Tevékenységtérkép
2014.08.11-21. Horvátország-Olaszország
Idén még úgy döntöttünk, hogy Vince nem jön velünk nyaralni, mert esélytelennek tűnt, hogy kibírjon 6-8 órás vagy még hosszabb utakat.
Emiatt aztán újra lett esélyünk az X-szel nekiindulni. Ki akartuk használni a jó eséllyel utolsó kettesben nyaralást, és így foglaltunk 5 napnyi szállást Horvátországban, Nin mellett, valamint 5 napnyi szállást Olaszországban, a toszkán hegyekben.
Mivel Vince ezt az időt Mohácson töltötte, így oda el is kellett jutni Vincével és kutyával, ehhez az X mellett Csöpi lett a nyertes.
Az utat hiba nélkül megtettük, eltöltöttünk pár napot, majd hétfőre kellett Horvátországba érnünk. Hogy a nagy forgalmat elkerüljük, éjjel egy környékén indultunk, és nem mentünk autópályára. Barcs felé mentünk át, majd főutakon kikerültük Zágrábot, és Plitvice irányában mentünk Zadar felé. Jó időt futottunk, mire leértünk, már olyan meleg volt, hogy le kellett venni a tetőt
Persze a szállásra csak délutántól lehetett menni, így a tengerparton töltöttük el az időt.
Miután beengedtek minket az apartmanunkba, aludtunk egy gyorsat, aztán estére még beugrottunk Zadarba.
Másnap arra jutottunk, hogy ugyan azért jöttünk pont Ninbe, mert itt homokos a tengerpart, azért az túl egyszerű lenne, és így inkább elmentünk Pag szigetére köves tengerpartot keresni
A hídnál persze meg kellett állnunk fényképezkedni, aztán kóvályogtunk találomra a szigeten. Pag városába sajnos pont a déli időszakban jutottunk el, amikor minden teljesen kihalt volt. Ezen felbuzdulva inkább visszamentünk a délelőtt felfedezett, viszonylag forgalmatlan sekély öbölhöz fürdeni egy kicsit. Visszafelé megálltunk Ninben, és igazából el is telt a nap.
Szerdán nekiálltunk felfedezni a környék tengerpartjait, fürödtünk több helyen is, meg autóztunk céltalanul. Estére megint elgurultunk Zadarba sétálgatni.
Csütörtökre elég gyanús időjárást ígértek, amit aztán a radar is alátámasztott, így próbáltunk olyan helyre menni, ahová valószínűleg nem ér el az eső. Ebből a tavaly - pont az eső miatt - kihagyott Krka Nemzeti Park lett. Szerencsére az iGo ügyesen segített, és minden nagyvárost elkerültünk, és még egy kilométeres dugót is sikerült kikerülni, szóval egész gyorsan odaértünk. Aztán konstatéltuk, hogy a parkolás ára erősen rablás-gyanús, de nem volt már mit tenni. Ezután beálltunk legalább egy órára a sorba a hajóhoz. Igazából itt kellett volna kapcsolni, és visszafordulni, de nem tettük. Végül átjutottunk, és körbejártunk. Olyan, mint egy mini Plitvicka Jezera, kisebb is, a vízesések is kevésbé látványosak, de azért szép. Viszont istentelen tömeg volt, így a fürdést inkább kihagytuk, és megpróbáltunk visszajutni az autóhoz. Na, itt egy végeláthatatlan sor következett a hajóhoz, ami meglepően ritkán járt... Mindezt fejenként hatazerért (plusz az óránként 450 Ft-os parkolás, természetesen)... Gyalázatos volt, szóval elég morcosan értünk vissza az autóhoz.
És hogy valami jó is legyen a dologban, innen már csak "kicsit" kellett menni, hogy az általunk nagyon kedvelt Trogirban legyünk, úgyhogy elugrottunk oda pizzázni
A visszaút 150 km-re eseménytelen, de lassú volt.
Az utolsó horvátországi napunkat ismét helyben mászkálással töltöttük, ettünk végre kutyát (Szilvi mérsékelten volt ettől lelkes), és még utoljára elugrottunk Zadarba.
Szombat reggel korán keltünk útnak a kb. 660 km-es távra Olaszországba, mert éreztem, hogy a szombati szállásváltással kicsit elcsesztük a dolgot.
Az elején még egészen jók voltunk, simán lehetett haladni, aztán valahol a 8-as úton megálltunk pisilni, és egy kb. 50 autós sor ért be minket, onnantól gyakorlatilag Rijekáig 60-nal mentünk... És ennél rosszabb részek is voltak, Senjben álltunk vagy egy órát, és más városokban is próbáltam keresni a navigációval az alternatív útvonalakat, több-kevesebb sikerrel. Azért ennek ellenére az az út még mindig az egyik legszebb.
Rijekában tök jól lehetett haladni az autópályán, így gondoltam, menjünk át autópályán Szlovéniáig. Hiba volt. Rijeka után van egy 10 km-es fizetős szakasz, amiből 7 km teljesen állt a nyomorult fizetőkapu miatt. Aztán miután átértünk Szlovéniába, a semmi közepén álltunk egy főúton vagy fél órát, és miután elindultunk, később sem jöttem rá, vajon miért álltunk... Olasz odlalra érve megpróbálkoztunk megint az autópályával, de az első jegykiadós kapunál látható dugó alapján inkább lementünk. A főutakon aztán a lehetőségekhez mérten egész jól haladtunk, a következő probléma az volt, hogy kéne valamit enni. Elég sokára találtunk egy olyan útszéli kajáldát, ami nyitva is volt tényleg. Utána valahol Ravenna felé szólt az iGo, hogy dugó van a következő 50 km-en. Egy nyílegyenes úton mentünk, sehol semmi dugóra utaló, mondom baromság. Aztán egyszercsak megálltunk, előttünk végeláthatatlan sor... Itt már elkezdtem hinni az iGónak, és követtük a felajánlott útvonalat. Na, innentől tényleg nem volt dugó, mert olyan kis utakon mentünk, ahol autó sem jár... Este tíz volt, mire a szállásra értünk Palazzuoulo sul Senio mellett.
Másnap reggel felkeltünk, megreggeliztünk, aztán elindultunk Firenze felé. Közben felkanyarodtunk a hegyre, mert a szállásadónk mondott egy jó tippet, egy Lozzole nevű "faluval" a hegytetőn, a semmiben. AZt mondta, egy darabig el lehet menni autóval, onnantól rossz az út, és gyalog. Hát, nem találtuk meg a rossz utat, és végig mentünk autóval
Viszont innen lefelé egyértelművé vált, hogy gáz van. Már Horvátországból jövet is hallatszott némi kipufogókifújás-szerű hang, de nem találtam semmi láthatót, azt hittem, a tűzkarika adta meg magát a toldásnál. Hát, most kiderült, hogy nem, tőben eltört a cső a középső dob előtt. Ó jee, mindezt vasárnap.
Nem akartuk hagyni a napot kárba veszni, így üvöltő kipuffal mentünk el Firenzébe, és leparkoltunk a Piazza Michelangelón. Firenze még mindig kultúrsokk, nem tudsz olyan helyre nézni, ahol nem látsz semmi érdekeset. De Firenzét úgysem lehet szavakkal leírni, látni kell.
Hazafelé még megálltunk Palazzuolóban kicsit lófrálni, aztán elmentünk aludni.
A hétfőt Enzo Naldini autószerelő mesternél kezdtem, aki némi internacionális győzködés után hajlandó volt helyben megcsinálni az autót. Így egy fokkal csendesebbé vált, és közben elhatároztam, hogy az X-szel nem indulok többet úgy külföldre, hogy nem vagyok felkészülve hegeszteni tudó emberek elérhetőségéből
Itt jegyezném meg, hogy arrafelé minden tele van Suzuki terepjáróval. Nagyon sok Samurai, kocka Vitara van, és meglepően nagy mennyiségű Jimny szaladgál mindenfelé. A kresztáblán meg az szerepel, hogy télen hólánc vagy MT gumi kell
Szóval lényegesen csendesebbé vált autóval keltünk útra, és elmentünk San Marinóba. Érdekes mód az emlékeimmel szemben egyáltalán nem drága hely (már persze olasz viszonylatban), cserébe a világ legjobb kilátását tudja. Mikor ott végeztünk, elgurultunk Riminibe strandolni egyet. Hát, azért az olasz homok meg a horvát homok az nem ugyanaz
Strandolás után még elmentünk San Leo felé, ami egy nagyon látványos hely.
Hazafelé az iGo egy sávos hegyi utakon vitt minket, és amiikor meg voltunk róla győződve, hogy már végleg elvesztünk a semmiben, akkor egyszercsak kiértünk egy négy sávos gyorsforgalmi útra. Bizarr volt, na Aztán már-már azt hittük, vacsora nélkül fekszünk le aludni, de végülis Faenza mellett találtunk egy nem olcsó, de jó éttermet.
Még San Marinóból lefelé jövet követtünk egy Ferrari-múzeum feliratot, amiről kiderült, hogy a hely ideiglenesen zárva van, nyitás talán jövőre... Viszont a szálláson elkezdtünk rajta gondolkodni, hogy nincs is olyan messze tőlünk Maranello... Így aztán a kedid program ez lett.
A hegyen át mentünk, és Imolában értünk ki. Hát, ha már ott jártunk, muszáj volt megállni a versenypályánál
Magára fő tribünre is sikerült gond nélkül felmenni, látványos volt.
Innen autópályán mentünk Bolognáig, és ijesztő volt látni, hogy milyen sebességgel mozog a benzinszintmérő 140-es utazónál
Viszont gyorsan Maranellóba értünk. A Ferrari-múzeum nem túl nagy, de a tartalom pont jó, kellemes pár órás elfoglaltság. Igazából enm is baj, hogy nem egy Meredes-múzeum szintű egésznapos program, és az érzés ennek ellenére is tökéletesen átjön.
Van nagyon sok régi versenyautó, amiken látszik, hogy igazi olasz autók, mert csöpög belőlük az olaj mindenhol
Na meg persze van egy terem a modern kori Forma 1 autóknak is.
Miután itt végeztünk, ellenálltam a csábításnak, és nem fizettem be tíz perc Ferrari-vezetésre 100 euróért, hanem inkább elmentünk Bolognába.
Itt igen sokat sikerült körözni, mire rájöttünk, hol lehet a belváros, és hogy hol lehetne attól emberi távolságban parkolni. Aztán végül sikerült sétálni egy kört, és ettünk igazi bolognai spagettit is.
Másnap a Ligur-tenger felé vettük az irányt. Megnéztük Pisában a ferde tornyot, aztán elmentünk Viareggióba strandolni. Hatlamas hullámok volttak, úgyhogy kifejezetten szórakoztató volt - bár még mindig nem tudom, hogy képes valaki egy hetet eltölteni egy több kilométer hosszú bícsen. Innen átgurultunk Luccába, ami titkos tipp volt, és nem is csalódtunk - egy nagyon hangulatos kisváros, fallal körülvett belvárossal.
Persze megint késő este értünk vissza a szállásra, és a másnapot már sajnos a pakolással kellett kezdeni.
A visszaúton már nem akartunk azzal szívni, hogy nem autópályázunk, így Imolából Bologna felé tartottunk, onnan pedig Velencének.
Itt megint riasztott az iGo, hogy áll a forgalom, így lementünk a pályáról, és Velence mellett főutakon mentünk el, mert állítólag még így is órákat spóroltunk. Aztán kséőbb újra felmentünk a pályára, mindenféle dugó nélkül, és át is értünk hamarosan Szlovéniába. Azon eseménytelen mentünk át, autópályáztunk egészen Zágrábig, ahonnan Mohács felé még mindig nincs logikus útvonal nagy kerülő nélkül. Az iGo ezúttal valami újat talált ki, Vrbovec felé vitt minket valami gyorsforgalmi úton, aztán meg sikerült ráállni egy elmebeteg tempóban közlekedő kisteherautósra, így roppant gyorsan Barcson voltunk.
Mohácsról még fehérvárra is vissza kellett jönni, így összesen több mint 4.300 km-t sikerült beletenni az autóba.
A kipufogós ügyön kívül semmilyen probléma nem volt, de mondjuk egy Suzukitól az ember ezt el is várja
Aki esetleg több képet is megnézne, mint amiket ide feltettem, az megtekintheti őket itt.
Emiatt aztán újra lett esélyünk az X-szel nekiindulni. Ki akartuk használni a jó eséllyel utolsó kettesben nyaralást, és így foglaltunk 5 napnyi szállást Horvátországban, Nin mellett, valamint 5 napnyi szállást Olaszországban, a toszkán hegyekben.
Mivel Vince ezt az időt Mohácson töltötte, így oda el is kellett jutni Vincével és kutyával, ehhez az X mellett Csöpi lett a nyertes.
Az utat hiba nélkül megtettük, eltöltöttünk pár napot, majd hétfőre kellett Horvátországba érnünk. Hogy a nagy forgalmat elkerüljük, éjjel egy környékén indultunk, és nem mentünk autópályára. Barcs felé mentünk át, majd főutakon kikerültük Zágrábot, és Plitvice irányában mentünk Zadar felé. Jó időt futottunk, mire leértünk, már olyan meleg volt, hogy le kellett venni a tetőt
Persze a szállásra csak délutántól lehetett menni, így a tengerparton töltöttük el az időt.
Miután beengedtek minket az apartmanunkba, aludtunk egy gyorsat, aztán estére még beugrottunk Zadarba.
Másnap arra jutottunk, hogy ugyan azért jöttünk pont Ninbe, mert itt homokos a tengerpart, azért az túl egyszerű lenne, és így inkább elmentünk Pag szigetére köves tengerpartot keresni
A hídnál persze meg kellett állnunk fényképezkedni, aztán kóvályogtunk találomra a szigeten. Pag városába sajnos pont a déli időszakban jutottunk el, amikor minden teljesen kihalt volt. Ezen felbuzdulva inkább visszamentünk a délelőtt felfedezett, viszonylag forgalmatlan sekély öbölhöz fürdeni egy kicsit. Visszafelé megálltunk Ninben, és igazából el is telt a nap.
Szerdán nekiálltunk felfedezni a környék tengerpartjait, fürödtünk több helyen is, meg autóztunk céltalanul. Estére megint elgurultunk Zadarba sétálgatni.
Csütörtökre elég gyanús időjárást ígértek, amit aztán a radar is alátámasztott, így próbáltunk olyan helyre menni, ahová valószínűleg nem ér el az eső. Ebből a tavaly - pont az eső miatt - kihagyott Krka Nemzeti Park lett. Szerencsére az iGo ügyesen segített, és minden nagyvárost elkerültünk, és még egy kilométeres dugót is sikerült kikerülni, szóval egész gyorsan odaértünk. Aztán konstatéltuk, hogy a parkolás ára erősen rablás-gyanús, de nem volt már mit tenni. Ezután beálltunk legalább egy órára a sorba a hajóhoz. Igazából itt kellett volna kapcsolni, és visszafordulni, de nem tettük. Végül átjutottunk, és körbejártunk. Olyan, mint egy mini Plitvicka Jezera, kisebb is, a vízesések is kevésbé látványosak, de azért szép. Viszont istentelen tömeg volt, így a fürdést inkább kihagytuk, és megpróbáltunk visszajutni az autóhoz. Na, itt egy végeláthatatlan sor következett a hajóhoz, ami meglepően ritkán járt... Mindezt fejenként hatazerért (plusz az óránként 450 Ft-os parkolás, természetesen)... Gyalázatos volt, szóval elég morcosan értünk vissza az autóhoz.
És hogy valami jó is legyen a dologban, innen már csak "kicsit" kellett menni, hogy az általunk nagyon kedvelt Trogirban legyünk, úgyhogy elugrottunk oda pizzázni
A visszaút 150 km-re eseménytelen, de lassú volt.
Az utolsó horvátországi napunkat ismét helyben mászkálással töltöttük, ettünk végre kutyát (Szilvi mérsékelten volt ettől lelkes), és még utoljára elugrottunk Zadarba.
Szombat reggel korán keltünk útnak a kb. 660 km-es távra Olaszországba, mert éreztem, hogy a szombati szállásváltással kicsit elcsesztük a dolgot.
Az elején még egészen jók voltunk, simán lehetett haladni, aztán valahol a 8-as úton megálltunk pisilni, és egy kb. 50 autós sor ért be minket, onnantól gyakorlatilag Rijekáig 60-nal mentünk... És ennél rosszabb részek is voltak, Senjben álltunk vagy egy órát, és más városokban is próbáltam keresni a navigációval az alternatív útvonalakat, több-kevesebb sikerrel. Azért ennek ellenére az az út még mindig az egyik legszebb.
Rijekában tök jól lehetett haladni az autópályán, így gondoltam, menjünk át autópályán Szlovéniáig. Hiba volt. Rijeka után van egy 10 km-es fizetős szakasz, amiből 7 km teljesen állt a nyomorult fizetőkapu miatt. Aztán miután átértünk Szlovéniába, a semmi közepén álltunk egy főúton vagy fél órát, és miután elindultunk, később sem jöttem rá, vajon miért álltunk... Olasz odlalra érve megpróbálkoztunk megint az autópályával, de az első jegykiadós kapunál látható dugó alapján inkább lementünk. A főutakon aztán a lehetőségekhez mérten egész jól haladtunk, a következő probléma az volt, hogy kéne valamit enni. Elég sokára találtunk egy olyan útszéli kajáldát, ami nyitva is volt tényleg. Utána valahol Ravenna felé szólt az iGo, hogy dugó van a következő 50 km-en. Egy nyílegyenes úton mentünk, sehol semmi dugóra utaló, mondom baromság. Aztán egyszercsak megálltunk, előttünk végeláthatatlan sor... Itt már elkezdtem hinni az iGónak, és követtük a felajánlott útvonalat. Na, innentől tényleg nem volt dugó, mert olyan kis utakon mentünk, ahol autó sem jár... Este tíz volt, mire a szállásra értünk Palazzuoulo sul Senio mellett.
Másnap reggel felkeltünk, megreggeliztünk, aztán elindultunk Firenze felé. Közben felkanyarodtunk a hegyre, mert a szállásadónk mondott egy jó tippet, egy Lozzole nevű "faluval" a hegytetőn, a semmiben. AZt mondta, egy darabig el lehet menni autóval, onnantól rossz az út, és gyalog. Hát, nem találtuk meg a rossz utat, és végig mentünk autóval
Viszont innen lefelé egyértelművé vált, hogy gáz van. Már Horvátországból jövet is hallatszott némi kipufogókifújás-szerű hang, de nem találtam semmi láthatót, azt hittem, a tűzkarika adta meg magát a toldásnál. Hát, most kiderült, hogy nem, tőben eltört a cső a középső dob előtt. Ó jee, mindezt vasárnap.
Nem akartuk hagyni a napot kárba veszni, így üvöltő kipuffal mentünk el Firenzébe, és leparkoltunk a Piazza Michelangelón. Firenze még mindig kultúrsokk, nem tudsz olyan helyre nézni, ahol nem látsz semmi érdekeset. De Firenzét úgysem lehet szavakkal leírni, látni kell.
Hazafelé még megálltunk Palazzuolóban kicsit lófrálni, aztán elmentünk aludni.
A hétfőt Enzo Naldini autószerelő mesternél kezdtem, aki némi internacionális győzködés után hajlandó volt helyben megcsinálni az autót. Így egy fokkal csendesebbé vált, és közben elhatároztam, hogy az X-szel nem indulok többet úgy külföldre, hogy nem vagyok felkészülve hegeszteni tudó emberek elérhetőségéből
Itt jegyezném meg, hogy arrafelé minden tele van Suzuki terepjáróval. Nagyon sok Samurai, kocka Vitara van, és meglepően nagy mennyiségű Jimny szaladgál mindenfelé. A kresztáblán meg az szerepel, hogy télen hólánc vagy MT gumi kell
Szóval lényegesen csendesebbé vált autóval keltünk útra, és elmentünk San Marinóba. Érdekes mód az emlékeimmel szemben egyáltalán nem drága hely (már persze olasz viszonylatban), cserébe a világ legjobb kilátását tudja. Mikor ott végeztünk, elgurultunk Riminibe strandolni egyet. Hát, azért az olasz homok meg a horvát homok az nem ugyanaz
Strandolás után még elmentünk San Leo felé, ami egy nagyon látványos hely.
Hazafelé az iGo egy sávos hegyi utakon vitt minket, és amiikor meg voltunk róla győződve, hogy már végleg elvesztünk a semmiben, akkor egyszercsak kiértünk egy négy sávos gyorsforgalmi útra. Bizarr volt, na
Aztán már-már azt hittük, vacsora nélkül fekszünk le aludni, de végülis Faenza mellett találtunk egy nem olcsó, de jó éttermet.Még San Marinóból lefelé jövet követtünk egy Ferrari-múzeum feliratot, amiről kiderült, hogy a hely ideiglenesen zárva van, nyitás talán jövőre... Viszont a szálláson elkezdtünk rajta gondolkodni, hogy nincs is olyan messze tőlünk Maranello... Így aztán a kedid program ez lett.
A hegyen át mentünk, és Imolában értünk ki. Hát, ha már ott jártunk, muszáj volt megállni a versenypályánál
Magára fő tribünre is sikerült gond nélkül felmenni, látványos volt.
Innen autópályán mentünk Bolognáig, és ijesztő volt látni, hogy milyen sebességgel mozog a benzinszintmérő 140-es utazónál
Viszont gyorsan Maranellóba értünk. A Ferrari-múzeum nem túl nagy, de a tartalom pont jó, kellemes pár órás elfoglaltság. Igazából enm is baj, hogy nem egy Meredes-múzeum szintű egésznapos program, és az érzés ennek ellenére is tökéletesen átjön.
Van nagyon sok régi versenyautó, amiken látszik, hogy igazi olasz autók, mert csöpög belőlük az olaj mindenhol
Na meg persze van egy terem a modern kori Forma 1 autóknak is.
Miután itt végeztünk, ellenálltam a csábításnak, és nem fizettem be tíz perc Ferrari-vezetésre 100 euróért, hanem inkább elmentünk Bolognába.
Itt igen sokat sikerült körözni, mire rájöttünk, hol lehet a belváros, és hogy hol lehetne attól emberi távolságban parkolni. Aztán végül sikerült sétálni egy kört, és ettünk igazi bolognai spagettit is.
Másnap a Ligur-tenger felé vettük az irányt. Megnéztük Pisában a ferde tornyot, aztán elmentünk Viareggióba strandolni. Hatlamas hullámok volttak, úgyhogy kifejezetten szórakoztató volt - bár még mindig nem tudom, hogy képes valaki egy hetet eltölteni egy több kilométer hosszú bícsen. Innen átgurultunk Luccába, ami titkos tipp volt, és nem is csalódtunk - egy nagyon hangulatos kisváros, fallal körülvett belvárossal.
Persze megint késő este értünk vissza a szállásra, és a másnapot már sajnos a pakolással kellett kezdeni.
A visszaúton már nem akartunk azzal szívni, hogy nem autópályázunk, így Imolából Bologna felé tartottunk, onnan pedig Velencének.
Itt megint riasztott az iGo, hogy áll a forgalom, így lementünk a pályáról, és Velence mellett főutakon mentünk el, mert állítólag még így is órákat spóroltunk. Aztán kséőbb újra felmentünk a pályára, mindenféle dugó nélkül, és át is értünk hamarosan Szlovéniába. Azon eseménytelen mentünk át, autópályáztunk egészen Zágrábig, ahonnan Mohács felé még mindig nincs logikus útvonal nagy kerülő nélkül. Az iGo ezúttal valami újat talált ki, Vrbovec felé vitt minket valami gyorsforgalmi úton, aztán meg sikerült ráállni egy elmebeteg tempóban közlekedő kisteherautósra, így roppant gyorsan Barcson voltunk.
Mohácsról még fehérvárra is vissza kellett jönni, így összesen több mint 4.300 km-t sikerült beletenni az autóba.
A kipufogós ügyön kívül semmilyen probléma nem volt, de mondjuk egy Suzukitól az ember ezt el is várja
Aki esetleg több képet is megnézne, mint amiket ide feltettem, az megtekintheti őket itt.
2006.08.05-14. Olaszország
08.05. Szombat
Idén is elmentünk nyaralni, természetesen most is konkrét úticél nélkül, egyedül annyi volt fix, hogy Olaszországba megyünk. Dél magasságában indultunk el. Mi a Jimnyvel, djsms-ék meg a Daihatsuval.
Némi teszkózás Veszprémben, majd Rábafüzes felé folytattuk az utat. Autópályán mentünk keresztül Ausztrián Villach felé, Tarvisiónál jöttünk le a pályáról, onnan az SS13-on folytattuk az utat Udinéig. Az Alpok még mindig lenyűgöző. Az úticél egy Udine melletti kisváros volt, aholis djsms-ék egy ismerősénél, Gyöngyinél töltöttük az éjszakát, részben netezéssel
08.06. Vasárnap
Nem keltünk korán, majd pár óra azzal telt, hogy kitaláljuk, merre is menjünk. Mivel semmi konkrét értelmes ötletünk nem volt, ezért maradtunk a tavaly jól bevált Docciánál Gyöngyi lebeszélte Louisával (ő a docciai néni), hogy mennénk három éjszakára, 22.00-22.30 közötti érkezéssel.
Így hát Firenze felé indultunk. Olaszországban mellőztük a fizetős autópályákat, egyrészt mert nagyon drágák, másrészt mert dögunalmasak. Velence-Ravenna felé indultunk, a szerpentines SS65-ön értünk Firenze környékére, helyből Docciába mentünk A Docciába vezető résznél vicces volt a GPS, mert egy udvarban végződő baromi meredek földútra is beterelt, de végülis megoldottuk, 22:26-ra értünk oda
Mikor már épp tűnődtünk, hogy most akkor mi van, előkerült Louisa is, és sikerült megegyeznünk vele egy elfogadható árban.
08.07-10. Hétfő-csütörtök
Az eredeti három éjszakából végülis öt lett. Ebből két napot töltöttünk a hegyekben mászkálással (persze szigorúan kocsival ), pl. kinéztünk egy hegytetőn valami tornyot és megpróbáltuk megtalálni. Nagyon szépek a Firenze környéki hegyek, meg az egész toszkán táj, úgyhogy ez önmagában is jó program. Egy napot eltöltöttünk Firenzében is, immáron helyismerettel, ismerősként.
De talán a Docciában töltött napok fénypontja szerda volt, amikoris elmentünk San Marinóba. Lenyűgöző az az "ország". Tulajdonképpen egy kb. hegyből áll az egész, 61 km2. Egyik irányba 20 km-re az Adria, a másik irányba a hegyvidék, lenyűgöző a kilátás fentről. Utána elugrottunk Riminibe, hogy lássuk a tengert, bár fürdeni csak én tudtam, mert a többiek nem úgy készültek cuccal. A tenger nagyon kellemesen meleg volt, és még mindig sós 
Közben felfedeztük a sieci Coopban, hogy lehet kapni docciai Chianti Rufina típusú bort. Nem volt olcsó, de hát ki kellett próbálni. Bevált Úgyhogy elmentünk közvetlenül a pincészetbe is, és vettünk másfajta bort is. A borász srác szerencsére tudott angolul, így megtudtuk tőle, hogy amit mi eredetileg vettünk, az nem is igazán bor, hanem ún. Vin Santo, ami egy különleges desszertbor, minimum három év erjesztéssel. Amit szintén kipróbáltunk, de kevésbé vált be, az a Grappa. Tipikus olasz pia, kb. valami törkölypálinka, eszméletlen sz*r íze van, és brutálisan üt
08.11. Péntek
Róma felé vettük az irányt az SS1 Aurelián. A szálláskeresés nem bizonyult egy egyszerű feladatnak. Végülis a Camping Village Roma nevű kempingnél kötöttünk ki, gondoltuk megnézzük, van-e valami faház. Volt. Mondtak egy nem olcsó, de bevállalható árat, bejelentkeztünk 3 éjszakára. Hát, a faház (ami műanyagból volt) erősen meglepett minket. A négy személyes (legdrágább) faház két hálószobás volt, mindkét szobában külön fürdő+wc, a közös helyiségben gáztűzhely, mosogató, hűtő, hifi, étkező, klíma... Kicsit más, mint itthon, igaz, nagyon más áron
08.12-13. Szombat-vasárnap
A két napot javarészt Rómában töltöttük. Nagyon szép város, a belváros tele műemlékekkel. Jártunk a Vatikánban is. Valamint elmentünk a Tirrén-tengerhez is fürdeni egy kicsit. Állati volt, kint a partnál is méteresek voltak a hullámok, kicsit beljebb meg 4-5 méteresnek tűntek kb.
Az estéket borozással töltöttük, bár a docciai vörös Chianti Rufina és fehér Vin Santo del Chianti Rufina nyomába semmi nem lépett Közben sikerült rájönni a Grappa ihatóvá tételének titkára, ez pedig a Rauch-féle körtelé, így készül a grappapera
Ami még Rómával kapcsolatosan érdekes, az a közlekedés. A magyar közlekedéshez képest már az olasz közlekedés is egy káosz, de a római meg még egy nagyságrenddel rosszabb. Egyszerűen leírhatatlan, ami ott van, azt meg kell tapasztalni. Komolyan büszke vagyok rá, hogy háromszor jártam a Jimnyvel Róma belvárosában, és egy kicsit sem törték össze Rómában nem láttunk egyetlen olyan kocsit sem, amin nem lett volna megnyúzva legalább a fényezés, de jelentős részükön komolyabb sérülések is voltak. A belvárosban gyakorlatilag sehol sincsenek felfestve a sávok, de ahol mégis, ott is öt autó áll be a kétsávos úton egymás mellé a lámpánál... Rendszeres, hogy a kereszteződés előtt négy sávban állnak az autók, a másik oldalán meg csak egy sávnyi széles az út - és valahogy mégis megoldják. Az olaszok nem udvariaskodnak, ellenben ami nálunk pofátlankodásnak minősül, náluk az a normális. A csúcs az volt, mikor egy lámpánál egy Carabinieri (rendőrautó 
simán kikerült a szembeoldalon és bevágott a sor elejére a záróvonalon és sraffozáson át. Beállt mögé egy motoros is, gondoltam akkor én miért álljak öt autó mögött, és utánamentem - le sem sz*rta Szóval egyben lenyűgöző és életveszélyes a dolog, de szerencsére hamar tudtam akklimatizálódni
08.14. Hétfő
Reggel kijelentkeztünk a kempingből, majd 9 óra után elindultunk hazafelé. Kb. 1200 km volt az út, 15 óra alatt értünk Palotára megállásokkal együtt.
Összességében nagyon jó móka volt, csak sajnos az olasz árak nem állnak összhangban a fizetésünkkel, a benzin kb. 1,4 EUR, egy kiló kenyér 1-2 EUR, egy 2 literes kóla 1,2-1,6 EUR, a legolcsóbb húsfélék kerülnek kilónként 20 EUR-ba, a normálisabbak 40 EUR magassága. Egyszóval a napi cuccok másfél-kétszer annyiba kerülnek, mint nálunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy jövőre nem megyünk, csak azt, hogy jobban kell spórolni rá
2005.08. Nyaralás
Elmentünk egy kicsit nyaralni. Mi Enikővel, djsms pedig a Daihatsujával jött.
Az eredeti elképzelés egy horvátországi nyaralás volt, de mivel nem vagyunk olyan egy helyben ülősek, kicsit ez tovább lett fejlesztve
12. Péntek - Indulás
Este 9 óra magasságában indultunk el Palotáról. Végighasítottunk Nagyvázsony-Tapolca felé, majd a nagykanizsai Tescóban még bevásároltunk, majd a határ felé vettük az irányt. Éjfél körül átmentünk Horvátország területére, majd elindultunk Pag szigete felé. Karlovacig autópályán mentünk, mert az egyéb utakat szokás szerint nem táblázták a horvátok, onnantól főúton próbáltunk haladni. Természetesen már Karlovacban eltévedtünk, és rossz úton mentünk ki, majd egy erdei egysávos szerpentinen mentünk 30 km-t, míg a megfelelő útra kerültünk. Onnantól már nem volt gond az útvonallal. Pag szigete felé a déli hídon próbáltunk eljutni, gondoltuk gyorsabb lesz a hegyen át az 5 km-es pályaszakasz, mint a szerpentin. Nem volt az, egy órát araszoltunk a dugóban. Végülis valamikor
13. Szombat - Novalja
Délután keltünk, majd elmentünk Novalja városába, ott töltöttük az estét.
14. Vasárnap - Pag
Délelőtt felkeltünk, elmentünk felfedezni a sziget északnyugati végét. Találtunk is egy tökéletes öblöt, ahová ebéd után visszamentünk fürdeni.
15. Hétfő - Zadar
Ismét későn keltünk, majd elmentünk megnézni Zadart. Nagyon szép város, hatalmas kikötővel. Estig ott voltunk. Érdekes módon az összes általunk bejárt hely közül talán Zadarban a legtöbb a magyar.
16. Kedd - Plitvice
Délben felkeltünk, és elindultunk Plitvicére megnézni a nemzeti parkot. Az autópályán megint megszívtuk az alagútnál a dugóval, így elég későn értünk oda. Hogy ne legyen jó, még az eső is elkapott minket :(
Iszonyatosan megáztunk. Visszafelé az autópályát kerestük, így nem találtuk meg, és sikerült egy sokkal gyorsabb úton visszajutnunk a szigetre
17. Szerda - Trieste
Délben felkeltünk, majd Olaszország felé vettük az irányt. Ekkor jött elő az első probléma, Rijeka fölött meghalt a megszakító, elkezdett rángatni a kocsi. Csere után jónak tűnt, elindultunk tovább. Még világosban átértünk Szlovéniába, amin megállás nélkül mentünk át Olaszországba. Triesztben ért minket az első sokk - az olasz közlekedés. Ott megvacsoráztunk, majd elindultunk Velence felé. Ekkor jött a második sokk - az automata benzinkutak. Mivel a Velencébe vezető út egy parkolóházban ér véget, és semmi emberi nyelven nincs kiírva semmi, fogalmunk nem volt a sötétben, hogy jó helyen vagyunk-e, így visszamentünk a híd túloldalára, és egy félreeső parkolóban a kocsiban aludtunk.
18. Csütörtök - Jesolo
Reggel felkeltünk, majd elindultunk szállást keresni. A lehető legszerencsétlenebb időpontban, természetesen, mindenhol volt szállás dögivel - szombattól... Végülis Lido di Jesolo mellett, Cortellazzóban találtunk magunknak szobákat két napra.
Kis pihenés után a tengerpart felé vettük az irányt, és a homokos tengerparton töltöttük a délutánt.
19. Péntek - Venezia
Ezt a napot Velencében töltöttük. Jó sokat gyalogoltunk, megnéztünk jól mindent,
20. Szombat - Bologna
Kelés után nekiálltunk összepakolni, majd Firenze felé vettük az irányt. Ferrara után találtunk egy bevásárlóközpontot, ott eltöltöttünk egy-két órát, majd Bolgnában ettünk igazi bolognait Éjszaka eljutottunk Firenzébe, majd a városból kimenve próbáltunk éjjelre helyet találni.
Valahol Santa Brigida környékén tévedtünk el végleg, és mivel a bezinünk is kifogyóban volt, egy félreeső helyen a kocsiban aludtunk.
21. Vasárnap - Firenze
Reggel felkeltünk, és megpróbáltunk elindulni. Nem sikerült. Bármilyen hihetetlen, mindkettőnknek egyszerre fogyott ki a benzine Szerencsére volt kannában pár literünk, és egy helyi segítségével megtaláltuk a Sieci-i benzinkutat. Ott történt egy kis baleset - djsms letolatta Enikőről a hátsó lökhárítót :( Ennek ellenére lemostam Enikőt, majd elindultunk megnézni Firenzét. Végülis néztük vagy három órán keresztül, egy kapualjból. Merthogy annyira esett az eső, hogy még a kocsiig sem mertünk visszamenni.
Ennek ellenére jól szórakoztunk. A helyi seftesek ugyanis elég gyorsan alkalmazkodnak, mert még csak öt perce esett az eső, máris megjelentek a mozgó esernyőárusok. Mi meg nekiálltunk eszementen alkudni velük. Persze egyiktől sem vettünk
Amikor alábbhagyott az eső, visszamentünk a kocsikhoz. Az eredeti terv az lett volna, hogy már elfelé menet keresünk szállást, de mivel még nem láttuk a várost, a közelben kellett maradnunk. Ugyanarra a környékre tévedtünk, ahol az előző éjszakát töltöttük. Éppen megfordultunk, amikoris megtalált minket egy turistaszálló (vagy gyerektábor vagy ilyesmi).
Mivel olasz viszonylatban olcsó hely volt, helyből két éjszakát is maradtunk. Utána még elmentünk sötétben várat nézni, mer' az jó.
22. Hétfő - Firenze
Ismét Firenze megnézésével próbálkoztunk, már nagyobb sikerrel. Gyönyörű város Firenze, mindenképpen érdemes megnézni. Sajnos múzeumokat nem tudtunk nézni, mert hétfőn nem nagyon vannak nyitva.
23. Kedd - Pisa
Lassan hazafelé vettük az irányt, persze azért nem toronyiránt
Ha már a közelben voltunk, a borzasztó rossz, de ingyenes Fi-Pi-Li autópályán elmentünk Pisába. Tényleg ferde a torony
Onnan Genova felé indultunk.
24. Szerda - Hazafelé
Hajnali három körül indultunk el kifelé Genovából. Valahol Trento körül kezdődtek a gondok, djsms defektet kapott, nekem meg újra meghalt a megszakító. Utóbbi a határ előtt mégegyszer meghalt.
Leinz felé mentünk át Ausztriába, majd Graz felé tartottunk. Helyből leigazoltattak az osztrák rendőrök, kérdezgették, hogy hol a lökhárítóm Klagenfurtnál még egy kicsit játszani kellett a gyújtással.
25. Csütörtök - Megjöttünk
Éjjel egy körül valahol a Graz fölötti hegyekben djsms úgy döntött, hogy aludnia kell, így elváltunk. Némi Grazban bolyongás után az autópálya felé jutottunk el Heiligenkreuz-hoz, ahol végre átjöttünk Magyarország területére. Onnantól már csak 160 km-t jöttünk egyenesen a 8-ason, és reggel 6-ra haza is értünk - alig 37,5 órát vezettem egyben
Mindenképpen az eddigi legkalandosabb nyaralásom volt, alapvetően elég jól sikerült.
A közlekedés egy külön tanulmány. Félelmetes, ahogy az olaszok közlekednek. Gyakorlatilag egy szabály van, aki előbb ért a kereszteződésbe, annak van elsőbbsége. Az ember azt hinné, hogy így marha sok a baleset, de nem, az olaszok figyelnek egymásra, és ez a káosz egy nagyon dinamikus közlekedést eredményez. 
Persze a táblázások sem semmik, simán mentem be csak busszal megközelíthető helyre stb., no meg tessék eldönteni olasztudás nélkül, hogy a képen látható utcába ki és mikor mehet be (tele volt autókkal) Mondjuk az a kedvencem, hogy mindenhol felfestett parkolóhelyek vannak, felettük várakozni tilos és elvontatnak táblákkal De itt legalább aki képben van, az nincs életveszélyben, és tud haladni.
Nem így a horvátoknál. Azok elmebetegek. Kizárólag életveszélyes helyeken előznek, ott viszont mindig. Csoda, hogy nem halnak meg kilométerenként. Ráadásul mindenhol csak a méregdrága autópályák vannak kitáblázva, gyakorlatilag lehetetlen megtalálni a főutakat.
Az osztrákok meg alapesetben úgy közlekednek, ahogy az a kresz-könyvben van, ez is ijesztő Semmit nem tesznek, amivel kicsit is dinamikusabbá lehetne tenni a dolgokat. Viszont a tábláikon minden rajta van félelmetes pontossággal.
Hazaérve pedig láttam, hogy nálunk továbbra sincs semmilyen közlekedési kultúra :( Ellenben az útbaigazító tábláink nekünk a legjobbak egyértelműen.
A lényeg, hogy jól sikerült a nyaralás, okosabbak lettünk sok mindenben. Enikőbe úgy 4050 km-t tettem bele