2006.04.23. Vasárnap

Tegnap voltam Pécsen. Illetve pénteken mentem be lánybúcsúra, de az ott történteket most nem kezdem el elemezni :c) viszont pénteken mikor beértünk Pécsre elkezdett rángatni az autó :( azért még elgurultam vele kertvárosig vagy kibírja vagy nem alapon :( Szombatra már úgyis meg volt beszélve egy kis szerelés Robival, gondoltam (ha eljutok odáig) akkor majd megpróbáljuk orvosolni ezt a problémát is. Szóval tegnap reggel megamhoz térve elindultam Robiékhoz. Végülis kiderül hogy gáz volt a gyújtásommal, meg szelephézagom sem nagyon volt :D És ha már úgyis szétszedtük a fél motort, Robi úgy döntött megnézi a karbit is és teljesen el volt ájulva hogy milyen tiszta :c) :c) :c) (büszke smile) Közben megcsináltunk még néhány apróságot: rendszámot festettünk (persze nyakig olyan lettem :P ), ja és megcsináltuk a reaktorfedélt tartó bowdenes bigyuszt is úgyhogy most már nem a lökhárítón nyugszik ha kinyitom :D Nagyjából ennyi történt. Sajna az ablakmosót nem sikerül beaplikálni a helyére, de biztos megoldjuk majd valahogyan ;) Még egyszer szeretném megköszönni Robinak a segítséget :D Aztán jöttek a többiek is elmentünk a Plaza-ba kicsit csocsózni, billiárdozni, darts-ozni beszélgetni. Tök jó volt, jól éreztem magam csak mire hazaértem tegnap hulla fáradt voltam :D
szétszedve :D Robi szétszedi a karbit :P Peti tanul :D Ágiéknál :D Plaza parkoló Plaza parkoló

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!