De a rosseb tudja, mi lesz belőle

A t. kollégák a fórumról felvetették múlt héten, hogy állítólag januárban megbeszéltük, hogy idén április 11. lesz a szokásossá vált túra időpontja. Uhh, én erre nagyon nem voltam felkészülve, ráadásul múlt hét végén pont Szilvi szülinapját ünnepeltük Amszterdamban...
Maradt a húsvét hétfő, mint egyetlen nap az útvonal megálmodására.

Szerencsére már előző hétvégén voltunk kinn egy kört, és pont olyan útvonalakat nézegettünk, amiket régen nem jártunk, és elvi síkon jók lennének egy túrára.





Még ki is pucoltunk egy pár olyan utat, mai már járhatatlanná vált. Szóval volt annyi előkészítés, hogy húsvét hétfőn már nem teljesen koncepciótlanul álltunk neki a dolognak. Az itiner eleje a tési út jobb oldalán kanyargott, majd a Vár-völgy könyékét vettük célba, végül a lőtéren is kupcuoltunk egy völgyet, amit benőtt a tüskés mindenféle - eközben meg elkezdett szakadni a hó is... Imádtuk
Aztán hogy jó legyen, hazafelé a nyolcason előjött valami rettenet hang az autóból. Megálltam, elmúlt. Elindultam, megint előjött, megint megálltam, elmúlt, és többet nem jött elő. Aztán egész héten használtam az autót, semmi fura nem volt vele - találomra nem álltam neki szétszedni semmit, gondoltam, majd kiforrja magát.

--

Eljött aztán a szombat, a túra napja. A rövid jelentkezési idő miatt nem lettünk túl sokan, amit nem is bántunk. Lajos beült mellém utasnak, aztán a szokásos helyen találkoztunk a többiekkel, papíroztunk, és elindultunk.



A tési út jobb oldalán lévő völgyben mentünk el az első jobb oldali kijáróig, ahová felkanyarodva konstatáltam, hogy rohadtul nincs első hajtásom :( Felszenvedtem az autót, és arra jutottam, hogy ezzel nem sokat tudunk kezdeni. A többieket sem akartam váratni, szóval az lett a megoldás, hogy átültem Sanyához, Lajos meg lement az X-szel hozzá, és utánunk jött a Pajeróval.











Innentől már normálisan haladtunk, majd a vár-völgyes rész után némi tanácskozás után bevállaltunk egy kört a Sötét-horog felé, és a Mórocz-tetőn álltunk meg fényképezkedni. Visszafelé még útba ejtettük a lőteret is, aztán az aszfalthoz kiérve mindenki elindult haza.









A túra mérlege az én megszűnt első hajtásomon felül két horpadás, két elveszett rendszámtábla, egy leszakadt tankvédő, egy leszakadt sárpofozó és egy elveszett majd megkerült kiegyenlítő-tartály A többi képem elérhető itt.

--

Ma aztán leszedtem a féltengelyzárakat, és végülis meglett, mi a hiba:



Asszem eljött az idő a kézi féltengelyzárhoz

Nekiálltam foglalkozni a külföldi utam előtt/alatt felgyűlt dolgokkal.
Először is pénteken elgurultam Köpcihez, betette a gumikat a váltókarokhoz, talán most nem folyik majd be a víz a váltóba.

Az X-en ugye sikerült eltörni a féltengelyt, és végülis az utángyártott csukló helyett a bontott gyári féltengely irányába mentem. Fekete jani szerzett nekem egyet, szerdán még el is hozta Fehérvárra, ezúton is köszi érte!
Amíg én külföldön voltam, Gabe-nek kellett egy autó kölcsön, és az X-et választotta. De aztán zavarta, hogy a törött féltengelytől néha darabosan lehet kanyarodni, szóval a féltengely belső felét már leszedte. Ma reggel vettem egy zégerfogót, és leszedtem a külsőt is. A féltengelyzárral megküzdöttem, aztán meg ahhoz is kelett némi logika, hogy fér ki és be a csukló, de sikerült megoldani, jee.



Aztán nekiálltam megnézni a dobbetétet a másik oldalon. Sajnos az történt, hogy mind a két alsó patent elment vadászni, így nem volt a helyén, a kerék meg belekapott, így összegörbült, meg el is repedt. Ehhez fog kelleni egy műanyagos, sajnos, szóval leszedtem. És ez fogadott mögötte:



Kikapargattam egy vödörbe, lett vagy 5 kg tömörített föld. Nagyon valószínű, hogy a műanyag mellett befolyó sáros víz ülepedik le így. Kifolyója érdemben nincs. Ezúton is csókoltatom, aki kitalálta ezt így...
Elmentem a rétre kipróbálni az autót, a féltengely kattogásmentes, a jobb oldalon meg nincs beleérés, szerencsére.


Aztán még csöpin is nekiálltam műszerfalat cserélni, és kiderült, hogy létezik generátoros verzió a kisműszerfalból is, és az volt benne, a cseredarabok meg persze nem azok. Összeraktam azért így, és az eredeti probléma megoldódott, nem ugrál a mutató. Viszont valahogy még ki kell cserélni a panelt.

Gurultunk ma egy kört Sanyával, Lajosnak meg még mindig motorgenerálozódik az autója, úgyhogy beült mellé. Hogy még izgalmasabb legyen, vittem magammal Vincét is.
Első körben a tavaszi Suzuki4x4-es túra elejét néztük meg, szerencsére nem volt érdemben bedőlve semmi se az általunk kipucolt horogban, se a motorsösvény felé (ahol egyébként egyre durvább a vízmosás).
Aztán átgurultunk Tésre, majd leereszkedtünk egy eddig általunk eddig nem járt nyomon a murvás útra, és útba ejtettük a nagy kilátót, hogy Vince is örüljön.
Majd felmentünk a murvás út végéig, és az agyagoson indultunk el lefelé. Már annak a tetején is volt egy kidőlt fa, de ott még lehetett kerülni. Lenn a horogban viszont totál bedőlt pár fa, úgyhogy pucolni kellett.



Miután járhatóvá tettük ezt a szakaszt, már nem volt semmi izgalom, szóvl a szokásos útvonalon átmentünk a tési szerpentin túloldalára, és a vízmosásos gerincen akartunk felmenni. Annak az aljánál játszottak egy jót az ároknál, de önerőből megoldottam, aztán a felfelé vezető részhez érve sikerült realizálni, hogy elmúlt az első hajtásom. Gondoltuk, szétdőlt az automata féltengelyzár, van ez így.
Sanyi segített feljutni az aszfaltig, és elhúztunk Lajoshoz.  Gyorsan lekaptam az agykapcsolót, és ránézésre tökéletesen működött - kicsit jobban megnézve egyértelművé vált, hogy ez bizony féltengelycszkló lesz. Jeeee, vagy 10 éve nem sikerült féltengelyt törnöm
Ja, és Sanyának meg a jobb oldali tükre lett leffegős, szóval kevés kilométeren, semmi komolyabb helyen nem járva is sikerült ma érezhető károkat okozni

Idén is összejött a szilveszteri kirándulás, és a kollégák megszavazták, hogy menjünk kalandozni ismeretlen helyre.
Adta magát az ötlet, hogy a tavaly félbemaradt Bakony-kerülést folytassuk. 

Palotán találkoztunk, majd a csörlőház felé átmentünk Kútihoz, és a Dűltfás felé indultunk el. Sanyi belecsúszott az első vízmosásba, mert kiderült, nem akar hajtani az eleje. A jobb oldali féltengelyzára valahogy letapadt, és hiába kapcsolta be, nem zárt be. Némi mozgatás meggyógyította. Fura.



A Dűltfás után már rögtönzés következett. A Navitelbe Súrt írtam be iránynak, és így nem mentünk el Kisgyón felé. Fura módon simán sikerült találni olyan utat, ami bevezetett Bakonycsernyére. Átkeveredtünk a falun, majd valami szőlőhegy felé indultunk el. Ezekkel általában meg szoktuk szívni, mert többnyire csak zsákutcákat találunk, azonban most szerencsénk volt, és kijutottunk.
Voltak kidőlt fák, meg a havas táj miatt sikerült egy szántóföldön kikötni, de végül eljutottunk Súrra. 



Itt következő úticélnak Baonyszentlászlót böktem be, és helyből mentünk is be Súr mögé. Itt aztán sikerült találni valami egy sávos aszfaltutat, ami még havasan sem tűnt túl érdekesnek, így az első lehetséges helyen elindultunk az erdő felé. Elkezdtünk követni egy utat, ami egyre fogyott, de ugye hóban nem könnyű megállapítani, hogy ez most tényleg út, vagy csak fakitermelők jártak arra, szóval mentünk elég sokáig, amikoris egy dombtetőn úgy tűnt, nincs tovább.



De az hülyeség, hogy a völgyben nincs semmi út, szóval lementünk a túloldalon. Elsőre nem vettük észre, de tényleg volt egy út, amit nem bántunk, mert ahogy odajutottunk, az elég durva lett volna visszafelé. Szerencsére még vezetett is valahová, és sikerült kijutnunk egy jártabb útra.
Én mentem elöl, és a hótól sok helyen nem látszott, hogy tócsák vannak, csak amikor beszakadt a jég. Egy helyen elég durva volt, éreztem, hogy a lökhárítóval töröm a több centi vastag jeget. Egy rétre kiérve meg is néztem, mi tört össze. Hát persze, hogy sikerült megismételni az előző túrát, és elhagytam a rendszámomat... Pedig fel akartam csavarozni
Visszasétáltunk, és tíz perc keresgélés után szerencsénk volt, megtaláltuk a sárba beépülve.



Innentől már csak a csomagtartóban utazott tovább. Nyugat felé tartottunk, de az út mindenképpen ki akart menni valami ismeretlen aszfalt irányába, azt meg nem akartam, így némi kóválygás után egyetlen alternatív útvonal maradt, fel egy dombra meredeken.
Amikor elsőre nekiindultam, azt hittem, elment az első hajtásom, annyira nem akart menni az autó fél egyben sem, de aztán némi leszabályzásig forgatást követően simán felmentem a dombra. 
Elkanyarodtam, majd vártam, hogy jöjjenek a többiek. Nem jöttek. Visszatolattam, aztán kiderült, hogy sekeres nagyon nem tud feljönni, pedig ugyanolyan gumik vannak a funkcionálisan ugyanolyan autón, mint nekem. Fura. Aztán megpróbálkozott Sanya is, neki másodikra vagy harmadikra sikerült feljönni Simex gumikkal, zárral.



sekeres próbálkozott még pár kört, de hiába fogott új nyomot, az utolsó pár tíz méter nem ment neki. Visszamenni nem akartunk, úgyhogy Sanyi kikötötte az autóját, aztán csörlővel felhúztuk. Mindenesetre azóta sem értem, hogy hogy a francba tudtam én ott elsőre feljönni, ahol még komolyabb felszereléssel is kihívás volt a dolog. Valószínűleg egyszerűen szerencsém volt, mert nem tudtam, hogy ennyire durva a hely



Miután tovább indultunk, hamarosan beértünk Koromlapusztára. Itt kóvályogtunk egy picit, mert a tervezett irányba vezető utak kivétel nélkül véget értek a semmiben vagy valami kerítésnél. Aztán találtunk egy nyomot, ami végre vezetett valamerre, és elindultunk egy erdőben. Elhaladtunk egy (később beazonosítva) Hajmáspuszta nevű tanya mellett, aztán sikerült az alapból normál úton is találni kihívást



Kis csörlőzés után haladtunk tovább, mígnem az út véget ért egy kapuban. Megnéztük, mi van a túloldalon, de sajnos pár tíz méter után a hóban nem lehetett kivenni, hogy van-e érdemben út, és lassan közeledett a szürkület, ezért inkább visszafordultunk. Valahogy nem sikerült megtalálni a saját nyomunkat, ezért elég sokat bolyongtunk, mire kijutottunk az erdőből, az út végén már nem is volt út. De megoldottuk, visszaértünk Koromlapusztára. Itt jött az igazi szívás, ugyanis az eredetileg kivezető utat valaki megvette, és zöld tábla jelzi Csetényt egy olyan irányban, ahol érdemben földút sincsen... Nagyon sokat bolyongtunk, mert minden tele van kerítéssel-kapuval, mire kiértünk az aszfaltra valahol Bakonyoszlop és Dudar között. Innen már aszfalton mentünk el Palotáig.



Egész kellemes kirándulás lett így év végére.

Kikerült pár hete az idei Zyma trophy kiírása, Szilvi viszont nem volt lelkes. Ellenben még a két héttel ezelőtti túra alkalmával megkérdeztem Sanyit, nem érdekli-e egy jobb egy. Érdekelte, úgyhogy küldtünk nevezést, és tegnap reggel fél hétkor találkoztunk a siófoki Tescónál. Kapofőnél teletankoltunk, és fél 8 után nem sokkal oda is értünk. Megejtettük a gépátvételt és regisztrációt, majd mentünk is az első specbe.



Mire végeztünk, már állt a sor a rajtnál, kávéztunk egyet, és elnindultunk. A terep a tavalyinál jóval durvább volt, illetve az útvonal is durvább helyeken ment keresztül. Mondjuk az első elakadásunk vicces volt, mert egy szép nagy dagonyán kellett átmenni, aminek a közepén ráadásul megálltunk valaki miatt, és csörlőzés után sikerült rájönni, hogy 2H-ban maradt az autó

Aztán a következő érdekes helynél Sanyi későn vette észre az instrukciót, hogy merre kéne kerülni utcai autóval, de gondoltuk, már nem fordulunk vissza, megnézzük, mi van arra. Sár volt



A legszebb rész az volt, ahol a képen látható helyen sikerült egy olyan nyomot választani, hogy a jobb kerék a bal nyomba, a bal oldal meg a domboldalban. Volt benne egy pár méter olyan szakasz, ahol simán 45° fölött dőlt az autó, és azon tűnődtünk, hogy melyik pillanatban fekszik az oldalára Sajnos megörökíteni nem sikerült. Aztán itt is meg kellett állni egy elakadt autó miatt, és megint csörlőzés lett a dologból.

Volt aztán még pár érdekes rész, összesen négy helyen is kellett csörlőzni, de voltak olyan helyek, ahol előttünk nagyvasakkal elakadtak, mi meg gond nélkül átmentünk, pl itt:



A lényeg, hogy önerőből teljesítettük az 50-60 km-es távot, és olyan fél kettő körül meg is voltunk a második speccel is. Itt aztán várás következett, mert a profi kategória specének helyére lett kitűzve a normál harmadik spece, közben lemostuk az ablakokat meg a fényszórókat, hogy a hazautat meg tudjuk oldani. Mire végeztünk mindennel, lett kaja is, megettük, aztán valamikor fél öt körül elindultunk haza, mert az eredményhirdetés valamikor későn volt csak várható.



Ideén is jó móka volt, Sanyi is élvezte, ezúton is köszönöm neki a navigátori teendők nagyszerű ellátását, legközelebb a tiéddel megyünk, már csak azért is, mert ma két órán keresztül próbáltam magasnyomásúval eltávolítani a dzsuvát a kocsiról, és a belsejéig még el sem jutottam

Update:
Kikerültek az eredmények, a kategória 30 indulójából 12. helyet sikerült elérni, 0 hibaponttal, 141 másodperces összesített spec-idővel. Ez nekem bőven jó

A múlt heti sarazás után szép csikorgós hangja lett a bal első féknek, aminek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, mert szinte mindig kifogom a kavicsokat, ami a féktárcsa porvédője mögé vagy a féknyeregbe szorulva hasonló hangot okoz. Ez viszont nem nagyon akart elmúlni.
Pénteken korán végeztem a melóban, és egy szolid két órás elfoglaltság keretében lemostam magasnyomásúval az Vitorlát és az X-et is. Utóbbinál próbáltam különösen alaposan kipucolni a bal első féket, de a hangja nem lett érdemben jobb. Aztán szombaton elmentünk vele Pestre, de még így sem múlt el, így kezdett látszani, hogy most nem kavicsról van szó.

Vasárnap reggel aztán szétszedtem, és kiderült, hogy kopásjelzős fékbetét való bele, és a kopásjelző hangját lehetett hallani. Mindig tanul az ember Vasárnap lévén eljátszottam a gondolattal, hogy kicsit flexelek a kopásjelzőből, de aztán elvetettem az ötletet
Ma reggel rendeltem egy garnitúra fékbetétet inkább, fura mód elsőre stimmelt a méret. Azért látható a különbség



A dugattyú visszanyomását sejtettem, hogy nem lesz egyszerű, így vettem egy iparibb kivitelű pillanatszorítót, ezzel némi járatás után már simán becsusszant a cucc, felraktam, ránézésre jó is lett.

Nekiálltam a jobb oldalnak is, ami szétfelé még viszonylag könnyen jött, de a dugattyú az istennek sem akart becsúszni. Közben hazaért Szilvi, segített pedált nyomkodni. Addig járattuk ki-be a munkahengert, amíg valahogy leugrott róla a karmantyú annyira, hogy elkezdjen szivárogni. Jeee. Próbáltam igazgatni, de nem látszott semmi rendellenes, ellenben benyomott állapotában még mindig levedzett. Éreztem, hogy ezt nem úszom meg, úgyhogy kiszedtem a dugattyút, és hát nem volt szép.



Sajnos az a rozsda simán tapintható volt, és valszleg azért ugrott szét, mert a peremben is elég vastag rozsda volt helyenként.
Lecsiszoltam ill. kapirgáltam, amennyire lehetett, a végén még ezres papírral is simogattam, viszonylag elfogadható lett. A gumit viszont nem bírtam kiszedni a nyeregből, és nem akartam kipróbálni, hogy elszakad-e, így a helyén pucoltam ki, amennyire tudtam. Az egészet kifújkáltam kompresszorral is, aztán betömködtem a dugattyút. Ránézésre nem folyt, így lelégtelenítettük, érzésre működik, és fog is normálisan. Remélem, nem kezd el folyatni.

Megint sikerült egy sima fékbetétcseréből három órás szopást csinálni

Összejött mára mindenki, én meg egyedül mentem, mert sem Szilvi, sem Vince nem akart velem jönni, úgyhogy gondoltam kihasználom, hogy felkerültek az X-re tegnap a Kumhók.
Szokás szerint agyaltunk, hogy merre menjünk, végül az lett a gondolat, hogy valahol a 82-es úton túl autózzunk, érdemi sár úgysincs sehol. Megdöbbentő módon úgy jutottunk el Eplényig, hogy egyszer sem tévedtünk el



Utána viszont elég hamar elvesztettük a fonalat, hogy vajon merre kéne menni, de szerencsére Marcinál volt egy Navitel + tuhus térkép kombináció. Úgyhogy viszonylag könnyen eljutottunk a Papod-hegyi kilátóhoz.



Következő pontnak Porvát néztük ki. Elég hosszú útvonalon jutottunk le Hárskútra, de legalább szép helyeken jártunk. A pénzesgyőri földutat meg lekövezték, most gyakorlatilag autópálya van ott, ahol egy éve letéptem a lökhárító alját normál haladás közben

Pénzesgyőrbe érve még a nap is kisütött, meg találtunk némi saras részt is. Az útvonalunk annyira közel ment el a Kőris-hegyhez, hogy akkor már felgurultunk aszfalton, igen rég jártunk már arra.



Kezdett már lemenni a nap, úgyhogy aszfalton gurultunk vissza a kereszteződésig, de ott az lett volna a koncepció, hogy próbáljunk meg valami normálisabb úton, de nem aszfalton átmenni Zirc felé.

Hát, ez mérsékelten jött össze, de találtunk egy zsákutcát, aminek a végén nagyon szép dzsuva volt, úgyhogy sikerült ízlésesen összekenni az összes autót



Innen aztán végülis kimentünk már a köves úton Szépalmapuszta felé, aztán Porvától már aszfalton jöttünk Olaszfalu - Jásd irányában.

Kicsit logikátlanul hangzik, de kihasználtan a jó időt (15 °C novemberben azért nem rossz), és téliesítettem a járműveket kerékileg. Igazából egyelőre ennek sok értelme nem volt, de nem akartam akkor szopni ezzel, mikor majd hideg és/vagy hó lesz.

Először az X-re tettem fel a Kumhókat, és meg kellett állapítanom, hogy a gyári felni még mindig nagyon messze van a széptől

Aztán Csöpire kellett áttenni a téli gumikat, de az meg az ATS-eken van, ami meg a sárgán volt, úgyhogy jöhetett az igazán szép meló, a két autó közötti kerékcsere.
Így viszont a sárgára most a Seicento felnik kerültek.



Nem tudom eldönteni, tetszik-e rajta. Vélemény?

Idén még úgy döntöttünk, hogy Vince nem jön velünk nyaralni, mert esélytelennek tűnt, hogy kibírjon 6-8 órás vagy még hosszabb utakat.
Emiatt aztán újra lett esélyünk az X-szel nekiindulni. Ki akartuk használni a jó eséllyel utolsó kettesben nyaralást, és így foglaltunk 5 napnyi szállást Horvátországban, Nin mellett, valamint 5 napnyi szállást Olaszországban, a toszkán hegyekben.

Mivel Vince ezt az időt Mohácson töltötte, így oda el is kellett jutni Vincével és kutyával, ehhez az X mellett Csöpi lett a nyertes.
Az utat hiba nélkül megtettük, eltöltöttünk pár napot, majd hétfőre kellett Horvátországba érnünk. Hogy a nagy forgalmat elkerüljük, éjjel egy környékén indultunk, és nem mentünk autópályára. Barcs felé mentünk át, majd főutakon kikerültük Zágrábot, és Plitvice irányában mentünk Zadar felé. Jó időt futottunk, mire leértünk, már olyan meleg volt, hogy le kellett venni a tetőt



Persze a szállásra csak délutántól lehetett menni, így a tengerparton töltöttük el az időt.
Miután beengedtek minket az apartmanunkba, aludtunk egy gyorsat, aztán estére még beugrottunk Zadarba.

Másnap arra jutottunk, hogy ugyan azért jöttünk pont Ninbe, mert itt homokos a tengerpart, azért az túl egyszerű lenne, és így inkább elmentünk Pag szigetére köves tengerpartot keresni
A hídnál persze meg kellett állnunk fényképezkedni, aztán kóvályogtunk találomra a szigeten. Pag városába sajnos pont a déli  időszakban jutottunk el, amikor minden teljesen kihalt volt. Ezen felbuzdulva inkább visszamentünk a délelőtt felfedezett, viszonylag forgalmatlan sekély öbölhöz fürdeni egy kicsit. Visszafelé megálltunk Ninben, és igazából el is telt a nap.



Szerdán nekiálltunk felfedezni a környék tengerpartjait, fürödtünk több helyen is, meg autóztunk céltalanul. Estére megint elgurultunk Zadarba sétálgatni.

Csütörtökre elég gyanús időjárást ígértek, amit aztán a radar is alátámasztott, így próbáltunk olyan helyre menni, ahová valószínűleg nem ér el az eső. Ebből a tavaly - pont az eső miatt - kihagyott Krka Nemzeti Park lett. Szerencsére az iGo ügyesen segített, és minden nagyvárost elkerültünk, és még egy kilométeres dugót is sikerült kikerülni, szóval egész gyorsan odaértünk. Aztán konstatéltuk, hogy a parkolás ára erősen rablás-gyanús, de nem volt már mit tenni. Ezután beálltunk legalább egy órára a sorba a hajóhoz. Igazából itt kellett volna kapcsolni, és visszafordulni, de nem tettük. Végül átjutottunk, és körbejártunk. Olyan, mint egy mini Plitvicka Jezera, kisebb is, a vízesések is kevésbé látványosak, de azért szép. Viszont istentelen tömeg volt, így a fürdést inkább kihagytuk, és megpróbáltunk visszajutni az autóhoz. Na, itt egy végeláthatatlan sor következett a hajóhoz, ami meglepően ritkán járt... Mindezt fejenként hatazerért (plusz az óránként 450 Ft-os parkolás, természetesen)... Gyalázatos volt, szóval elég morcosan értünk vissza az autóhoz.
És hogy valami jó is legyen a dologban, innen már csak "kicsit" kellett menni, hogy az általunk nagyon kedvelt Trogirban legyünk, úgyhogy elugrottunk oda pizzázni



A visszaút 150 km-re eseménytelen, de lassú volt.
Az utolsó horvátországi napunkat ismét helyben mászkálással töltöttük, ettünk végre kutyát (Szilvi mérsékelten volt ettől lelkes), és még utoljára elugrottunk Zadarba.

Szombat reggel korán keltünk útnak a kb. 660 km-es távra Olaszországba, mert éreztem, hogy a szombati szállásváltással kicsit elcsesztük a dolgot.
Az elején még egészen jók voltunk, simán lehetett haladni, aztán valahol a 8-as úton megálltunk pisilni, és egy kb. 50 autós sor ért be minket, onnantól gyakorlatilag Rijekáig 60-nal mentünk... És ennél rosszabb részek is voltak, Senjben álltunk vagy egy órát, és más városokban is próbáltam keresni a navigációval az alternatív útvonalakat, több-kevesebb sikerrel. Azért ennek ellenére az az út még mindig az egyik legszebb.



Rijekában tök jól lehetett haladni az autópályán, így gondoltam, menjünk át autópályán Szlovéniáig. Hiba volt. Rijeka után van egy 10 km-es fizetős szakasz, amiből 7 km teljesen állt a nyomorult fizetőkapu miatt. Aztán miután átértünk Szlovéniába, a semmi közepén álltunk egy főúton vagy fél órát, és miután elindultunk, később sem jöttem rá, vajon miért álltunk... Olasz odlalra érve megpróbálkoztunk megint az autópályával, de az első jegykiadós kapunál látható dugó alapján inkább lementünk. A főutakon aztán a lehetőségekhez mérten egész jól haladtunk, a következő probléma az volt, hogy kéne valamit enni. Elég sokára találtunk egy olyan útszéli kajáldát, ami nyitva is volt tényleg. Utána valahol Ravenna felé szólt az iGo, hogy dugó van a következő 50 km-en. Egy nyílegyenes úton mentünk, sehol semmi dugóra utaló, mondom baromság. Aztán egyszercsak megálltunk, előttünk végeláthatatlan sor... Itt már elkezdtem hinni az iGónak, és követtük a felajánlott útvonalat. Na, innentől tényleg nem volt dugó, mert olyan kis utakon mentünk, ahol autó sem jár... Este tíz volt, mire a szállásra értünk Palazzuoulo sul Senio mellett.



Másnap reggel felkeltünk, megreggeliztünk, aztán elindultunk Firenze felé. Közben felkanyarodtunk a hegyre, mert a szállásadónk mondott egy jó tippet, egy Lozzole nevű "faluval" a hegytetőn, a semmiben. AZt mondta, egy darabig el lehet menni autóval, onnantól rossz az út, és gyalog. Hát, nem találtuk meg a rossz utat, és végig mentünk autóval



Viszont innen lefelé egyértelművé vált, hogy gáz van. Már Horvátországból jövet is hallatszott némi kipufogókifújás-szerű hang, de nem találtam semmi láthatót, azt hittem, a tűzkarika adta meg magát a toldásnál. Hát, most kiderült, hogy nem, tőben eltört a cső a középső dob előtt. Ó jee, mindezt vasárnap.

Nem akartuk hagyni a napot kárba veszni, így üvöltő kipuffal mentünk el Firenzébe, és leparkoltunk a Piazza Michelangelón. Firenze még mindig kultúrsokk, nem tudsz olyan helyre nézni, ahol nem látsz semmi érdekeset. De Firenzét úgysem lehet szavakkal leírni, látni kell.



Hazafelé még megálltunk Palazzuolóban kicsit lófrálni, aztán elmentünk aludni.

A hétfőt Enzo Naldini autószerelő mesternél kezdtem, aki némi internacionális győzködés után hajlandó volt helyben megcsinálni az autót. Így egy fokkal csendesebbé vált, és közben elhatároztam, hogy az X-szel nem indulok többet úgy külföldre, hogy nem vagyok felkészülve hegeszteni tudó emberek elérhetőségéből



Itt jegyezném meg, hogy arrafelé minden tele van Suzuki terepjáróval. Nagyon sok Samurai, kocka Vitara van, és meglepően nagy mennyiségű Jimny szaladgál mindenfelé. A kresztáblán meg az szerepel, hogy télen hólánc vagy MT gumi kell

Szóval lényegesen csendesebbé vált autóval keltünk útra, és elmentünk San Marinóba. Érdekes mód az emlékeimmel szemben egyáltalán nem drága hely (már persze olasz viszonylatban), cserébe a világ legjobb kilátását tudja. Mikor ott végeztünk, elgurultunk Riminibe strandolni egyet. Hát, azért az olasz homok meg a horvát homok az nem ugyanaz
Strandolás után még elmentünk San Leo felé, ami egy nagyon látványos hely.



Hazafelé az iGo egy sávos hegyi utakon vitt minket, és amiikor meg voltunk róla győződve, hogy már végleg elvesztünk a semmiben, akkor egyszercsak kiértünk egy négy sávos gyorsforgalmi útra. Bizarr volt, na Aztán már-már azt hittük, vacsora nélkül fekszünk le aludni, de végülis Faenza mellett találtunk egy nem olcsó, de jó éttermet.

Még San Marinóból lefelé jövet követtünk egy Ferrari-múzeum feliratot, amiről kiderült, hogy a hely ideiglenesen zárva van, nyitás talán jövőre... Viszont a szálláson elkezdtünk rajta gondolkodni, hogy nincs is olyan messze tőlünk Maranello... Így aztán a kedid program ez lett.
A hegyen át mentünk, és Imolában értünk ki. Hát, ha már ott jártunk, muszáj volt megállni a versenypályánál



Magára fő tribünre is sikerült gond nélkül felmenni, látványos volt.
Innen autópályán mentünk Bolognáig, és ijesztő volt látni, hogy milyen sebességgel mozog a benzinszintmérő 140-es utazónál
Viszont gyorsan Maranellóba értünk. A Ferrari-múzeum nem túl nagy, de a tartalom pont jó, kellemes pár órás elfoglaltság. Igazából enm is baj, hogy nem egy Meredes-múzeum szintű egésznapos program, és az érzés ennek ellenére is tökéletesen átjön.



Van nagyon sok régi versenyautó, amiken látszik, hogy igazi olasz autók, mert csöpög belőlük az olaj mindenhol
Na meg persze van egy terem a modern kori Forma 1 autóknak is.



Miután itt végeztünk, ellenálltam a csábításnak, és nem fizettem be tíz perc Ferrari-vezetésre 100 euróért, hanem inkább elmentünk Bolognába.
Itt igen sokat sikerült körözni, mire rájöttünk, hol lehet a belváros, és hogy hol lehetne attól emberi távolságban parkolni. Aztán végül sikerült sétálni egy kört, és ettünk igazi bolognai spagettit is.

Másnap a Ligur-tenger felé vettük az irányt. Megnéztük Pisában a ferde tornyot, aztán elmentünk Viareggióba strandolni. Hatlamas hullámok volttak, úgyhogy kifejezetten szórakoztató volt - bár még mindig nem tudom, hogy képes valaki egy hetet eltölteni egy több kilométer hosszú bícsen. Innen átgurultunk Luccába, ami titkos tipp volt, és nem is csalódtunk - egy nagyon hangulatos kisváros, fallal körülvett belvárossal.



Persze megint késő este értünk vissza a szállásra, és a másnapot már sajnos a pakolással kellett kezdeni.
A visszaúton már nem akartunk azzal szívni, hogy nem autópályázunk, így Imolából Bologna felé tartottunk, onnan pedig Velencének.
Itt megint riasztott az iGo, hogy áll a forgalom, így lementünk a pályáról, és Velence mellett főutakon mentünk el, mert állítólag még így is órákat spóroltunk. Aztán kséőbb újra felmentünk a pályára, mindenféle dugó nélkül, és át is értünk hamarosan Szlovéniába. Azon eseménytelen mentünk át, autópályáztunk egészen Zágrábig, ahonnan Mohács felé még mindig nincs logikus útvonal nagy kerülő nélkül. Az iGo ezúttal valami újat talált ki, Vrbovec felé vitt minket valami gyorsforgalmi úton, aztán meg sikerült ráállni egy elmebeteg tempóban közlekedő kisteherautósra, így roppant gyorsan Barcson voltunk.

 

Mohácsról még fehérvárra is vissza kellett jönni, így összesen több mint 4.300 km-t sikerült beletenni az autóba.
A kipufogós ügyön kívül semmilyen probléma nem volt, de mondjuk egy Suzukitól az ember ezt el is várja

Aki esetleg több képet is megnézne, mint amiket ide feltettem, az megtekintheti őket itt.

Voltunk picit autózni, Marci először volt kinn az új GR Patroljával, és szerette volna tesztelni a Cooper Discoverer gumik képességeit. Ez részben megvolt, ugyanis hihetetlen takony volt mindenhol, nap közben is többször rázendített az eső. A két héttel ezelőtti túra útvonalán indultunk el, voltunk a szélmalmoknál, majd az agyagos meredeken megnéztük, fel tudunk-e menni. Nem meglepő módon esélytelen volt, gumitól függetlenül. Innen átmentünk Jásdra, majd az erdőn keresztül lementünk a Római-fürdőhöz, ahol meglepő módon komplett épületek és egy gyalogoshíd is készült az elmúlt egy hónapban. Valószínűleg utoljára voltunk ott autóval :(
Innen felmentünk a manduláshoz, aztán nekiálltunk találomra eljutni az Öreg Futóné környékére. Nem volt egyszerű, de megoldottuk.

Valahol azon a környéken sikerült amortizálni, ugyanis két helyen is bejött fa a padlón :( Mondjuk mások tapasztalatai alapján szerencsés vagyok, hogy tíz év terepjárás alatt ez az első eset.

Kicsit több, mint 7 év kellett hozzá, hogy összejöjjön újra egy erdélyi kirándulás. A szándék pedig megvolt, csak valahogy sosem adta ki az idő vagy a pénz, illetve nem lett volna kivel menni. Aztán valamikor egy hónapja Lajos felvetette ezt a május elsejés hosszú hétvégét, és úgy tűnt, hogy meg tudjuk oldani, hogy szerda reggel elinduljunk, és vasárnap jöjjünk haza, így öt nap is kijöjjön a dologból.
Mint kiderült, másoknak is hasonló tervei voltak erre a hétvégére, ugyanis a Lajosék által preferált faházas megoldás teljesen esélytelen volt, és az is komoly vadászat volt, hogy legalább valami panziót találjunk. Szerencsére végül sikerült, így április 30-án reggel elindultunk keletre.



Szerda

Az út eseménytelenül telt, attól eltekintve, hogy az iGO a kikapcsolt matricás díjfizetés miatt a román oldalon próbált minél szarabb utakon menni, és Belényesre konkrétan földúton értünk be Ott bevásároltunk a Pennyben, aztán Lajosékkal a Medve-barlang előtt találkoztunk Kiskohon, ahol feltankoltunk jól pálinkából
Elmentünk a szállásra, lepakoltunk, majd még világosban sikerült felmennünk a Glavoi-rétre lángosozni, kicsit kavarogtunk a fennsíkon, és miért ne alapon raktunk tüzet is.
Arrafelé a leglátványosabb változás az elmúlt hét évben, hogy az akkor rettenetes minőségű utat most tükörsima aszfalt borítja Vaskőfalvától egészen a Pádis legtetejéig.



Csütörtök

Sajnos itt már éreztük, hogy az időjárás nem lesz kegyes hozzánk, napsütésnek nyoma sem volt. Kirándulós jellegű program következett tehát. Első körben a hegyen át elmentünk az Aranyosfői-jégbarlanghoz. Már a barlanghoz sétálás is fárasztó volt, de aztán a 48 méteres mélységbe vezető vaslépcső rosszabbnak bizonyult Mindennesetre szép volt, annak ellenére, hogy idén ugye nem volt rendes tél, és így a jég is elég kevés volt.



Innen Arieșeni felé folytattuk az utat, és elindultunk felfelé a Nagy-Biharra.
Sajnos bejött az, amit már messziről sejteni lehetett, a hegy tetején lévő hóból volt annyi az úton, hogy lehetetlen legyen feljutni a csúcsra. Minthogy keskeny is volt az út, meg amúgy is valószínűleg esélytelen lett volna, így nem is igazán erőltettük a dolgot, némi hóban játszás után elindultunk lefelé.



Innentől benzinkutat próbáltunk találni, ami nem is tűnt olyan egyszerűnek. Közben azért Vártopnál még megpróbáltunk feljutni a Rozsdás-árokhoz, de az utat annyira szétmosta a víz, hogy ez is reménytelen vállalkozás volt. Úgyhogy haladtunk tovább Belényes felé, aztán miután találtunk egy benzinkutat, beböktük iGÓba Pietroasát, és megpróbáltunk toronyiránt visszajutni.
Aztán valami faluban a semmi közepén egy patakban kellett volna továbbmenni, amit nem erőltettünk hosszan, a falu végén kimenő útnál meg nagy csapat helyi jött, aki mondta, hogy ez nem jó ötlet

Így sajnos igazán toronyiránt nem sikerült haladni - de talán nem is baj, mert egy aszfaltos szakaszra kiérve Lajos jelezte, hogy valami nem oké a kocsi alján. Nos igen, kissé leszakadt a tank. Ismert hiba volt a rohadásnak indult tanktartó, de Lajosnak nem annyira sikerült beütemeznie az elmúlt évben, aztán az meg aljas módon pont itt adta meg magát. Hevederrel rögzítettük, aszfalton autózáshoz kellően stabilnak tűnt.

A szálláshoz visszaérve sikerült pont az út túloldalán találni egy elhagyott kis rétet, ahol kellemesen lehetett tüzet rakni meg sörözgetni.



Péntek

Reggel elgurultunk a sok évvel ezelőttről ismerős műhelybe, ahol elmutogattuk a problémát a tankkal, és végülis mindenestül kb. két óra alatt végeztünk. Elég korrekt taknyolást sikerült összehozniuk 100 lejért. Közben a lányok elugrottak Belényesbe boltba, és mi egy tíz perccel előbb végeztünk, mint hogy visszaértek volna. Amíg vártunk, majd' megdöglöttünk, olyan meleg volt verőfényes napsütéssel.

Na, ez addig tartott, amíg el nem indultunk, onnantól kisebb megszakításokkal egész nap szakadt az eső. Felmentünk Pádisra, majd a Nagy-havas nyerge felé vettük az irányt. Fotózkodtunk a Kopott-Csapás-nyergén, megálltunk a Horgas-havason (1694 m) szakadó jégdarában, és az Istenek-havasán (1654 m), majd a Mezőhavas érintésével átmentünk Biharfüredre.



Innen a Jád-völgyén át elmentünk a Dragán-víztározóhoz. Lenyűgöző méretű a völgyzáró gát, 442 méter nyílású és 120 méter magas. Itt már kezdett nagyon délutánodni, és az eredeti útvonalon vagy 140 km-re voltunk a szállástól, így alternatív megoldást kerestünk. Az iGO mutatott érezhetően rövidebb útvonalat Havasrekettye felé, így arra indultunk el. Ebben is volt érdekes szakasz, egy földút egyszercsak bekanyarodott egy tüzép-telepre emlékeztető helyre, de meglepő módon létezett az út rajta keresztül.

Havasrekettyére beérve még elmentünk megnézni a vízesést, amelyhez szerencsére könnyen oda lehet jutni autóval is.
Szakadó esőben keltünk át a hegyen, és a panzió éttermében kajáltunk.



Szombat

Reggel elmentünk tankolni (2x20  km), aztán elindultunk a Galbena-kőköz felé. Liza valahogy rávette Lajost, hogy menjen be vele a szurdokba, mi is csatlakoztunk. Hát, nem tudtuk, mire vállalkozunk. Mondjuk úgy, hogy eléggé mászós a hely, már az elején a sziklán kell lépkedni a víz fölött egy korlátba kapaszkodva, aztán hamarosan nem lesz szikla sem, hanem egy láncon kell menni... Nem annyira extrém, de ugye egész napos üléshez szokott embereknek kicsit más a kemény terep
Szilvi az első szakasz után meggondolta magát, mi azért továbbmentünk. Volt sziklamászás felfelé, lefelé, aztán vízen lépkedés meg minden jó.



Azért megérte, mert gyönyörű a hely, a vízesés a végén, a 100 méteres sziklafal vele szemben, a barlang meg minden...
Na jó, nem biztos, hogy még egyszer bemennék, de egyszer mindenképpen megérte.



Sajnos mire kiértünk, eléggé elment az idő, így már messzire nem lehetett elindulni. Megnéztük gyorsan a kis vízesést a Boga-telep végében

Az idei évben is tartottunk túrát a Bakonyban.
Az elmúlt hetekben kipucolt horgokon kezdtünk, ahol a sok eső hatására igazán kellemes terep alakult ki. Utána könnyed kirándulásként átmentünk a tési szélmalmokhoz, majd az agyagos út és a forrás felé leereszkedtünk Jásdra, onnan felmentünk a Hamuházhoz, aztán Kisgyón-Dűltfás útvonalon megkerültük Isztimért, elmentünk a csurgói víztározóhoz, végül az Iszka-hegynél ért véget az itiner.
Szerintem kellemesen sikerült a dolog.

Délután kimentünk egy kicsit, és folytattuk a két hónapja megkezdett pucolást. Először befejeztük a tési út bal oldalán lévő horog takarítását, ami nem volt kis meló, mert voltak baromi nagy kidőlt fák meg sok dzsindzsa is.
Aztán meg ha már így belelendültünk, kiprucoltuk "a" motorosösvény végét, ahol vagy 5 éve nem lehetett már végigmenni autóval.
Ez elég is volt ahhoz, hogy beesteledjen, összesen 8 km-t tettünk meg 4 óra alatt



Ja, és sikerült izomból nekimenni egy elég masszív fának, szerencsére csak a rendszám gyűrődött össze egy kicsit, meg a kerete tört össze. Nem láttam

Illetve még ezen a ponton említeném meg, hogy az autóról lett egy teszt a Totalcaron, ami elolvasható itt:  http://totalcar.hu/tesztek/2014/04/12/suzuki_x90/

...az autókat, természetesen

Először is még szerdán előszedtem a sárgát, aminek még októberben lejárt a műszakija, de ugye télen úgysem terveztem használni (igaz, a tél érdeklődés hiányában elmaradt), tettem rá gyári kerekeket (a küllősek voltak rajta a pihenő alatt), aztán jól elvittem műszakizni. Szerencsére minden oké volt, ahogy ezt reméltem is.

Aztán nekiálltam feltárni Csöpi szar hangjának okát. Volt egy erős tipp, merthogy valósznűleg elfelejtettük motorgenerál után a hengerfej újrahúzását. Lebontottam a szelepfedelet, és egy sima villáskulccsal könnyedén tudtam húzni a csavarokon, szóval beigazolódni látszott a gyanú. Nekiálltam lebontani a dolgokat, és egész könnyen ment, kivéve a motorburkolat tetejét, mert az összes csavar mocsok mód be volt rohadva, és ugye a hátsókhoz élmény hozzáférni, ha benn van a motor a helyén. Megoldódott végül, és miután lekerült a hengerfej is, így már egyértelmű lett, hogy tényleg ez volt a gond, a tömítés viszonylag szarrá volt menve, még a tűzkarika is folytonossági hiányt szerzett a belső lyukas csavarnál.

Itt némi szünet következett, mert a tömítés jelentős része ráégett a hengerek tetejére, és nem akartam ott hagyni a mocskot a hengerek meg dugók között, így kellett egy kompresszor a takarításhoz (köszi, Gabe). Szombaton reggel álltam neki folytatni, és eész simán ment az összerakás, az egyetlen érdemi szopást egy független dolog okozta - elmúlt a menet a motortartó bak anyájából. Szerencsére sikerült a hátfal leszedése nélkü kibányászni, és találtam egy jó állapotút egy csellengő blokkon.
Jöhetett a próba. Hihetetlen módon elsőre beindult, szépen jár, megy is rendesen. 90.305 km az óraállás, 91.000 körül most nem kéne elfelejteni utánahúzni neki.

A nap hátralévő részében az X kivételével mindegyik autó megkapta a normális kerekeit, Szilvi közben lemosta és kitakarította a sárgát és Csöpit is. Én meg kibányásztam a helyéről a kabriót, hogy kezdjek valamit a döglött önindítójával. Habár az önindító ugyanaz és ugyanott van, mint levegősön, mocsok mód nem lehet hozzáférni a kipufftól, szóval kerék le, a fenti csavarokhoz meg le kell bontani a légszűrőházat... Élmény, na. A bronzkefék eléggé el voltak kopva, így bíztam benne, hogy az lesz a baja. Gabe szerencsére talált újat és hozott, beraktam, felraktam, ugyanúgy szar az egész, csak kattan, meg néha nagyon-nagyon lassan forgat csak... A tököm tudja, mi baja lehet.

Vasárnap hirtelen felindulásból vettünk egy kicióccó Kärcher magasnyomású mosót, amit ki is próbáltam a múlt hétvégén összekent X-en. Jó dolog. Lemostuk és kitakarítottuk még a Balenót is, hogy egyik autó se a szórásból.
Megpróbáltam még megkenni az X-nek a jobb oldali ablakemelőjét, ami típushibásan lassúcska, mert külföldi tapasztalatok alapján segíthet, de sajnos nagy változást nem tapasztaltam. Azt viszont el nem tudom képzelni, hogy lehetne a motort kiszedni a helyéről, olyan szinten benn van az ajtó kellős közepén, szerelőnyílás nélkül...

Megint hetek óta nem jött össze különböző okokból a terepre menés, de ma pont úgy adta ki, hogy négyen is voltunk. Először a Várvölgy, majd a Horog környékén bóklásztunk, főleg porzott csak minden, aztán Alsópere felől átmentünk Nánára, és megpróbáltunk a Gaja mellett menni felfelé. Végülis eljutottunk Nagyesztergárig, ahol a Gaja forrásánál sikerült találni sarat is. Innen Dudar felé mentünk át a Rómia-fürdőhöz, majd hazafelé vettük az irányt. Tésről még átmentünk a murvás úton a tócsás útra medvehagymát szedni, és elég váratlan fordulatként egy BTR-szerű harckocsi jött szembe az erdőben

...mert már több mint egy hónapja nem voltam kinn, mert vagy az időjárás nem volt szimpatikus, vagy nem értem rá.
Próbáltam rávenni Lajost, hogy menjünk valamerre, de aszonta, hogy éppen lepolírozta a Pajerót, meg szép tiszta is, nem keni össze... Minek az ilyennek terepjáró?



Azért beült jobb egybe, és konkrétabb ötlet nem lévén, nekiálltunk a tési út bal oldalán egy horgot kipucolni. Volt favágás bőven, meg fát csörlővel elhúzás, meg a kivágott, feldarabolt, lehúzott fa gyökerét csigával arrébb húzás, de aztán egy idő után feladtuk, mert nem tudtuk, mennyi lehet még hátra a bedőlt részből. Szóval elmentünk körbe, aztán realizáltuk, hogy kb. 2-300 métert kellene még kipucolni, és sok év után újra járható lenne az az út. Majd legközelebb.



Némi kavargással átmentünk a "motorösvény" felé a Vár-völgybe, ahol megint jó az út, mert felhasalt a kocsi a fő csapáson a bakhátra Utána viszont van egy út, ami mindig is be volt nőve, és most kipucolták, azon keresztül mentünk fel a tócsás útra. Onnan a Sötét-horogba ereszkedtünk le, de ott is istentelen állapotok vannak, minden fakitermelési maradékot az útra mosott az eső, magának a Horognak az alsó része meg borzasztó sziklás lett ugyanilyen eróziós okokból.



Innen az Olasz erődhöz próbáltunk eljutni, mert a neten láttam fotókat valami föld alatti ojjektumról, és kíváncsi lettem volna rá. Na, ez nagyon nem lett meg, valahogy ki kéne deríteni, hol van pontosan. Annyi biztos, hogy a nagy betonokból meg sziklákból álló építményeket is bedöntötték teljesen, és csináltak egy murvapúpot a tetejükre. Onnan láttunk némi épületnek kinéző dolgot (amiről kséőbb kiderült, hogy csak célpont-beton), de az odajutáshoz át kellett kelni a völgyön, a híd helyénél. Kicsit fostam, hogy lenn maradunk, de ügyes volt az autó, és simán megoldotta. Amúgy baromi rég nem jártunk erre, és ránézésre más se nagyon járja a környéket autóval.



Sajnos a kép nem adja vissza, milyen mély és meredek ez itt.
Innen némi kóválygás után már lementünk a fő murvás útra, és hazafelé vettük az irányt.

Most jött el a megfelelő nap a két hete megkezdett kör folytatásához - kihasználandó a januári 10°C-os tavaszt. Még hét közben vettem egy Balaton turistatérképet, ami azért volt jó, mert szembesültem vele, hogy pont onnan, ahol legutóbb abbahagytuk, gyakorlatilag a teljes északi oldal nemzeti park, és ez sok helyen kiér a vízig és a 77-es útig is. Erről azt kell tudni, hogy önmagában a nemzeti park még nem jelenti azt, hogy ne szabadna ott autózni, hiszen az aszfaltos utak is átmennek rajta - de érdemes fokozottan figyelni mindenféle tiltásra és korlátozásra.



Ennek ismeretében a legrosszabbra készülve indultunk el, ezúttal csatlakozott hozzánk Sanya is. A múltkori túra folytatásaként Tótvázsonyból próbáltunk elindulni, és próbálkoztunk is nem egy úttal, de mint rájöttünk, nem csak nemzeti park jelenti a gondot a környéken, hanem a rettentő mennyiségű szőlőhegy is. Folyamatos megfordulások után már elértünk - főleg aszfalton, mert más nem volt - Pécselyre, majd Vászolyra, és arra jutottunk, hogy ennek semmi értelme, adjuk fel.
Úgyhogy az lett a koncepció, hogy hagyom a navit tervezni egy útvonalat Nagyvázsony felé, aztán próbálkozunk a 77-es út túloldalán.



Na, ettől viszont szerencsére beállt a fordulat, mert az útvonal kiment olyan területre, ahol minden további nélkül tudtuk tartani az eredetileg tervezett irányunkat kifejezetten saras utakon. Jut eszembe, rögzítettem a tracket, majd a teljes kör befejezése után leszedem a naviról - egyelőre csak Google Maps alapján próbálom megtippelni, merre jártunk. Annyi bizonyos, hogy jártunk Balatonhenyén, volt a végén felárkolt út, beszántott út meg minden jó, majd Szentbékállára érve megálltunk megnézni a Kőtengert.



Látványos hely, annak ellenére, hogy korábban a létezéséről sem tudtam
Innen kb. Lesencetomaj irányába akartunk tartani eredetileg, de az utak eléggé rossz irányba mentek. Ennek ellenére találtunk egy tök látványos forrást, viszont nem sikerült elkerülni, hogy főútra érjünk ki, konkrétan a 77-esre. Átnéztünk a túloldalára, de nem tűnt hasznosnak, így átgurultunk a kb. egy kilométerre lévő Tapolca-Diszelre, és onnan mentünk tovább Gyulakeszire. Itt először haladtunk volna tovább délnyugatra, aztán miután elfogyott az út, a társaság felvetette, hogy menjünk már fel a mögöttünk lévő Csobánc tetejére. Megpróbáltuk, de sajnos a teteje nem megközelíthető autóval sorompózás miatt. Mivel a navi szerint még 700 méter lett volna a táv erősen felfelé, ezért az idő hiánya miatt nem vállaltuk be a dolgot. Lefelé viszont néztünk szürekmarhákat



Innen a fő akadályt a villanypásztorok jelentették, gyakorlatilag minden terület le volt zárva, az utakkal együtt, illetve ahol ilyen nem volt, ott meg csatornák voltak híd nélkül. Végül aztán Nemesgulácson át kiértünk a 71-es útra, majd Balatonedericsen megálltunk kávézni és tanakodni. Az látszott, hogy a Tapolca és a tó vége közötti területet csak nagyon nagy körben tudnánk megkerülni, onnan, ahol éppen voltunk, ennek nem sok értelme lett volna. Ráadásul az is valószínű, hogy a Kis-Balaton térségén sehol nem lehet átjutni a főutat leszámítva. Szóval némi tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy van még 2-3 óra sötétedésig, próbálkozzunk a déli parton.
Így aztán Keszthelyen és Balatonszentgyörgyön át elhasítottunk Kéthelyre, ahol keletnek fordultunk.



Elvben ez egy unalmas környéknek tűnt, aztán kiderült, hogy - mint utóbb kiokosodtam - ez a Nagybereknek hívott lápos rész teljesen más, mint amihez mi hozzászoktunk, így mentünk olyan rétnek tűnő mocsara helyeken Somogyszentpál környékén, hogy nem mertem volna megállni, mert akkor elsüllyedünk
Szerencsére a navi jól mutatta, hol vannak a hidak a csatornákon, hol vannak a vasúti átjárók, és egészen irányba haladtunk, amikor sikerült rátalálni a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút elhagyott, üzemen kívüli szakaszaira.
Ennek az első látványos része az volt, amikor Pálmajor megállójánál a navi a vasúti hídon vitt át minket egy csatorna fölött. Aztán később gondoltuk, okosabbak vagyunk a navinál, mert az nem lehet, hogy egy út közepéből hiányozzon két kilométer. Hát, de lehet. 



Így alakult, hogy a Táskai elágazás nevű valaha volt megálló és Csiszta között kb. 2 km-t a sínen tettünk meg. Bár volt rajta végig csapás, de inkább csak vadaké, nem tudom, mikor mehetett ott végig valaki utoljára járművel. Be is volt nőve, a talapzatot széttúrták a disznók, szóval annyira ökörség volt arra menni, hogy hiba lett volna kihagyni

Mire kiértünk, sajnos már elkezdett erősen szürkülni, így az lett a koncepció, hogy haladjunk keletre úgy, hogy hiszünk a navinak (legrövidebb útvonal földutakkal is), mert sötétben szarabb utakat tippelni. Az útvonal Lengyeltóti és Gyugy felé vitt, ahol aztán sikerült valahogy benézni egy keresztetződést, és elkezdtünk egyre jobban távolodni az eredeti úttól. Így kerestük a keresztutat, csak amit találtunk, az egy kicsit meredek és csúszós volt a végén, és nem nagyon járták mostanában



Innen már problémamentesen kiértünk Somogytúrra, ahol közmegegyezéssel bezártuk a napot.
Aszfalton elhúztunk még együtt Siókokig, aztán mindenki ment a maga irányába haza.
Baromi hosszú volt, összesen 290 km-t mentünk egy nap alatt, ennek kb. felét terepen - de simán megérte, úgyhogy valamikor folytatás Somogytúrról

Decemberben téma volt a fórumon a távirányító, aztán miért ne alapon rendeltem egy dupla szettet Kínából valami 10 USD körüli komoly összegért. A héten meg is jött (kb. három hét alatt!), aztán ma jól neki is álltam bekötni.

Mivel nem gondoltam, hogy ennyire egyszerű lesz, kértem segítséget, ezúton is köszi Fekete Janinak a szóbeli, Beciinek meg a képes tanácsadást. Utóbbit még a szerelés közben is felhasználtam



Szerencsére minden tök egyszerűen ment, a vezérlőt viszont nem rögzítettem sehová, csak simán beletettem a relédobozba, kiderül, lesz-e ott baja, sokat nem veszíthetek a dologgal
Működik rendesen a cucc, olyan távolságból még simán kapcsol a kisebbik is, ahonnan reális lehet csörlőzni.
Ha már leszedtem a kcosi orrát, lefényképeztem azt is, hogy hol van pontosan a csörlő.

Lajos felvetette már egy ideje, hogy unja a Bakonyt, és hogy egyszer jó lenne megkerülni a Balatont.
Elvben tök jó ötlet, csak a gyakorlatban nem tűnt egyszerűnek. Sokat agyaltam rajta, meg nézegettem térképeket, és arra jutottam, hogy ez a legeslegjobb esetben is két napos túra még nyáron is, amikor este nyolcig világos van. 200 km, ami nem lenne annyira sok, ha ismernénk az utat, de amikor csak megyünk toronyiránt, akkor tutira belefutunk mindenféle akadályba - igazam is lett, ezeket aláhúzom.

Ennek ellenére piszkálta az én fantáziámat is a dolog, és ma mindenképpen akartam még menni egy kört a két hetes szabi megkoronázásaként, úgyhogy gondoltam induljunk el, jutunk, amíg jutunk. Elég késő volt, mire tényleg elindultunk, így úgy voltam vele, hogy ha Füredig eljutunk, az már szép lesz.

Pétfürdőig mentünk csak aszfalton, onnan az egész használhatónak bizonyult Navitel + tuhus térkép kombinációval első útipontként Vilonya felé indultunk. Persze elég hamar belefutottunk egy szándékosan útra döntött fába, aztán meg nagyobb mennyiségű ágból épített útlezárásba... Hogy ennek vajon mi értelme?
Sóly fölött találtunk tök jó kilátást, látványos volt, ahogy Hajmáskér környéke ül a ködben. Aztán láttunk egy dombtetőn őzeket, és később egy hatalmas vaddisznó is átsétált előttünk az úton (arról sajnos nincs kép).



Vilonyára beérve tök jól megtaláltuk azt az utcát, ami kivezet a faluból úgy, hogy  átment mindkét vasúti sínen is, erre valami barom lekerítette az utat Királyszentistván felé. Sajnos itt nem visszakoztunk, hanem elkezdtünk a két sín között menni, ott viszont egy csatorna akadályozta meg, hogy megfelelő irányba menjünk - és nem volt rajta híd sajnos egészen Papkesziig. Ott aztán megint beszoptuk, mert a 710-es út felé nem sikerült kimenni, mert beszántották az összes utat, így egy gázlón át vissza kellett mennünk a faluba, és elmentünk aszfalton Fűzfőgyártelepig, majd miután csak sehová nem vezető utakat találtunk, Litérig is. Innen viszonylag akadálymentesen eljutottunk Szentkirályszabadjára, aztán a 73-as utat kereszteztük a Videotonnál. Itt megint volt némi szopatás, mert valami köcsög paraszt az útra épített kerítést hosszában, és nem volt könnyű elférni mellette... Azért megoldottuk, és sikeresen átértünk Veszprémfajszra, ahol megálltunk a kilátónál, és végre megláttuk a Balatont.



Innen az volt az érdekes feladat, hogy ne menjünk be természetvédelmi területre, mert azért nem keressük magunknak a bajt, szóval egy darabig az erdő szélében haladtunk csak, és láttunk egy csapat őzet igen közelről. Aztán jelentős kavargás után értünk ki Hidegkútra, ahová nem mentünk be, hanem továbbmentünk Balatonszőlős felé. Itt tanácskoztunk, és úgy tűnt, nincs értelme messzebbre menni, mivel már kezdett szürkülni, szóval úgy döntöttünk, hogy lemegyünk még terepen Balatonfüredre, aztán hazamegyünk. Itt először a semmibe vezető utakkal szívtunk a szőlőhegyen, aztán hosszas haladás után egy sorompóba futottunk - persze a belső oldalán voltunk... Szerencsére nem volt nagyon bezárva



Füreden megálltunk kicsit a kikötőnél, aztán ránk is sötétedett, mire elindultunk aszfalton haza.
Berhidáig mentünk együtt, aztán én még megálltam a maroshegyi MOL kútnál, és 1500 Ft-ból lemostam a kocsit nagyjából.
Folytatás következik valamikor Füredről

Eljött az idei év vége is, és méltó búcsúztatásaként szerveztünk idén is szilveszteri kirándulást.
Reggel yorsan levágtuk a lökhárító fölösleges részét, aztán Lajosékon és rajtunk kívül csatlakozott még a Suzuki4x4.hu-ról Sanya és Sekeres is.
A koncepció az volt, hogy próbálunk tenni egy nagy kört  - lehetőleg ismeretlen útvonalon - az Északi-Bakonyban.
Az útvonalat nagyjából kinéztük térképen, aztán a Navitel + tuhus térkép kombinációval követtük az irányt.



Korán indultunk, és a lőtéren át a Várvölgy felé vettük az irányt, ahonnan az Öreg Futóné irányában átmentünk Alsóperéig, majd Eplény felé haladtunk tovább. A terv az volt, hogy az ismert úton, a sípálya teteje felé menjünk, de persze eltévedtünk, és ugyan a vasút alatt találtunk egy tök jó alagutat, viszont a 82-esre sehogy sem sikerült felmennünk. Úgyhogy kavarogtunk tovább, és miután a nagy parkolóhoz kijutottunk, a 82-es másik oldalán be is mentünk az erdőbe. Itt előbb Lókutat, majd Hárskutat kerültük délről, aztán amikor megálltunk egy pihenőre, kiderült, hogy alig pár kilométerre vagyunk a papod-hegyi kilátótól, amit már úgyis meg akartunk nézni.



Szóval miért ne alapon felmentünk, és megérte, tényleg jó onnan a kilátás, még a párás idő ellenére is.
Innen lementünk Hárskút felé (közben kiderült a széles autó hátránya egy út közepén lévő sziklánál), majd a Hajag felé fordultunk.
Ez már nehezebb volt, mint idáig, mert a kinézett utakat több helyen is lekerítették, de azért megoldottuk. 
A BARS kapuja éppen betonokkal van eltorlaszolva, és a föld alatti épületbe is megint csak ereszkedve lehet lejutni. Ezt kihagytuk.



Innen Bakonybél felé indultunk tovább, ami viszont meglepően simán ment, sőt. Még karácsony előtt egy helyen megforultunk, mert a tökig érő ködben egyszerűen nem láttuk, merre ment tovább a turistaút, most viszont a navi mutatta merre kéne lennie, és pár tíz méter után megtaláltuk az utat.
Bakonybélbe beérve megálltunk a szentkútnál, majd beugrottunk a Vadszőlőbe egy kávéra.
Pápa irányába indultunk tovább, és a Kőris-hegy északról megkerülve akartunk átmenni Fenyőfő felé.



Na, itt viszont erős ellenállásba ütköztünk az erdő részéről, folyamatosan zsákutcákba futottunk, értve ezalatt totálisan benőtt utakat és iszonyatos méretű kidőlt fákat. Közben azért az alacsony autó előnye is kiderült, simán átfértem egy kidőlt fa alatt, ami már a Vitarának is esélytelen volt
Viszont elkezdett szürkülni, és időre vissza kellett érnünk, úgyhogy ezen a ponton hagytuk abba, és elindultunk hazafelé aszfalton.
Jól is tettük, mert már Pénzesgyőrbe érve hatalmas köd lett, de olyan szinten, hogy kb. 60-nal lehetett haladni egészen Bakonynánáig. Onnantól kb. Tésig oké volt, aztán még rosszabb lett, a Kopaszon 40-50-nel keltünk át, és így is ijesztő volt.
Leérve még megálltunk egy kis pezsgőzésre az Öreg-kálvária tetején, és hallgattuk a tűzijátékokat a sűrű ködben.



Boldog új évet mindenkinek!

Szokás szerint néhány napot Mohácson töltöttünk karácsonykor, és megkérdeztem a bajai Suzuki4x4-es fórumtársakat, nincs-e kedvük kirándulni egy kicsit valamikor. Volt, eljött Barna és andrew is, illetve Barna egy haverja Discoveryvel. Logisztikai okokból én sajnos saját terepjáróval nem tudtam megjelenni, így főleg Barna autójában utaztam.

Mivel a három autóból kettőn csak utcai gumi volt, ezért nem kerestük az igazán nagy dzsuvát, de azért szerencsére így is akadt helyenként némi sár, amit azért komolyabb elakadás nélkül megúsztunk.

Határozottan élveztem a túrát, mert ez a környék varázslatos a sok dombbal-völggyel. Nincsenek olyan magas pontok, mint a Bakonyban, de ez annyiból még előny is, hogy sokkal nagyobb része autózható a területnek, mint mifelénk - ráadásul sehol sincsenek behajtani tilos táblák és sorompók.

A másik érdekes része az volt a dolognak, hogy vezethettem Barna autóját, és azt kellett tapasztalnom, hogy alapvetően ilyen jellegű felhasználásnál abszolúte nem érezni a hosszú Vitarának hátrányát, sőt, még stabilabb is bizonyos helyzetekben a nagyobb tengelytáv miatt. És az autón semmi extra átalakítás nincsen, csak egy pogácsás emelés meg MT gumik.
Ez azért gáz, mert eddig bizonytalan voltam, hogy jó lenne-e nekünk egy ilyen vas, most viszont látom, hogy igen, úgyhogy nézegethetem aktívabban a kínálatot

Azt írták a hírek, hogy Olaszfaluban 20 centis hó van, valószínűleg az eplényi hóágyúk és kondenzmagok meg déli szél okán.
Gondoltuk, megnézzük. Azt tudni kell, hogy egy ideje erősen plusz van, és a szezonban még semmi hó nem esett sík vidéken.
Az első meglepetés akkor jött, amikor a Kopaszra felfelé egy bizonyos magasságban tél lett egyik pillanatról a másikra - az út szélén hó volt, meg tökig érő köd. Eredetileg aszfalton akartunk menni, de lekanyarodtunk inkább a tócsás útra, mert ott meg fixen volt pár centi hó (vagyis inkább valami hódara jellegű).

Átmentünk hátul Tésre, aztán onnan már tényleg aszfalton haladtunk Olaszfaluig, ahol valóban volt 20 centi hó, de tényleg csak a falun belül, úgyhogy játszani sajnos nem tudtunk benne. Felmerült hát a kérdés, hogy merre menjünk akkor.
Gondoltam, ha már elég messze eljöttünk, akkor menjünk egy kört a Magas-Bakony felé. A terv az volt, hogy Olaszfalu és Eplény között bemegyünk földúton Lókút felé, ami sikerült is, de nem volt egyszerű, mert olyan tejfölszerű köd volt, hogy semmit nem lehetett látni.

Lókútról átmentünk Hárskútra, és az volt a terv, hogy a Hajag felé megyünk tovább. Na, ez már nem jött össze, mert arrafelé csak mérsékelten vagyunk ismerősek, és a köd miatt esélytelen volt tájékozódni. Sokszori útkeresés után végül elkezdtünk turistaútvonalakat követni, és így legalább eljutottunk igen szép helyekre, ahol még sosem jártunk korábban. Itt viszont egy idő után végleg elveszítettük a fonalat, és hiába akartunk Bakonybél felé menni, sokkal inkább Farkasgyepühöz közeledtünk, úgyhogy az lett a vége, hogy GPS-szel sikerült kevésbé érdekes, de járt úton elnavigálni Bakonybélbe.

A golyó felé akartunk menni, de aljas módon lenn volt a sorompó, ezért aszfalton áthúztunk Pénzesgyőrbe, ahonnan a zöld kresztáblával jelzett úton akartunk visszamenni Hárskút felé. Na, ez elég jól sikerült, mert olyan szinten szét van vágva az út, hogy sikerült rajta öszetörni a lökhárítót
Ettől eltekintve gond nélkül visszataláltunk az odafelé is megjárt útra, és a Római-fürdő és a jásdi Betlehem érintésével mentünk haza.

Pénteken felhívott Lajos, hogy akkor most lenne egy kis ideje legalább a csörlő felrakására, úgyhogy némi logisztikával elvittem az autót, és hétfő délután vissza is kaptam.
Mivel baromi nagy hely van a lökhárító eleje és a klímahűtő között, szerencsére sikerült megvalósítani azt az elképzelést, hogy a csörlő a lehető legkevésbé látsszon, így nem kell vele varázsolni vizsgára sem.
Nekem tetszik, aztán majd kiderül, hogy hogy működik.

Az egyik henger időnként nem üzemelt megfelelően, alapjáraton újabban kb. soha nem ment.
A gyújtás hibáját már korábban kizártam, és az injektor sem tűnt túl valószínűleg a korábban kiszedett gyertya kinézete alapján, szóval látszott, hogy a hengerfej levétele nélkül erre nem lesz megoldás.

Így hát vasárnap elvittük az autót Köpcihez, levette a hengerfejet, és kiderült, hogy az érintett henger egyik szívószelepe a képen látható állapotban volt. Kapott helyette másikat, illetve az összes szelep be lett csiszolva, le lett a hengerfej síkolva, meg egyúttal a melegedési ill. nem melegedési problémákat orvosolandó tett bele egy másik termosztátot ill. tett rá egy másik hűtősapkát, és a víz távozására utaló lazaságot talált az egyik vízcsőnél.



Remélem, minden oké lesz így, az biztos, hogy alapjáraton a motor járás most ég és föld az eddigihez képest.

Tök rég nem voltunk versenyen, az X-szel meg ugye még soha, így amikor kikerült a Zyma Trophy kiírása, elkezdtem rajta gondolkodni, aztán Szilvi sem mondott rá nemet, így leszerveztük Vince őrzését, aztán november 9-én, szombaton elmentünk a Zselcibe, Bárdudvarnokra. Az volt a dologban a különösen szimpatikus, hogy nincs éjszakai futam, cserébe mocsok korán kellett kelnünk, hogy odaérjünk fél 8 körülre. Gyorsan elintéztük a gépátvételt meg a nevezést, aztán elsőként mentünk bele a rajt előtti speciálba, majd két zárt kvad meg egy Jeep után elindultunk az itineren is. Így sajnos nem volt idő megkeresni az ismerősöket ill. megnézni az autókat, de szeretek elöl menni.

Az itiner egész jó volt, Szilvi meg ügyesen navigált és keresett KP-t, úgyhogy jól haladtunk. A héten leesett eső és az agyagos talaj együttese elég kellemes terepet hozott össze, voltak olyan helyek, ahol magam is meglepődtem, hogy el tudunk menni Erre egy sima úton, a látszólag nem túl mély nyomokban álló víznél sikerült felhasalni a bakhátra Szerencsére jöttek mások hamar, aztán lehúztak. Ezen kívül egy meredek úton volt olyan bakhát, hogy muszáj volt egy ötven méteren alternatív útvonalat keresni, de ettől eltekekintve hibátlanul sikerült végigmenni az útvonalon, és talán még az összes KP-t is megtaláltuk.

A hosszú, 70-80 km-es táv végénél voltak ismét speciálok, abból az elsővel szenvedtünk meg alaposan. Egy igen meredek domboldalban volt a spec, úgy, hogy a kapuk oldaldőlősen voltak elhelyezve, és mivel elsőként mentünk be ide is, senki nem kotorta még le az első kapunál lévő lépcsőt, oldaldőlősön lefelé meg nem rúgatja az ember, ha nem muszáj, szóval sikerült felhasalni. Hát, jó pár percig próbálkoztunk eredménytelenül a szabadulással, mikor Szilvinek az az ötlete támadt, hogy beáll a jobb egy elé ugrálni. Levettük a tetőt, Szilvi végrehajtotta az ötletet, és csodával határos módon sikerült lemenni, így a specet befejezni is.

A célba beérve még megfejtettük az útvonalon kirakott találós kérdéseket is, aztán végül nem vártuk meg az eredményhirdetést, mert bár valószínűleg hibapont nélkül végigcsináltunk mindent, a specek ideje túl rossz lett az elakadás miatt ahhoz, hogy esélyünk legyen bármire. Majd ha kiírják az eredményeket netre, beírom, hogy hányadikak lettünk Mindenesetre jól szórakoztunk, kéne sűrűbben menni versenyre.

A versenyen képek sajnos nem készültek az egy darab első kép kivételével, cserébe ma kimentünk Lajossal egy körre, ezt jobban dokumentáltam képileg. Ez úgy indult, hogy elmegyünk kirándulni picit, aztán bejelentkeztek Krisztiánék is a nagyvasakkal. Először Királyszállás fölött kóvályogtunk, de a Burok-völgy miatt sehová sem jutottunk, úgyhogy a Hamuház után lmentünk egy számomra új úton Jásd felé. Mondtam Lajosnak, hogy baromi rég jártunk már arra, nézzük meg azt az utat föl Tésre, amin a vas tartály meg a forrás van. Lajos aszonta, abban nincs semmi, mondtam, nem baj, majd valahol visszajövünk le.

Na, konkrétan a forrásig jutottunk el, ahol elpakolhatatlan kidőlt fák állták utunkat. Itt Krisztiánékból előjött a "végre valami érdekes", és nekiálltunk alternatív útvonalat csinálni a fa kikerülésére. Hát, elég durva lett, a Pajero fölfelé akadt el, az X meg lefelé a fa után
Megoldottuk Krisztián csörlőjével, aztán a következő kidőlt fánál álltunk meg újra. Ott elég sokáig tartott kipucolni egy nyomot, közben Lajossal kipucoltuk a még következőbb kidőlt fa kikerülőjét... Hát, nem volt egyszerű útvonal, pláne, hogy a végén még egy baromi hosszú és nagyon ragacsos meredek következett. Ránk sötétedett, mire feljutottunk. A "csak kirándulunk" asszem nem pont ilyen

itt az ősz, és egyúttal megjött az ihletünk egy kicsit autózni. Lajos most jött ki először a Pajeróval, hosszas győzködés után

Megnéztük a frissen felújított Lőtértornyot, amit most Maderspach Viktor Kilátónak hívnak, majd a tési út mellett indultunk el felfelé, aztán Lajos alternatív útvonalon ment el a régi tési útig, hogy ne kelljen összevizeznie az autóját a tócsás úton
Onnan az Öreg Futóná felé átmentünk Alsóperére, és csodával határos módon odataláltam a Kán-kúthoz, pedig ennek elég kicsi volt az esélye Ott egy picit bohóckodtunk, majd a Római-fürdő felé átmentünk Jásdra, aztán a tési út túloldalán felmentünk, onnan egyenesen haazazúztunk.

Sajnos még az erőd is éppen csak nem porzik, de azért jó volt.

A múltkor belefutottam egy owners manualba, ahol meglepődve szembesültem a gyári előírás szerinti 20.000 km-es gyertyacsere-periódussal. Feltételeztem, ezt nem csak én nem szoktam túlzásba vinni, hanem mások sem, gondoltam beruházok négy gyertyára, ezen ne múljon.
Nemi nyomozással kiderült, hogy az NGK BKR6E jó bele, ami kicsi (16 mm-es) kulcsnyílású, de hosszú menetes.

Megrendeltem az autósboltban, mára meglett, elhoztam egy szelepfedél-tömítés társaságában, aztán nekiálltam lebontani az útban lévő köcölléket (burkolatok, szívócső, valami egyéb csövek), aztán gondoltam, leszedem a szelepfedelet, hogy kevésbé legyenek mélyen a gyertyák. Ehhez további dolgokat kellett lebontani, de aztán lekerült a szelepfedél is, és nekiálltam a gyertyák kiszedésének.


Bár volt, amelyik rendesen meg volt húzva, nem volt semmi gond egészen a legbelsőig, ami elég nehezen jött egy pár menetnyit, aztán végleg megszorult. Ezen a ponton a tanácstalanul nézést választottam, mert mi az már, hogy kifelé szoruljon meg egy gyertya?
Szóltam Gabe-nek, nézzen ő is okosan, aztán mikor szerinte sem akart kijönni, elkezdtük számba venni a lehetőségeket.

Igazából két megoldás látszott, az első a hengerfej levétele, a másik az erőszak.
Előbbi ellen szólt, hogy valószínűleg attól nem fog könnyebben kijönni az a gyertya, de mindenesetre nagyon durván mindent le kell bontani hozzá (pl. ki kell venni a hűtőt is). Némi tanakodás után az erőszakra szavaztunk, tekintve, hogy ennél sokkal rosszabb helyzet már nem állhatott volna elő... Az óvatos erőszak végülis megoldást jelentett, kijött a gyertya, nem meglepő módon a menete enyhén hiányos állapotba került, és tartalmazta nyomokban a hengerfejet. Meg egyébként a színén az is látszott, hogy eredetileg sem üzemelt megfelelően.



Újabb tanakodás következett, hogy és akkor most mi legyen. Felhívtam egy helyi autószerelőt, aki azt mondta, hogy nem hisznek a menetjavítóban, inkább hengerfejet szoktak cserélni. Nagyszerű. Aztán felhívtuk a gépműhelyet, akik egyrészt szabin vannak, másrészt tudnák javítani, de csak leszedett állapotban. Telefonáltam még egyet, hogy hátha van valakinek 14-es, finom menetes menetfúrója, de ez sem vezetett sehová.

Úgtyhogy mit veszíthetünk alapon megpróbálkoztunk a menet közvetlenül gyertyával történő újravágásának (kettő előre, egyet hátra). Bement. Nem könnyen, de menet. Tövig. Betettem a többit is, feldobáltam a köcölléket, indítottam, és egész úgy tűnik, hogy működik a dolog.
Egyébként a képen nem látszik a lényeg, de ezek a gyertyák szerintem simán futottak már 100.000 km-t, mert elég látványosan fogyott az elektródából.



Mindenesetre remélem, működni fog a megoldás, és legközelebb majd hengerfejfelújítással egybekötve veszem csak ki a gyertyákat...

Ma a Balenóból kiszálláskor hozzáért a Baleno ajtaja az X tükréhez, de csak éppenhogy.
Erre az meg leesett. Úgy teljesen, a földre.
Látszott, hogy valaha fémes kapcsolat volt a két fele között:



Na, ez elmúlt. Eltartott egy darabig, mire kitaláltam, hogy lehet a legkisebb károkozással szétszedni a tükör házát, aztán mikor sikerült, az tartott el egy darabig, mire rájöttem, mik azok a rozsdás maradványok, amik benne vannak.
Úgy tűnik, valaha egy átmenőcsavar volt benne, amit egy rugó feszített meg, de olyan szinten rohadásnak indult a szerkezet, hogy az egyik mm vastag alátét gond nélkül tört darabokra, amikor próbáltam kiszedni.



Beáztattam most a maradványokat rozsdaoldóba, majd valahogy ki kell őket úgy fúrni, hogy ne a műanyag házat fúrjam szét. Érdekes lesz.

Még az átíratási procedúra közben vettem az autóhoz egy távirányítós központizár-vezérlőt, hogy ne kelljen kulcsozni.
Aztán sokáig volt szar idő, gondoltam, hogy beépítem, ha majd jobb idő lesz. Pár hete lett is, de aztán amikor megláttam, hol van a gyári vezérlődoboz, úgy döntöttem, hogy ezt inkább profira bízom, és múlt héten elvittem a villamosságishoz. Szép lett, meg még működik is.

Közben már egy ideje gyanús volt, hogy mintha fogyna a víz, de nem jöttem rá, hová lesz.
Aztán mikor elhoztam az autót a villanyszerelőtől, sikerült kiszúrni, hogy folyik a hűtő a tetején, de olyan ötletesen van ráragasztva gyárilag egy szivacs, hogy ez lehetőleg ne látsszon. Elgurultam vele a hűtős bácsihoz, aki azt mondta, hogy nem javítható, szét van égve a teteje...

Úgyhogy nekiálltam hűtőt keresni, de persze ez nem volt annyira egyszerű, mert a helyén esélytelen volt megmérni, a katalógusok alapján meg rohadtul nem egyértelmű a mérete. Különös tekintettel arra, hogy a hűtőket a radiátor szélességével, magasságával és vastagságával jellemzik, ami semmiféle információval nem szolgál a beépítési méretekről...

Szóval hétfőn kiszedtem a hűtőt, lemértem, hogy kb. 475x375x26 mm a radiátor mérete, és szembesültem vele, hogy a sztenderd Unix-jellegű katalógusokban ennél egy centivel szélesebb és vastagabb a jellemző méret. Aztán úgy kb. 4 óra Google segítségével sikerült rátalálni, hogy a Szakál Metálnál van olyan hűtő, aminek a mérete pont stimmel, és még olcsó is - valami tök ismeretlen SRL márkanév, bár nekem a többi hűtőmárka sem mondott túl sokat. Tegnap megrendeltem a helyi autósboltban, mára megjött, és hihetetlen módon úgy tűnt, hogy minden mérete stimmel.



Elhoztam, és neki is álltam beszerelni. Egész simán ment, és tényleg stimmelt minden paramétere. Egész addig, amíg fel nem töltöttem vízzel, mert akkor kiderült, hogy a kupak nem ugyanaz, mint a másikon, és persze azt nem adnak hozzá. Gyors telefon az autósboltba, holnap lesz belőle elvileg egy - talán - másmilyen, meglátjuk.

Ha már úgyis le volt engedve a víz, kicseréltem a termosztátot (igaz, csak egy olcsó QH-t kapott) meg a vízhőmérséklet-jeladót is.
Előbbi hatásosnak tűnik, máshol áll a mutató, mint eddig, utóbbi viszont nem segített a magas hideg alapjáraton.



Update 06.13. csütörtök:
A rendelt kupak elsőre jó lett, úgyhogy már csak a próba van hátra.
Illetve egyúttal kicseréltem a légszűrőt is, a típusa Jakoparts/Herth+Buss J1328017 2965400. Ezt azért írom fel, mert természetesen ennek sem egyértelmű a mérete, ez viszont stimmel.

Volt az Auchanban jó áron olaj, úgyhogy vettem hirtelen 15 literrel, mert az X-ben még a vásárláskori olajcsere volt hátra (mert állítólag 2.000 km-rel ezelőtt kicserélték, persze hiszi el a rosseb), a többiben meg már időszerű volt a csere. Na nem km alapján, mert még a Balenóban sincs meg a 10.000 km, de másfél éve volt benne olajcsere, a Polskikban meg még régebben. Felírtam azért az óraállásokat, de erős a gyanúm, hogy egyikben sem km alapján lesz következő olajcsere

X90	229.939 km
Baleno	256.291 km
Csöpi	87.983 km
Pop	56.732 km

Természetesen azért most sem volt olyan egyszerű, mint kellett volna lennie, az X-en az istennek sem fért oda az olajszűrőhöz a láncos fogó, Csöpin meg ezzel tudtam csak meglazítani a leeresztőcsavart:



Az X-ben terveztem cserélni légszűrőt is, de nem mertem hinni a katalógusoknak, úgyhogy lemértem, 300×144 mm-es a fedél, 8 mm-es peremmel.

Mivel vasÁrnap végre sikerült megszerezni a nyári gumikat, tegnap elvittem egyet a deerhunter-féle félnikből a gumishoz megszereltetni próbára. Mivel úgy tűnt, hogy ezzel a pici gumival bőven jó ez a -15 ET-jű felni is, ezért ma megszereltettem a maradék hármat is, délután meg feldobtam őket az autóra. Kicsit szokni kell még a kicsi kerekeket, de szerintem összességében jól mutat a cucc.

Úgy tűnt, őszig már nem lesz esély értelmesen kimenni autózni, de most pont jól jött ki a rossz idő, mert amúgy is terveztünk elvben mára valami kirándulást, és így, hogy egész éjjel esett, és még reggel sem állt el igazán, muszáj volt menni.

Lajos aszonta, mostanában sokat volt kinn, és Palota környékét unja, menjünk másfelé. Találomra az jutott eszembe, hogy menjünk el az eplényi sípálya felé, arra már nagyon rég nem jártunk. Elhúztunk aszfalton Bántára, majd a Sötét-horog felé indultunk el. Hát, ahhoz képest, hogy pár évig autópálya-szintű út volt a Horog aljában is, most majdnem olyan szar, mint tíz éve.



Azért feljutottunk persze, de szerintem most rosszabb az út, mint a Baglyas oldalán a sziklás út. Fölül meg annyira fel volt ázva a talaj, hogy a nyombólkimenve egyáltalán nem lehetett menni felfelé, szóval küzdős volt. Felérve találtunk egy - nekem - új lekövezett utat, azon lementünk a szénégetőig, onnan pedig a lőtéren át próbáltunk a sípálya felé tartani. Hát, kavarogtunk rendesen, mert ott is voltak új köves utak, de végül odataláltunk a kilátóhoz. Érdekes, hogy májusban, esőben, szélviharban is vannak, akik igénybe veszik a sífelvonót.



A merre tovább kérdés kapcsán felvetettem Lajosnak, hogy ha már egyszer félúton vagyunk, ugorjunk már át Kislődre a maradék két nyári kerekemért. Szerencsére sikerült meggyőzni róla, hogy ne kelljen egyedül mennem, de erről később.
Kimentünk a 82-esre, majd Eplény és Olaszfalu között sikerült találni egy értelmesnek tűnő utat balra, én meg hittem benne, hogy csak el tudunk valahol menni Pénzesgyőr irányába Zirc érintése nélkül is. Rendesen fel volt ázva az út, amin mentünk, időnként ellenőriztem, hogy kábé jófelé megyünk-e, és meglepő módon minden kóválygás nélkül sikerült Lókúton kiérnünk.

Onnan átgurultunk Hárskútra, és ott csesztük el, hogy nem kanyarodtunk rá a pénzesgyőri kitáblázott földútra, ahonnan pikk-pakk át lehet menni a Herend-Hajag útra, hanem a téesz felé mentünk, és csak a rádióállomás irányát próbáltuk követni. Természetesen nagyon nem tudtuk, hogy merre megyünk, és annyira szar utat találtunk, hogy először a Jimny hasalt fel a bakhátra, aztán meg az X is, úgyhogy csörlőzhettünk is





Miután kikveredtünk az aszfaltra, gyorsan megjártuk az utat Kislődre meg vissza, aztán ugyanitt megpróbáltuk megtalálni a jó utat.
Természetesen nem sikerült, és ennek köszönhetően sikerült a Magas-Bakony eddig számunkra ismeretlen, nagyon szép tájait megismerni abban az 1-1,5 órában, amíg sikerült találnunk egy utat, ami cikk-cakkban kivezetett végül Hárskút szélébe, a márkói út első kanyarjába.

Ugyanarra mentünk vissza innen, amerre jöttünk, szerencsére a szántóföldön menő úton könnyű volt követni a saját nyomainkat.
Így, hogy már ismertük az utat, kicsit bátrabban mentünk, és bizony belengett időnként a beszarásmérő, olyan szépen sikerült keresztben autózni



A 82-esre visszérve aztán Olaszfalu felé fordultunk, Bakonynána mellett még lemostuk az autók alját a patakban, aztán aszfalton hazajöttünk.
Határozottan szórakoztató kanyar volt, a hossza ellenére is.

Hazaérés után az autó lemosása már kevésbé volt szórakoztató

Ha már a tegnapi Samurai-napi Túrán sikerült úgyis összekenni az autót, úgy éreztem, itt a nagy lehetőség, hogy megnézzem alaposabban is azt a belvizet a réten, ahol pár napja voltam fényképezni.
Hát, nem gyenge, volt olyan pont, ahol felcsapott a motorháztetőre a víz, akkor ott én is meglepődtem
Visszaút persze ilyenkor nincsen, szerencsére nem is kellett.





Némi animgif is lett belőle

 



 

Délután aztán két órán át mostuk az autót itthon is, most csillog-villog.

A Suzuki4x4.hu színeiben szervezett tavalyi kartali túra sikerén felbuzdulva úgy döntöttem, hogy megpróbálom, van-e érdeklődés a bakonyi táj iránt. Volt, így már hónapokkal korábban nekiálltunk az ideális útvonalat megálmodni, aztán a hó miatt sokáig többet nem is tudtunk tenni. Végül múlt hétvégén sikerült megírnunk Lajossal az útvonalat a gyakorlatban is, különösen figyelve arra, hogy ne essen útba behajtani tilos vagy zárt sorompó. A szombati napunk elég hamar félbeszakadt, mert Tésen ilyen szép defektet kaptunk:



Múlt vasárnap aztán szerencsére körbejutottunk, az elméletben kigondolt útvonalat sok helyen a valóságban újraírtuk, és bíztunk a megfelelő időjárásban. Ez azért is fontos volt, mert a fennsíkon egy szakasz még reménytelenül járhatatlan volt múlt hét végén is. Szerencsére egész héten meleg volt, sok napsütéssel, amit a pénteki eső koronázott meg. Szombat reggel 9 órakor volt a találkozás a tési út meleletti murvabányál.



10 órakor összesen 20 autóval vágtunk neki a távnak. A tési út jobb oldalán mentünk fel, onnan a tócsá úton mentünk tovább, majd a vár utáni horogban ereszkedtünk le a Vár-völgybe.



300 méter gyalogtúrával megnéztük a várat, aztán a völgy végén a meredek út felé mentünk vissza a tócsásra. Innen a régi tési úton folytattuk az utat, ahol a gödörben, a hídnál még mindig volt hó. Egy darabig elvoltunk, mire az első 5-6 autó átjutott csörlő segítségével, a többieknek utána már könnyebben ment.



Tésen átmenve az erdőn keresztül ereszkedtünk le a murvás út felé, egyedül itt találkoztunk csúnyán néző favágókkal, viszont alapjuk nem lett volna belénk kötni, szerencsére. Itt még mindig cuppogott az út az olvadó hó vizétől. Miután leértünk, a gázlón átkelve a Római-fürdőnél álltunk meg ebédszünetre. Itt egy mászósabb gyalogtúra következett, mert a Gaján gyalog átkelve felsétáltunk a vízesésig.



Jásd felé folytattuk tovább az utat a délutáni etappal, ami egy egyszerű szakasszal indult, mert csak a réten mentünk végig a Szentkút felé, majd Jásdon keresztülérve letértünk egy korábban számunkra is ismeretlen területre, ami csak arra volt jó, hogy ne az aszfalton kelljen kimenni a tési útra. Az úton átmenve az erdőben mentünk el a szerpentin aljáig, ahol a nagyon durván vízmosásos úton mentünk fel.



Itt megint sikerült sokaknak játszania a feljutással, többek között nekünk is. Állítólag az X hátsó kereke 60-80 centire volt a levegőben, én is éreztem, hogy billegünk Mindenesetre ez jóval kevésbé félelmetes benne, mint a Jimnyben volt.
A fenti úton a Hamuház érintésével elmentünka  vízházig, ahol Kisgyón irányába fordultunk. A kulcsosház után leereszkedtünk a gerincen, majd a szokásos úton mentünk tovább a Dűltfás irányába.



A félúton lévő meredek vízmosásnál megint sokan eljátszottak, szerencsére nekünk ez már rutinból ment
Viszont mivel elment az idő, a Bakonykúti felé tervezett kitérőnket kihúztam, és helyből a tócsákhoz mentünk a mélyút felé.
A tócsáknál szerencsére akadtak vállalkozó szellemű kollégák, több-kevesebb sikerrel autózva a nagy tócsában



Innen a társaság kétfelé vált, utolsó célpontunk, a Bagylas-tető felé a sziklás és a normális úton is lehetett jönni "gyáva-e vagy" alapon eldöntve
A sziklás felé menők persze ezt is élvezték, és azért mindenki megoldotta a dolgot, visszafordulás nélkül.



A csúcson beálltunk alakzatba, csoportfotóztunk, majd leereszkedtünk a kohó fölötti homokbányához, és mindenki elindult haza - ekkorra már 7 óra volt.



Úgy tűnik, mindenki jól szórakozott, úgyhogy talán lesz jövőre hasonló rendezvény ugyanitt, meg remélhetőleg további hasonlók máshol addig is
Ja, és az X is jól vizsgázott, bőven hozta az elvárható színvonalat, sehol sem éreztem kevésnek. Persze még szokni kell, nem érzem pontosan, hol vannak a kerekek, ez meg technikásabb helyeken nem előny, de alakul ez még.

Több, mint egy hónap telt már el, mióta megvan az autó, de eddig ment a gondolkodás mindenféle irányban mindenen.
Csak aztán elment a Jimny, most szombaton meg rendezvényen kéne megjelennem terepjáróval, ami kizárásos alapon már csak az X lehet...
Így aztán sürgőssé vált megejteni a vásárlás utáni szerviznek legalább az első felét: azt, hogy az autó alkalmas legyen arra, hogy lemenjek vele az aszfaltról

Pár héttel ezelőtt előrelátóan vettem egy garnitúra 195/80R15 méretű Komho KL71 gumit, mert éppen igen jó áron adták (meg egyáltalán, lehettt kapni), pedig akkor még nem is tudtam, minek, mert volt olyan opció, hogy a Jimny kerekeit megtartom. Közben deerhunter kollégával elméletben bizniszeltem egy garnitúra felnit, amire vasárnap fel is tettünk egy új gumit, de sajnos a mindenhol beleérés tüneteit mutatta az ET -15 miatt, még jobban, mint a Jimny felnijeivel. Mindenesetre otthagytam az autót Lajosnál, lesz, ami lesz alapon.

Kedden megvette a gyors emeléshez szükséges danamid rudat, és leesztergáltatta a pogácsákat a rugók + a gólyaláb fölé, illetve meghosszabbította a hátsó gátlót. Aztán sokat agyaltunk, hogy mi legyen, de az idő rövidsége miatt sem a bodyliftre, sem a sárvédő átszabására nem lett volna idő, márpedig ezek a szép felnikhez nélkülözhetetlennek tűnnek, így a gyári kerekekre kerültek fel az MT-k, és szerencsére így pont elfér mindenhol.

Szerdán reggel elmentem az autóért, és megdöbbentem a látványtól. A rosseb gondolná, hogy 4 cm emelés meg a 7-8 centivel nagyobb gumik ennyit számítanak: mintha egy teljesen másik autóért mentem volna, mint amit pár napja otthagytam
Aszfalton is teljesen megváltozott az autó viselkedése, a kerék megette a robbanékonyságát, cserébe tuti, hogy minimum 30%-kal növeli a fogyasztást

Ma jutottam el odáig, hogy ki tudjam próbálni terepen, vagy legalábbis földúton. A Jimnyhez képest elég kemény a rugózás, ezen majd hosszú távon másik rugókkal lehetne változtatni. Ezt leszámítva viszont kifejezetten kellemes csalódást okozott, simán elment mindenhol, ahol a Jimny, mindenféle felütés vagy ijesztő hang nélkül.



A sztenderd tesztpályámat is akadály nélkül vette most már. Az emberek rendesek, amíg a partoldalban készítgettem a lenti képeket, megint megállt egy ember megkérdezni, hogy kell-e segíteni kiszedni onnan

Szombaton következik az igazi tesztelés, aztán majd hamarosan jöhetnek a többi átnézendő dolgok is.

...pedig az X-szel akartam.
Hogy később is értelmezhető legyen az írás, megemlítem, hogy a 2013-as tavasz igen szépen alakul eddig. A 14-15-ei hófúvás nyomai már nagyjából elmúltak, legalábbis városon belül, erre 25-én, hétfőn reggel ekezdett havazni, és most, 27-én reggel tűnik úgy, hogy talán eláll.
Az udvaron is ilyen szép a táj, 16 centi hó esett:



Amivel még nem is lenne különösebben probléma (kivéve, hogy március vége van), csak éppen az éjjel lejött a hó  a szomszéd ház tetejéről.
Namost az sok. Ettől a két ház között lett vagy 40 centi hó. Azzal viszont nem számoltam, hogy eléggé meg van tömörördve, és megpróbáltam kiállni az udvarból az X-szel. 
Még meg is álltam lefényképezni, mekkora a hó, aztán persze simán elakadtam két méterrel arrébb, természetesen ferdén állva.



Néztem, hogy lapáttal ki tudom-e szabadítani, de annyira szűk hely lett mellette, hogy esélytelen volt odaférnem.
Úgyhogy nem maradt jobb ötletem, mint megkeresni a hátrébb álló hókupac alatt a Jimnyt. Kitakarítottam, pozícióba álltam, aztán sokat szenvedtem, mire egyedül le tudtam tekerni a szarrá fagyott csörlőkötelet. Merthogy utoljára is hóban használtuk, ilyenkor vizesen tekeredik fel a kötél, összefagy, tehát szabadonfutóval kézzel lehúzni esélytelen, ha meg tekertetem lefelé, akkor közben kézzel húzni kéne, hogy ne ugorjon össze. Mindegy, sikerült.



Rákötöttem az X-re, de nem volt egyszerű úgy húzni, hogy ne húzzam neki egyik háznak sem (ugyebár ha nem ül benne senki, aki rásegítene, akkor arra megy az eleje, amerre akar), de aztán sikerült annyit húzni rajta hátrafelé, hogy a jobb oldalról be tudjak szállni, és óvatosan előre-hátra játékkal vissza tudtam menni az udvar felé. Kimenni inkább nem próbálkoztam még egyszer, majd ha kicsit olvad a hó
Azért ez így szép lett:



Mondtam már, hogy kezd elegem lenni a hóból?

El kellett ugranom a város másik felébe, pont a délutáni csúcsban, aztán gondoltam jobb lesz a földúton.
Hát, egy kicsit fel volt ázva, ezek a téligumik meg ijesztőek sárban

Megemlékezek itt pár szóban az elmúlt 164 év legemlékezetesebb március 15-éjéről.

Csütörtök délután már látszott, hogy rossz a helyzet, de a városban csak a b*lfasz sofőrök okoztak problémát, sötétben meg nem akartam kimenni lakott erületen kívülre. Péntek reggel viszont körbejártam a város kivezető útjait Jimnyvel, és ahol tudtam, segítettem. Vittem haza pl. egy nénit egy Úrhida felé félúton elakadt tűzoltóautóból tizenakárhány óra után, csináltam nyomot személyautóknak, huzigáltam elakadt autókat, de igazából túl sokat sajnos nem tudtam tenni, mert a hatóságok nem is nagyon engedtek el odáig, ahol lehetett volna valamit tenni. Délután még Szilvivel is mentünk egy kört. Tegnap értékelhető fotó nem készült, a telefonosakat meg inkább nem teszem fel.

Mára viszont a főbb utak mindegyike felszabadult, így elmentünk egy kcisit megnézni a kritikus pontokat.
Hát, én már tegnap is átláttam a helyzet súlyosságát, de ma láttunk élőben 4 méter magas hófúvásokat, ami hihetetlen, és sajnos a képek sem adják vissza a látványt.

Ma végre elintéztem az átírást. Mint kiderült, újabban reggel 8-tól este 8-ig van ocsmányiroda minden munkanapon, csak ezt a neten nem lehet megtalálni, így legalább mehettem kétszer. Délután úgy fél óra után sorra is kerültem, aztán kifogtam egy nagyon kedves, de nagyon lassú ügyintézőt, és vagy 50 percig atrtott a mutatvány, 55 ropit veszítve. Az árat megdobta, hogy kellett rendszámot cserélnem, mert az eladó ügyesen nem ragasztotta fel a rendszámhoz tartozó regisztrációs matricát, ami nélkül a rendszám is érvénytelen...
Mindegy, a lényeg, hogy már a nevemen az autó, és a rendszám alapján szerintem Egérnek hívják, de úgyis csak X-nek fogom hívni



Ismeretlen okból az ocsmányirodán csak a műszakis matricát adják oda, a zöldkártyásról fogalmuk sincsen.
Így hát másnap reggel elgurultam a műszakizós szervizbe, ahol megtudtam, hogy kizárólag az NKH adhat ki ilyet műszaki vizsga nélkül. Hurrá.
Úgyhogy elmentem az NKH-hoz, ahol 2.750 Ft befizetése, fotók készítése és temérdek papír kinyomtatása után végül kaptam matricát.
Másfél óra alatt, úgy, hogy ebben elhanyagolható idő volt sorban állás. Hihetetlen, hogy milyen munkatempóban dolgoznak, ezek bármilyen profitorientált szervezetnél az első napon kerülnének lapátra...

Mindegy, most már végre a nevemen van az autó, és minden papírmunka el van intézve.

Délután kimentünk a rétre kíváncsiságból megnézni, hogy mit mutat az autó ezekkel a pici gumikkal ott, ahol a Jimnyvel hófúvásban szoktam játszani, és ahol a múltkor a Grand Vitarát is kipróbáltuk. Hát, nem mondom, hogy rendszeresen kéne erőltetni, de megoldotta.
Egyedül a kipuff ért le kicsit, de igen közel volt a földhöz az alváz, a váltótartó és a lökhárítók is.



Amúgy odafelé volt egy kis móka, mert egy véglény úgy gondolta, hogy neki nem kell lehúzódnia, miután kifordult egy jobbkézszabályt nem megadva, és simán behajtotta az autón a tükröt... Megálltam azonnal, kiszálltam, gyorsan figyeltem a rendszámot, hogy ha lett kár, tudjak intézkedni. Ezt észrevette, akkor visszatolatott (de már vagy száz méterről), majd ahelyett, hogy elnézést kért volna, nekiállt kötözködni, hogy miért bazmegelek (hogyne bazmegelnék, ha nekemjön, oszt meg se akar állni...), meg hogy jövök ahhoz, hogy lefényképezem... Szerencsére kb. egy karcolásnyi a kár, de ez nem rajta múlott... Ehh.

Hazaérve kipróbáltam mást is, kívánccsi voltam, hogy mennyi hiányzik ahhoz, hogy a Jimny 195/80-as gumijai elférjenek.
Hááát, olyan sok nem, de épp elég ahhoz, hogy ne lehessen őket felrakni. A lökhárító is vészesen közel van, hátul meg belefér a dobbetétbe a kerék kanyarodáskor. Egy kis emelés segítene rajta valamennyit, de szerintem önmagában kevés. Mindenesetre szerintem kifejezetten jól állna neki ez a kerék.



Aztán még kihasználtam gabe rádiókiszedési ismereteit, és megcseréltük a rádiót az X és a Jimny között. Egyúttal megnéztük, hogy az X-ben a gyári hangszórók 8 W-osak, szóval nagy csodát nem kell tőle várni

Most van kis időm, így leírom, hogyan is lett újra egy X90-ünk.

Azzal kezdődött, hogy előtört rajtam az autóvásárlási kényszer egy jó pár héttel ezelőtt, ami annyira nem ért váratlanul, mert a tavalyi évben nem vettem semmilyen autót. Az meg így nem jó, 2011-ben három autót is vettem (Persze ehhez volt két autóeladás is, így az egyenleg nem sokkal változott.)

Mindenféle verzió felmerült, alapvetően abban gondolkoztam, hogy a Jimnyt kéne lecserélni egy kicsit nagyobb terepjáróra, mert teljesen reménytelen Vincével együtt beleülni (a gyerekülés miatt semmi hely nem marad hátul). Néztünk is autókat ebben az irányban is, de ez csak akkor esélyes, ha a Jimnyt normális áron el tudom adni.  Aztán amikor kiderült, hogy a viccből meghirdetett sárga iránt nagyobb az érdeklődés, mint gondoltam, akkor elkezdtem nézegetni a játszósautó vonalat is, merthogy a Jimny utódjának azért meg kéne maradnia messzire elmenésre is alkalmas autónak.



Mindenféle dolog felmerült, de amíg a sárga el nem ment, nem gondolkoztam a dolgon komolyan. Utána néztünk pl. LJ80-at, de arról kiderült, hogy túl nagy projekt lenne, akartam nagyongyári Polskit is venni, de azt meg elvitték előlem, így aztán élesedett az X90-vonal, amit persze mindig is szemmel tartottam. Volt olyan gondolat is, hogy a volt autómat visszaveszem, de aztán kiderült, hogy azt csak mutogatni akarják, eladni nem, ráadásul szegényre nem vigyázhattak nagyon, pl. valami Trabant-tükör vagy hasonló volt rajta bal oldalon, ami nem jó jel.

Árulják pl. azt a sötétkék autót is, amit két éve is megnéztünk, és ingyen sem kellett volna, meg felkerült egy Svájcból frissen behozott példány is, amivel a gazdája még Fehérvár felé is tud járni... No, múlt vasárnap meg is néztük Szilvivel, és nem tűnt ijesztőnek. Persze, 15 éves autó, hibái meg hiányosságai vannak, de mivel jó eséllyel azok közé tartozunk, akik az országban a legtöbb X90-et láttak, így van mihez viszonyítani, és úgy éreztem, egész jól áll itthoni viszonylatban. Persze biztos nem vetekszik a mobile.de-n 4-6.000 euróért kínált példányokkal, de hát nem is annyiba kerül. Agyaltam rajta kicsit, aztán kedden felhívtam az eladót, hogy jár-e még erre, mert megnézném alulról is. Járt, másnap, így délután elmentünk Lajoshoz, megnéztük bakon. A fentről is látott, mindegyiken rohadó részeken (lökhárítótartók, küszöb) kívül csak a tanktartó halott, így mondtam az eladónak, hogy kell az autó. Jött az a kérdés, hogy mikor, hol, hogyan, amiből az lett, hogy az a legegyszerűbb, ha helyből otthagyjuk az autót Lajosnál, én őt elviszem haza (70 km, vagy ilyesmi). Így is lett, elvittem, papíroztunk, majd hazajöttem Szilviért, és visszamentünk az X-ért.



Azóta az eredetvizsgát már elintéztem (-18.500 Ft), az átírás majd jövő hétre marad. Ma meg leszedegettük a mindenféle matricákat, illetve Szilvi kiporszívózta az autót, és végre csináltam róla pár fotót is, persze egyelőre csak az udvarban.

A terveim egyelőre eléggé képlékenyek. Ha a Jimny elmegy, akkor valószínűleg az X lesz a terepen játszós autó, azaz fog kelleni neki emelés, nagyobb kerék, csörlő, ilyesmi. De aztán a franc tudja, hogy tényleg belevágok-e, az biztos, hogy még az is lesz pár hónap, mire az autó árát kifizetem, utána meg a fentebb sorolt rohadós részeket kell megcsinálni, szóval mindenképpen hosszú távon esélyes csak a komolyabb hozzányúlás. Na meg idén nyáron ezzel most már tényleg szeretnék elmenni a tengerpartra, ha már az előzővel nem jött össze

Érdekességképpen, mindhárom autó "04 ZÖLD" színű a forgalmija szerint

Aszongyák, okos ember más kárán tanul, a hülye meg a sajátján.
A jelek szerint én egyik csoportba sem tartozom



Update: még mindig nem jutottam el odáig, hogy csináljak saját képeket, de közkívánatra itt van pár kép a hirdetésből.

A mai nappal véget ért egy álom, ugyanis elvitték az X-et.
Feltettem a használtautóra, mert ugye jelen helyzetben látszik, hogy nem nagyon lenne lehetőségünk kihasználni, a pénz meg kéne másra. Persze azért titkon bíztam benne, hogy nem kell senkinek sem, de sajnos-szerencsére nem így lett. Ma akadt komoly érdeklődő, akit nagyon próbáltam róla lebeszélni, de hajthatatlan volt, és el is vitte az autót.
Sajnálom, hogy ilyen hamar meg kellett válnom tőle, de azt még jobban sajnáltam volna, ha legalább egy rövid időre nem lehet egy ilyenem is.

És eljött a nagy nap. Végre olyannak ítéltem meg az időt, hogy melóból hazafelé levettem az autó tetejét. Targázni jó Persze közelében sincs élményre a Popnak, de hát ez nem meglepő, szerintem annak nem sok autó lehet a közelében.

A képeken látható dolgot Szilvitől kaptam névnapomra.
Ez egy TTTT. Targatető-tároló táska  Továbbá tetszetős, textil, tripla tépőzáras Tökéletes
Köszönöm szépen!

Ja, és elfelejtettem, kaptam a Jimnyhez egy hátsó ablaktörlőt is, amit már évek óta nem vagyok képes megvenni, azt is köszi

Még novemberben vettem egy garnitúra Suzukira való alufelnit, igazából fogalmam sem volt, minek. Jól nekiálltam kinyomozni, hogy hol, hogyan lehetne rendberakni (sómart gyári lakk), de Fehérváron egyszerűen nem találtam emberi áron dolgozó homokszórót.
Így alakult aztán, hogy amikor februárban mentünk Pestre szélvédőt venni, akkor jól elvittem OGy-nek, aki elintézte nekünk a homokolást és a szinterezést is. Egy hét alatt meg is lett, és Téli Taliról hazafelé Dömi le is hozta nekünk. Mindkettejüknek köszcsipuszcsi érte

Közben nekiálltam gumit keresni (téli gumikkal vettük az autót), és rá kellett jönnöm, hogy a gyári 195/65R15 méret csodás, ugyanis ilyen méret van személyautókon is, és a legdrágább ilyen méretű gumi is jóval olcsóbb, mint a Jimnyre a legolcsóbb kínai. De persze nem akartam túlzásokba esni, így jól körülnéztem használtgumi-téren. Itt is ugyanaz látszott, míg a Jimnyhez van összesen 5 garnitúra gumi eladó az országban, ebben a méretben le kellett szűrnöm Fejér megyére, hogy ne legyen irreálisan sok találat
Így alakult, hogy még aznap vettem egy garnitúra Debicát 5-6 mm mintával, a hirdetésben szereplő 16.000 Ft helyett 8.000 Ft-ért (a négyet)

Másnap felszereltettem, de mivel csak nem akart jó idő lenni, így a garázsban várták a tavaszt, ami tegnap megérkezett, így ma jöhetett a kerékcsere.
Szerintem kifejezetten jól áll az autónak ez a felni, határozottan illik hozzá. Na meg persze képeken nem látszik, de közelről a krómfelnik sajnos már nem szépek, így mindenképpen jobban néz ki így az autó.
Miután felszereltem, jól le is mostuk az autót, Szilvi meg még ki is takarította (köszi ), míg én rendet raktam a csomagtartóban.

Pár fotó

Szereltem ma villany- és vízvezetéket.
Három prodzsekt volt betervezve mára:
- nem működött az ablakmosó,
- nem működött a kürt,
- be kellett kötni a fényszórókat.

Az ablakmosóval kezdtem, persze az sem volt annyira egyszerű, mint reméltem, de végülis sikerült rájönnöm, hogy van egy visszacsapó szelep a csőben, és az nem volt hajlandó kinyílni. Kipróbáltam egy sima toldóval, és működött, úgyhogy gyorsan elugrottam a szomszéd autósboltba, és vettem egy másikat, most jó.

Nekiálltam volna megcsinálni a dudát, erre kiderült, hogy most éppen működik. Fura.
Mindenesetre nem bánom, mert annyira szörnyű helyen van felszerelve a kürt, hogy az egész elejét le kellett volna bontani, hogy hozzáférjek.

Eztuán következtek a lámpák. Hát, úgy négy órát szoptam vele, először is ki kellett találnom, hogy működik (ez is olyan, hogy fixen van pozitív a lámpán, és testet kapcsol a bajuszkapcsoló , aztán ki kelltt találni, hol tudok villanyt levenni a drótról a relének, majd kellett találni megfelelő hosszúságú drótokat, aztán meg még azzal is szoptam, hogy találjak rendes testet, de végülis sikerült, működik, fasza.

Ott hagytam abba a történetet 3 héttel ezelőtt, hogy elhoztuk az X-et Köpcitől.
Úgy folytatódik, hogy helyből Lajoshoz ment, hogy az elmúlt három hét során elérje az általam elfogadhatónak tartott állapotot a kasztnit illetően.

Lajos kijavította azt, amit a korábbi sérüléseknél nem túl igényesen oldottak meg, illetve azt is, ahol megtalálta az autót az idő vasfoga (azért csak 15 éves, ugye). Kapott közben egy alvázvédelmet is, majd le lett fényezve, kamrában.

Remélem, normális fényviszonyok mellett is szép a festés

Az elmúlt két napot az autó Köpcinél töltötte.
Elsődlegesen a szokásos vásárlás utáni dolgokat csinálta meg, mint pl. vezérműszíjcsere, meg akkor már olajcsere a motorban, a váltóban, és a hátsó diffiben (az első diffiben és az osztóműben nem kellett).
A másik fele pedig az volt a dolognak, hogy visszakapta az autó a gyári, légzsákos kormányát (ugyanitt rossz bőrözésű, de eredeti Momo sportkormány eladó .
Közben én meg megcsináltattam a hűtőt, mert szivárgott egy korábbi nem túl szépen sikerült javításnál.

Délelőtt elugrottam az autóklubhoz megcsináltatni az eredetiségvizsgát, szerencsére nem volt semmi gond, minden szép és stimmel. (-18.500 Ft)
Aztán ha már ott voltam, átmentem az NKH-hoz, és kértem egy adatlapot, amin a V.9 02 helyett 04, a J pedig M1 helyett M1G (ez fontos, a műbizonylat mellett ez is feltétele a gallytörőnek), valamint ha már így belelendültünk, átírattam az összsúlyt is az adattábla szerintire. (-2.000 Ft)

Délután még elmentem az ocsmányirodába, és elintéztem az átírást. (-41.000 Ft)
Hihetetlen, hogy időpont nélkül végeztem mindennel egy óra alatt, újabban egy nagyságrenddel hatékonyabb a fehérvári ocsmányiroda, mint pár éve (olyan is volt, hogy inkább elmentem másik városba, annyira macerás volt itt minden).

Szóval most már hivatalosan is a nevemen van Buborék, most kezdődhet a rendberakós prodzsekt szép lassan...

Még tegnap este online megkötöttem a KGFB-t az Allianz Directen, és helyből ki is fizettem, hihetetlen, mikre nem képes ez a modern technika

Reggel felhívtam Lajost:
- Otthon vagy? Mutatnék valamit.
- Na már megint mit vettél?


Szóval elgurultunk Lajoshoz alánézni a kocsinak. Beck's is jött velünk, ha nem is kényelmesen, de elfér a jobb egy előtt, a lábtérben
Az autó alján a szokásos Vitara-rohadások vannak, azaz az összes dolog vastagon rozsdás, de semmi komoly baj nem látszik, hál' istennek.
Megdöbbentő módon Lajos nem mondta azt, hogy mennyire szar autót vettem, csak ő sem egészen érti, hogy mire kell ez
Beütemeztük, hogy pár hét múlva megy hozzá Buborék egy kis szépészeti beavatkozásra.
Lényeg, hogy egyelőre nem derült ki semmi olyan, amivel ne lettem volna tisztában, amikor megvettem.


Update: Délután már nézegettünk Gabe-bel egy kapcsolót, amiről nem adott át információt az előző tulaj, de arra jutottunk, hogy vagy nem működik, vagy nem az, amire gondolunk. Este viszont sikerült rájönni, hogy hogy működik, szóval van az autóban tempomat! Ráadásul még faszán működik is! Hihetetlen
Valamint tankoltunk is, a kíváncsiság kedvéért, és 9,8 l-es átlagfogyasztás jött ki. Persze még nem hitelesítettem a km-számlálót, meg a kútoszlopok közötti különbség miatt is egy mérés még nem hiteles, de alapvetően ez egész vállalhatónak tűnik így az automata váltó mellett.

A múlt hét végi nem túl sikeres próbálkozás után akartam adni még egy esélyt a dolognak, így megint elmentünk X90-et nézni.
Először is elmentünk megnézni az első képen látható példányt, amit olyan áron rakott fel a nepper a használtautóra, hogy vállalhatónak tűnt a törött hátsó szélvédő, illetve még amire úgy számítani lehetett. Egy éve még 1,2-1,3 körül mentek az X90-ek, most pedig az összes többi példány 900-950-ért van fenn a neten, ez a kék meg 650, amit helyből sikerült 550-re lealkudni (állítólag annyiért került beszámításra). Számolgattam, mi mennyibe kerülne hozzá, de milla alatt biztosan nem állt volna meg, mire épkézláb állapotba kerül... Pedig képről ez is egész vállalhatónak tűnt...
Úgyhogy megköszöntük a lehetőséget a kereskedőnek (aki egyébként teljesen korrekt volt, nem akart meggyőzni róla, hogy tökéletes az autó , és búcsút intettünk Kiskunhalasnak.
Ezen már ne múljon alapon felhívtam a múltkor is belinkelt hirdetés homályos képein szürkének látszó zöld autó gazdáját, hogy akkor mennénk megnézni.

Két órával és 150 km-rel arrébb ez valóra is vált. Körbenézegettük, mentünk vele, felmértem a hibákat, és arra jutottam, hogy ez a példány ugyan nem sérülésmentes és közel sem tökéletes, de nem menthetetlen, mint a többi. Úgyhogy rövid alkudozás kezdődött, mert azért a 920-at egy kicsit sokalltam, majd végülis sikerült megegyezni. Jól elbeszélgettük az időt, majd papíroztunk, és már sötétben hazajöttünk.

Az autól bővebben írok majd az autó leírásánál, egyelőre csak annyit, hogy Buboréknak hívták eddig, és valószínűleg megtartjuk ezt a nevet

Illetve meg kell még említenem, hogy Csöpi előtt le a kalappal, mindkét hétvégén vele mentünk, összesen úgy 6-700 km-t, és a legapróbb probléma sem volt vele. Úgy látszik, meghálálja a törődést

El vagyok keseredve. Egy ideje kitaláltam, hogy nekem kell egy Suzuki X90.
Ne kérdezze meg senki, hogy miért, csak. Igen, tisztában vagyok vele, hogy a világ egyik legidiótább, leghaszontalanabb, legfurább járműve, de lehet, hogy pont ez benne az érdekes...
Tudni kell, hogy a fentiek miatt nem volt egy sikermodell, alig két évig gyártották, és nincs hiteles infóm, de alig pár tízezer darab készülhetett belőle összesen. Ezért aztán használtan sem egy gyakori darab, ráadásul itthon a ránézésre is gyanús gépeket is horror áron szokták mérni. Most viszont felbukkant a használtautó.hu-n két olyan példány is, ami a képről gyanús részletek ellenére is úgy tűnt, megérne egy megnézést megfelelő áron.

Tegnap szép idő volt, így beültünk Csöpibe, és megnéztük a pirosat. Hááát, igazából egy jót kirándultunk a kellemes januári napsütésben, az autó viszont nagyon nem volt meggyőző. Rohadások, iszonyat javítások, hiányzó (beszerezhetetlen) dolgok, mindenféle rettenet barkácsolás... A tulaj nepper létére simán leengedte volna az árat 950-ről 800-ra, de még ez is nagyon sok lett volna érte.

A fekete Békés megyében van, mint a tulajdonostól megtudtam, ami meg baromi nagy túra egy megnézésért, úgyhogy felhívtam MEB barátomat, hogy ha esetleg ráérne, vethetne rá egy pillantást, neki a szomszéd település. Volt olyan rendes, és még ma el is ment megnézni. Azt mondta, hogy megérte elmenni, mert olyan dagadt macskát még nem látott, mint ott. Ezt leszámítva az autó leginkább az a kategória, amit háromból raktak össze, sehol nem futnak az élek, nem szimmetrikusak a hézagok, mindenhol beázik...

Úgyhogy most nagyon tűnődöm rajta, hogy létezhet-e vajon egyáltalán olyan példány, ami nincs hasonló állapotban. Nyilván be lehet vállalni egy fentiekhez hasonló állapotút is, csak akkor azt max. fele ennyiért szabad megvenni...
Tűnődtem azon is, hogy Németországból hozni be egyet, na de képről ezek is vállalhatónak tűntek, az meg nem lehet mókás, ha az ember elmegy 1.000 km-re, és ott szembesül vele, hogy a kinti felhozatal se jobb...