kirándulás után ott hagytam az autót, aztán neki is tudott állni kitalálni és megvalósítani a dolgot.

Közben felmerült, hogy ha fényszórót akarok cserélni, lehet, hogy most lenne jó, ha már úgyis le van bontva az autó eleje.
(Tudni kell, hogy a jobb elejét az előző tulaj összetörte kicsit, és ettől a fényszóró fülei is letörtek. Mivel egyértelműen igazítani kell emiatt a felogatási pontokon is, nem álltam neki otthon a dolognak.)

Tehát rendeltem egy pár Depo fényszórót az autósboltban 25 pénzért, ami mára meg is jött, meg vettem hozzá egy pár darab 7-es patentet, a hiányzóakat pótolandó, aztán elugrottam a cuccal Palotára.

A nagyobbik része már meg is van a dolognak, van csörlőtartó, meg még ki is fog férni a kötél meg ilyenek  



Most a villamos bekötés van hátra, aztán már csak össze kell rakni

Megint elég rég nem jártunk kinn, úgyhogy most elmentünk egy kicsit, többek között azt megnézni, hogy a Pilist letaroló ónos eső milyen károkat okozott a Bakonyban.



Hát, a Vár-völgy környéke az érezhetően kapott, konkrétan a Vaskapun megint nem lehet felmenni, annyira bedőlt.
Azért megoldottuk egy oldalsó horgon, majd a Bükkfán gond nélkül vissza lehetett már menni, és a "madaras" horogban is csak kisebb dolgok voltak kidőlve, szerencsére.

Innen átmentünk Tés felé, majd le a Rómia-fürdőnek. Szerencsére arrafelé teljesen megúszta az erdő, semmilyen kárt nem láttunk. A kék T betűn folytattuk az utat, és most megtaláluk a Bongó-zsomboly nevű barlangot is. Persze nem éresztük a késztetsét, hogy le kéne menni oda



Természetesen nem sikerült Alsópere felé mennünk tovább, szokás szerint eltévedtünk, végül Tésre jutottunk ki, a murvás út végéhez.
Mivel a fagypont közeli hőmérséklet miatt nem tudott felszáradni a föld a hét eleji esőzések után, azért minden próbálkozásunk ellenére sikerült szépen kikenni az autókat, szóval gondoltuk, a tócsás út felé megyünk haza, hogy kicsit lemossuk az autók alját.

Hát, a tócsákban a szokásoshoz képest is durva víz volt.



Ezzel még nem is lett volna olyan nagy gond, csakhogy a nagy tócsában való játszásnál Sanyinak sikerült elevszítenie a rendszámát :(
Sötétedésig próbálkoztunk megtalálni, sikertelenül, pedig végigpiszkáltuk bottal az egészet, Sanyi meg még bele is ment, de semmire nem jutottunk. Szívás.

Kikerült pár hete az idei Zyma trophy kiírása, Szilvi viszont nem volt lelkes. Ellenben még a két héttel ezelőtti túra alkalmával megkérdeztem Sanyit, nem érdekli-e egy jobb egy. Érdekelte, úgyhogy küldtünk nevezést, és tegnap reggel fél hétkor találkoztunk a siófoki Tescónál. Kapofőnél teletankoltunk, és fél 8 után nem sokkal oda is értünk. Megejtettük a gépátvételt és regisztrációt, majd mentünk is az első specbe.



Mire végeztünk, már állt a sor a rajtnál, kávéztunk egyet, és elnindultunk. A terep a tavalyinál jóval durvább volt, illetve az útvonal is durvább helyeken ment keresztül. Mondjuk az első elakadásunk vicces volt, mert egy szép nagy dagonyán kellett átmenni, aminek a közepén ráadásul megálltunk valaki miatt, és csörlőzés után sikerült rájönni, hogy 2H-ban maradt az autó

Aztán a következő érdekes helynél Sanyi későn vette észre az instrukciót, hogy merre kéne kerülni utcai autóval, de gondoltuk, már nem fordulunk vissza, megnézzük, mi van arra. Sár volt



A legszebb rész az volt, ahol a képen látható helyen sikerült egy olyan nyomot választani, hogy a jobb kerék a bal nyomba, a bal oldal meg a domboldalban. Volt benne egy pár méter olyan szakasz, ahol simán 45° fölött dőlt az autó, és azon tűnődtünk, hogy melyik pillanatban fekszik az oldalára Sajnos megörökíteni nem sikerült. Aztán itt is meg kellett állni egy elakadt autó miatt, és megint csörlőzés lett a dologból.

Volt aztán még pár érdekes rész, összesen négy helyen is kellett csörlőzni, de voltak olyan helyek, ahol előttünk nagyvasakkal elakadtak, mi meg gond nélkül átmentünk, pl itt:



A lényeg, hogy önerőből teljesítettük az 50-60 km-es távot, és olyan fél kettő körül meg is voltunk a második speccel is. Itt aztán várás következett, mert a profi kategória specének helyére lett kitűzve a normál harmadik spece, közben lemostuk az ablakokat meg a fényszórókat, hogy a hazautat meg tudjuk oldani. Mire végeztünk mindennel, lett kaja is, megettük, aztán valamikor fél öt körül elindultunk haza, mert az eredményhirdetés valamikor későn volt csak várható.



Ideén is jó móka volt, Sanyi is élvezte, ezúton is köszönöm neki a navigátori teendők nagyszerű ellátását, legközelebb a tiéddel megyünk, már csak azért is, mert ma két órán keresztül próbáltam magasnyomásúval eltávolítani a dzsuvát a kocsiról, és a belsejéig még el sem jutottam

Update:
Kikerültek az eredmények, a kategória 30 indulójából 12. helyet sikerült elérni, 0 hibaponttal, 141 másodperces összesített spec-idővel. Ez nekem bőven jó

A múlt heti sarazás után szép csikorgós hangja lett a bal első féknek, aminek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, mert szinte mindig kifogom a kavicsokat, ami a féktárcsa porvédője mögé vagy a féknyeregbe szorulva hasonló hangot okoz. Ez viszont nem nagyon akart elmúlni.
Pénteken korán végeztem a melóban, és egy szolid két órás elfoglaltság keretében lemostam magasnyomásúval az Vitorlát és az X-et is. Utóbbinál próbáltam különösen alaposan kipucolni a bal első féket, de a hangja nem lett érdemben jobb. Aztán szombaton elmentünk vele Pestre, de még így sem múlt el, így kezdett látszani, hogy most nem kavicsról van szó.

Vasárnap reggel aztán szétszedtem, és kiderült, hogy kopásjelzős fékbetét való bele, és a kopásjelző hangját lehetett hallani. Mindig tanul az ember Vasárnap lévén eljátszottam a gondolattal, hogy kicsit flexelek a kopásjelzőből, de aztán elvetettem az ötletet
Ma reggel rendeltem egy garnitúra fékbetétet inkább, fura mód elsőre stimmelt a méret. Azért látható a különbség



A dugattyú visszanyomását sejtettem, hogy nem lesz egyszerű, így vettem egy iparibb kivitelű pillanatszorítót, ezzel némi járatás után már simán becsusszant a cucc, felraktam, ránézésre jó is lett.

Nekiálltam a jobb oldalnak is, ami szétfelé még viszonylag könnyen jött, de a dugattyú az istennek sem akart becsúszni. Közben hazaért Szilvi, segített pedált nyomkodni. Addig járattuk ki-be a munkahengert, amíg valahogy leugrott róla a karmantyú annyira, hogy elkezdjen szivárogni. Jeee. Próbáltam igazgatni, de nem látszott semmi rendellenes, ellenben benyomott állapotában még mindig levedzett. Éreztem, hogy ezt nem úszom meg, úgyhogy kiszedtem a dugattyút, és hát nem volt szép.



Sajnos az a rozsda simán tapintható volt, és valszleg azért ugrott szét, mert a peremben is elég vastag rozsda volt helyenként.
Lecsiszoltam ill. kapirgáltam, amennyire lehetett, a végén még ezres papírral is simogattam, viszonylag elfogadható lett. A gumit viszont nem bírtam kiszedni a nyeregből, és nem akartam kipróbálni, hogy elszakad-e, így a helyén pucoltam ki, amennyire tudtam. Az egészet kifújkáltam kompresszorral is, aztán betömködtem a dugattyút. Ránézésre nem folyt, így lelégtelenítettük, érzésre működik, és fog is normálisan. Remélem, nem kezd el folyatni.

Megint sikerült egy sima fékbetétcseréből három órás szopást csinálni

Elmentem ma vásárolni...már a parkolóba érve éreztem, hogy be-berángat az autó, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Majd hazafelé indulva, a második körforgalom után megint rángat, aztán megállt. Próbáltam indítózni, de semmi nem történt. Akkor felhívtam nyuszy-t, hogy jöjjön, vontasson haza. Hazahúztuk az autót, majd vacsora után megnéztük mi is lehet a nyűg. nyuszy kiszedte a gyújtáselosztót, ert gyanúsan gyújtásgondnak tűnt. Tüzetesebben megvizsgálva a dolgot egyértelművé vált, hogy mi okozza a problémát: kiszakadt a kondiból a drót. Rövid vadászat után sikerült zsír új kondit találni, visszakerült a gyújtáselosztó, meg is oldódott a probléma.

Összejött mára mindenki, én meg egyedül mentem, mert sem Szilvi, sem Vince nem akart velem jönni, úgyhogy gondoltam kihasználom, hogy felkerültek az X-re tegnap a Kumhók.
Szokás szerint agyaltunk, hogy merre menjünk, végül az lett a gondolat, hogy valahol a 82-es úton túl autózzunk, érdemi sár úgysincs sehol. Megdöbbentő módon úgy jutottunk el Eplényig, hogy egyszer sem tévedtünk el



Utána viszont elég hamar elvesztettük a fonalat, hogy vajon merre kéne menni, de szerencsére Marcinál volt egy Navitel + tuhus térkép kombináció. Úgyhogy viszonylag könnyen eljutottunk a Papod-hegyi kilátóhoz.



Következő pontnak Porvát néztük ki. Elég hosszú útvonalon jutottunk le Hárskútra, de legalább szép helyeken jártunk. A pénzesgyőri földutat meg lekövezték, most gyakorlatilag autópálya van ott, ahol egy éve letéptem a lökhárító alját normál haladás közben

Pénzesgyőrbe érve még a nap is kisütött, meg találtunk némi saras részt is. Az útvonalunk annyira közel ment el a Kőris-hegyhez, hogy akkor már felgurultunk aszfalton, igen rég jártunk már arra.



Kezdett már lemenni a nap, úgyhogy aszfalton gurultunk vissza a kereszteződésig, de ott az lett volna a koncepció, hogy próbáljunk meg valami normálisabb úton, de nem aszfalton átmenni Zirc felé.

Hát, ez mérsékelten jött össze, de találtunk egy zsákutcát, aminek a végén nagyon szép dzsuva volt, úgyhogy sikerült ízlésesen összekenni az összes autót



Innen aztán végülis kimentünk már a köves úton Szépalmapuszta felé, aztán Porvától már aszfalton jöttünk Olaszfalu - Jásd irányában.

Kicsit logikátlanul hangzik, de kihasználtan a jó időt (15 °C novemberben azért nem rossz), és téliesítettem a járműveket kerékileg. Igazából egyelőre ennek sok értelme nem volt, de nem akartam akkor szopni ezzel, mikor majd hideg és/vagy hó lesz.

Először az X-re tettem fel a Kumhókat, és meg kellett állapítanom, hogy a gyári felni még mindig nagyon messze van a széptől

Aztán Csöpire kellett áttenni a téli gumikat, de az meg az ATS-eken van, ami meg a sárgán volt, úgyhogy jöhetett az igazán szép meló, a két autó közötti kerékcsere.
Így viszont a sárgára most a Seicento felnik kerültek.



Nem tudom eldönteni, tetszik-e rajta. Vélemény?

Reggel besztéltünk Lajossal, és erős határozatlanságra jutottunk, hogy akarunk-e menni valahová ma, mert eső sem esett, meg szép idő sem ígérkezett... De aztán végülis úgy döntöttünk, hogy menjünk.
Először nekiálltunk szétszedni a bal első féket, mert melegedett nem gyengén egy ideje. Sajnos a dugattyún megjelent a rozsda, szervó nélkül ki sem sikerült köpetni. Most egy csiszolás után jó, de ha megint elkezdene hülyülni, akkor kell cserélni.

A Vár-völgy felé indultunk, a Bükkfa-kúti-árkon mentünk fel a tócsás útra, ahol igazán meglepő mennyiségű vizet találtunk, annak ellenére, hogy jó ideje nem volt semmi csapadék. Az első két nagy tócsát még ki tudtuk kerülni, de aztán nem volt más megoldás, bele kellett menni.



Amiben egyébként ismerten nincs semmi kihívás, csak ilyenkor szeret bemenni a kavics a féktárcsához, és rettenet hangja van. Szerencsére most megúsztuk.

Innen lementünk a Sötét-horog közepéhez, aztán felmentünk a meredeken. Azért picit csúszott, de nem volt vészes, még a nagyon merdek fenti domb sem. Megálltunk egy kicsit az Öreg-Futónén, kimentünk a Mórocz-.tetőre megnézni a ködöt, aztán átmentünk Alsópere felé. Innen a szokásos kalandtúra jött, Bakonynána irányába. Azért kalandtúra, mert túl sok az elágazás, és szerintem kétszer még nem sikerült pont ugyanott átmenni Most is így alakult, cserébe találtunk eddig ismeretlen helyet, a Csengő-zsomboly nevű 130 méter mély barlangot.



Ráadásul mellette van még egy szép nagy víznyelő is, amit én eddig még sosem láttam a Bakonyban.
További kavargás után azért kiértünka Nána-Tés közötti aszfaltra, ahonnan legurultunk még egy kicsit a Római-fürdőhöz. Pontosabban ezt mindig rosszul mondom, mert ezt itt nem is így hívják, hanem Vadalmás-forrásnak
Innen visszamentünk a sorompó előtt az aszfaltra, aztán Tésről a murváson mentünk le Palotára. Itt lefelé a Nap kifejezetten látványosan derengett elő a ködből, bár a képek nem igazán adják vissza.



Hazafelé meg kiderült, hogy az a fék elég rendesen foghatott, mert megtáltosodott az autó, remélem, így is marad.

Pozsonyi márkatársaink meghívtak bennünket az őszi találkozójukra, mi pedig a kis távolság és a gyönyörű időjárás okán éltünk a lehetőséggel. Összesen hét magyar autó jelent meg végül, ami a 31 autós létszámhoz képest elég szép teljesítmény Vince is velünk jött, ez volt az első külföldi találkozója.

Reggel hét óra környékén, egyedül vágtunk neki a 140-150 km-es távnak, szerencsére sikerült jól haladni, így két óra alatt oda is értünk.
Volt egy 100 km-es tájékozódási verseny kisebb feladatokkal fűszerezve, amin mindenki részt vett meglepő módon.
Utána ebédeltünk, beszélgettünk, majd elmentünk felvonulni egy jót, majd az eredményhirdetést követően elindultunk haza. Némi győri mekizést követően 9-re otthon is voltunk.

Kellemes szezonzáró program volt, gyönyörű időjárással, Vince is tök jól bírta a built, úgyhogy megyünk legközelebb is, ha kapunk meghívást

Az októberi nyarat kihasználva elmentünk kirándulni egy picit. Az alap útirány Eplény lett, ami azért jó, mert oda még sosem találtunk el elsőre. Most viszont szintén nem Jó párszor tévedtünk el, mire végül eljutottunk a kilátóig. Amit megszálltak a Harlekin-katicák, de tényleg, söpörni lehetett volna őket.



Fura módon egyébként egy lélek sem volt ott, pedig mindig hemzsegni szoktak arrafelé a turisták.
Innen következő útirányként a hazafelét céloztuk be, a Római-fürdő irányába, és gondoltuk, keresünk új útvonalat. Szóval lementünk a 82-esre, elindultunk Olaszfalu felé, majd ahol lehetett, bementünk jobbra. Na, itt aztán olyan helyeken jártunk, ahol még soha, és valami hihetetlen mennyiségű vadat láttunk. Egy helyen egy legalább száz vadból álló csapat ment át előttünk, főleg muflon, némi őzzel. Életemben összesen nem láttam még ennyi muflont, nemhogy egyben.
Aztán jött az igazi eltévedés, ugyanis Olaszfalu és Felsőpere között van egy hatalmas, bekerített föld, és nagyon sokat bolyongtunk, mire sikerült megtalálni a kivezető utat, végül Alsópere irányába.



Nána felé inkább aszfalton indultunk el, mert kezdett későn lenni. Megálltunk a csengő-tetői kilátónál is, amiről Vince lemaradt, mert az iszonyú rossz út ellenére aludt, mint a bunda
A Római-fürdő környékén brutális mennyiségű ember volt, így meg sem álltunk, hanem elgurultunk a Tés alatt épült új kilátóhoz, mert mi még nem láttuk. Szép nagy, és az árában nem kevés lopás lehetett.



Miután sikerült rávenni Vincét, hogy lemenjünk, hazfelé indultunk, de azért Tésen még oda kellett kanyarodni a szélmalmokhoz

Lengyel barátaink idén is szerveztek közeli találkozót, így annyira nem volt kérdés, hogy megyünk-e, hogy egyben ez lett a Club126 Őszi Találkozó is
Egy darabig vacilláltunk, hogy Vincét vigyük-e, de egyrészt csak ideiglenes személyit sikerült neki inétzni, amiről a követség sem tudja, hogy jó-e külföldön, másrészt meg nem akartunk sokat szopni, így végül az utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy itthon marad.

Pépntek reggel 7-kor indultunk azoktatóékkal, és Komáromnál csatlakoztak DKW-ék és Raverék. Mindeféle gond nélkül haladtunk, és fél kettő körül meg is érkeztünk a szállásra. Ahol senki nem volt Némi tanakodás után sikerült megszereznünk a szobáink kulcsát, lepakoltunk, és elmentünk regisztrálni Bialába, a Maluch Caféba. Az a hely jó, nagyon hangulatosan van dekorálva. Kicsit még kajáltunk is, aztán elindultunk visszafelé. Tankoltunk, bevásároltunk, majd álltunk egy órát dugóban, és hipp-hopp a szálláson voltunk. Az este gyorsan elszállt, az éjjel meg nagyon rövid lett.

Szombaton reggel elmentünk fényképezkedni a szomszéd faluba, ahol a két évvel ezelőttihez hasonlóan a kosaras emelős megoldást választották. Kicsit szkeptikus voltam, de idén egy fokkal komolyabb technikát szereztek a srácok, és 50 méterről már egész jó kép készült.



Jó, a beállítás nem olyan profi, mint a miénk, de a célnak megfelel Mi az U bal alján állunk.
Innen átmentünk a szállás melletti placcra, ahol egy lezárt úton még versenyek is voltak. Ezt mi kihagytuk, ahogy a tájékozódási versenyt is, és elindultunk megint Biala felé. Fényképezkedtünk egy nagyon gyorsat a Fiat gyár előtt, aztán ott hagytuk a többieket, és átugrottunk 10 km-rel arrébb, venni egy csörlőt, ha már egyszer Lengyelországban vagyunk
Visszaérés után a belvárosban kajálásba csatlakoztunk be, utána megint útbaejtettük a Maluch Cafét - nem kellett volna, pár kávére legalább egy órát vártunk. Ezzel sajnos el is ment az idő, úgyhogy indulhattunk vissza a szállásra. Ott este kajálgatás és eredményhirdetés után szabadtéri diszkó volt a program, és hát némi alkohol után az ember tök élvezi a lengyel mulatóst is

Reggel későn ébredtünk, majd gyors összepakolás után hazafelé vettük az irányt, valamikor 11-dél körüli indulással. Két autóval jöttünk csak Zsoltiékkal, kifejezetten haladósan, de mivel megálltunk hosszabb szünetre a privigyei Mekinél, illetve bementünk egy Lidlbe Verebélyen, így nem igazán jöttünk jó időt, hat körül értünk haza.

Összesen alig 880 km-t mentünk a hétvégén, beleértve a helyi mászkálást is, és kifejezetten kellemesen sikerült a hétvége.

Az elmúlt hetekben rekord mennyiségű csapadék esett, és jó ötletnek tűnt múlt hét vasárnapra a Vitorla kipróbálása.
Csatlakozott hozzánk Zoli kollégám is vényóc Csirkéjével, amolyan első érdemi terepezéseként, valamint Sanyi is a Jimnyvel.

A tési út jobb oldalán indultunk el a szokásos úton, és elég gyorsan kiderült, hogy túl jó lett a terep
Az első emelkedőnél én még sikeresen négy kerék közé vettem a vízmosást, a Csirkével ez azonban nem jött össze.



Rettenetesen csúszott minden, a vízmosás meg elég mély volt. Végső megoldásként előkerült egy ásó, amivel sikerült annyira lebontatni a bakhátat, hogy át lehessen jutni az utolsó pár méteren is.

Kicsivel feljebb azonban olyan cudar vízmosás lett, hogy ihaj. Továbbra is elöl mentem, és elég sokáig eljutottam kerék közé véve, de a vége előtt pár méterrel belecsúsztam. Igen szar volt visszatolatni benne, mert az oldalán csúszott a kocsi, úghogy inkább nem is próbálkoztam többször.



Azért Sanyi a Simex-mintás gumival és az ARB-zárral azért megoldotta a dolgot, annak ellenére, hogy ő is belecsúszott

Megfordultunk, aztán a tisztásról a jobbra menő úton próbáltunk felfelé menni. Elég cudar mód csúszós volt, de felküzdöttem az autót, aztán vártam. Sokat. Aztán megfordultam. Lefelé olyan csúszós volt, hogy tíz métereket csúsztam négy álló kerékkel. Közben kiderült, hogy csak annyi történt, hogy Zoli nem hagyott elég távolságot, meg kellett állnia, aztán ahhoz túl meredek volt, hogy el tudjon indulni.
Visszament teljesen, de akkor meg azért kellett megállnia, mert már jöttem lefelé.

Viszont itt jött a szopás: egyrészt elment a fék, másrészt a többiek szóltak, hogy furán mozog a hátsó futómű - leszakadt a panhard felfogatása. Jee. 



Óvatosan legurultunk, a Vitarát ott hagytuk a tési út mellett, én meg átültem Zolihoz.
A tési út túloldalán próbálkoztunk, még a kálistó előtt jobbra felmenni, de itt is meg kellett állni, ez is nagyon csúszós volt, a Csirke elkezdett melegedni, és még az eső is elkezdett durván szakadni, úgyhogy ezt is feladtuk. Lefelé nagyon durva volt, az útból helyenként konkrétan patak lett. Összeszedtük a Vitorlát, amit aztán ott hagytam Lajosnál, Zoli hazahozott, köszi ezúton is.

Hét elején Lajos felmérte a dolgot, konkrétan kirohadt a panhard alváz felőli felfogatása, és az egyik hosszú fékcső is hasonlóképpen járt.
Szerdán megcsinálta a panhardot, aztán csütörtök reggel átvitte a helyi szerelőnek, hogy szopjon ő a fékkel. Péntekre elkészült ez is, de aznap nem sikerült elmennünk érte. Szombaton aztán úgy gondoltuk, összekötjük a kellemeset a hasznossal, és Vincét is magunkkal víve gurulunk is egy kört. Azt kell tudni, hogy ez volt az első ilyen alkalom. Eddig annyit járt terepen, hogy párszor bölcsiből hazafelé elmentünk a rét felé, de max. ilyen fél órás körökre. Gyorsan felgurultunk a Kopaszra, aztán az erdő mellett elgurultunk a szélmalmokig.



Ez azért különösen érdekes, mert az egyik könyvében a tési szélmalmokról van versike, egész valósághű rajzokkal Közben kiderült, hogy fura módon Szilvi sem járt még ott sosem.
Innen legurultunk a Római-fürdőhöz, kicsit elücsürügtünk, Vince nézte a vizet, aztán tovább indultunk.



Átmentünk Jásdnak, aztán az út túloldalán bementünk felfelé. Először egészen megijedtem, hogy nem akar felmenni a Vitorla, de aztán rájöttem, hogy e kéne húzni az összkereket A Hamuház felé menő átkötő út valami hihetetlenül benőtt az elmúlt fél évben, amióta nem jártunk arra. Megpróbáltuk még megtalálni azt az utat, amin egy hete csak én mentem fel, nem jött össze, csak majdnem

Most voltak amúgy pont olyan viszonyok, ami kellemes az autózáshoz, és úgy látom, hogy amire szántam, arra bőven elég lesz az autó tudása. Mindenképpen szokni kell még azért, mert egyrészt jóval nagyobb, mint az X, másrészt a nagyobb tömege miatt teljesen máshogy viselkedik. Azért jó lesz ez, remélem

Ma aztán legalább egy órán át mostam magasnyomásúval, hogy a jövő hétre ígért eső alatt ne sározzuk össze magunkat.

Ahogy írtam, át lett alakítva az első diffi olyan hagyományos-jellegűre, kiiktatva az elvben tök jó, de a gyakorlatban megbízhatatlan féltengelykapcsolást.

Ez úgy működik, hogy a lényegében a diffi féltengelyek felőli oldalát kapcsolja szét-össze egy kompresszorról jövő levegős aktuátor. Ez azon felül, hogy nem túl stabil konstrukció, nem is teljes értékű féltengelyzárnak, mert igazából csak a kardán és a diffit köti le, a féltengelyek ugyanúgy forognak és kopnak hátsó hajtásnál. Persze amíg működik, nem érdemes bántani, de az enyém már ijesztő hangok kíséretében jelezte, hogy nem sokáig fog, szóval ki lett iktatva teljesen.

Viszont így ugye a kerék visszahajtja az egész mindenséget, ami egyrészt növeli a fogyasztást, másrészt fölöslegesen kopik minden.
Szerencsére a Suzuki ritkán kreatív, ezért a féltengely külső vége és a kerékagy tök ugyanolyan, mint a Samun meg a kocka Vitarán, és egy ugyanolyan fix kupakkal is van összerakva, mint azokon a régebbiek. Ebből következően azoknak a kézi kapcsolású féltengelyzára is jó a GV-re. (Figyelem: a féltengelyzár nem összekeverendő diffizárral!)

Már tavasszal nekiálltam ilyenre vadászni, de a hazai piacról elfogyott a cucc. 2-3 évvel ezelőtt még bármelyik pillanatban akadt bontott olcsón, most ha akad is valamelyik neppernél, akkor horror pénzt akar érte. Szóval elkezdtem nézegetni a neten a lehetőségeket, és vasárnap találtam egyet újonnan Malajziában szállítással együtt annyiért, amennyiért itthon jelenleg a bontottnak is örülni kell. Mit veszíthetünk alapon megrendeltem. Erre ma, csütörtökön hív a DPD, hogy csomagom jött. Nem akartam elhinni, de tényleg megjött a cucc Malajziából négy nap alatt.

Hazaérve gyorsan neki is estem, minden gond nélkül felment a helyére, olyan, mintha tényleg az autóhoz való lenne. Kipróbáltam, és tökéletesen működik is. Hihetetlen.

Hiába na, vásárlás után vannak olyan dolgok, amit el kell végezni, ilyen pl. az olajcsere
Jó, hát eltelt vásárlás óta öt hónap, és? Amúgy azóta talán ha egy tank benzin elfogyott az autóból, érdemben nem használtuk, de ez nyáron normális.

Szóval valamikor régen, valamikor úgy június környékén megpróbáltuk megoldani a diffi nyűgjét amerikai oldalról szerzett trükkel, de arra jutottunk, hogy mégsem az a gond. Aztán valamikor augusztusban felhívtam Köpcit, akarja-e megnézni, és még mielőtt elmentünk volna nyaralni, elvittük hozzá az autót.

Tegnapra készült el az alábbiakkal:
- olajcsere 159.900 km-nél Castrol 5W40-re (és szerinte valódi az óraállás)
- a fék csikorgásának megszüntetése a betétek cseréjével
- az első diffi átalakítása fixszé

Délután elmentem érte, fizettem sokat, aztán hazafelé még beugrottam még Lajoshoz némi kipufogóvégigazításra.
Lassan meg kéne próbálni használni is az autót egy kicsit

Ott hagytam abba több, mint egy hónapja, hogy megdöglött a hűtő a Balenóban, és nem tűnik egyszerűnek a pótlás.
Na, ebből az lett, hogy tényleg nem jó bele az, ami bárhol van aznapra 20-ért, csak a 64154-es számú Nissens, aminek a kedvezmény nélküli kiskerára 60 pénz... A helyi autósboltban kaptam rá egy 40-45 ezres ajánlatot, mondtam, legyen. (Ilyen cuccot nem merek messze lévő ismerősökkel szereztetni, hiába a 40% kevezmény, mert macerás, ha mégsem stimmel.) Azt mondták, kb. két hét alatt meglesz.

Vártam, itthon sem voltunk, szóval nem volt sürgős. Három hét múlva szólt a nagyker, hogy külföldről üzenik, hogy mégsincs...
Közben megpróbálkozott több más vonallal is, de egyik sem vezetett eredményre.

Ó, jee. Bár nem hiszek benne, próbáltam bontott hűtőt is keríteni, de az a vonal sem vezetett sehová. Úgyhogy jobb ötletem nem lévén, elhoztam a hűtőt, és elmentem vele a maroshegyi hűtős bácsihoz, hogy tudom, hogy nem lehet a műanyagot javítani, de mégis, mondjon már valami okosat.

Aszonta, sehogy sem javítható, de az hülyeség, hogy nem lehet kapni egy Balenóhoz hűtőt. Mondtam neki a Nissens-cikkszámot, nézett valami katalógusokat, telefonált kicsit, és kiderült, hogy már későn van, úgyhogy csak két nap múlva lesz meg, 30.700 Ft-ért.
Nem akartam elhinni, de két nap múlva sólt, hogy megvan, és még stimmel is.

Beugrottam még az autósboltba fagyállóért, a srác nem akarta elhinni a dolgot. Aztán jól beraktam a helyére, tulajdonképpen minden nyűg nélkül. Pár körben melegítettem meg lehűtöttem, hogy kilégtelenedjen, most jónak tűnik, és talán nem is folyik.

Azért lett még némi plusz szopatás is, mert a hónapos behúzott kézifékes állás alatt berohadt mindkét hátsó fék, de némi kalapálás segített.

Idén még úgy döntöttünk, hogy Vince nem jön velünk nyaralni, mert esélytelennek tűnt, hogy kibírjon 6-8 órás vagy még hosszabb utakat.
Emiatt aztán újra lett esélyünk az X-szel nekiindulni. Ki akartuk használni a jó eséllyel utolsó kettesben nyaralást, és így foglaltunk 5 napnyi szállást Horvátországban, Nin mellett, valamint 5 napnyi szállást Olaszországban, a toszkán hegyekben.

Mivel Vince ezt az időt Mohácson töltötte, így oda el is kellett jutni Vincével és kutyával, ehhez az X mellett Csöpi lett a nyertes.
Az utat hiba nélkül megtettük, eltöltöttünk pár napot, majd hétfőre kellett Horvátországba érnünk. Hogy a nagy forgalmat elkerüljük, éjjel egy környékén indultunk, és nem mentünk autópályára. Barcs felé mentünk át, majd főutakon kikerültük Zágrábot, és Plitvice irányában mentünk Zadar felé. Jó időt futottunk, mire leértünk, már olyan meleg volt, hogy le kellett venni a tetőt



Persze a szállásra csak délutántól lehetett menni, így a tengerparton töltöttük el az időt.
Miután beengedtek minket az apartmanunkba, aludtunk egy gyorsat, aztán estére még beugrottunk Zadarba.

Másnap arra jutottunk, hogy ugyan azért jöttünk pont Ninbe, mert itt homokos a tengerpart, azért az túl egyszerű lenne, és így inkább elmentünk Pag szigetére köves tengerpartot keresni
A hídnál persze meg kellett állnunk fényképezkedni, aztán kóvályogtunk találomra a szigeten. Pag városába sajnos pont a déli  időszakban jutottunk el, amikor minden teljesen kihalt volt. Ezen felbuzdulva inkább visszamentünk a délelőtt felfedezett, viszonylag forgalmatlan sekély öbölhöz fürdeni egy kicsit. Visszafelé megálltunk Ninben, és igazából el is telt a nap.



Szerdán nekiálltunk felfedezni a környék tengerpartjait, fürödtünk több helyen is, meg autóztunk céltalanul. Estére megint elgurultunk Zadarba sétálgatni.

Csütörtökre elég gyanús időjárást ígértek, amit aztán a radar is alátámasztott, így próbáltunk olyan helyre menni, ahová valószínűleg nem ér el az eső. Ebből a tavaly - pont az eső miatt - kihagyott Krka Nemzeti Park lett. Szerencsére az iGo ügyesen segített, és minden nagyvárost elkerültünk, és még egy kilométeres dugót is sikerült kikerülni, szóval egész gyorsan odaértünk. Aztán konstatéltuk, hogy a parkolás ára erősen rablás-gyanús, de nem volt már mit tenni. Ezután beálltunk legalább egy órára a sorba a hajóhoz. Igazából itt kellett volna kapcsolni, és visszafordulni, de nem tettük. Végül átjutottunk, és körbejártunk. Olyan, mint egy mini Plitvicka Jezera, kisebb is, a vízesések is kevésbé látványosak, de azért szép. Viszont istentelen tömeg volt, így a fürdést inkább kihagytuk, és megpróbáltunk visszajutni az autóhoz. Na, itt egy végeláthatatlan sor következett a hajóhoz, ami meglepően ritkán járt... Mindezt fejenként hatazerért (plusz az óránként 450 Ft-os parkolás, természetesen)... Gyalázatos volt, szóval elég morcosan értünk vissza az autóhoz.
És hogy valami jó is legyen a dologban, innen már csak "kicsit" kellett menni, hogy az általunk nagyon kedvelt Trogirban legyünk, úgyhogy elugrottunk oda pizzázni



A visszaút 150 km-re eseménytelen, de lassú volt.
Az utolsó horvátországi napunkat ismét helyben mászkálással töltöttük, ettünk végre kutyát (Szilvi mérsékelten volt ettől lelkes), és még utoljára elugrottunk Zadarba.

Szombat reggel korán keltünk útnak a kb. 660 km-es távra Olaszországba, mert éreztem, hogy a szombati szállásváltással kicsit elcsesztük a dolgot.
Az elején még egészen jók voltunk, simán lehetett haladni, aztán valahol a 8-as úton megálltunk pisilni, és egy kb. 50 autós sor ért be minket, onnantól gyakorlatilag Rijekáig 60-nal mentünk... És ennél rosszabb részek is voltak, Senjben álltunk vagy egy órát, és más városokban is próbáltam keresni a navigációval az alternatív útvonalakat, több-kevesebb sikerrel. Azért ennek ellenére az az út még mindig az egyik legszebb.



Rijekában tök jól lehetett haladni az autópályán, így gondoltam, menjünk át autópályán Szlovéniáig. Hiba volt. Rijeka után van egy 10 km-es fizetős szakasz, amiből 7 km teljesen állt a nyomorult fizetőkapu miatt. Aztán miután átértünk Szlovéniába, a semmi közepén álltunk egy főúton vagy fél órát, és miután elindultunk, később sem jöttem rá, vajon miért álltunk... Olasz odlalra érve megpróbálkoztunk megint az autópályával, de az első jegykiadós kapunál látható dugó alapján inkább lementünk. A főutakon aztán a lehetőségekhez mérten egész jól haladtunk, a következő probléma az volt, hogy kéne valamit enni. Elég sokára találtunk egy olyan útszéli kajáldát, ami nyitva is volt tényleg. Utána valahol Ravenna felé szólt az iGo, hogy dugó van a következő 50 km-en. Egy nyílegyenes úton mentünk, sehol semmi dugóra utaló, mondom baromság. Aztán egyszercsak megálltunk, előttünk végeláthatatlan sor... Itt már elkezdtem hinni az iGónak, és követtük a felajánlott útvonalat. Na, innentől tényleg nem volt dugó, mert olyan kis utakon mentünk, ahol autó sem jár... Este tíz volt, mire a szállásra értünk Palazzuoulo sul Senio mellett.



Másnap reggel felkeltünk, megreggeliztünk, aztán elindultunk Firenze felé. Közben felkanyarodtunk a hegyre, mert a szállásadónk mondott egy jó tippet, egy Lozzole nevű "faluval" a hegytetőn, a semmiben. AZt mondta, egy darabig el lehet menni autóval, onnantól rossz az út, és gyalog. Hát, nem találtuk meg a rossz utat, és végig mentünk autóval



Viszont innen lefelé egyértelművé vált, hogy gáz van. Már Horvátországból jövet is hallatszott némi kipufogókifújás-szerű hang, de nem találtam semmi láthatót, azt hittem, a tűzkarika adta meg magát a toldásnál. Hát, most kiderült, hogy nem, tőben eltört a cső a középső dob előtt. Ó jee, mindezt vasárnap.

Nem akartuk hagyni a napot kárba veszni, így üvöltő kipuffal mentünk el Firenzébe, és leparkoltunk a Piazza Michelangelón. Firenze még mindig kultúrsokk, nem tudsz olyan helyre nézni, ahol nem látsz semmi érdekeset. De Firenzét úgysem lehet szavakkal leírni, látni kell.



Hazafelé még megálltunk Palazzuolóban kicsit lófrálni, aztán elmentünk aludni.

A hétfőt Enzo Naldini autószerelő mesternél kezdtem, aki némi internacionális győzködés után hajlandó volt helyben megcsinálni az autót. Így egy fokkal csendesebbé vált, és közben elhatároztam, hogy az X-szel nem indulok többet úgy külföldre, hogy nem vagyok felkészülve hegeszteni tudó emberek elérhetőségéből



Itt jegyezném meg, hogy arrafelé minden tele van Suzuki terepjáróval. Nagyon sok Samurai, kocka Vitara van, és meglepően nagy mennyiségű Jimny szaladgál mindenfelé. A kresztáblán meg az szerepel, hogy télen hólánc vagy MT gumi kell

Szóval lényegesen csendesebbé vált autóval keltünk útra, és elmentünk San Marinóba. Érdekes mód az emlékeimmel szemben egyáltalán nem drága hely (már persze olasz viszonylatban), cserébe a világ legjobb kilátását tudja. Mikor ott végeztünk, elgurultunk Riminibe strandolni egyet. Hát, azért az olasz homok meg a horvát homok az nem ugyanaz
Strandolás után még elmentünk San Leo felé, ami egy nagyon látványos hely.



Hazafelé az iGo egy sávos hegyi utakon vitt minket, és amiikor meg voltunk róla győződve, hogy már végleg elvesztünk a semmiben, akkor egyszercsak kiértünk egy négy sávos gyorsforgalmi útra. Bizarr volt, na Aztán már-már azt hittük, vacsora nélkül fekszünk le aludni, de végülis Faenza mellett találtunk egy nem olcsó, de jó éttermet.

Még San Marinóból lefelé jövet követtünk egy Ferrari-múzeum feliratot, amiről kiderült, hogy a hely ideiglenesen zárva van, nyitás talán jövőre... Viszont a szálláson elkezdtünk rajta gondolkodni, hogy nincs is olyan messze tőlünk Maranello... Így aztán a kedid program ez lett.
A hegyen át mentünk, és Imolában értünk ki. Hát, ha már ott jártunk, muszáj volt megállni a versenypályánál



Magára fő tribünre is sikerült gond nélkül felmenni, látványos volt.
Innen autópályán mentünk Bolognáig, és ijesztő volt látni, hogy milyen sebességgel mozog a benzinszintmérő 140-es utazónál
Viszont gyorsan Maranellóba értünk. A Ferrari-múzeum nem túl nagy, de a tartalom pont jó, kellemes pár órás elfoglaltság. Igazából enm is baj, hogy nem egy Meredes-múzeum szintű egésznapos program, és az érzés ennek ellenére is tökéletesen átjön.



Van nagyon sok régi versenyautó, amiken látszik, hogy igazi olasz autók, mert csöpög belőlük az olaj mindenhol
Na meg persze van egy terem a modern kori Forma 1 autóknak is.



Miután itt végeztünk, ellenálltam a csábításnak, és nem fizettem be tíz perc Ferrari-vezetésre 100 euróért, hanem inkább elmentünk Bolognába.
Itt igen sokat sikerült körözni, mire rájöttünk, hol lehet a belváros, és hogy hol lehetne attól emberi távolságban parkolni. Aztán végül sikerült sétálni egy kört, és ettünk igazi bolognai spagettit is.

Másnap a Ligur-tenger felé vettük az irányt. Megnéztük Pisában a ferde tornyot, aztán elmentünk Viareggióba strandolni. Hatlamas hullámok volttak, úgyhogy kifejezetten szórakoztató volt - bár még mindig nem tudom, hogy képes valaki egy hetet eltölteni egy több kilométer hosszú bícsen. Innen átgurultunk Luccába, ami titkos tipp volt, és nem is csalódtunk - egy nagyon hangulatos kisváros, fallal körülvett belvárossal.



Persze megint késő este értünk vissza a szállásra, és a másnapot már sajnos a pakolással kellett kezdeni.
A visszaúton már nem akartunk azzal szívni, hogy nem autópályázunk, így Imolából Bologna felé tartottunk, onnan pedig Velencének.
Itt megint riasztott az iGo, hogy áll a forgalom, így lementünk a pályáról, és Velence mellett főutakon mentünk el, mert állítólag még így is órákat spóroltunk. Aztán kséőbb újra felmentünk a pályára, mindenféle dugó nélkül, és át is értünk hamarosan Szlovéniába. Azon eseménytelen mentünk át, autópályáztunk egészen Zágrábig, ahonnan Mohács felé még mindig nincs logikus útvonal nagy kerülő nélkül. Az iGo ezúttal valami újat talált ki, Vrbovec felé vitt minket valami gyorsforgalmi úton, aztán meg sikerült ráállni egy elmebeteg tempóban közlekedő kisteherautósra, így roppant gyorsan Barcson voltunk.

 

Mohácsról még fehérvárra is vissza kellett jönni, így összesen több mint 4.300 km-t sikerült beletenni az autóba.
A kipufogós ügyön kívül semmilyen probléma nem volt, de mondjuk egy Suzukitól az ember ezt el is várja

Aki esetleg több képet is megnézne, mint amiket ide feltettem, az megtekintheti őket itt.

Olajszint-ellenőrzési célzattal néztem ma bele a Baleno elejébe, és gyanús lett, hogy nedves a hűtő teteje.
Letörölgettem, beindítottam, és azzal szembesültem, hogy a műanyag magasságának a felénél gyöngyözik ki a víz...
Ó, jee. Kiszedtem a hűtőt, hogy ennyivel is beljebb legyek, holnap megpróbálok venni másikat. Egyelőre a katalógusok szerinti méret nem meggyőző, majd meglátjuk...

Mág áprilisban elővettem az autót a téli álomból, elvittem műszakira, de aztán elég keveset használtam.
Így alakult, hogy tegnap reggel kellett először tankolni a tavaly őszi lengyel túra után (ennek is durva lesz az éves futása ).

Nem volt ezzel semmi gond, egészen fél 12-ig, amikor éppen az ebédért álltam sorba a menzán, és elkezdtek emberek odajönni + felhívogatni, hogy folyik az autómból a benzin. Megebédeltem, aztán kimentem, konstatáltam, hogy tényleg. Egyértelműen a beöntőcső helyén folyt, amivel helyben sokat nem tudtam volna kezdeni, így hagytam, hadd folyjon

Hazafelé különösen szórakoztató volt, hogy kanyarokban egy pár deci benzin kilöttyent a kerék elé, és akaratlanul is keresztbe mentem, irányíthatatlanul Aztán hazaérve nekiálltam megnézni, mi a gond, és ezt találtam:



Hát, ez egy hangyányit elöregedett - érdekes módon kívülről, szóval ez most nem a benzint nem bírta, csak az időt.
Mivel egyszer már sikerült tankleszedés nélkül kicserélni a csövet, ezért most is ezzel próbálkoztam. Meglepően simán ment a dolog, bruttó egy óra alatt kész lett pakolással, mindennel együtt. Annyi a titka, hogy kell valaki, aki segít fentről toligálni, amíg az ember lentről igazgat, na meg hogy be kell zsírozni a csonkokat.

Ma reggel tankoltam újra, és kiderült, hogy ha mozog is az ember az autóval, akár 10 liter is ki tud folyni így. Szóval kijött egy 76 literes átlagfogyasztás a két tankolás között

Több, mint egy hónapja megvan már a vas, ami főleg azzal telt, hogy szoktam az autót, meg gyűjtöttem a hibákat.
Akad rajta bőven csinálnivaló, de ez persze nem meglepetés, lassan legalább kezdem tisztán látni, mik ezek.
Viszont lehet, hogy furának tűnik, de első körben nem az igazi javítanivalókkal kezdtem el foglalkozni.

Az első dolog, amit muszáj volt megoldani, még pár héttel ezelőtt, hogy csak kulccsal nyílt az ajtó, ami érdekes módon sem a Polskiknál, sem a Balenónál nem zavar, ennél viszont roppantul idegesítő volt. Úgyhogy vettem egy gagyi, hatezer forintos központizár-távirányítósító modult, aztán mivel volt az autóban valami halott riasztó is, és nem akartam szopni, helyből villamosságisra bíztam a dolgot. Azért én is dolgoztam az ügyön, mert bicskakulcsos távirányítót vettem (hogy ne keverjem össze az X-ével), és hát volt némi móka a gyári kulcsból kivenni az immo-chipet is, meg a kulcsot alakra vágni és reszelni is.

Múlt hét végén is sikerült pár apróságot elintézni, egyrészt összetaknyoltam a lehullott izzóárnyékolót a bal fényszóróban, másrészt meg leszedtük a terepszöggyilkos küszöbvédő-fellépő alkalmatosságot. Ez már elég volt ahhoz, hogy nem féltem merőlegesen átmenni a járdán, amikor álltam ki az udvarból

Ami egyértelmű feladatnak tűnt a javítandó dolgok előtt-mellett, az a normális méretű gumi és valami kis emelés beszerzése volt. A sorrenden vacilláltam, de aztán először gumit akartam venni. Neten utánanézve kiderült, hogy sajnos a gyái féknyereg elég nagy ahhoz, hogy ne férjen fel a 15-ös felni, így csak 16"-ban lehet gondolkozni. Az okosok szerint pedig a legnagyobb átmérőjű gumi, ami elfér, az a 235/70R16. Körülnéztem, mi létezik ebben a méretben, és az elképzeléseimnek megfelelő mintákból ár-érték arányban a GoodYear Wrangler MT/R tűnt a legjobbnak. Megpróbáltam megrendelni pár helyről, és persze szokás szerint kiderült, hogy nincs raktáron, nem rendelhető, sőt éppen nincs is gyártásban... Nagyszerű.

Úgyhogy erről letettem átmenetileg, és elkezdtem az emelésen gondolkodni. Bár az X-en tulajdonképpen bevált a pogácsás verzió, azért az igazi a hosszabb rugó, szóval körülnéztem ebben az irányban. Itthon különböző eredetű szetteket úgy 250-től lehet beszerezni, Angliában meg találtam 120-ért 2" emelőszettet, amihez meglepő módon alig 10 ropis postaköltség társult a 25 kilós súly ellenére, így egy-két napnyi nézegetés után megrendeltem a cuccot. Hétfőn adták postára, csütörtökön hozta a futár. Wow.

Aztán közben akartam venni Csöpire is gumit, kedden találtam is egy netes gumisnál szimpatikus árú 155/65R13 Debica gumikat, és megrendelés előtt feltűnt, hogy elvben van nekik is 235/70R16 GoodYear a kínálatban, szállítással együtt 30/db áron. Megrendeltem azt is, miért ne alapon. Nemsokára csörög a telefon, mondják, hogy sajnos a két gumiból az egyik nem szállítható - a 155/65. Mondom, hű, ez azt jelenti, hogy a másik van? Mondják igen, csütörtökön jön. Hű.

És tényleg, csütörtökön megjött mind a két rendelés, persze két külön futárral, hogy bonyolult legyen. Persze ilyenkor nem lehet várni, szóval pénteken el is mentem gumishoz felrakatni az új gumikat. Neki is álltak leszedni az eredeti gumit a felniről, aztán kicsomagolták az új gumit, és jött a kérdés, hogy biztos, hogy ezeket a gumikat akarom felrakni? Mondom persze, azért hoztam. Na de hát ez sokkal nagyobb, meg különben is, ezzel a mintával sokat fog fogyasztani meg hangos lesz. Mondom, tudom, és? Na de hát ez nem váltóméret, és hát ez nagyon nagy. Mondom, pont azért ezt hoztam Szóval kellett némi győzködés, hogy elhiggyék, tisztában vagyok ezekkel a részletekkel. Aztán még fel is próbálták, elfér-e tényleg



De azért mennyivel jobban néz ki az első kerék, mint a hátsó, nem?

Szombatra eredetileg diffiszerelés volt betervezve Lajosnál, de mivel éppen feljött a nagy esők miatt a talajvíz az aknában, ezért inkább az emelőszett beépítésének álltam neki. Az elejével kezdtük, megemeltük mindkét oldalon, leszedtem a toronymerevítőt, és kiszedtem a gólyalábat felül. Ettől ugyan leereszkedett a lengőkar, de esélytelen volt a rugó kiszedése. Elsőre a stabilizátort kellett kiiktatni mindkét oldalon, aztán kiderült, hogy a féltengely is fogja, úgyhogy le kellett szedni a kupakot és a zégert. Utána még kellett hozzá rugóösszehúzó, és azzal már némi pajszerolás után kijött a rugó. Bement a helyére az új, felraktam a gólyalábra a távtartót, és nagyjából elkészült az első kerék.



A másik oldala már sokkal könnyebb volt, mert helyből tudtam, mit milyen sorrendben érdemes csinálni. Következett a hátulja, ami az elejéhez képest nagyon egyszerű feladat, és szerencsére nem voltak berohadva a gátló csavarjai sem, a rugó pedig némi erőszak hatására összehúzatás nélkül is kijött-bement. Az autó megdöbbentően máshogy néz ki, mint 36 órával korábban, a gumi és a rugók együttes hatásaként kb. 9 centit emelkedett a bódé.

Sajnos eddigre este lett, így a diffis játék megint elmaradt. Azért elmentünk kipróbálni, milyen lett terepen. Úgy tűnik, talán a hosszú tengelytáv ellenére is elég lesz így a magassága arra, amire szánjuk. A rugók elég kemények, de legalább stabil az autó aszfalton is, nem olyan halálfélelmes, mint a Jimny volt.



Ami még kimaradt a mai napból, az a speckó csavar a gólyalábhoz, de sajnos a régi csavar úgy be van rohadva, hogy csak lánggal fog kijönni, ehhez kell még találni valami autószerelőt vagy ilyesmit.

Voltunk picit autózni, Marci először volt kinn az új GR Patroljával, és szerette volna tesztelni a Cooper Discoverer gumik képességeit. Ez részben megvolt, ugyanis hihetetlen takony volt mindenhol, nap közben is többször rázendített az eső. A két héttel ezelőtti túra útvonalán indultunk el, voltunk a szélmalmoknál, majd az agyagos meredeken megnéztük, fel tudunk-e menni. Nem meglepő módon esélytelen volt, gumitól függetlenül. Innen átmentünk Jásdra, majd az erdőn keresztül lementünk a Római-fürdőhöz, ahol meglepő módon komplett épületek és egy gyalogoshíd is készült az elmúlt egy hónapban. Valószínűleg utoljára voltunk ott autóval :(
Innen felmentünk a manduláshoz, aztán nekiálltunk találomra eljutni az Öreg Futóné környékére. Nem volt egyszerű, de megoldottuk.

Valahol azon a környéken sikerült amortizálni, ugyanis két helyen is bejött fa a padlón :( Mondjuk mások tapasztalatai alapján szerencsés vagyok, hogy tíz év terepjárás alatt ez az első eset.

Kicsit több, mint 7 év kellett hozzá, hogy összejöjjön újra egy erdélyi kirándulás. A szándék pedig megvolt, csak valahogy sosem adta ki az idő vagy a pénz, illetve nem lett volna kivel menni. Aztán valamikor egy hónapja Lajos felvetette ezt a május elsejés hosszú hétvégét, és úgy tűnt, hogy meg tudjuk oldani, hogy szerda reggel elinduljunk, és vasárnap jöjjünk haza, így öt nap is kijöjjön a dologból.
Mint kiderült, másoknak is hasonló tervei voltak erre a hétvégére, ugyanis a Lajosék által preferált faházas megoldás teljesen esélytelen volt, és az is komoly vadászat volt, hogy legalább valami panziót találjunk. Szerencsére végül sikerült, így április 30-án reggel elindultunk keletre.



Szerda

Az út eseménytelenül telt, attól eltekintve, hogy az iGO a kikapcsolt matricás díjfizetés miatt a román oldalon próbált minél szarabb utakon menni, és Belényesre konkrétan földúton értünk be Ott bevásároltunk a Pennyben, aztán Lajosékkal a Medve-barlang előtt találkoztunk Kiskohon, ahol feltankoltunk jól pálinkából
Elmentünk a szállásra, lepakoltunk, majd még világosban sikerült felmennünk a Glavoi-rétre lángosozni, kicsit kavarogtunk a fennsíkon, és miért ne alapon raktunk tüzet is.
Arrafelé a leglátványosabb változás az elmúlt hét évben, hogy az akkor rettenetes minőségű utat most tükörsima aszfalt borítja Vaskőfalvától egészen a Pádis legtetejéig.



Csütörtök

Sajnos itt már éreztük, hogy az időjárás nem lesz kegyes hozzánk, napsütésnek nyoma sem volt. Kirándulós jellegű program következett tehát. Első körben a hegyen át elmentünk az Aranyosfői-jégbarlanghoz. Már a barlanghoz sétálás is fárasztó volt, de aztán a 48 méteres mélységbe vezető vaslépcső rosszabbnak bizonyult Mindennesetre szép volt, annak ellenére, hogy idén ugye nem volt rendes tél, és így a jég is elég kevés volt.



Innen Arieșeni felé folytattuk az utat, és elindultunk felfelé a Nagy-Biharra.
Sajnos bejött az, amit már messziről sejteni lehetett, a hegy tetején lévő hóból volt annyi az úton, hogy lehetetlen legyen feljutni a csúcsra. Minthogy keskeny is volt az út, meg amúgy is valószínűleg esélytelen lett volna, így nem is igazán erőltettük a dolgot, némi hóban játszás után elindultunk lefelé.



Innentől benzinkutat próbáltunk találni, ami nem is tűnt olyan egyszerűnek. Közben azért Vártopnál még megpróbáltunk feljutni a Rozsdás-árokhoz, de az utat annyira szétmosta a víz, hogy ez is reménytelen vállalkozás volt. Úgyhogy haladtunk tovább Belényes felé, aztán miután találtunk egy benzinkutat, beböktük iGÓba Pietroasát, és megpróbáltunk toronyiránt visszajutni.
Aztán valami faluban a semmi közepén egy patakban kellett volna továbbmenni, amit nem erőltettünk hosszan, a falu végén kimenő útnál meg nagy csapat helyi jött, aki mondta, hogy ez nem jó ötlet

Így sajnos igazán toronyiránt nem sikerült haladni - de talán nem is baj, mert egy aszfaltos szakaszra kiérve Lajos jelezte, hogy valami nem oké a kocsi alján. Nos igen, kissé leszakadt a tank. Ismert hiba volt a rohadásnak indult tanktartó, de Lajosnak nem annyira sikerült beütemeznie az elmúlt évben, aztán az meg aljas módon pont itt adta meg magát. Hevederrel rögzítettük, aszfalton autózáshoz kellően stabilnak tűnt.

A szálláshoz visszaérve sikerült pont az út túloldalán találni egy elhagyott kis rétet, ahol kellemesen lehetett tüzet rakni meg sörözgetni.



Péntek

Reggel elgurultunk a sok évvel ezelőttről ismerős műhelybe, ahol elmutogattuk a problémát a tankkal, és végülis mindenestül kb. két óra alatt végeztünk. Elég korrekt taknyolást sikerült összehozniuk 100 lejért. Közben a lányok elugrottak Belényesbe boltba, és mi egy tíz perccel előbb végeztünk, mint hogy visszaértek volna. Amíg vártunk, majd' megdöglöttünk, olyan meleg volt verőfényes napsütéssel.

Na, ez addig tartott, amíg el nem indultunk, onnantól kisebb megszakításokkal egész nap szakadt az eső. Felmentünk Pádisra, majd a Nagy-havas nyerge felé vettük az irányt. Fotózkodtunk a Kopott-Csapás-nyergén, megálltunk a Horgas-havason (1694 m) szakadó jégdarában, és az Istenek-havasán (1654 m), majd a Mezőhavas érintésével átmentünk Biharfüredre.



Innen a Jád-völgyén át elmentünk a Dragán-víztározóhoz. Lenyűgöző méretű a völgyzáró gát, 442 méter nyílású és 120 méter magas. Itt már kezdett nagyon délutánodni, és az eredeti útvonalon vagy 140 km-re voltunk a szállástól, így alternatív megoldást kerestünk. Az iGO mutatott érezhetően rövidebb útvonalat Havasrekettye felé, így arra indultunk el. Ebben is volt érdekes szakasz, egy földút egyszercsak bekanyarodott egy tüzép-telepre emlékeztető helyre, de meglepő módon létezett az út rajta keresztül.

Havasrekettyére beérve még elmentünk megnézni a vízesést, amelyhez szerencsére könnyen oda lehet jutni autóval is.
Szakadó esőben keltünk át a hegyen, és a panzió éttermében kajáltunk.



Szombat

Reggel elmentünk tankolni (2x20  km), aztán elindultunk a Galbena-kőköz felé. Liza valahogy rávette Lajost, hogy menjen be vele a szurdokba, mi is csatlakoztunk. Hát, nem tudtuk, mire vállalkozunk. Mondjuk úgy, hogy eléggé mászós a hely, már az elején a sziklán kell lépkedni a víz fölött egy korlátba kapaszkodva, aztán hamarosan nem lesz szikla sem, hanem egy láncon kell menni... Nem annyira extrém, de ugye egész napos üléshez szokott embereknek kicsit más a kemény terep
Szilvi az első szakasz után meggondolta magát, mi azért továbbmentünk. Volt sziklamászás felfelé, lefelé, aztán vízen lépkedés meg minden jó.



Azért megérte, mert gyönyörű a hely, a vízesés a végén, a 100 méteres sziklafal vele szemben, a barlang meg minden...
Na jó, nem biztos, hogy még egyszer bemennék, de egyszer mindenképpen megérte.



Sajnos mire kiértünk, eléggé elment az idő, így már messzire nem lehetett elindulni. Megnéztük gyorsan a kis vízesést a Boga-telep végében

Az idei évben is tartottunk túrát a Bakonyban.
Az elmúlt hetekben kipucolt horgokon kezdtünk, ahol a sok eső hatására igazán kellemes terep alakult ki. Utána könnyed kirándulásként átmentünk a tési szélmalmokhoz, majd az agyagos út és a forrás felé leereszkedtünk Jásdra, onnan felmentünk a Hamuházhoz, aztán Kisgyón-Dűltfás útvonalon megkerültük Isztimért, elmentünk a csurgói víztározóhoz, végül az Iszka-hegynél ért véget az itiner.
Szerintem kellemesen sikerült a dolog.

A múltkori szopós kör után nem volt ihletem további felesleges önindító le- és felszereléshez a kabrión, ezért fogtam egy ótvar dzsuvás önindítót, amit ki tudja, milyen állapotban miből szedtem ki, és elvittem a villamosságishoz, hogy legyen működőképes.
Péntekre elkészült, cserélt benne bendixet, bronzkefét, meg még valamit, kipucolta, kihézagolta, ilyesmi, persze mocsok drágán, de legalább feltétezhetően egy darabig működőképes lesz.

Úgyhogy ma nekiálltam felrakni. Maga az önindító már egész könnyen felment a helyére, aztán jött a várható szopás (nehogy már egyszerűen menjen valami). A másik felére való rögzítő lemezt ugyanis az istennek sem bírtam felrakni. Kb. két órán át próbálkoztam mindennel, de sehogy sem állt egyszerre lukra az önindítóra menő csavarok közül legalább egy a váltóra menővel... Ami azért érdekes, mert konkrétan ugyanez a lemez volt fenn ugyanitt, és próbáltam hajlítgatni, de az sem segített. A BIS hátsó futóműbekötési pontja pont az önindító elé esik, és ettől persze nem igazán lehet normálisan hozzáférni sem. Mindent kipróbáltam, de két óra után feladtam, és nem raktam fel. Ha valakinek van valami ötlete, hogy ezt így hogy, az ne tartsa magában...

Mindenesetre remélem, hogy amennyit én ezzel megyek, elég lesz a hátsó három csavar is - legalább most újra képes az autó önerőből mozogni.

Délután kimentünk egy kicsit, és folytattuk a két hónapja megkezdett pucolást. Először befejeztük a tési út bal oldalán lévő horog takarítását, ami nem volt kis meló, mert voltak baromi nagy kidőlt fák meg sok dzsindzsa is.
Aztán meg ha már így belelendültünk, kiprucoltuk "a" motorosösvény végét, ahol vagy 5 éve nem lehetett már végigmenni autóval.
Ez elég is volt ahhoz, hogy beesteledjen, összesen 8 km-t tettünk meg 4 óra alatt



Ja, és sikerült izomból nekimenni egy elég masszív fának, szerencsére csak a rendszám gyűrődött össze egy kicsit, meg a kerete tört össze. Nem láttam

Illetve még ezen a ponton említeném meg, hogy az autóról lett egy teszt a Totalcaron, ami elolvasható itt:  http://totalcar.hu/tesztek/2014/04/12/suzuki_x90/

Igazából a Jimny eladása óta tűnődtem a pótláson.
A feltételek elvileg nem voltak bonyolultak, de mint kiderült, mégis. Mégpedig:
- terepre alkalmas felépítés, lehetőleg legalább hátul merevtengely, ideális esetben létraalváz
- 4-5 személyes, 5 ajtós
- akkora csomagtartó, amibe szükség esetén belefér a kutya (mostanában nem túl sűrűn visszük sehová, de néha muszáj)
- vállalható külső méretek, mert a féltető alá 4,5 méternél hosszabb autó nem fér be
- lehetőleg benzines motor, de nem embertelenül nagy - ha dízel, akkor valami nagyon megbízható fajta
- mindennapi használatra vállalható komfort

Nyitott lettem volna bármi márkára, de igazából a fentiek nagyon beszűkítik a lehetőségeket. Ott van pl. a Pajero, Patrol, Terrano, amik tudnák a nekem kellő szintet terepen, de ezekből az öt ajtós embertelenül hosszú hátrafelé. A három ajtós verziójuk jó lenne méretben, de épp elég a Polskiban szopni a gyerek vátra bepakolásával. Ami nem esett ki, azok mind túl ritkának vagy jellemzően túl drágának bizonyultak.

Így aztán minden próbálkozásom ellenére maradtam a Suzukinál. Bár nézegettem más típusokat is, de egy idő után gyakorlatilag letettem róluk. Szóval nekiálltam Vitarákat nézegetni. Alapvetően a kockákat nézegettem, mert Szilvi szerint az autószerűbb kívülről, mint a gömbölyű GV - na meg érezhetően olcsóbbak is. Amikor decemberben kipróbáltam Barna azóta már eladott hosszú dízel Vitaráját, azt éreztem, hogy egy vállalható autó lenne, a nekem szükséges dolgokat simán teljesítve.

Néztünk meg autókat, és arra jutottunk, hogy kívülről a fiatalabb, spanyol PP verzió néz ki jól, de az meg marhára fapad belül, még az alapvetően Vitara-alapú X90-hez képest is. De majdnem vettünk is meg ilyen autót, csak nem volt szimpi az eladó, úgyhogy otthagytuk. Aztán kipróbáltunk egy gömbölyűt is, és akkor Szilvi rájött, hogy az sokkal autószerűbb, és legyen inkább az

Március 7-én néztük meg a konkrét autót, Zalaszentgróton. Csütörtök este láttam meg a hirdetést, elég későn, és próbáltam leszervezni péntekre Fekete Janit, hogy nézze meg, de az eladónak szerencsére pénteken nem is volt jó, így elsőként nézhettük meg szombat reggel. Az autónak igen kedvező volt az ára, értelemszerűen nem ok nélkül. Az elmúlt 16 évben kapott már az élettől, a kasznin is eléggé alacsony színvonalon javították a szokásos helyeken előjött rozsdát, az első sárvédő is kicsit ösze van törve, a belsején látszik, hogy vadász használta... De alapvetően a próbaúton működőképesnek tűnt, és úgy tűnt, hogy a várható ráköltés arányban van az árával. Így némi agyalás után mondtuk az eladónak, hogy akkor visszük, szedd elő a papírokat.

Itt következett a szopás. Ugyanis az eladó nem találta a törzskönyvet. Elment szerteszét, kereste, semmi. Közben megírtuk már az adásvételit, de az ember feladta. Elkezdtünk neten utánanézni, mi van ilyenkor, meg nepperekkel is beszéltünk. 
Az van, hogy ha elveszett a törzskönyv, mindenképpen kőröztetni kell. Ennek az a menete, hogy a tulaj bejelenti az elveszést, a száma megjelenik a Magyar Közlönyben, majd ha 15 napig nem jelentkezik erre senki, akkor lehet új törzskönyvet csinálni, vagy a törzskönyv pótlása nélkül eladni az autót. Elvben meg lehet venni az autót helyből, az adásvételin feltüntetve, hogy a törzskönyv elveszett, de ez idegen eladó esetén minimum rizikós, az ocsmányiroda és a nepperek is azt mondták, intézze az eladó, adásvétel csak utána...
Úgyhogy mondtuk az embernek, hogy kell az autó, szóljon ha megtalálja a törzskönyvet mégis a hétvégén, vagy ha hétfőn elindította a folyamatot.

Hazajöttünk, vártunk. Sajnos nem találta meg az ember, így március 10-én hétfőn elindította a kőröztetést. Két hét múlva szólt újra, hogy közben előkerült valami könyvből az eredeti törzskönyv, de azt elvették tőle helyből az ocsmányirodában, mivel 21-én megjelent a Közlönyben, és innentől nincs visszaút... Úgyhogy április 5. szombaton jár le a 15 nap, utána lehet átíratni.
Pénteken csörgött, hogy megerősítette az okmányiroda a dátumot, elvben hétfőn átírható az autó. Ő elintézte az eredetvizsgát, én kötöttem biztosítást, és megbeszéltük, hogy ma fél nyolckor hozza az autót, együtt bemegyünk az okmányirodába, és ha ott nem lesz semmi gáz, akkor adom a pénzt. Így is lett, ott szerencsére gyorsan végeztünk, gond nem volt.

Szóval elhoztuk haza az autót, fizettem, és elmentem dolgozni.
Délután nekiálltam kicsit kitakarítani a járművet, a következő kör az lesz, hogy Lajosnál legyen szabad a bak, és át kell nézni, milyen dolgok vannak vele azon felül, amit láttam és kalkuláltam. Meg persze sok apróság van, amit majd magam nekiállok rendbe tenni szép lassan.
Saját kép egyelőre nincs, de itt vannak a hirdetés képei.

...az autókat, természetesen

Először is még szerdán előszedtem a sárgát, aminek még októberben lejárt a műszakija, de ugye télen úgysem terveztem használni (igaz, a tél érdeklődés hiányában elmaradt), tettem rá gyári kerekeket (a küllősek voltak rajta a pihenő alatt), aztán jól elvittem műszakizni. Szerencsére minden oké volt, ahogy ezt reméltem is.

Aztán nekiálltam feltárni Csöpi szar hangjának okát. Volt egy erős tipp, merthogy valósznűleg elfelejtettük motorgenerál után a hengerfej újrahúzását. Lebontottam a szelepfedelet, és egy sima villáskulccsal könnyedén tudtam húzni a csavarokon, szóval beigazolódni látszott a gyanú. Nekiálltam lebontani a dolgokat, és egész könnyen ment, kivéve a motorburkolat tetejét, mert az összes csavar mocsok mód be volt rohadva, és ugye a hátsókhoz élmény hozzáférni, ha benn van a motor a helyén. Megoldódott végül, és miután lekerült a hengerfej is, így már egyértelmű lett, hogy tényleg ez volt a gond, a tömítés viszonylag szarrá volt menve, még a tűzkarika is folytonossági hiányt szerzett a belső lyukas csavarnál.

Itt némi szünet következett, mert a tömítés jelentős része ráégett a hengerek tetejére, és nem akartam ott hagyni a mocskot a hengerek meg dugók között, így kellett egy kompresszor a takarításhoz (köszi, Gabe). Szombaton reggel álltam neki folytatni, és eész simán ment az összerakás, az egyetlen érdemi szopást egy független dolog okozta - elmúlt a menet a motortartó bak anyájából. Szerencsére sikerült a hátfal leszedése nélkü kibányászni, és találtam egy jó állapotút egy csellengő blokkon.
Jöhetett a próba. Hihetetlen módon elsőre beindult, szépen jár, megy is rendesen. 90.305 km az óraállás, 91.000 körül most nem kéne elfelejteni utánahúzni neki.

A nap hátralévő részében az X kivételével mindegyik autó megkapta a normális kerekeit, Szilvi közben lemosta és kitakarította a sárgát és Csöpit is. Én meg kibányásztam a helyéről a kabriót, hogy kezdjek valamit a döglött önindítójával. Habár az önindító ugyanaz és ugyanott van, mint levegősön, mocsok mód nem lehet hozzáférni a kipufftól, szóval kerék le, a fenti csavarokhoz meg le kell bontani a légszűrőházat... Élmény, na. A bronzkefék eléggé el voltak kopva, így bíztam benne, hogy az lesz a baja. Gabe szerencsére talált újat és hozott, beraktam, felraktam, ugyanúgy szar az egész, csak kattan, meg néha nagyon-nagyon lassan forgat csak... A tököm tudja, mi baja lehet.

Vasárnap hirtelen felindulásból vettünk egy kicióccó Kärcher magasnyomású mosót, amit ki is próbáltam a múlt hétvégén összekent X-en. Jó dolog. Lemostuk és kitakarítottuk még a Balenót is, hogy egyik autó se a szórásból.
Megpróbáltam még megkenni az X-nek a jobb oldali ablakemelőjét, ami típushibásan lassúcska, mert külföldi tapasztalatok alapján segíthet, de sajnos nagy változást nem tapasztaltam. Azt viszont el nem tudom képzelni, hogy lehetne a motort kiszedni a helyéről, olyan szinten benn van az ajtó kellős közepén, szerelőnyílás nélkül...

Megint hetek óta nem jött össze különböző okokból a terepre menés, de ma pont úgy adta ki, hogy négyen is voltunk. Először a Várvölgy, majd a Horog környékén bóklásztunk, főleg porzott csak minden, aztán Alsópere felől átmentünk Nánára, és megpróbáltunk a Gaja mellett menni felfelé. Végülis eljutottunk Nagyesztergárig, ahol a Gaja forrásánál sikerült találni sarat is. Innen Dudar felé mentünk át a Rómia-fürdőhöz, majd hazafelé vettük az irányt. Tésről még átmentünk a murvás úton a tócsás útra medvehagymát szedni, és elég váratlan fordulatként egy BTR-szerű harckocsi jött szembe az erdőben

...mert már több mint egy hónapja nem voltam kinn, mert vagy az időjárás nem volt szimpatikus, vagy nem értem rá.
Próbáltam rávenni Lajost, hogy menjünk valamerre, de aszonta, hogy éppen lepolírozta a Pajerót, meg szép tiszta is, nem keni össze... Minek az ilyennek terepjáró?



Azért beült jobb egybe, és konkrétabb ötlet nem lévén, nekiálltunk a tési út bal oldalán egy horgot kipucolni. Volt favágás bőven, meg fát csörlővel elhúzás, meg a kivágott, feldarabolt, lehúzott fa gyökerét csigával arrébb húzás, de aztán egy idő után feladtuk, mert nem tudtuk, mennyi lehet még hátra a bedőlt részből. Szóval elmentünk körbe, aztán realizáltuk, hogy kb. 2-300 métert kellene még kipucolni, és sok év után újra járható lenne az az út. Majd legközelebb.



Némi kavargással átmentünk a "motorösvény" felé a Vár-völgybe, ahol megint jó az út, mert felhasalt a kocsi a fő csapáson a bakhátra Utána viszont van egy út, ami mindig is be volt nőve, és most kipucolták, azon keresztül mentünk fel a tócsás útra. Onnan a Sötét-horogba ereszkedtünk le, de ott is istentelen állapotok vannak, minden fakitermelési maradékot az útra mosott az eső, magának a Horognak az alsó része meg borzasztó sziklás lett ugyanilyen eróziós okokból.



Innen az Olasz erődhöz próbáltunk eljutni, mert a neten láttam fotókat valami föld alatti ojjektumról, és kíváncsi lettem volna rá. Na, ez nagyon nem lett meg, valahogy ki kéne deríteni, hol van pontosan. Annyi biztos, hogy a nagy betonokból meg sziklákból álló építményeket is bedöntötték teljesen, és csináltak egy murvapúpot a tetejükre. Onnan láttunk némi épületnek kinéző dolgot (amiről kséőbb kiderült, hogy csak célpont-beton), de az odajutáshoz át kellett kelni a völgyön, a híd helyénél. Kicsit fostam, hogy lenn maradunk, de ügyes volt az autó, és simán megoldotta. Amúgy baromi rég nem jártunk erre, és ránézésre más se nagyon járja a környéket autóval.



Sajnos a kép nem adja vissza, milyen mély és meredek ez itt.
Innen némi kóválygás után már lementünk a fő murvás útra, és hazafelé vettük az irányt.

Most jött el a megfelelő nap a két hete megkezdett kör folytatásához - kihasználandó a januári 10°C-os tavaszt. Még hét közben vettem egy Balaton turistatérképet, ami azért volt jó, mert szembesültem vele, hogy pont onnan, ahol legutóbb abbahagytuk, gyakorlatilag a teljes északi oldal nemzeti park, és ez sok helyen kiér a vízig és a 77-es útig is. Erről azt kell tudni, hogy önmagában a nemzeti park még nem jelenti azt, hogy ne szabadna ott autózni, hiszen az aszfaltos utak is átmennek rajta - de érdemes fokozottan figyelni mindenféle tiltásra és korlátozásra.



Ennek ismeretében a legrosszabbra készülve indultunk el, ezúttal csatlakozott hozzánk Sanya is. A múltkori túra folytatásaként Tótvázsonyból próbáltunk elindulni, és próbálkoztunk is nem egy úttal, de mint rájöttünk, nem csak nemzeti park jelenti a gondot a környéken, hanem a rettentő mennyiségű szőlőhegy is. Folyamatos megfordulások után már elértünk - főleg aszfalton, mert más nem volt - Pécselyre, majd Vászolyra, és arra jutottunk, hogy ennek semmi értelme, adjuk fel.
Úgyhogy az lett a koncepció, hogy hagyom a navit tervezni egy útvonalat Nagyvázsony felé, aztán próbálkozunk a 77-es út túloldalán.



Na, ettől viszont szerencsére beállt a fordulat, mert az útvonal kiment olyan területre, ahol minden további nélkül tudtuk tartani az eredetileg tervezett irányunkat kifejezetten saras utakon. Jut eszembe, rögzítettem a tracket, majd a teljes kör befejezése után leszedem a naviról - egyelőre csak Google Maps alapján próbálom megtippelni, merre jártunk. Annyi bizonyos, hogy jártunk Balatonhenyén, volt a végén felárkolt út, beszántott út meg minden jó, majd Szentbékállára érve megálltunk megnézni a Kőtengert.



Látványos hely, annak ellenére, hogy korábban a létezéséről sem tudtam
Innen kb. Lesencetomaj irányába akartunk tartani eredetileg, de az utak eléggé rossz irányba mentek. Ennek ellenére találtunk egy tök látványos forrást, viszont nem sikerült elkerülni, hogy főútra érjünk ki, konkrétan a 77-esre. Átnéztünk a túloldalára, de nem tűnt hasznosnak, így átgurultunk a kb. egy kilométerre lévő Tapolca-Diszelre, és onnan mentünk tovább Gyulakeszire. Itt először haladtunk volna tovább délnyugatra, aztán miután elfogyott az út, a társaság felvetette, hogy menjünk már fel a mögöttünk lévő Csobánc tetejére. Megpróbáltuk, de sajnos a teteje nem megközelíthető autóval sorompózás miatt. Mivel a navi szerint még 700 méter lett volna a táv erősen felfelé, ezért az idő hiánya miatt nem vállaltuk be a dolgot. Lefelé viszont néztünk szürekmarhákat



Innen a fő akadályt a villanypásztorok jelentették, gyakorlatilag minden terület le volt zárva, az utakkal együtt, illetve ahol ilyen nem volt, ott meg csatornák voltak híd nélkül. Végül aztán Nemesgulácson át kiértünk a 71-es útra, majd Balatonedericsen megálltunk kávézni és tanakodni. Az látszott, hogy a Tapolca és a tó vége közötti területet csak nagyon nagy körben tudnánk megkerülni, onnan, ahol éppen voltunk, ennek nem sok értelme lett volna. Ráadásul az is valószínű, hogy a Kis-Balaton térségén sehol nem lehet átjutni a főutat leszámítva. Szóval némi tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy van még 2-3 óra sötétedésig, próbálkozzunk a déli parton.
Így aztán Keszthelyen és Balatonszentgyörgyön át elhasítottunk Kéthelyre, ahol keletnek fordultunk.



Elvben ez egy unalmas környéknek tűnt, aztán kiderült, hogy - mint utóbb kiokosodtam - ez a Nagybereknek hívott lápos rész teljesen más, mint amihez mi hozzászoktunk, így mentünk olyan rétnek tűnő mocsara helyeken Somogyszentpál környékén, hogy nem mertem volna megállni, mert akkor elsüllyedünk
Szerencsére a navi jól mutatta, hol vannak a hidak a csatornákon, hol vannak a vasúti átjárók, és egészen irányba haladtunk, amikor sikerült rátalálni a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút elhagyott, üzemen kívüli szakaszaira.
Ennek az első látványos része az volt, amikor Pálmajor megállójánál a navi a vasúti hídon vitt át minket egy csatorna fölött. Aztán később gondoltuk, okosabbak vagyunk a navinál, mert az nem lehet, hogy egy út közepéből hiányozzon két kilométer. Hát, de lehet. 



Így alakult, hogy a Táskai elágazás nevű valaha volt megálló és Csiszta között kb. 2 km-t a sínen tettünk meg. Bár volt rajta végig csapás, de inkább csak vadaké, nem tudom, mikor mehetett ott végig valaki utoljára járművel. Be is volt nőve, a talapzatot széttúrták a disznók, szóval annyira ökörség volt arra menni, hogy hiba lett volna kihagyni

Mire kiértünk, sajnos már elkezdett erősen szürkülni, így az lett a koncepció, hogy haladjunk keletre úgy, hogy hiszünk a navinak (legrövidebb útvonal földutakkal is), mert sötétben szarabb utakat tippelni. Az útvonal Lengyeltóti és Gyugy felé vitt, ahol aztán sikerült valahogy benézni egy keresztetződést, és elkezdtünk egyre jobban távolodni az eredeti úttól. Így kerestük a keresztutat, csak amit találtunk, az egy kicsit meredek és csúszós volt a végén, és nem nagyon járták mostanában



Innen már problémamentesen kiértünk Somogytúrra, ahol közmegegyezéssel bezártuk a napot.
Aszfalton elhúztunk még együtt Siókokig, aztán mindenki ment a maga irányába haza.
Baromi hosszú volt, összesen 290 km-t mentünk egy nap alatt, ennek kb. felét terepen - de simán megérte, úgyhogy valamikor folytatás Somogytúrról

Decemberben téma volt a fórumon a távirányító, aztán miért ne alapon rendeltem egy dupla szettet Kínából valami 10 USD körüli komoly összegért. A héten meg is jött (kb. három hét alatt!), aztán ma jól neki is álltam bekötni.

Mivel nem gondoltam, hogy ennyire egyszerű lesz, kértem segítséget, ezúton is köszi Fekete Janinak a szóbeli, Beciinek meg a képes tanácsadást. Utóbbit még a szerelés közben is felhasználtam



Szerencsére minden tök egyszerűen ment, a vezérlőt viszont nem rögzítettem sehová, csak simán beletettem a relédobozba, kiderül, lesz-e ott baja, sokat nem veszíthetek a dologgal
Működik rendesen a cucc, olyan távolságból még simán kapcsol a kisebbik is, ahonnan reális lehet csörlőzni.
Ha már leszedtem a kcosi orrát, lefényképeztem azt is, hogy hol van pontosan a csörlő.

Lajos felvetette már egy ideje, hogy unja a Bakonyt, és hogy egyszer jó lenne megkerülni a Balatont.
Elvben tök jó ötlet, csak a gyakorlatban nem tűnt egyszerűnek. Sokat agyaltam rajta, meg nézegettem térképeket, és arra jutottam, hogy ez a legeslegjobb esetben is két napos túra még nyáron is, amikor este nyolcig világos van. 200 km, ami nem lenne annyira sok, ha ismernénk az utat, de amikor csak megyünk toronyiránt, akkor tutira belefutunk mindenféle akadályba - igazam is lett, ezeket aláhúzom.

Ennek ellenére piszkálta az én fantáziámat is a dolog, és ma mindenképpen akartam még menni egy kört a két hetes szabi megkoronázásaként, úgyhogy gondoltam induljunk el, jutunk, amíg jutunk. Elég késő volt, mire tényleg elindultunk, így úgy voltam vele, hogy ha Füredig eljutunk, az már szép lesz.

Pétfürdőig mentünk csak aszfalton, onnan az egész használhatónak bizonyult Navitel + tuhus térkép kombinációval első útipontként Vilonya felé indultunk. Persze elég hamar belefutottunk egy szándékosan útra döntött fába, aztán meg nagyobb mennyiségű ágból épített útlezárásba... Hogy ennek vajon mi értelme?
Sóly fölött találtunk tök jó kilátást, látványos volt, ahogy Hajmáskér környéke ül a ködben. Aztán láttunk egy dombtetőn őzeket, és később egy hatalmas vaddisznó is átsétált előttünk az úton (arról sajnos nincs kép).



Vilonyára beérve tök jól megtaláltuk azt az utcát, ami kivezet a faluból úgy, hogy  átment mindkét vasúti sínen is, erre valami barom lekerítette az utat Királyszentistván felé. Sajnos itt nem visszakoztunk, hanem elkezdtünk a két sín között menni, ott viszont egy csatorna akadályozta meg, hogy megfelelő irányba menjünk - és nem volt rajta híd sajnos egészen Papkesziig. Ott aztán megint beszoptuk, mert a 710-es út felé nem sikerült kimenni, mert beszántották az összes utat, így egy gázlón át vissza kellett mennünk a faluba, és elmentünk aszfalton Fűzfőgyártelepig, majd miután csak sehová nem vezető utakat találtunk, Litérig is. Innen viszonylag akadálymentesen eljutottunk Szentkirályszabadjára, aztán a 73-as utat kereszteztük a Videotonnál. Itt megint volt némi szopatás, mert valami köcsög paraszt az útra épített kerítést hosszában, és nem volt könnyű elférni mellette... Azért megoldottuk, és sikeresen átértünk Veszprémfajszra, ahol megálltunk a kilátónál, és végre megláttuk a Balatont.



Innen az volt az érdekes feladat, hogy ne menjünk be természetvédelmi területre, mert azért nem keressük magunknak a bajt, szóval egy darabig az erdő szélében haladtunk csak, és láttunk egy csapat őzet igen közelről. Aztán jelentős kavargás után értünk ki Hidegkútra, ahová nem mentünk be, hanem továbbmentünk Balatonszőlős felé. Itt tanácskoztunk, és úgy tűnt, nincs értelme messzebbre menni, mivel már kezdett szürkülni, szóval úgy döntöttünk, hogy lemegyünk még terepen Balatonfüredre, aztán hazamegyünk. Itt először a semmibe vezető utakkal szívtunk a szőlőhegyen, aztán hosszas haladás után egy sorompóba futottunk - persze a belső oldalán voltunk... Szerencsére nem volt nagyon bezárva



Füreden megálltunk kicsit a kikötőnél, aztán ránk is sötétedett, mire elindultunk aszfalton haza.
Berhidáig mentünk együtt, aztán én még megálltam a maroshegyi MOL kútnál, és 1500 Ft-ból lemostam a kocsit nagyjából.
Folytatás következik valamikor Füredről