Nyári kerekek

Igazság szerint már egy hónapja indokolt lett volna, de vagy szar idő volt, vagy nem volt hozzá kedvem, így maradtak az autókon a téli gumik. Na meg aztán felni- és gumihiány is jelentkezett. A Csöpin jelenleg lévő gumik közül kettő nullára kopott, a másik kettő sem áll a helyzet magaslatán. A sárgával kapott lemezfelniken lévő nyári gumik felkerülnek majd Csöpire, na de akkor mit tegyek a sárgára?
Szóval vadásztam valamire emberi áron, mert valahogy nem vágytam most arra, hogy 40 ropiért vegyek egy garnitúra gumit - miközben évi 1-2.000 km-nél többet úgysem megy egyik autó sem. Végül a neten találtam több szempontból is ismerős felniket gumival. Egyrészt ugyanaz a az Aluett/Titan felni, ami a kabrión van (ergo biztosan jó BIS-re is), másrészt meg ugyan én most egy Trabiról vettem meg, korábban ezek a kerekek voltak Lajoska és Grosso autóján is. Kicsi a világ, na :)
Lényeg, hogy Grosso átvette őket nekem, Gabe meg elhozta őket Grossótól, így ma már rá kellett szánnom magam a kerékcserére.



 Persze ez sem volt olyan egyszerű, miért is lett volna :) Először is kiderült, hogy a 19-es fejű csavar ennél a felninél necces, ugyanis nem fér be mellé a kerékkulcs. Ezt végül sikerült áthidalni krovával. Aztán kiderült, hogy a hosszabb csavarokkal nem annyira forog el a kerék... Valahol van egy garnitúra csavarunk, ami ideális lenne ehhez, de persze nem találtam meg, így végül gyári csavarokkal raktam fel, annak legalább a hossza jónak tűnik.
Aztán miután feltettem az egyik oldalra mindkét kereket, gondoltam, megnézem, milyen az összhatás. A vártnál jobb lett, viszont ezzel a szellős felnivel kifejezetten ocsmányul mutatott az elöl pirosra, hátul sárgára lefestett fékdob, úgyhogy újra leszedtem a kerekeket, és előbányásztam azt a fekete festéket, amit még úgy négy éve a kerítés zártszelvény oszlopainak lefestéséhez vettünk. Szerencsére ez még hagyományos oldószeres anyag, így egyáltalán nem döglött meg. Úgyhogy nagyjából ledrótkeféztem ill. hígítóval zsírtalanítottam a dobokat, majd lekentem őket a cuccal. Nem hiszem, hogy túl tartós lesz, de addig is mindenképpen szebb, mint volt. Picit vártam, feltettem a kerekeket, majd eljétszottam ugyanezt a másik oldalon is.
Utána még a Balenóra is feltettem a nyári kerekeket, most már az is normálisan néz ki.



 

Az eredeti tervem az az volt, hogy csak feketére festve teszem fel ezeket a kerekeket, ám szerintem várakozáson felül jól áll az autónak fehérben, úgyhogy asszem idénre így marad, de várom a véleményeket!

Momo Corse 15 Előtte Utána Száradás közben

Kommentek

raver

Ezek a felnik mindig is tetszettek nekem is. :)

Lajoska

Szerintem nagyságrendekkel jobb így, mintha fekete lenne. Az eredeti aluszíne lett volna a legtutibb.
A krékkulccsal én is megszívtam, ehhez a felnihez vettem én is speciális keresztkulcsot, aminek kisebb átmérőjű a 19-es feje. A középdugókat tessék megbecsülni, egyedi darabok, még a GT-s koromból :)
Sok problémamentes kilométert velük!

THONY

A fehérrel a legjobb, jobb mint a ezüsttel, vagy a feketével... de az első képen szereplő is tuti!

obrotka gyula

Tényleg egészen jól állnak ezek a felnik neki, de Lajoskához csatlakoznék a szín tekintetében.

Vállalsz fékdob festést másoknak is? Nagyon csinos. :) :) :)

Vadmacs remélem nem olvassa, de a képeken határozottan szép ez a kocsi.

nyuszy

obrotka gyula #52874:
Nemtom, nekem az a meglátásom, hogy ehhez a darázsszínhez nem megy jól az ezüstszínű felni, bármennyire is szép lenne amúgy a felni.
De ha esetleg baromi lelkes leszek, akkor ráteszem a kabrióról az ezüst színű kerekeket próbára.

A fékdob festése meg szerintem teljesen funkcionális lett, már ha rajta marad :) Ezt az autót használósnak vettem, törekszem rá, hogy ne merüljek bele olyan költségekbe, ami a használóssággal már nem fér meg.

Az a titka, hogy nem kell közelről nézni :D (Esetleg BIS-gyűlölőknek hátulról sem :) )

Kopányi Sándor

Gratula! Szerintem ütne aluszínnel is, de így vagányabb. Az összkép pedig tetszetős, egyre jobban tetszik! Nagyon adja a fekete-sárga, a fehér meg hab a tortán.

Egér

Ha valaki ezt így szóban felvázolná, hogy sárga autó, fehér felnivel, azt mondanám, hogy nem lesz jó.
Pedig nagyon is jó :)

kissefa

Én már azelőtt megmondtam, hogy jó lesz, hogy láttam volna élőben a felnit. Hányszor mondtam már, hogy hallgass rám? :P

nyuszy

kissefa #52893:
Ehh :P

Dave07

Ismerős a festegetés :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!