2005.08. Nyaralás

Elmentünk egy kicsit nyaralni. Mi Enikővel, djsms pedig a Daihatsujával jött.
Az eredeti elképzelés egy horvátországi nyaralás volt, de mivel nem vagyunk olyan egy helyben ülősek, kicsit ez tovább lett fejlesztve :)

12. Péntek - Indulás
Este 9 óra magasságában indultunk el Palotáról. Végighasítottunk Nagyvázsony-Tapolca felé, majd a nagykanizsai Tescóban még bevásároltunk, majd a határ felé vettük az irányt. Éjfél körül átmentünk Horvátország területére, majd elindultunk Pag szigete felé. Karlovacig autópályán mentünk, mert az egyéb utakat szokás szerint nem táblázták a horvátok, onnantól főúton próbáltunk haladni. Természetesen már Karlovacban eltévedtünk, és rossz úton mentünk ki, majd egy erdei egysávos szerpentinen mentünk 30 km-t, míg a megfelelő útra kerültünk. Onnantól már nem volt gond az útvonallal. Pag szigete felé a déli hídon próbáltunk eljutni, gondoltuk gyorsabb lesz a hegyen át az 5 km-es pályaszakasz, mint a szerpentin. Nem volt az, egy órát araszoltunk a dugóban. Végülis valamikor reggel elértük Pag szigetét, és némi bóklászás meg próbálkozás után Novaljában találtunk magunknak apartmant négy napra.

13. Szombat - Novalja
Délután keltünk, majd elmentünk Novalja városába, ott töltöttük az estét.

14. Vasárnap - Pag
Délelőtt felkeltünk, elmentünk felfedezni a sziget északnyugati végét. Találtunk is egy tökéletes öblöt, ahová ebéd után visszamentünk fürdeni. Este Pag városába mentünk, gyönyörű városka fentről nézve kivilágítva.

 

15. Hétfő - Zadar
Ismét későn keltünk, majd elmentünk megnézni Zadart. Nagyon szép város, hatalmas kikötővel. Estig ott voltunk. Érdekes módon az összes általunk bejárt hely közül talán Zadarban a legtöbb a magyar.

16. Kedd - Plitvice
Délben felkeltünk, és elindultunk Plitvicére megnézni a nemzeti parkot. Az autópályán megint megszívtuk az alagútnál a dugóval, így elég későn értünk oda. Hogy ne legyen jó, még az eső is elkapott minket :(
Iszonyatosan megáztunk. Visszafelé az autópályát kerestük, így nem találtuk meg, és sikerült egy sokkal gyorsabb úton visszajutnunk a szigetre :D

17. Szerda - Trieste
Délben felkeltünk, majd Olaszország felé vettük az irányt. Ekkor jött elő az első probléma, Rijeka fölött meghalt a megszakító, elkezdett rángatni a kocsi. Csere után jónak tűnt, elindultunk tovább. Még világosban átértünk Szlovéniába, amin megállás nélkül mentünk át Olaszországba. Triesztben ért minket az első sokk - az olasz közlekedés. Ott megvacsoráztunk, majd elindultunk Velence felé. Ekkor jött a második sokk - az automata benzinkutak. Mivel a Velencébe vezető út egy parkolóházban ér véget, és semmi emberi nyelven nincs kiírva semmi, fogalmunk nem volt a sötétben, hogy jó helyen vagyunk-e, így visszamentünk a híd túloldalára, és egy félreeső parkolóban a kocsiban aludtunk.

18. Csütörtök - Jesolo
Reggel felkeltünk, majd elindultunk szállást keresni. A lehető legszerencsétlenebb időpontban, természetesen, mindenhol volt szállás dögivel -  szombattól... Végülis Lido di Jesolo mellett, Cortellazzóban találtunk magunknak szobákat két napra.
Kis pihenés után a tengerpart felé vettük az irányt, és a homokos tengerparton töltöttük a délutánt. Este Jesolo belvárosában mászkáltunk és kajáltunk. Ja, meg vettünk gumikrokodilt :D

19. Péntek - Venezia
Ezt a napot Velencében töltöttük. Jó sokat gyalogoltunk, megnéztünk jól mindent, este még ettünk is. Lenyűgöző város, nem volt normális, aki kitalálta, hogy a vízbe kell építkezni :) Este profin eltévedtünk a parkolóház felé vezető úton, kevés remény volt, hogy valaha is kijutunk, de legalább megnéztük a turisták által nem látogatott részeket is :D

20. Szombat - Bologna
Kelés után nekiálltunk összepakolni, majd Firenze felé vettük az irányt. Ferrara után találtunk egy bevásárlóközpontot, ott eltöltöttünk egy-két órát, majd Bolgnában ettünk igazi bolognait :D Éjszaka eljutottunk Firenzébe, majd a városból kimenve próbáltunk éjjelre helyet találni.
Valahol Santa Brigida környékén tévedtünk el végleg, és mivel a bezinünk is kifogyóban volt, egy félreeső helyen a kocsiban aludtunk.

21. Vasárnap - Firenze
Reggel felkeltünk, és megpróbáltunk elindulni. Nem sikerült. Bármilyen hihetetlen, mindkettőnknek egyszerre fogyott ki a benzine :D Szerencsére volt kannában pár literünk, és egy helyi segítségével megtaláltuk a Sieci-i benzinkutat. Ott történt egy kis baleset - djsms letolatta Enikőről a hátsó lökhárítót :( Ennek ellenére lemostam Enikőt, majd elindultunk megnézni Firenzét. Végülis néztük vagy három órán keresztül, egy kapualjból. Merthogy annyira esett az eső, hogy még a kocsiig sem mertünk visszamenni.
Ennek ellenére jól szórakoztunk. A helyi seftesek ugyanis elég gyorsan alkalmazkodnak, mert még csak öt perce esett az eső, máris megjelentek a mozgó esernyőárusok. Mi meg nekiálltunk eszementen alkudni velük. Persze egyiktől sem vettünk :D
Amikor alábbhagyott az eső, visszamentünk a kocsikhoz. Az eredeti terv az lett volna, hogy már elfelé menet keresünk szállást, de mivel még nem láttuk a várost, a közelben kellett maradnunk. Ugyanarra a környékre tévedtünk, ahol az előző éjszakát töltöttük. Éppen megfordultunk, amikoris megtalált minket egy turistaszálló (vagy gyerektábor vagy ilyesmi).
Mivel olasz viszonylatban olcsó hely volt, helyből két éjszakát is maradtunk. Este a helyi egyetlen szórakozási lehetőséget vettük igénybe, a művelődési ház büféjében ittunk :) Utána még elmentünk sötétben várat nézni, mer' az jó.

22. Hétfő - Firenze
Ismét Firenze megnézésével próbálkoztunk, már nagyobb sikerrel. Gyönyörű város Firenze, mindenképpen érdemes megnézni. Sajnos múzeumokat nem tudtunk nézni, mert hétfőn nem nagyon vannak nyitva. Este még mászkáltunk, Velencéhez képest meglepően nagy élet van a belvárosban, még önjelölt utcai színházat is láttunk :)

23. Kedd - Pisa
Lassan hazafelé vettük az irányt, persze azért nem toronyiránt :)
Ha már a közelben voltunk, a borzasztó rossz, de ingyenes Fi-Pi-Li autópályán elmentünk Pisába. Tényleg ferde a torony :)
Onnan Genova felé indultunk.


24. Szerda - Hazafelé
Hajnali három körül indultunk el kifelé Genovából. Valahol Trento körül kezdődtek a gondok, djsms defektet kapott, nekem meg újra meghalt a megszakító. Utóbbi a határ előtt mégegyszer meghalt.
Leinz felé mentünk át Ausztriába, majd Graz felé tartottunk. Helyből leigazoltattak az osztrák rendőrök, kérdezgették, hogy hol a lökhárítóm :) Klagenfurtnál még egy kicsit játszani kellett a gyújtással.

25. Csütörtök - Megjöttünk
Éjjel egy körül valahol a Graz fölötti hegyekben djsms úgy döntött, hogy aludnia kell, így elváltunk. Némi Grazban bolyongás után az autópálya felé jutottunk el Heiligenkreuz-hoz, ahol végre átjöttünk Magyarország területére. Onnantól már csak 160 km-t jöttünk egyenesen a 8-ason, és reggel 6-ra haza is értünk - alig 37,5 órát vezettem egyben :)

Mindenképpen az eddigi legkalandosabb nyaralásom volt, alapvetően elég jól sikerült.
A közlekedés egy külön tanulmány. Félelmetes, ahogy az olaszok közlekednek. Gyakorlatilag egy szabály van, aki előbb ért a kereszteződésbe, annak van elsőbbsége. Az ember azt hinné, hogy így marha sok a baleset, de nem, az olaszok figyelnek egymásra, és ez a káosz egy nagyon dinamikus közlekedést eredményez. Persze a táblázások sem semmik, simán mentem be csak busszal megközelíthető helyre stb., no meg tessék eldönteni olasztudás nélkül, hogy a képen látható utcába ki és mikor mehet be (tele volt autókkal)  :D Mondjuk az a kedvencem, hogy mindenhol felfestett parkolóhelyek vannak, felettük várakozni tilos és elvontatnak táblákkal :) De itt legalább aki képben van, az nincs életveszélyben, és tud haladni.
Nem így a horvátoknál. Azok elmebetegek. Kizárólag életveszélyes helyeken előznek, ott viszont mindig. Csoda, hogy nem halnak meg kilométerenként. Ráadásul mindenhol csak a méregdrága autópályák vannak kitáblázva, gyakorlatilag lehetetlen megtalálni a főutakat.
Az osztrákok meg alapesetben úgy közlekednek, ahogy az a kresz-könyvben van, ez is ijesztő :) Semmit nem tesznek, amivel kicsit is dinamikusabbá lehetne tenni a dolgokat. Viszont a tábláikon minden rajta van félelmetes pontossággal.
Hazaérve pedig láttam, hogy nálunk továbbra sincs semmilyen közlekedési kultúra :( Ellenben az útbaigazító tábláink nekünk a legjobbak egyértelműen.
A lényeg, hogy jól sikerült a nyaralás, okosabbak lettünk sok mindenben. Enikőbe úgy 4050 km-t tettem bele :)

Híd Pagra Pag szigetén Novalja Spréművész Novaljában Öböl Pagon Öböl Pagon A tengerparton A tengerparton Pag szigetén Pag szigete A tengerparton A tengerparton Holdfény valahol Simuni fölött Pag Enikő sötétben Pag városa Rom Pagon Rom Pagon A tengerparton Zadar Zadar Zadar Pók Zadarban Benzinkút Pók Zadarban Apró krokodilemelő :D Zadar Zadar Zadar Zadar Zadar Zadar Alánéztem kicsit :) Zadar Mi Zadarban Oszlop Zadarban A csajok az oszlopnál Alagút a horvát autópályán Dugó Plitvice Kacsa Plitvicén Plitvice Plitvice Pók Plitvicén Plitvice A novaljai szállásunk Éppen reggelizik Pagi látkép Pag szigetén Pagi látkép Pag szigetén A Zigljen-Prizna kompon A Zigljen-Prizna kompon A Zigljen-Prizna kompon A horvát szigetek a szárazföldről nézve Az olasz határon :) Az első olasz 500-as, amit láttunk, Triesztben Olasz Pók 500-as a fészerben a jesolói szállásunkon Jesolo Olasz pizza Jesolóban :) Alfák Velence Velence - buszmegálló Velence Velence Velence Velence Velencében Velencében Velence Velencei galambok Velence Velencében Velence Velence Velence Velence - mentőautó Velence Velence Velence A jesolói szállásunk Jellegzetes látvány a hegyekben: Panda 4x4 flotta Valahol a hegyekben Topolino Firenzében Topolino Firenzében Topolino Firenzében Csajok egy hegyi várnál, az éjszaka közepén, mer' az jó Piaggio Ape 50 - 50 ccm-es teherautó Firenze Firenze Firenze Polizia Firenzében Firenze Firenze Firenze Firenze Na ez mi? :) Firenze Firenze Minibusz Firenze Firenze Firenze Villanyautó Firenze Dreher Magyar típusú szalámi Firenzében Firenzében Firenzében Firenzében A Doccia-i szállásunk Ez égés Pisa Pisában Pisában Pisa Pisában Egy olasz Pókkal valahol Carrara környékén Templom kivilágítva valahol az SP1 mellett, Genova felé Pók Genovában Kb. ezt az útvonalat jártuk be

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!