Címke: fiat 126 pop 2000 (118)

Tevékenységtérkép

Tavasz, szerelem...

...az autókat, természetesen :)

Először is még szerdán előszedtem a sárgát, aminek még októberben lejárt a műszakija, de ugye télen úgysem terveztem használni (igaz, a tél érdeklődés hiányában elmaradt), tettem rá gyári kerekeket (a küllősek voltak rajta a pihenő alatt), aztán jól elvittem műszakizni. Szerencsére minden oké volt, ahogy ezt reméltem is.

Aztán nekiálltam feltárni Csöpi szar hangjának okát. Volt egy erős tipp, merthogy valósznűleg elfelejtettük motorgenerál után a hengerfej újrahúzását. Lebontottam a szelepfedelet, és egy sima villáskulccsal könnyedén tudtam húzni a csavarokon, szóval beigazolódni látszott a gyanú. Nekiálltam lebontani a dolgokat, és egész könnyen ment, kivéve a motorburkolat tetejét, mert az összes csavar mocsok mód be volt rohadva, és ugye a hátsókhoz élmény hozzáférni, ha benn van a motor a helyén. Megoldódott végül, és miután lekerült a hengerfej is, így már egyértelmű lett, hogy tényleg ez volt a gond, a tömítés viszonylag szarrá volt menve, még a tűzkarika is folytonossági hiányt szerzett a belső lyukas csavarnál.

Itt némi szünet következett, mert a tömítés jelentős része ráégett a hengerek tetejére, és nem akartam ott hagyni a mocskot a hengerek meg dugók között, így kellett egy kompresszor a takarításhoz (köszi, Gabe). Szombaton reggel álltam neki folytatni, és eész simán ment az összerakás, az egyetlen érdemi szopást egy független dolog okozta - elmúlt a menet a motortartó bak anyájából. Szerencsére sikerült a hátfal leszedése nélkü kibányászni, és találtam egy jó állapotút egy csellengő blokkon.
Jöhetett a próba. Hihetetlen módon elsőre beindult, szépen jár, megy is rendesen. 90.305 km az óraállás, 91.000 körül most nem kéne elfelejteni utánahúzni neki.

A nap hátralévő részében az X kivételével mindegyik autó megkapta a normális kerekeit, Szilvi közben lemosta és kitakarította a sárgát és Csöpit is. Én meg kibányásztam a helyéről a kabriót, hogy kezdjek valamit a döglött önindítójával. Habár az önindító ugyanaz és ugyanott van, mint levegősön, mocsok mód nem lehet hozzáférni a kipufftól, szóval kerék le, a fenti csavarokhoz meg le kell bontani a légszűrőházat... Élmény, na. A bronzkefék eléggé el voltak kopva, így bíztam benne, hogy az lesz a baja. Gabe szerencsére talált újat és hozott, beraktam, felraktam, ugyanúgy szar az egész, csak kattan, meg néha nagyon-nagyon lassan forgat csak... A tököm tudja, mi baja lehet.

Vasárnap hirtelen felindulásból vettünk egy kicióccó Kärcher magasnyomású mosót, amit ki is próbáltam a múlt hétvégén összekent X-en. Jó dolog. Lemostuk és kitakarítottuk még a Balenót is, hogy egyik autó se a szórásból.
Megpróbáltam még megkenni az X-nek a jobb oldali ablakemelőjét, ami típushibásan lassúcska, mert külföldi tapasztalatok alapján segíthet, de sajnos nagy változást nem tapasztaltam. Azt viszont el nem tudom képzelni, hogy lehetne a motort kiszedni a helyéről, olyan szinten benn van az ajtó kellős közepén, szerelőnyílás nélkül...

Olajcsere mindenben

Volt az Auchanban jó áron olaj, úgyhogy vettem hirtelen 15 literrel, mert az X-ben még a vásárláskori olajcsere volt hátra (mert állítólag 2.000 km-rel ezelőtt kicserélték, persze hiszi el a rosseb), a többiben meg már időszerű volt a csere. Na nem km alapján, mert még a Balenóban sincs meg a 10.000 km, de másfél éve volt benne olajcsere, a Polskikban meg még régebben. Felírtam azért az óraállásokat, de erős a gyanúm, hogy egyikben sem km alapján lesz következő olajcsere :)

X90 229.939 km
Baleno 256.291 km
Csöpi 87.983 km
Pop 56.732 km

Természetesen azért most sem volt olyan egyszerű, mint kellett volna lennie, az X-en az istennek sem fért oda az olajszűrőhöz a láncos fogó, Csöpin meg ezzel tudtam csak meglazítani a leeresztőcsavart:



Az X-ben terveztem cserélni légszűrőt is, de nem mertem hinni a katalógusoknak, úgyhogy lemértem, 300×144 mm-es a fedél, 8 mm-es peremmel.
nyuszy @ . Suzuki X90 . 1 fotó . Szólj hozzá!

Némi karbantartás

Igazából azóta éreztem, hogy ki kéne cserélni a váltótartókat, mióta nálam van az autó, de valahogy sosem tűnt eléggé fontosnak :)
Szerencsére azért vettem egy pár bakot sok éve, amikor még beszerezhető volt, és ma jött el a pillanat, hogy nekiálljak.
Elvileg tök egyszerű meló, de persze nem volt az, mert az egyik, elvileg odahegesztett anya úgy döntött, hogy ő inkább elforog. Volt némi varázslás, mire sikerült kitalálni, hogy a bánatban lehetne ellentartani neki, de végül én voltam az erősebb :)  
A régi bakok a helyükön egész normálisnak néztek ki, de kiszedve úgy tűnik,  valóban rájuk fért a csere:



Utána még a hűtőventilátort is kicseréltem, mert ugyan jól működött, de volt neki egy nem túl szimpatikus hangja, aztán jobb a békesség.

Műszaki, pár hónapon belül negyedszer

Ugyan már márciusban lejárt a kabrió műszakija, de a hóviharban nem éreztem kritikusnak a hosszabbítást.
Most viszont süt a nap, úgyhogy tegnap előbányásztuk a téli álmából, lemostuk a garázsport, és ma délután elmentem levizsgáztatni.
Minden rendben volt szerencsére, mondjuk ez azért elvárható, mivel az előző vizsga óta összesen 1.240 km-t futott :)


Készülünk

A talira készülés jegyében ma Csöpin és a kabrión is elkövettük a fékdobok festését. Ha már egyszer olyan a felni, hogy belelátni, akkor ne a rozsda látsszon :) Most is a jól bevált kerítésoszlop-festésre vett anyagot használtuk, a sárgán 3,5 hónapja fenn van, szóval annyit biztosan kibír, amennyi időnként az ember amúgy is levenné a kerekeket.

Csöpin egyéb tevékenységeket is sikerült végrehajtani. A gázpedál már igen régóta szorulós volt (valószínűleg még a gyári volt benne), de most hirtelen elkezdett teljesen használhatatlan lenni. Nekiálltam kiszedni, de a burkolat egyik csavarja úgy döntött, hogy buci alakúvá válik, és még vérhólyagfogóval sem sikerült megmozdítani. A vége az lett, hogy leflexeltem az egészet a 'csába, nem kell az oda... A gázpedál berakásával Szilvi szopott egy fél órát, az ötletes helyen lévő bal oldali csavar okán :)

Aztán meg a rommá tört rendszámvilágítást próbáltam kicserélni, KG-ék hoztak egy zsírújat. Mint kiderült, eléggé kisipari utángyártott cucc lehet, mert az izzó konkrétan nem akart beleférni, aztán meg miután azt megoldottam, és bekötöttem, akkor kivágta a biztosítékot. Aztán másodszor is, amikor már szétszedtem, és sikerült megállapítani, hogy összeér benne a test és a pozitív érintkezője... Végül én győztem, de ez az utángyártott cuccok között is kiemelkedően szar minőség, na.

Akkuk, tetőkárpit

A napokban a Baleno kivételével minden autó kapott egy kis törődést.

A télen négy akkunk halt meg az ötből, az egyik (a Balenóé ;) még neccesen, de bírja, a Jimnybe vettem újat, a három Polskira viszont 1 db maradt + Gabe kölcsönadott egyet, így egész jó volt. De most sajnos kitalálta aljas módon, hogy neki is kéne akku az autójába, így visszaadtam (köszi :) ), és vettem a sárgába meg a kabrióba 1-1 db 44 Ah-s Bären akkut Petya segítségével igen barátságos áron.
Ez most egyúttal egy tartósteszt lesz, amiben kipróbáljuk, mennyit számít az akku élettartamában, hogy nagyjából folyamatosan használjuk, vagy fél évig hozzá sem nyúlunk.



Csöpiben még egy jó Exide van, úgyhogy ő új tetőkárpitot kapott :)

A Jimnynek meg az egy hónappal ezelőtti túráról hazafelé igen gyanús hangok kezdtek jönni az elejéből, aztán meg a fék elkezdett furán fogni...
Kabriózós idő volt, így mostanáig állt csak a fa alatt szegény. Ma reggel viszont elmentem lajoshoz, szétszedtük az első féket, és a berohadt csúszkákon felül még azzal is sikerült szembesülni, hogy a bal oldalon az egyik fékbetétről elmúlt a ferodo, a maradék kiesett a helyéről és beszorult a nyereg alá :) Ez mondjuk egész jól magyarázza a fura hangokat is :)
A csúszák megjáratása és a szakadt porvédők pótlása után összeraktuk új betétekkel, és meglepő módon nem csak a fék lett jó, hanem a szokásos Jimny-betegség kormányrázás is elmúlt. Ki érti...


nyuszy @ . Suzuki X90 . 2 fotó . Szólj hozzá!

Hosszú hétvége BISekkel

Az úgy kezdődött, hogy KG idén is felvetette, hogy jelenjen meg a klub az OT Expón, és hogy melyik autók kerüljenek ki. A kabrió már többször felmerült, de mindig volt valami, ami miatt esélytelennek tűnt. Amint alkalmas volt az időjárás, előszedtem az autót, hogy kiderüljön mi a helyzet, és miután úgy tűnt, működik a technika, jeleztem KG-nak, hogy tudjuk vinni. Addigra a három autós stand betelt, így a közös kiállítói térbe kapott helyet az autó. Ezt később a szervezők vissza is igazolták, én meg rákészültem a dologra, napokig takarítottunk, Lajos felpolírozta az autót stb. Úgy volt, hogy csütörtök este visszük ki az autót, erre kedd délután jelezték KG-nak, hogy mégsincs hely... A reakciómat inkább nem írnám le, elképzelhetitek. Aztán meg csütörtök este 9-kor hívott KG, hogy kevés az autó, és kérdezgetik, nem tud-e valamit... Egy darabig tűnődtünk, hogy akkor mégis kivisszük, de mivel nem vagyok pesti, a dologgal járó macera és költség az ilyen szintű szopatás után elvette a kedvünket a dologtól... Ennyit erről.

Azért szombaton elmentünk a sárgával a Sokadalomra és utána az Expóra is. A Sokadalom filozófiája nekem tetszik, és még a rendezvény sem volt rossz, Szilvi mondjuk kevésbé élvezte. Mindenesetre eltöltöttünk néhány órát a Premiers Outlet Centerben, majd a rakparti Sokadalom pont érintésével kimentünk az Expóra.
 


A korábbiakkal ellentétben nem a Vasúttörténeti Parkban, hanem a Hungexpo B pavilonjában került megrendezésre az esemény, és hát ez sajnos nem tűnt egy jó váltásnak. Egyrészt itt semmi más nincs, ami miatt sok látogatót elveszítettek, hiszen a korábbi helyszín megfelelt családi programnak is, ez kevésbé. Másrészt valahogy elveszett a hangulat, amit a régi vasúti épületek kölcsönöztek az egésznek. Az autók szépek voltak, de így egy óra alatt körbejárt az ember, aztán annyi. Nem volt az igazi, na. Ennek ellenére persze megérte felmenni, mert sok szép és élőben soha nem látott járművet láttunk.
 


Aztán ha már a kiállításon nem mutogathattuk a kabriót, kihasználtuk az áprilisi nyarat, és tegnap elmentünk egy kicsit kirándulni. Konkrét cél nélkül elindultunk a Balaton felé, aztán mivel még sosem próbáltuk, átmentünk komppal Szántódról Tihanyba, majd hazafelé Almádiban meglátogattuk Egéréket, fagyiztunk, picit sétáltunk, aztán hazajöttünk.
 


Nem mértem le pontosan, de mindegyik autóba kb. 200 km került, ami önmagában nem egy nagy szám, de arra felettébb büszke vagyok, hogy egy hétvége alatt két BIS-sel teljesítettünk 200-200 km-t minden hiba nélkül :) A sárga átlagfogyasztása elég ijesztő, olyan 6,3 körül jött ki, igaz, ennek nagy része város, a kabrió viszont 5,4-re jött ki, ami a használat mennyisége mellett teljesen jó.

Tavaszi élesztés

Az idén talán a szokásosnál kicsit később szedtem elő az autót, egyrészt mert hosszú volt a tél, másrészt meg nagyon körbe lett építve mindenfélével. Viszont ma délután szépen sütött a nap, 10 °C fölé ment a hőmérséklet, így elpakoltam az útban lévő mindent, és kitoltam az autót. A saját akkuja a tél folyamán meghalt sajnos, de annyira nem meglepő, mert ezzel az akkuval vettem az autót 2005-ben, és akkor sem volt új. Ráadásul a lehető leggonoszabb módon volt használva azóta, úgyhogy továbbra is hiszek az Exide-ban, na.
Szóval ideiglenesen beletettem Csöpi akkuját, ami éppen a sárgában van, merthogy azé is halott, illetve lemostam róla a nagyon vastag port, valamint belepakoltam a Thonytól vett üléseket próbára.
 


 

A szokásos módon miután eljutott a benzin a karbiig, be is indult ügyesen a több mint fél éves állás dacára, hagytam picit melegedni, aztán mentem vele egy kört a közelben.
Hát, rá kellett jönnöm több dologra is. Először is, a sárga szarul megy ehhez képest.
Másrészt meg ezek az ülések ebben az autóban életveszélyesek. Ugye azt tudjuk, hogy az autó igen ügyesen kanyarodik, tavaly sikerült is megnyerni a nyári talin a szlalmot vele, viszont az eredeti ülések a kétpontos övvel abszolúte nem tartanak, így a limit az volt, hogy kanyarban ne essek ki. Na, ezzel nincs ilyen. Már egy körforgalomban azt éreztem, hogy ezt baromi erősen gyakorolni kell, mert ugyan az autó irányíthatóan csúszik csak meg, de én egyszerűen nem vagyok hozzászokva ehhez a tempóhoz :)
Lényeg, hogy nem akarom visszatenni az eddigi üléseket, annak ellenére sem, hogy nagyon fájdalmas ezekkel ki- ill. beszállni, tetővel meg nem is tudom, hogy lesz lehetséges :)
Ami pluszban jó, hogy alacsonyabban ülök, így kevésbé vág be a huzat is. Viszont így a kormány kicsit magasan van, próbált már valaha valaki Polskin állítani a kormány szögén?
 

BISezés + ülés

Egy egész héten át használtam a BIS-t, mint egy normális autót, és attól eltekintve, hogy pénteken megint szétugrott az a műanyag csukló a szívatónál, egész jól viselkedett. Ha valakinek van ötlete, hogy azt a szart hogyan lehetne fixálni, szívesen venném a tippeket.

Illetve most már biztos vagyok benne, hogy halott a termosztát, ami ilyen városi felhasználásnál sajnos rettenetes fogyasztást okoz, de remélem, Gáspáry Laci hoz nekem szép új termosztátot, és akkor ezt a problémát is meg lehet szüntetni.

Illetve még vettem egy pár ülést Thonytól, ami előtte már körbement a fél klubon, hollo pedig ma elhozta őket nekünk (köszönjük szépen!).

Gyorsan be is tettem a sárgába próbából. Hát, szóval ahogy sejtettem, elég perverz dolog ilyet használni napi szinten. Benne ülni egész jó, még majdnem kényelmesnek is mondanám, de ki- és beszállni egy rémálom :) Úgyhogy egy tesztkör után gyorsan visszakerültek a hollo-féle ülések, ezek meg jók lesznek alkalmi játszós használatra, mert kanyarodásnál azért baromi jók :)
Ja, meg lesz egy jelenésük kárpitosnál is, mert annyira nem szépek, de hát ugye használt cuccról van szó, szóval ez nem meglepő fordulat.

nyuszy @ . 1 fotó . 7 komment

2011.03.18. Péntek

A mai napon a kabrió sikeres műszaki vizsgát tett minden okosság nélkül.
A felkészítés annyiból állt, hogy hétvégén lemostam, Szilvi pedig kitakarította.

2010.06.06. Vasárnap

Délelőtt elmentünk nyári talit intézni, és mivel tegnap óta nyár van (= el lehetett zárni a fűtést a laksában), ezért előszedtem a kabriót, lemostam róla a mohácsi dzsuvát, és azzal mentünk. Igazi kellemes kabriózós idő volt ma :)
A lenti kép segíthet majd a tájékozódási versenyen, vagy nem ;)

Délután pedig elmentünk Bencéért, mert Lajosnak már nagyon útban volt. Először is kellett hozná benzint, mert erősen porszáraznak bizonyult, utána már beindult egyszer, majd pár másodperc múlva le is állt. Kapott egy másik, erősen bontott állapotú gyújtáselosztót, és egyből jobb lett, onnantól már járt szépen. Úgyhogy lábon indultunk el vele haza. A gumiknak valószínűleg nem tett jót az állás, mert 50 fölött kb. olyan érzés volt, mintha kockákon gurulna. Ennek ellenére egész szépen jött Fehérvárig, viszont az utolsó pár km-en elkezdett csörögni, csettegni meg nem menni. Végülis 30-cal hazajött lábon, és ami érdekesebb, hogy miután kihűlt, újra jár szépen... Lesz vele dolog, ha majd egyszer adottak lesznek a feltételek...

Ja, és köszi Gabe-nek, hogy segített Bencét elhozni :)

nyuszy @ . 2 fotó . 16 komment

2010.05.07-09 Mohács, Tavaszi talákozó

Hétvégén végre megvolt a tavaszi találkozó. Én úgy érzem, hogy jól sikerült, remélem a többiek is így gondolják.

Csütörtökön elég későn tudtunk csak elindulni, mert én 16:40-ig dolgoztam, aztán még pakolászni is kellett. Végülis fél 6 körül sikerült elindulni két autóval, mert az arc  :D Még nem értünk ki Fehérvárról sem, mikor nyuszy szólt, hogy álljunk félre, mert fulladozik a kabrió. Fasza. Félreálltunk, valamit mókolt vele, aztán végülis úgy döntöttünk, hogy megyünk tovább. Legközelebb azt hiszem Cecén álltunk meg, mert lelazult az olajbeöntő sapka. Akkor láttuk, hogy viccesen szikrázik a generátor. Mentünk tovább. Majd Nagydorog környékén nyuszyt levillogta egy teherautó, meg akarták nézni a kabriót. Ekkor derült ki, hogy nincs töltése, de nem gáz, mert lehet, hogy benzinnel sem bírja ki Mohácsig. Még egyszer megálltunk Furkótelepen, mert nagyon úgy tűnt, hogy esni fog az eső később, felcsuktuk a tetőt. Nagy nehezen, már elég sötétben sikerült hazaérnünk.

Otthon nyuszy és apu lebontotta a generátort, ami persze nem ment egyszerűen, mert az egyik csavar fordítva volt bent, és nem lehetett kiszedni a hátfaltól, így azt is le kellett bontani. A generátornak nem csak villamos problémája volt, hanem mint az később kiderült letört róla valami tartó, aminek az egyik felét sikerült is elhagyni :(

Péntek reggel aztán generátor vadászatra indultunk. Ezúton is köszi mindenkinek, aki segíteni próbált. Végül apu mondta, hogy menjünk el a helyi villamosságishoz, illetve mindenki más, akit felhívtunk is őt ajánlotta. Elgurultunk hozzá, kicsit vártunk rá, aztán túrtunk a sok generátor közül egyet, ami ránézésre jó lehet. Hazamentünk, beszereltük, sokat szoptunk a hátfal visszarakásával, de szerencsére jó lett. Már „csak” a szállást kellett elintézni meg a töltéshasználatit, ekkor volt kb. dél. A többieket 14:00-re vártuk a Tesco parkolóba. Közben Csuteeee megérkezett, úgyhogy ő kénytelen volt jönni velünk. Nagy rohanásban sikerült mindent elintézni, és odaérni a parkolóba időre :) Ott mindenki gyorsan bevásárolt, majd elindult az első kör a szállásra. Vonulás simán ment, igaz Mohács nem nagy és nem túl forgalmas város. A szálláson mindenki elfoglalta a helyét, majd a továbbiakban semmittevés volt a program. Karcsi szallonnasütőt nyitott a konyhában, a többiek meg kihasználva Karcsi felajánlását, vacsoráztak. Majd beszélgetés, iszás, ennek következményeként éneklés és szökés következett, de erről majd az érintettek írnak bővebben. Mi hullák voltunk az egész napos rohanás után, úgyhogy viszonylag korán lefeküdtünk aludni.
 
Szombaton mindenki felkelt korán, ezen mondjuk meg is lepődtünk. Sikerült elindulni időben. A gólyamúzeum volt az első program. Nekem tetszett, szerintem érdekes volt. Innen Mohács volt a cél, ahol első körben a Busóházat néztük meg, sok érdekességet hallottunk itt is. Következő állomásunk a Széchenyi tér volt, ahol az autókat leparkoltuk, és elindultunk ebédelni. Nekem az ebéd ízlett, jól is laktam, bár néha azért voltak fennakadások, de talán elnézhető. Ebéd után tettünk egy kis sétát, volt fagyizás, kompnézés, majd visszatértünk az autókhoz, indultunk a mohácsi csata emlékére állított történelmi emlékparkba. Kicsit féltünk, mert az időjárás nem volt túl stabilnak mondható, hol esett az eső, hol meg nem, de fixen be volt borulva. Az emlékpark szerintem szenzációs volt, az idegenvezetés tényleg ott volt a topon. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy az a társaság, akik általában nem szoktunk túl jól viselkedni (nem vagyunk jobbak, mint egy iskoláscsoport), totál csendben, szinte tátott szájjal hallgatta az előadást. Mondjuk ebben lehet, hogy közrejátszott a fáradtság is, végignézve magunkon néztünk ki úgy, mint egy vert had. De lelkesen hallgattuk a nénit  :) Az előadást íjászkodás követte, amire sajnos már nem jutott annyi idő, amennyit szerettünk volna, mert lassan vacsoraidő volt, el kellett indulni a szállásra.
 
Ez sem volt azonban ennyire egyszerű, előbb el kellett menni a szakácsért és a szakácsnőért, apuért és anyuért. A menü halászlé volt tésztával. A lé apu dolga volt, a tésztát anyu csinálta. Becuccoltunk az autókba (köszi a segítséget, annak akihez pakolásztunk), és elindultunk. Leérve az ősök nekiálltak főzni (anyunak sose lesz kerámialapos tűzhelye, de szerintem Bálint Karcsiéknak se :D ), mi meg lepakolni tányért, evőeszközt stb. Elkészült a kaja, szerintem mindenki elégedett volt az ízével és az adag méretével is. Maradt egy rahedli hal, lé és tészta, amit azért végülis sikerült szétosztani, nem kellett semmit kidobni. Este még anyuékat hazavittük nyuszyval, mire visszaértünk már nagyban ment a fényfestés. Végre mi is nekiállhattunk kicsit lazulni. Néhányan bevettük magunkat a társalgóba, jót beszélgettünk, majd hajnali 2 körül sikerült aludni menni.

Vasárnap is sikerült valami csoda folytán mindenkinek összeszedni magát mire indulni kellett, átadtuk a szállást és elköszöntünk. Az úticél ezúttal a Mohácstól nem messze található vízimalom volt, ahol kemencében frissen sült pogácsát kaptunk. Személy szerint én itt már hulla voltam, a többiek még tervezték, hogy megállnak hazafelé kolbászozni valahol. Több program nem lévén, mindenki elindult hazafelé. Bátaszékig egész sokan mentünk együtt, ott aztán kettéváltunk és négy autóval Fehérvár felé indultunk. Az út eseménytelen volt és fárasztó. Többen automata üzemmódra kapcsolva vártuk, hogy hazaérjünk végre.
 
A hétvége folyamán Beck’s és Turbó adtak a romantikának megint :D Beck’s is nagyon elfáradt. Végül csak annyit, hogy köszönjük mindenkinek a részvételt, reméljük jól éreztétek magatokat, mi igyekeztünk mindent megtenni ennek érdekében.

2010.04.07. Szerda

Múlt hét csütörtökön Mohácsar menet, Fehérvártól nem messze, a 63-as úton sikerült beszedni a Suzuki szélvédőjével egy követ, de olyan szar helyre, hogy azonnal elkezdett repedni, és mire megálltunk, már 20 centinél hosszabb volt a repedés...
Ma délelőtt elkezdtem keresgélni - telefonálni, és végülis sikerült elintézni, hogy menjen a javítás hamar, cascóra, úgyhogy délután leadtam a kocsit a tőlünk nem túl messze lévő műhelyben, aztán hazasétáltam.

Ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy nem Gabe Suzukijával megyek holnap dolgozni, hanem kabrióval. Úgyhogy gyorsan lemostuk, Szilvi még ki is porszívózta, majd lemostuk Csöpit is. Még tankolni is elmentem nyitott tetővel, még mindig jó móka :)


Update: Csütörtökön délutánra meg is lett a kocsi teljes egészében a biztosító által fizetve, és még ablaktörlőlapátokat is kaptam hozzá ajándékba.
nyuszy @ . Suzuki X90 . 4 fotó . 9 komment

2008.12.22. Hétfő

Téliesítettem ma a kocsit. Ez annyit jelent, hogy leengedtem belőle két liter vizet, és öntöttem a helyére fagyállót.
Tudom, hogy voltak már idén fagyok, de egy helyiségben áll a gázkazánnal, szóval egy pár fokkal azért mindig melegebb van ott, mint kint, úgyhogy szerintem csak olyan -10 °C környékén kezd el veszélyes lenni a hideg.

Miután beleöntöttem a fagyállót, meg kellett keringetni rendesen a folyadékot, hogy sehol se maradhasson tiszta desztvíz, és elég hűvös van hozzá, hogy álló helyzetben sose melegedjen be igazán, úgyhogy mennem kellett vele egy kört a városban.
Arra kellett rájönnöm, hogy ilyenkor arc igazán kabriózni, nem nyáron :) :) :)
Elég hülyén néztek az emberek, pedig úgy 40-ig egész kellemes idő van benne felrakott ablakokkal és fűtéssel :P

Aztán miután hazaértem, Szilvivel ráfeszegettük a ponyvát (eddig csak a takaró volt rajta), nem volt semmi művelet ilyen hidegben, vagy fél órát küzdöttünk...

2008.07.18-20. IV. Országos Fiat 126 Tal

A hétvégén tartottuk a Club126 IV. Országos Fiat 126 Találkozóját.
És igen, két év után sikerült újra találkozón részt venni a kabrióval :)
Csütörtök este ill. szombat reggel Polski főszereplésével volt egy kis karbipucolás, meg a gyertyák is szarok, de ettől eltekintve jól viselkedett a verda, szerencsére eső sem volt.
A találkozó szerintem nagyon jól sikerült, szervezés terén mindenképpen az eddigi legjobb volt. Hogy résztvevőként milyen volt, azt megírták a többiek :)
Mindenesetre én ezúton is köszönöm a segítséget - nem nevesítve - mindenkinek, aki segített a találkozó lebonyolításában, és remélem, hogy mindenki jól érezte magát.
Találkozzunk jövőre is :)

2008.07.12. Szombat

Na, megvolt a hazautat leszámítva az első útja a gépnek.
Kb. 50 km lehetett a táv, és alapvetően szépen ment az autó végig. Persze azért nem úsztuk meg hozzányúlás nélkül, valahol Agárd határában az olajbeöntő kupakja úgy döntött, hogy ő inkább kiszáll. Szerencsére meglett, visszaraktuk, és mentünk tovább.
De a lényeg, hogy kabriózni jóóóóóó :)

2008.07.11. Péntek

És igen!
Ma elhoztuk Csanaktól a kabriót friss műszakival :)
Úgy néz ki, hogy sehol nem folyik a víz, úgyhogy az elsődleges probléma megoldottnak látszik.
Teljesen szépen jött hazafelé az autó, egyedül a tési szerpentinen indult el egy picit felfelé a vízhőmérő mutatója. Remélem tartósan használható marad az autó, és most már talán semmi nem szól közben, és Polskival tudok menni a nyári talira :)
Köszi, Csanak! :)

2008.05.24-25. Szombat - Vasárnap

Hétvégén megint szereltünk kabriót.
Szombaton Gabe délután 3 körül érkezett (nyuszynak más dolga volt, úgyhogy ketten szereltünk), addigra én lepucoltam mindent, ami kellett ahhoz, hogy össze tudjuk rakni a motort. Némi szopás árán (pl. 2x tettük fel az ékszíjtárcsát aztán az azon lévő izét 3x, mert valahogy mindig kimaradt valami, aztán a kipuffot is le kellett szedni kicsit, mert egy csavar előbb bent volt, mint kellett volna neki stb.) végül sikerült összerakni a motort, de az autóba szombaton nem került be. Inkább ittunk. :)

Vasárnap Gabe nem ért rá, így hát nyuszyval ketten voltunk kénytelenek berakni a motort a helyére, ami nem ment könnyen, de azért übernagy szopás nem volt.Szép sorban felpakoltunk rá mindent, nagy nehezen állítottunk gyújtást (illetve én, mert nyuszy feladta és innkább fel akarta gyújtani az egészet :D ), bekötögettük a mindenféle csöveket, aztán még az emelőn kipróbáltuk. Beindult. Öröm bódottá'. Nem folyik a víz. Ujjongás, van értelme normálisan berakni a helyére.
A motor bekerült, felkerült még a légszűrő is, plusz nagy nehezen sikerült meghúzni a kipuff mögött lévő két motor-váltó összekötő csavart is (bár ehhez le kellett venni a kereket, elmebeteg helyen vannak) :) Nagy sóhaj, hogy vajon jó lesz-e és motor beindít. Beindul, bár szar hangja van, de kit érdekel? Víz sehol :) Ez jó. Járattuk a motort jó 20 percig, néha felpörgettük, megvártuk, amíg bekapcsol a ventillátor. Víz sehol.
Elmentünk próbkörre (berohadt gázpedállal érdekes volt :) ) az utca végéig, megálltunk...csöpög a víz :(:(:( A kurva anyád felkiáltással, lesújtva a csalódottságtól hazamentünk, és néztünk egymásra bután.
Ekkor éreztem késztetést arra, hogy szétverjem az egészet...
Majd majdnem mindkettőnknek egyszerre az udvaron csellengő utifutira tévedt a szemünk és megfogalmazódott az utolsó, totálisan végső lehetőség: elvisszük Csanakhoz.
Szóval némi telefonálás után felszenvedtük a futóra az autót és elindultunk Győrbe. Ott leszenvedtük és otthagytuk.
Hát ennyi. Most nagyon bízunk benne, hogy Csanaknak sikerül megcsinálni és lehet végre használni.

2008.05.18. Vasárnap

Hihetetlen, de igaz, ismét nekiálltunk próbálkozni a kabrióval.
A dolgot árnyalja, hogy időközben lejárt a műszakija, azaz nem tudunk a benne lévő motorral próbálkozni, muszáj a papíros blokkot összerakni.
Gabe előkereste a nála csellengő cuccokat, elhozta. Mi addig nekiálltunk kiszedni a benne lévő motort, aztán kb. párhuzamosan elkezdtük azt szétszedni, a másikat pedig összerakni.
Rutin hiányában túl sokra nem jutottunk, egyelőre ott áll a dolog, hogy a blokkon rajta van a hengerfej, a vezérműlánc, aztán kb. ennyi, mert összegörbült az olajcső, és nem volt kéznél másik.
Azért sikerült érdekes megfigyeléseket tenni.
A 2-4. képen három olajteknőben három különböző tömszelence van. A 2. meg a 4. elég hasonló, legalábbis felépítését tekintve mindenképpen, de a 3. totál más. Olyannyira, hogy másmilyen vízkerék való hozzá, ahogy az 5. képen látható (a jobb oldali, magasabb). Namost mivel a franc sem tudta, hogy ebből kétféle is létezik, a jobb oldali, magasabbal volt összerakva a 4. képen látható tömszelence. Ahogy a 6. képen látható, ez így alapban eláll, mint a p*csa, amit a csavar ugyan összehúzott, mert rugós a cucc, de valószínűleg emiatt már biztos nem volt jó a tömítés. A 7. és 8. képen látszik, mennyivel feljebb áll így a kerék, mint az olajteknő síkja, ami valószínűleg nem szerencsés.
Amúgy meg mind a két olaj-/vízpumpatengely szépen be van rágódva, muszáj lesz vele csinálni valamit. A veztengelyek is kukába való állapotúak, az egyikkel most egyelőre még össze lehet rakni, de hosszú távon kell másik abból is, meg gyakorlatilag mindenből, ami a motorban van...
Gabe-nek köszi a mindenfélét, cserébe még lehet folytatni, sokat :P
Ja, és sikerült ma beüzemelnünk a kerti csapot, tök jó :) :) :)

2007.12.14. Péntek

Megjött a műszerfal Szekeresmarton kollégától.
Elvileg ez egy Cinquecento műszerfal, ami teljesen BIS-kompatibilissé lett alakítva, remélem, a gyakorlatban is igaz ez :)
Azt már előre látom, hogy szeretni fogom az egybekárpitot... Tavaszig persze nem valószínű, hogy nekilátok, most nem lenne hová kirámolni a kocsi belsejét.

2007.11.16. Péntek

Huhh, ez a ponyva valami hihetetlen gáz :O
De mondjuk a felni sem illik rá, meg ezek az ülések is brrrr....
Egyébiránt mindez megvehető 3000 eurós kikiáltási, 4000 eurós villámáron az eBayen.
Így belegondolva, aki POP-ra vágyik, nem is csinálna olyan rossz bizniszt, ennyiből nem áll meg a felújítás még akkor sem, ha ingyen van egy lepukkant példány, és 1-200 kHUF regadóból behozható valószínűleg.

2007.09.19. Szerda

Kabrió vs. emberek round 3

Ma hajlnalban Gabe hozott egy olajteknőt...komolyan mondom, ha itt megjelenik még egy BIS olajteknő, én helyből belehányok!!! :@ Gabe jól kiröhögött, mert álmos fejem volt :(

Szóval a mai projekt: olajleenged, olajteknő leszed, tengely kiszed, kicserél a másikból vett tengelyre, majd lajteknő felrak, aztán reménykedünk.

Ja, megint Szilvi voltam.


Update: Persze b@sztam bármit csinálni vele, annyi sz@r összejött ma, hogy nem volt kedvem hozzá. Holnap hazamegyünk, szóval talán majd jövő héten lesz belőle valami... vagy nem.

2007.09.18. Kedd

Kabrió vs. emberek round 2

Ma megcsináltuk, ami tegnapról megmaradt, kapott vizet, olajat meg akkut. Mikor betöltöttük a vizet, akkor örömködtünk kicsit, mert nem láttuk alul kijönni. Aztán megpróbáltuk beindítani... harmadikra sikerült is (egy év garázsban ácsorgás után nem is rossz). Aztán feszült várakozás után nemsoká megjelent a víz (ugyanott, ahol eddig, pedig zsír új az olajteknő meg a tömbszelence is) :(:(:(

Most kis pihenő, aztán elmegyünk benzinért és felgyújtjuk... persze csak ha valaki elő nem áll valami használható magyarázattal és megoldással.

Amúgy Szilvi voltam.

2007.09.17. Hétfő

Hétvégén megyünk Mohácsra, és valamiért bekattant, hogy kabrióval akarok menni. Ezért ma ismét nekiálltam szerelni, konkrétan olajtaknő megint le és a KG-tól vett zsír új olajteknő fel, ez volt a projekt. Leszedtem az olajteknőt, vízpumpát, olajpumpát, mindent megtisztogattam, majd szóltam nyuszynak, hogy jöhet segíteni felrakni a másik olajteknőt. :) Egyelőre addig jutottunk, hogy még 2 csavar nincs benne, mert közben ránk sötétedett, de majd a többit holnap...aztán reménykedünk, hogy most jó lesz :) Ha mégsem, akkor most már tényleg felgyújtjuk :D

Amúgy Szilvi voltam :P   

2007.07.09. Hétfő

Próbáltam ma du. szerelni. Felraktuk az olajteknőt, összeraktuk, de sajnos nem nyertünk hangszórót, ebből is csöpög a víz a tömbszelence tájékán, a résen :(
Nem tudom, mi lesz a kocsival, teljesen elfogytak az ötleteim :(:(:(

2007.05.20. Vasárnap

Nekiálltunk ma a kabrió életrekeltésének.
Gabe elvileg összerakja majd a papíros motort. Ehhez majd az az olajteknő kellene, ami a másik motoron van, mert annak nincs szétnyalódva a generátortalp-furata.
Úgyhogy nekiálltunk Szilvivel olajteknőt cserélni a benn lévő motoron.
Odáig jutottunk, hogy 3 óra alatt sikerült leszedni. BIS-nél ez nem egy egyszerű mutatvány, pláne, ha be vannak rohadva a csavarok...

2006.12.13. Szerda

Végre megjött Németországból (eBay) a tömítéskészlet.
Úgyhogy most már nincs akadálya elvben a motorösszerakásnak.

2006.12.06. Szerda

Pár napon belül lejár a palotai garázsom kifizetett bérlete. Minthogy már egy ideje nem Palotán lakom, így feleslegesnek tűnt tovább fenntartani egy garázst, ami tőlem 30 km-re van. Sikerült csinálni Fehérváron (több napi igen koszos munkával és lomtalanítással) helyet a kocsinak, úgyhogy ma apámmal elvontattuk Fehérvárra, és már az új pihenőhelyén várja a tömítéskészletet :)
Sajnos gumishoz is mennem kell, mert a jobb hátsó kerék teljesen lapos volt, az egész manővert kerékcserével kellett kezdenünk.

2006.12.05. Kedd

Ha már az autóval nem történik semmi (sajnos) augusztus óta, legalább rendeltem ezt-azt.
Egyrészt talán lassan elindulhat a motorrendberakás, mert eBay-en vettem tömítéskészletet. Nagyjából nevetséges, hogy Németországból postázással együtt kevesebb, mint 10 kHUF-ért itt van a cucc, miközben a helyi autósboltok legjobb esetben is 25 kHUF (!) körüli összegért tudnának rendelni, ha egyáltalán...
Valamint vettem még  - szintén Németországból - egy igen ritka dolgot, ez megtekinthető a képeken :)

2006.08.21. Hétfő

Végre eljutottam odáig, hogy foglalkozzak a kabrióval.
Kicseréltem kompletten a ventilátort, valamint a hűtőben lévő hőgombát (?), majd feltöltöttem a rendszert vízzel. Ám annyira nem lett jó, ugyanis csöpögött a víz a vízpumpa fedelénél. Némi tömítésjavítgatás után sajnos úgy tűnik, hogy a vízpumpa szimmeringjénél folyik :(
Holnap próbálkozom a vízpumpacserével...

2006.07.27. Csütörtök

A kabrióval mentem ma dolgozni. Reggel nem volt semmi gond, de délután, hazafelé a harmicakárhány fokban még a város széléig sem jutottam el, mire gyanúsan emelkedni kezdett a hőfokmérő mutatója...
A ventilátor nem kapcsolt be. A vízpumpa fedele alól meg csöpögött a víz. A múltkori dróttal direktbe kötöttem a ventilátort, öntöttm bele vizet, így gond nélkül jöttem a továbbiakban, de inkább leraktam.
Valami nagyon nem oké, csak nem tudom, mi...

2006.07.26. Szerda

Ma végre rá tudtam venni magamat a kocsi alá fekvésre :)
Beraktam a hiányzó csavarokat, pöccre elindult, és szerencsére elmúlt a múltkori fura beleverős hang.
De jó, holnap kabriózok :)

2006.07.24. Hétfő

Összeraktam ma nagyjából a gépet. Bekötöttem a vízcsöveket, bowdeneket, villanydrótokat, felraktuk a hátfalat, elsőre a helyére raktam a motortartó bakot, felraktam a légszűrőházat, feltöltöttem vízzel, beállítottam az alpjáratot.
Alapvetően megy :)
Majd még egyszer alá kell feküdnöm, mert az alsó összekötő csavarok közül hiányzik kettő, mert ezt az elején kihagytam, a végén meg nagyon meleg volt ott.

2006.07.21. Péntek

Minthogy a motor összerakása gyakorlatilag ismeretlen ideig csúszik, ezért Lajos segítségével elhoztuk a garázsból a tartalék motort, feldobtam rá a karbit, a generátort, az AC-t, a gyújtáselosztót, igen nagy szívás árán betettük a helyére (az istennek sem akart bemenni, ismeretlen okból), pár csavarral megfogattam, bekötöttem a benzincsöveket meg a gyújtást, kipróbáltam, beindult :)
Sajnos idő hiányában csak eddig jutottam, de még egy kb. 2 órás meló, és össze lesz rakva.

2006.07.20. Csütörtök

Folytattam ma a motor szétszedését, "ha már kinn van" alapon.
Leszedtem a generátort, a karbit, a gyújtáselosztót, az AC-t, az ékszíjtárcsát, a vezérműfedelet, a kartert, a hengerfejet...
A hengerek-dugók jónak tűnnek, a főtengely is. A hajtókarcsapágyak viszont teljesen elfogytak, és a hengerfejre is ráfér egy síkolás valamint a szelepek becsiszolása.
A hengerfejet elvittem gépműhelybe, sajnos csak jövő héten lesz meg. Tömítéskészletre még vadászok...

2006.07.19. Szerda

Nekiálltam ma a kabrió életrekeltésének.
Nem kis munkával lebontottam a hátfalat majd még nehezebben kivettem a motort. Igazából nem sokkal nehezebb, mint a levegősnél, csak nem tudom, hol keressem a csavarokat meg hogy férek hozzájuk.
A víz leeresztése egyszerű volt, mivel sima csapvíz volt benn :)
Az olajé már trükkösebb volt, eltartott egy-két percig, mire sikerült megtalálni a leeresztőcsavart :c) Valamint mókás dolog az STP Smoke Treatment, ugyanis olyan sűrű lett az olaj, hogy nem tudtam átönteni egy tölcséren :P
Lekerült a kipuff is, és ezzel el is fogyott az időm mára.

2006.07.15. Szombat

Kicseréltem ma a vízcsövet, aztán elszomorodtam.
Ugyanis az előző csövön látszik, hogy nem elöregedett, hanem felrobbant... Amit meg akkor tud, ha hengerfejes... Ezt megerősíteni látszik, hogy nem akart beindulni, igaz, nem is erőltettük.
Motorcsere + szétdöntés következik :(

2006.07.12. Szerda

Voltam Csabinál, rendelhető a vízcső, péntekre meglesz.
Úgy voltam vele, hogy bár van másik, de egyrészt az nem teljesen ugyanolyan, másrészt ki tudja, mennyivel jobb állapotú...

2006.07.11. Kedd

Délután beépítettem az ültetett laprugót (thx to baz!), viszonylag könnyen ment minden, egy óra alatt végeztem.
Majd a kánikulára való tekintettel elmentem Siófokra fürdeni egy kicsit. Siófokon a hőmérőre nézve láttam, hogy 130°C-on áll a mutató, és  nem kapcsol be a ventilátor. Beszéltem Gabesszal, hogy mi romolhatott el, majd direktbe kötöttem a ventilátort, és működött. Az tűnt logikusnak, hogy a bimetálja vagy a kapcsolója halt meg. Közben kihűlt a motor, úgy nézett ki, hogy oké lesz. Aztán mikor a fixen üzemelő ventilátorral is elkezdett felfelé kúszni a mutató, gyanússá vált a dolog. Ugyanis nem láttam gőzfelhőt. Kisitihytől kaptam desztvizet, beleöntöttem úgy 5 litert... Furcsa volt, hogy hová lett ennyi belőle, de úgy nézett ki, megoldódott a probléma.
Elindultam Fehérvár felé. Szabadinál villogtatott le a mögöttem jövő, hogy tudok-e róla, hogy valami ömlik a kocsiból... Mondtam neki, hogy most már igen :c) De legalább kiderült, hová lett a víz...
Lepsény téréségében öntöttem bele a magammal hozott plusz vizet. EZ kitartott a polgárdi kútig, onnan eljutottam a battyáni kútig, aholis nem sikerült újraindítanom az autót. Felhívtam Gabe-et, hogy jöjjön menteni. Mire odaért, sikerült beindítani a kocsit, és utolsó erejével eljutottam a cég parkolójáig, egy órás késéssel.
Felmértük, honnan jön a cucc, a felső fő cső durrant el, de nagyon. Próbáltuk megfoltozni, de nem sikerült, úgyhogy kollégám segítségével jutottam haza, kötélen...

2006.07.06-09. Club126 Nyári Tali 2006

A hétvégén tartottuk a Nyári Talit.

Csütörtök este mentünk le, egyrészt cuccolási, másrészt iszási okokból. Mindkettő sikerült :c)

Pénteken a regsiztráció majd a vacsora volt a program.

Szombaton a tájékozódási verseny volt a fő szám. Reggel Ricsivel gyorsan kimentünk a 126-os kódokat kiragasztani, majd Áront és Vadmacsot tettük ki a pontjukra. Utána először a regisztráció és a minta menetlevelek készítése töltötte ki az időnket, majd a menetlevelek értékelése. A visszajelzések alapján jól szórakoztak, akik elindultak. Este szépségverseny volt, kb. 67 autó sorakozott fel félkör alakban, nagyon látványos volt.

Vasárnap ügyességi versenyeztünk a Mészeg-hegyen, az is jól sikerült, bár elmosta az eső :)

Összességében nagyon jó hétvége volt, annak ellenére, hogy nekünk szórakozásra elég kevés időnk jutott. A kisautó is problémamentesen teljesítette.

2006.07.04. Kedd

Ma este végre sikerült eljutni a generátorcseréig.
Ugyanolyan módszert alkalmaztunk, mint Deniorék, azaz alátéttel hézagoltuk ki a talpát. Felkerült az új ékszíj is. Remélem, tartós lesz.
A réginek jó eséllyel csak az olajfürdő a baja, szét kéne szedni kipucolni...

2006.06.15-19. Csehország

06.15. Csütörtök - Odafelé
Délután három óra magasságában indultunk el. Nagy volt a dilemma, hogy a kabrióval, vagy Enikővel menjünk-e, de egyrészt kifejezetten kabriós idő volt (szerencsére végig), másrészt meg Enikő elkezdett hülyülni, így a kabrió lett a nyertes. Fél öt magasságában találkoztunk Győrben djsms-sel, majd Rajka felé vettük az irányt. Időspórolási célzattal a határon vettünk szlovák és cseh autópályamatricát, gond nélkül mentünk végig Brno-ig. Onnantól hegyi utak következtek, közben ránksötétedett. A kabrió generátora úgy döntött, hogy szeretne lötyögni, és egy kihalt úton vaksötétben elhagyta az ékszíjat :) Szerencsére djsms-ék visszamentek, és egy fél órás kereséssel megtalálták. Visszabarkácsoltam, gond nélkül folytattuk az utunkat Hradec Kralovéig. Fél kettő magasságában értünk a kempingbe, ahol a személyzet már rég aludt, így nem tudtunk szállást intézni. Ellenben a lengyel kollégák még ébren voltak, így náluk álltunk meg. Pavel motorja rommá ment az út során, azt nézegették, és söröztek :) Minthogy jobb lehetőség nem igazán volt, felajánlották, hogy ha van hálózsákunk, alhatunk a faházukban fedett helyen. Mivel djsms készült ilyesmivel, ezt igénybe is vettük.

06.16. Péntek - Prága
Reggel 8 óra magasságában volt ébresztés, ugyanis a lengyelek is Prágába készültek aznap, akárcsak mi. Először szereztünk faházat, a pardubicei cseh csapattal kerültünk egy házba, majd némi generátorigazítás után el is indultunk, végülis külön-külön. 13 óra magasságában sikerült Prágába érnünk, szerencsére djsms készült GPS-sel is, úgyhogy nem tévedtünk el sehol :D Prága gyönyörű város, erősen az az érzésem, hogy szándékosan műemléknek építették :) Sajnos sokáig nem bírtuk, elég megterhelő 36°C-ban várost nézni.
Visszafelé még Prágában sikeresen elvesztettük egymást, PMR-ek lemerülve, telefonok a szálláson, úgyhogy táblák alapján mentünk vissza Hradec Kralovébe, szerencsére eltévedés nélkül. Az este kis iszogatással telt.

06.17. Szombat - Találkozó + Lengyelország
Kicsit későn, fél tíz körül sikerült felébredni, aminek az lett az eredménye, hogy a tájékozódási verseny jellegű programról lemaradtunk, ugyanis 9-kor mentek el a kempingből. Sokat nem veszítettünk, ugyanis a rajtunk kívül megjelent még egy magyar autó utasai szerint kizárólag csehül hangzott el, hogy mi is történik, úgyhogy ők sem mentek el, úgysem értették volna, mi a feladat. Ehelyett inkább a generátor rögzítését javítottuk meg. Egész pontosan Denior rávetette magát, és mire észhez tértem, már lenn volt a hátfal és a generátor :D Nem tudom mit csinált, de azt jó gyorsan, és ezt a részét meg is oldotta hamar, a generátor úgy áll, mint a cövek. Viszont a rongyos ékszíj helyére nem sikerült szerezni másikat, úgyhogy ugyanaz került vissza. Ami még nagyobb gond, hogy halványan világít a töltésjelző, bár multiméterrel mérve valamennyi töltés azért van. Ennek szellemében elmentünk Lengyelországba vacsorázni ;) Miután visszaértünk, iszogattunk egy kicsit, valamint csehül tanultunk egyik lakótársunktól, és megtudtuk, hogy a cseh nyelvben külön szó van arra, ha többen hánynak egyszerre.

06.18. Vasárnap - Hazafelé + Bécs
Nem túl korán felkeltünk, összepakoltunk, és Bécs felé vettük az irányt. A legrövidebb útvonalat választottuk, ami nagyon szép volt, bár jelentős részben harmadrendű egysávos hegyi utakon mentünk, sőt egy helyen valami faluban egy kisutcába is befordított a GPS, ott mondta azt djsms, hogy ezt talán mégsem kéne : o) Közben Hradec Kralovétól 100 km-re kezdődtek a gondok, ugyanis világítás nélkül is lemerült az akku annyira, hogy nem volt már gyújtás sem. Kézenfekvőnek látszana ilyenkor akkut cserélni, apró problémaként jelentkezett, hogy djsms Daihatsujában vékony érintkezőjű akku van. Azért megoldottuk némi mókolással, majd folytattuk tovább az utat. Elég későn, 17 óra után értünk Bécsbe, elég fáradtan, úgyhogy csak egy negyed órát sétáltunk, majd elindultunk hazafelé. Bécs és a határ között újra elfogyott az élet az akkuból, úgyhogy visszacseréltük. Sopronnál jöttünk át, a határon megint cseréltük, azzal a tervvel, hogy Győrben visszacseréljük mikor különválunk, és annak elégnek kell lennie hazáig. Igen ám, de akkorra erősen sötétedett, így muszáj volt villanyt kapcsolni. Nem jutottunk el Győrig, mert nagyon-nagyon hamar elfogyott az akku, így Csornán megálltunk. Jobb ötlet révén az a verzió maradt, hogy djsms hazakísér minket a leggyorsabb úton, megy szorosan előttem, én meg megyek helyzetjelzővel. Végülis ez a megoldás bevált, és kibírta az akku a 120 km-es utat Pápa-Veszprém felé. Érdekes volt :)

Összességében ismét nagyon jót kirándultunk, jártunk Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Ausztriában, mindezt elég nevetséges keretből, anélkül, hogy különösebben spórolnunk kellett volna. Szerencsére az aprócska töltésgondot leszámítva semmi rosszat nem csinált az autó, nem kellett semmit szerelni, végig nagyon szépen ment. Mindezt fixen 4,6 l/100 km körüli fogyasztással, 400 km fölött tankoltam mindig, ilyet sem láttam még Pókban :)
Tényleg nagyon jó móka volt az egész :)

2006.05.10. Szerda

Gondoltam megpróbálom, hátha egy karbi- és gyújtáscserével rá lehet venni a gépet, hogy jobban menjen. Leszedtem a másik motorról a karbit (ami amúgy Weber 30 DGF4), rommá szedtem, elmostam benzinben, kiiktattam róla a fölösleges kacatokat, felraktam. Majd kicseréltem a gyújtáselosztót is.
A kocsi nem ment jobban, de legalább sz*r lett az alapjárat :D
Úgyhogy jól visszacseréltem mindent az eredetire.
Sok értelme nem volt a dolognak, de legalább azon kevesek közé tartozom, akik negyed órán belül tudnak BIS-en karbit cserélni : o)

2006.05.03. Szerda

Elkészült az agyátalakítás, úgyhogy be tudtam tenni a kormányt. Jobban illik bele, mint a Raid :)
Aztán még le is mostam a kocsit :D

2006.05.02. Kedd

Levarázsoltam ma a Raid kormányt és elvittem az újat az agy távtartójával együtt esztergályoshoz, hogy fúrjon nekem másik 6 lyukat megfelelő osztókörrel. 5-ös menetfúró hiányában házilag nem tudtuk megoldani. Elvileg holnap du. meglesz.

2006.05.01. Hétfő

A pécsi talin megkaptam KG-től a Svájcból rendelt Abarth kulcstartókat, nagyon csinosak :)

2006.04.29-30. Pécsi tali

Megvolt a verda első komolyabb útja, nevezetesen vele voltam a pécsi Club126 talin. Kb. 500 km volt az út, benne sok mecseki szerpentinnel (nyélgázon, keresztben :D ), minden hiba nélkül sikerült teljesíteni. A kocsi továbbra is elég sz*rul megy, de lehet, hogy nem nyúlok hozzá, így nem tudom széthajtani :D

2006.04.28. Péntek

Éééés igen, elkészültek az első ülések :)
Be is kerültek, nagyon király :) Aztán később Lajossal meg kellett cserélni őket, mert az egyiknek még mindig szerelendő a döntőrésze (de most már legalább tudjuk, mi baja), és persze sikerült ezt betenni bal oldalra :D
Megpróbáltam betenni a kormányt, de persze miért is ne lenne kb. 3 mm-rel kisebb az osztóköre, mint a Raid-é... Úgyhogy esztergályoshoz megy az agy, de majd csak jövő héten.
Sajnos lemosni sem tudtam a gépet, minthogy egész délután szakadt az eső :(

2006.04.27. Csütörtök

Elkészültek a hátsó ülések, és be is kerültek, nagyon király :) Már csak az elsők kellenek, és prezentálható állapotba kerül az autó :)
Kicseréltem a légszűrőt is, valamint Gabe adott egy flakon szlikonsprét, lefújkáltam vele a ponyvát, így sokkal szebb :)

2006.04.26. Szerda

Elkészült a fejtámla hímzése, plusz egy póló is :)
Elvittem a cuccot Istvánnk, remélem, lesznek belőle még a héten ülések. A képen látni, mennyi van belőlük most :D

Lajos megcsinálta a generátort, állítólag 6 órás szopás volt. A lényeg, hogy most jó. Viszont a kocsi még mindig nem megy úgy, ahogy kéne neki, meg kéne nézni a gyújtást stroboszkóppal...

2006.04.25. Kedd

Délután levarázsoltam a karbit (nem egyszerű), egy lavór benzinben elmostam, kompresszorral kifújkáltam, összeraktam, visszaépítettem, beállítgattam, rövid teszt alapján úgy néz ki, rendbejött az alapjárat.
Kicseréltem a gyertyákat is, egyrészt alacsony hőértékűek voltak, másrészt még sosem láttam rozsdás gyertákat :D
Jöttem volna el Lajostól, valaminek viszont nagyon sz*r hangja volt. Megnéztem, összetört a generátor (nagyon megy ez nekem). Az idő rövidsége miatt kénytelen vagyok Lajossal megcsináltatni, kell valami perselyt gyártani abba kikopott a lukba, amibe a generátor csavarja megy, ehhez viszont le kell bontani a hátfalat, brrr...

2006.04.23. Vasárnap

Autóztunk ma egy jót :)
Kipróbáltam, azért ha fenn vannak az oldalablakok, jelentősen kisebb a szél benn, érdekes módon a szélzaj viszont nagyobb. Mondjuk ablakok nélkül fíling igazán, úgy sem halálos a szél kb. 80-ig.

2006.04.22. Szombat

Felkerültek ma az átlátszó búrák, a tegnap festett hátsó búra várakozáson felüli lett. Érdekesek azek az izzók, amik az indexekbe kerültek, közelről zöldtől rózsaszínig mindenféle színük van, messziről meg narancssárgák. Aztán beszereltem még a kardánboxot is.

2006.04.21. Péntek

Megvolt ma a BIS utolsó útja, igaz, már nem a saját lábán. Rossz érzés volt szétszedni is, otthagyni szintén...:(
Felteszem a "Bontási átvételi igazolás"-t is, hátha valaki még nem látott ilyet - hírből viszont mindenki ismeri :D

2006.04.20. Csütörtök

Délután leszedtem a másik motorról az AC-t, és felraktam erre, mert ugye a BIS AC-jének van visszafolyója, amit felraktam Lada AC-t, annak meg nincs, gondolom ez a fogyasztáson is meglátszana.
Aztán nekiálltam generátort cserélni, mert annak, ami fenn volt, elég messze vannak a csatlakozói, így a főkábel kiszakadt a sarujából, és ügyesen beleért a ventillátor lapátjába. Persze ez a művelet igen hosszúra sikerült, minthogy eszementen sz*r konstrukció a generátor rögzítése. Egy alu öntvényen megy át a csavarja, ami szépen kikopik, így több centit tud lötyögni a generátor fixre húzott csavarnál...
Aztán mikor sikerült kevéssé csálén rögzíteni, konstatáltam, hogy nem ég álló motornál sem a töltésjelző lámpa. Elég hosszasan kerestem a hiba okát, míg végül rájöttem, hogy kiégett az izzó... :)

2006.04.18. Kedd

Eljött a napja, hogy felkerüljenek a felnik. Előrelátóan nem az autóval mentem  el gumishoz, hanem alábakoltam, és csak a kerekeket vittem oda. Természetesen kiderült, hogy jól tettem, mert a 12-es Melberekhez hasonlóan ez sem fordul el hátul... Úgyhogy végülis Enikő kapta a MiM-eket, a Popra meg átkerültek az Aluettek. Az pont elforog.

Aztán próbaút gyanánt elmentünk asszonypajtással autózni egyet. Kis kabriózás után fel kellett csukni a tetőt, mert kaptunk egy szép kis esőt.
Alapvetően nem volt vele gond, egész addig, amíg Veszprémben, a Stop Shop parkolójából kiforduláskor gázt nem adtam, mert akkor megállt. Találtam 1 db csavarhúzót, az arra volt alkalmas, hogy megnézzem, van-e benzin. Nem volt. Megszívtam az AC befolyó csövét, ott még igen. AC-csere. Nem egy nagy meló, csak kicsit sokáig tartott, mire hozott egyet valaki :D Ezúton is köszönet érte Szücsinek!
Kicseréltem, szépen beindult, haza is jött.
Majd valamelyik nap teszek rá BIS AC-t, mert ez a Lada AC nem rendelkezik visszafolyóval. Meg majd visszarakom rá az eredeti generátorát, mert ennek nem van ideális helyen a csatlakozója.

2006.04.09. Vasárnap

Vettem ma felniket :)
Végülis használt lett, mert az új némileg macerás Kispolskira...
Az a mókás, hogy teljesen véletlenül MiM Ferrara lett, és ez volt az első, amit pár hónappal ezelőtt kinéztem :)

2006.04.01. Szombat

Kicsit folytattam ma a szétszedést, leszedtem a bal hátsó lengőkart meg a laprugóköteget. Jól oda voltak nőve.

2006.04.01. Szombat

Rávettem magam, hogy utánanézzek, miért nem mér a km-óra.
Első körben megemeltem, aláfeküdtem, és tapasztaltam, hogy a kihajtás működik. Aztán kipróbáltam, hogy a spirál is egyben van. Végül egy villanycsavarhúzó segítségével kipróbáltam, hogy az óra is jó. Na ekkor estem gondolkodóba :)
Minthogy sehol semmi hibát nem találtam, fogtam az éppen oldalán fekvő, teljesen kicsontozott BIS spiráljának a belét, és bedugtam a POP spiráljának külsőjébe. És igen, mér!
Igazából nem tudom, mi változott, mert kiszedve egymás mellé tettem a két spirált, és ugyanolyan hosszúnak tűntek, de a lényeg, hogy úgy tűnik, jó lett. Remélem, így is marad :)

2006.03.30. Csütörtök

Folytattam ma a bontást, még a talpán leszedtem a benzintankot, a váltót, kifejtettem a hátsó kábelköteget is, kiszedtük a tetőkárpitot, kitörtem a szélvédőt, meglazítottam a kerekeket, leszedtük a hátsó gátlók felső anyáit, majd oldalára borítottuk, és még leszedtem a bal hátsó futóművet.
Reményeim szerint még egy nap meló, és végzek.

2006.03.29. Szerda

Az Alfa felnik /lásd 2006.01.19. Csütörtök/ ma átkerültek baz tulajdonába, úgyhogy biztosan nem azok kerülnek fel a kocsira :) Rájöttem, hogy bár nagyon tetszenek ezek a felnik, nem illenének bele az elképzeléseimbe. Azt még nem tudom, mi lesz helyettük. Végső esetben maradnak az ATS-ek.

Közben ma megkapta a gép a fényezéskor elmaradt polírt, gyönyörű :)

2006.03.28. Kedd

Elvittem ma a gépet zöldkártyázni. És mivel kellemes idő volt, nyitott tetővel. Király! :D

2006.03.28. Kedd

Délután egy kicsit folytattam a bontást. Minthogy még sosem csináltam ilyet, eltartott egy pár óráig, mire kikerült a motor, de sikerült. Eszement hülye helyen van pár csavar, meg az tartott még sokáig, mire megtaláltam mindet.

2006.03.26. Vasárnap

Lajos lefényezte a cuccokat. Teljesen más lett tőle az autó, kezd végre tetszeni :D A megbeszéltkkel ellentétben a hátsó spoilert egyelőre nem festette le, de így tényleg jobb.
Visszarakta a mosolygós laprugót, kicserélte a fényszórókeretet, beállította az ajtókat.
Még az átlátszó búrákat kell feldobálni, csak ahhoz még meg kell oldani a pirosítást.

2006.03.26. Vasárnap

Szerdán lejárt a BIS műszakija, meg elkezdett végre emberibb időjárás lenni, úgyhogy elérkezett az idő a bontásra.
Túl sokra nem jutottam, mert négy óra körül elmosta az eső a mutatványt.

2006.03.24. Péntek

Elvittem a cucc maradékát Istvánnak (ő a kárpitos), jó sok kacatot kapott szegény :D
Innentől már csak hetek-hónapok-évek kérdése, és kész lesz... :)

2006.03.23. Csütörtök

Elvittem az első adag cuccot a kárpitoshoz. Sok értelme nem volt, mert ugye a hátsó üléseken huzat van, és nekiálltunk leszedni azt. Kiderült, hogy nem a műbőr, hanem a szövet ülés van alattuk, úgyhogy majd a másik vas ülései lesznek áthúzva, ezekért kár lenne.

Közben Lajos leszedte a kárpitokat a Popról, azokat bepakoltam a sofőrüléssel és a másik hátsó ülésekkel együtt.

Valamint leszedte a lökhárítókat, és nekiállt a föstősprodzsektnek, lásd a képen.

2006.03.22. Szerda

Vettem ma festőscuccot a lökhárítók fényezéséhez.
Aztán elkezdtem kipakolni az üléseket kárpitoshoz vitel céljából. Egyszerre nem fért be minden Enikőbe, úgyhogy holnap még egy kanyart kell fordulni.

Eközben megjöttek az eBay-en talált relikviák, lásd a képeken :)

2006.03.19. Vasárnap

Reggel a BIS-sel mentem volna dolgozni, de úgy döntött, hogy nem indul be. Enikő Lajosnál, gyalogolni való kedvem viszonylag kevés.
Mivel jó idő ígérkezett, beválllaltam egy kanyart a Poppal :)
Viszonylag könnyen beindult, és bár igen sz*rul megy, azért élmény volt vele menni :)
Pláne, hogy délután hazafelé ragyogó napsütés és 10°C volt, nagy volt a késztetés, hogy lenyissam a ponyvát :)
Aztán otthagytam Lajosnál, hogy haladjon a dolog. Le kell fényezni a lökhárítókat, a hátsó spoilert, a tükröket, meg kéne csinálni a jobb oldali ülést. Aztán hétvégén viszem a belét a kárpitoshoz, meg vissza kéne rakni az átlátszó búrákat, aztán még azt is meg kell csinálni, hogy jól menjen plusz ki kell találni, miért nem működik a km-óra... :)
Ja, és fel kéne próbálni a felniket, és ha jók rá az Alfa-felnik, fel kellene polírozni őket...

2006.03.14. Kedd

Reggel több mint egy hónap állás után próbáltam beindítani a BIS-t, nem igazán volt ebben partner :)
Húzásra beindult, és szivató nélkül pörgött 6000-en. Indokot nem találtunk, viszont magától elmúlt.
Aztán Fehérvárra beérve levettem a lábam a gázról, és már megint pörgött 6000-en... Félreálltam, és végülis rájöttem, hogy a második torok tud kiakadni :)

2006.03.03. Péntek

Na, végre eljutottam odáig, hogy virtuálisan színrefújtam a lökhárítókat.
Szerintem azért jobb lenne úgy.

2006.03.01. Szerda

El sem hiszem, Jani ma szólt, hogy kész a fék :D
Mondjuk most is csak azért végzett, mert kell neki a műhely :c)
Ami kevésbé örömteli, hogy kicserélte a km-spirált, de a helyzet nem javult :(

2006.02.17. Péntek

Ma történt némi előrelépés.
Megjöttek a két hete megrendelt F1-stílusú tükrök. Nem néznek ki rosszul, és eléggé hosszú a száruk ahhoz, hogy talán csúnya alátétek nélkül fel lehessen őket rakni. Ja, és nem olyan picikék, mint amit általában F1-tükör néven lehet kapni.
Meg kaptam kívülről nem narancssárga narancssárga izzót, lásd a képen.

Valamint beszéltem a Gabe által ajánlott kárpitossal, szimpatikusnak tűnik, meg nem is mondott iszonyat árakat. Jövő héten egyeztetek még vele.

2006.02.13. Hétfő

Újra próbálkoztam ma a BIS-sel, de nem sikerült beindítanom, ugyanúgy nem is röffent, mint legutóbb.
Miután feladtam, elmentem Lajoshoz, hogy húzza mán el nekem, de végülis lábon ment le, mert 100 méter húzás után egy durranás kíséretében beindult.
Úgyhogy nem is volt neki semmi baja, csak bekaphatott valami koszt...

2006.02.13. Hétfő

Meglátogattam ma az autót, ami továbbra is Janinál van.
Időjárási és elfoglaltsági okokból nem végzett még vele, de annyira nem is baj, mert így legalább éjjelre be tudom tenni Enikőt a garázsba :)

2006.02.10. Péntek

Reggel jól elkéstem melóból, mert a kis aranyos BIS úgy döntött, hogy nem indul be. Az indítómotor tekert, mint az állat, de akármit csináltam vele, nem röffent egy kicsit sem :(

De nem is baj, mert legalább eldöntötte a kérdést, amin napok óta rágódtam. Mégpedig arról volna szó, hogy nagyon bejön a BIS, tehát mindenképpen kell nekem egy ilyen (beleszerettem, na :) ), de átgondoltam többek (különösen Bilux) tanácsát, és tényleg nem akarom megszívni azzal, hogy van egy autóm, és hónapokig áll, mert nincs hozzá alkatrészem. Úgyhogy ésszerűségi okokból mégiscsak az lesz a nyerő, hogy elbontom a járművet, lesz egy halom alkatrészem a kabrióhoz, és akkor nagy baj már nem lehet.
Nagyon sajnálom, hogy erre a következtetésre kellett jutnom, de nem szeretném a szükségesnél jobban megsz*patni magam.

Akik most esetleg csalódnának bennem, azoknak ígérem, hogy legkésőbb a nyári talira, de talán már a tavaszira is BIS-sel megyek :)

2006.02.02. Csütörtök

Tegnap sikeresen lekéstem a kapott időpontomról, úgyhogy ma vitte el Lajos Brumit műszaki előtti állapotfelmérésre. A már felmért rohadásokon kívül némi féket írtak fel, egy bal kormánygömbfejet, valamint a bal első lengéscsillapító K.O. Ez alapján nem kellene pusztulnia :)

2006.01.30. Hétfő

Bejelentettem a BIS-t a Suzukihoz műszaki előtti állapotfelmérésre, szerdára kaptam időpontot. Ha ott nem jön elő semmi csúnyaság, akkor valószínűleg megmarad.

2006.01.29. Vasárnap

Jáccottunk egy kicsit jégen a BIS-sel :)
Öskü fölött, a 8-astól 100 méterre befagyott földig a belvíz-tó :)
Meglepő sebességgel tudnak a csúszkálók szétugrálni, ha az ember kocsival csúszik feléjük nagy sebességgel :c)
Ja, és a 8-ason enyhe lejtőn megvolt a 140 :P

Közben átnézegettük lakatosmunka-ügyileg, lenne rajta bőven mit csinálni, ha megmaradna, de az még vállalható mennyiségű.

2006.01.28. Szombat

Ma megvettem Brumit, aki egy BIS :)
Még nem tudom, mi lesz a sorsa, majd kiderül. Alapvetőn a kabrióhoz kellene alkatrész.

2006.01.23. Hétfő

Megtudtam, mikkel kompatibilis a generátor:

Fiat 126 0.7 12/87 to 06/91
Regatta 70 and 85 01/84 to 07/89
Tipo 1.4 06/88 to 10/95,1.6 06/88 to 03/90
Uno 1.1 selecta 07/87 to 10/91,1.3 70 04/84 to 04/85,1.3 SX70 11/89 to 01/90
Lancia Delta 1.3 06/86 to 04/86,1.5 09/83 to 03/84
Part No. GXE2371.Boxed

2006.01.18. Szerda

Játszottam kicsit a PhotoPaint-tel, hogy milyen felnit vegyek (ha újat veszek).
A precizitást nem vittem túlzásba, nem is volt cél :)

2006.01.17. Kedd

Levittem ma a gépet Lajoshoz, holnap átviszi Jani, aztán nekiáll komplett féket cserélni.

Előtte természetesen felraktam nagyjából a rendszámokat.

2006.01.06. Péntek

Halleluja, van forgalmim meg rendszámom :)
Igaz, még most sem volt zökkenőfentes... Valami faszkalap irodista **** a BM-nél kitalálta, hogy mivel az autó az eredeti alvázszáma alapján simán "Fiat 126", ezért a Pop2000 semmilyen formában nem írható be... Persze ez két okból is bukik, egyrészt azért, mert ugye azt eddig is tudtuk, hogy a Pop sima gyári autókból alakította át a kabriókat, így nem lehet másmilyen alvázszáma, másrészt meg hogy a jó büdös faszban lehet hivatkozni egy olyan alvázsszámra, ami sehová nincs beütve, és AF-es van helyette?  Siralmas... De már eleget szórakoztam ahhoz, hogy rohadjon meg így, úgysem érdekel senkit rajtam kívül, hogy mi van a forgalmiba írva... Azt azért külön beleírattam, hogy az autó nyitott, hogy nehogy valami hasonlóan intelligens rendőr kötekedhessen...
Csak egy dolgot áruljon el nekem valaki: ha a BM úgyis mindent jobban tud, és az ő szavuk übereli a szakértőnek mondható KF-ét, akkor mi a bús fasznak kellett ez az egész hercehurca?
Grrrr... Na mindegy...

2005.12.28. Szerda

Voltam ma az Okmányirodában. A BM szexuált dolgozni, úgyhogy megyek még egyet jövő héten is (továbbra sem tudnak felvinni olyat, hogy Pop 2000).
Viszont félre van téve az új rendszámom :)

2005.12.24. Szombat

Kapott a gép karácsonyi ajándékot, habár egyelőre még nem kapta meg, hanem én gyönyörködöm benne :)
Ez pedig nem más, mint egy egyszerű, de színben ideális sportkormány :)

2005.12.23. Péntek

És eljött a nagy nap :)
9-re kellett mennem, pár percig álltam csak a sorban, és már ki is jöttek. Azon két személy közül, aki bármit is tudott az előzményekről, egy sem volt benn, mikor odaértem, úgyhogy újra elmagyaráztam mindent. Ismételten le a kalappal a veszprémi KF előtt, teljesen normálisan álltak a kérdéshez. A módosító adatlap kitöltése után végigment a verda a vizsgálatokon, és csont nélkül teljesített :)
Úgyhogy megvan a friss műszaki!!!! :) :) :) :) :)
Palotán a kocsit eltettük a garázsba, leszedtük a rendszámokat, és beadtam az egész köteg papírral együtt az Okmányirodába, hogy ha tudnak valamit intézni, tehessék. Aztán szerdán megyek, ha sikerült elintézniük a BM-nél a kulcsszómódosítást, akkor még idén át lesz írva.

2005.12.21. Szerda

Reggel voltunk Veszprémben, kértem útvonalengedélyt péntekre.
Aztán leszedtem a generátort, elmentem vele Petihez, és talált egy kompatibilis Zastava-generátort, kölcsönkértek péntekig.
Melóba jövet az eddigi isten tudja mire való Marellit beadtam a villamosságishoz menthetőségi vizsgálatra, valamint elvittem a defektes pótkereket megcsináltatni.
Lajos még ma kifújja alvázvédővel a kerékjáratokat még egyszer, hogy eltűnjön a piros.

2005.12.20. Kedd

Jani délelőtt elvitte a verdát. Kicserélte  a jobb első gátlót is, meg meghúzgálta rendesen az első furóművet.
Úgy néz ki, a komplett fékcsere az majd valamikor jövőre lesz megejtve, mert minden össze van gyógyulva mindennel, és nem férne bele az időbe. A próbaműszaki alapján át kell mennie így is.

2005.12.18. Vasárnap

Lajos ma összerakta teljesen a gépet.
És igeeeeen, este végre láttam én is :) Übermegakirály lett, kíváncsi vagyok, napfénynél mit mutat majd a festék :)

2005.12.17. Szombat

Reggel elvittem Lajoshoz a tegnap esti cuccokat.
Tegnap este lefényeződött (Vagy lefestült? Hm.) a verda :)
Állítólag jó lett, már többen mondták, csak még én nem láttam. Vááááá! :)

2005.12.16. Péntek

Reggel nagy hirtelenséggel Pesten jártam Lajos segítségével, merthogy jött az ex-Bogdánfyba egybekárpit a géphez. Meg sikerült vennem új lökhárítókat, meg egy adag kacatot.
Este meg megkaptam Gabe-től a Turbóból származó bolhákat meg fényzórókeretet.

2005.12.14. Szerda

Reggel Lajos lefújta egy közbenső záróanyaggal a gépet. Most szárad, holnap mosás, becsiszolás, aztán száradás, ha minden jól megy, pénteken megy rá a szín.
Legalább tudom, hogy nézne ki az autó mattpadlizsán színben :c)

Közben kifizettem a garázst és megkaptam a kulcsokat, úgyhogy legalább ezzel nincs már gond.

2005.12.13. Kedd

Végül mégis leszórózta Lajos a kocsit tegnap este, ma estére meg végzett a vizes csiszolással is.

Más vonalon is van fejlemény, ugyanis úgy néz ki, sikerült találnom egy kiadó garázst, ráadásul a közelben.

2005.12.12. Hétfő

Voltam az Ocsmányirodában, kértem egy újabb időpontot egy újabb pecséttel... Remélem, ez már az utolsó...
Lajos meg folytatta a csiszolást, de a szóró valszleg csak holnap kerül rá.

2005.12.11. Vasárnap

Lajos tegnap végzett a lakatosmunka maradékával is, most keményen csiszol :)
Ha minden jól megy, holnap be lesz csiszolva, aztán megy rá a szóró. Van rá esély, hogy jövő hét végére le lesz festve :)

2005.12.08. Csütörtök

Vettem bal előre egy doblemezt, mert kiderült, hogy nagyon el van hervadva a pereme.
Aztán meg voltam a festékboltam, és bevásároltam egy kisebb vagyonért. Elvileg megvettem mindent, ami a fényezéshez kelleni fog, köztük a színt is. Ismét sikerült olyan színt kitalálni, ami nem létezik a színkártyákon, de Attila ügyesen legyártotta egyediben. Így saccra überkirály lett, de azért kíváncsi vagyok, hogy autón milyen lesz majd :)

Lajos közben már nekiállt a bal oldal lakatolásának, már csak idő kérdése... :)

2005.12.07. Szerda

Vettem ma a Turbóban fékbetéteket meg munkahengereket, a dobok szabályozva lesznek csak. Gyakorlatilag csak a főfékhenger nem lesz végülis cserélve, de azt nem túl rég cserélhette az előző tulaj a külseje alapján.
Lajos végzett a jobb oldalának csiszolásával, plusz nagyjából megvan az eleje meg a hátulja is. Már "csak" a bal oldala van hátra (igaz, ott a lakatosmunka is), aztán jöhet a fényezés.

2005.12.06. Kedd

Vasárnap visszakerült a gép Lajoshoz, tegnap vettem hozzá fillert. Lassan, de halad...

2005.11.22. Kedd

Ma Lajos nekiállt a lakatosmunkának. Már csak hónapok kérdése :D
Kiderült, hogy a gittelést már a gyárban nagyon szerették, és az előző tulajnál is kapott rendesen :P
Viszont az is kiderült, hogy elég komoly merevítés van a küszöbben is, meg végig a felső íven.
Holnap elvileg megy át a verda Janihoz, az autószerelőhöz, ő fogja csinálni a műszakira felkészítés című részt.

2005.11.17. Csütörtök

Délután szereztem sárvédőket meg küszöböket. Vicces. Egyszerűen nem lehet olyat szerezni, ami már újonnan nem rozsdás... Nem tudom, mi lesz velük...
Meg a Turboban félretetettem és megrendeltem egy csomó kacatot, nem két fillér lesz :(
Lajosék meg nekiálltak a szétszedős prodzsektnek, már ki van belezve a verda :)

2005.11.16. Szerda

Voltam délután a Suzukinál állapotfelméretni.
Kaptam egy A4-es lapnyi hibalistát :c) Szerencsére ennek a felében szerepel a "rozsda" szó, szóval ezek nem játszanak.
Amit cserélni kell, azok az első gátlók (40% talperőig jó, az egyik meg 39,4%-os...), a laprugóköteg, kellenek hozzá gumibakok is. Célszerű függőzni, a kormány bal gömbfeje cserés, a függő felső szilentjei cserések, a fényszórót be kell állítani, féltengelyszimmeringet kell cserélni. A fékcsövek öregecskék, szerintem azok is cserélve lesznek. Na meg el kell tüntetni mindenhonnan a rozsdát, rohadást.
De amúgy ennyi. Meglepő módon a fék tökéletes, elöl 2, hátul 1% az eltérés, és még a kézifék is fog :P
Holnap megyek, aztán megpróbálom megvenni a sárvédőket, a küszöböket meg a fenn felsorolt cserélendő dolgokat.

2005.11.13. Vasárnap

Voltam ma Lajosnál. Elsőzör is kiderült, hogy tényleg nem jó a generátor, mert alig forgatta az indítómotort, így persze nem indult be a kocsi. Sebaj, bebikáztam. Viszont ismét lenyűgözött az Exide (ugyanis azzal vettem a gépet), merthogy egy hétig mászkáltam vele, összességében kb. 5-10 órát világítással, indítóztam vagy 50-szer, és csak most merült le.
Aztán feltettük a bakra, jól átnézegettük. Amennyire így szétszedés nélkül látszik, tényleg "csak" annyi a lakatolandó rajta, amennyit első alánézéskor is láttam. Aztán persze majd a valóság akkor derül ki, ha már dolgozott a flex :c)
Úgy néz ki, hogy azt az ügyfelet lehet egy kicsit csúsztatni, aki jövő hét utáni hétre volt beütemezve, szóval a 21-ei héten tud nekiesni Lajos a kocsinak. Valószínűleg akkor a fényezést is ő fogja csinálni egyúttal.
Na meg persze közben fel kellene készíteni a kocsit minden egyéb tekintetben is műszakira, úgyhogy majd jól elviszem állapotfelmérésre, hogy tudjuk, miket kell megcsinál(tat)ni.

2005.11.11. Péntek

A kálvária folytatódik :D
Voltam reggel a veszprémi KPM-nél. Igazából nem sok reményt fűztem a dologhoz, de hátha...
A műszaki embereik előtt le a kalappal, a fehérvári rugalmatlanságnak nyoma sem volt, a jármű megtekintése után kitöltötték nekem az adatlapot a valódi típusával. Igen ám, de itt még nem volt vége. Befizettem a 2.100 Ft-ot az adatlapért, és mentem vele az ügyintéző nénihez. Na itt jött elő a gond :) Kiderült ugyanis, hogy hiába állapították meg az adatmódosítást, ezt nem lehet bejegyezni, ha nincs az autónak legalább még 30 napig érvényes műszakija (ugyebár tegnap járt le)...
Úgyhogy visszakaptam a 2.100 Ft-ot, készítsem fel műszakira, amint tudom, és soron kívül mehetek műszakizni. Akkor egyúttal bejegyzik az adatmódosítást, a megoldás előnye, hogy plusz okmánycsere nélkül egyúttal a színmódosítás is beírható lesz.
Közben ellenoldalról is van probléma. Ugyanis az átíratás 15 napja ketyeg... Úgyhogy az ocsmányirodás nénit rá kellett beszélnem, hogy az eset ismeretében adjon nekem még határidő-hosszabbítást.
Így most van az egész műszakira felkészítés-műszakiztatás lezongorázására egy bő hónapom... Nem tudom, mi lesz belőle...

2005.11.09. Szerda

No, voltam az ocsmányirodában. Tanulságos volt. A rövid lényeg, hogy pénteken megyek egy körre a veszprémi KPM-hez is : o)

2005.11.08. Kedd

Voltam reggel a fehérvári KPM-nél. Alapvetően segítőkészek voltak, de nem sokkal jutottunk előrébb. Természetesen ők is most láttak először ilyen autót, de ami még nagyobb gond, a katalógusaikban sem szerepelt. Úgyhogy maximum annyit tehetünk, hogy a nyilvántartásukba elvileg egyszer már bekerült 'FSM Pop2000'-ről adnak egy igazolást, az ocsmányirodán meg elvileg ezzel ilyen névre írják be. Majd alakul, holnap megyek ocsmányirodázni, meglássuk, mi az álláspontjuk.

Aztán ha már amúgy is jártam a színkeverőben, akkor beazonosítottuk, hogy a jármű eredeti színe leginkább 03-01-075. De aztán belegondoltam, hogy mennyivel feldobná a verdát valami dögös festés, úgyhogy valószínűleg nem marad ez a színe :)

2005.11.07. Hétfő

Voltam ma Veszprémben, meghosszabbíttattam egy hónappal a műszakit, meg kötöttem kötelezőt.
Aztán Palotán elmentem eredetiségvizsgát csináltatni (kép). Hát, érdekes volt :) Végülis minden rendben van a kocsin, csak a típus körül alakult ki némi mizéria. Ugyebár az autó a valóságban egy 'Fiat 126 Pop2000', a forgalmi szerint 'FSM Pop2000'. Ez még nem is lenne gond, de a BM nyilvántartásában ismeretlen okból 'Polski Fiat 126p 650/E'-ként szerepel -  így lett egy 1:40 hosszú eredetiségvizsgálatom :D
Aztán du. felhívtam a fehérvári KPM-et, hogy ilyenkor mi van. Mert ugye az ocsmányiroda simán átírná Polski Fiat-ként, csak akkor az első rendőr főbelő, mert ugyebár egy 126p az nem ilyen, hol az átalakítási engedélyem. Meglepő módon segítőkészek voltak, és teljes mértékben egyetértett az ügyintéző hölgy az aggályaimmal, így holnap reggel bemegyek hozzájuk, ha minden igaz, kapok valami igazolást a kocsi valódi típusáról.

2005.11.06. Vasárnap

Mivel jártam arra, újra megcsodáltam a gépet. Még mindig nagyon tetszik :)
És amit eddig nem vettem észre: kaptam hozzá egy eredeti BIS specifikációt :) Majd alkalmasint jól beszkennelem.

2005.11.05. Szombat

Ma megvettem régi álmomat :)
Ő nem más, mint valószínűleg az ország egyetlen 126 Pop2000 típusú gyári BIS kabriója :)
Gabe segítségével elhoztam Százhalombattáról, jól elkésett miattam a a melóból, köszi, jövök eggyel ;)
Leraktam Lajosnál, merthogy szegényre ráfér egy lakatolás, ahogy a képeken is látszik. Minthogy egyelőre nem várható az a kifejezetten kabriós idő, valószínűleg csak jövőre lesz megcsinálva.
Aztán voltam az ocsmányirodában, bejelentkeztem átíratásra, jövő hét szerdára kaptam időpontot. Addig még meg kell csináltatni az eredetiségvizsgát, meg kötni kell biztosítást...