Karbantartás

Nekiálltam foglalkozni a külföldi utam előtt/alatt felgyűlt dolgokkal.
Először is pénteken elgurultam Köpcihez, betette a gumikat a váltókarokhoz, talán most nem folyik majd be a víz a váltóba.

Az X-en ugye sikerült eltörni a féltengelyt, és végülis az utángyártott csukló helyett a bontott gyári féltengely irányába mentem. Fekete jani szerzett nekem egyet, szerdán még el is hozta Fehérvárra, ezúton is köszi érte!
Amíg én külföldön voltam, Gabe-nek kellett egy autó kölcsön, és az X-et választotta. De aztán zavarta, hogy a törött féltengelytől néha darabosan lehet kanyarodni, szóval a féltengely belső felét már leszedte. Ma reggel vettem egy zégerfogót, és leszedtem a külsőt is. A féltengelyzárral megküzdöttem, aztán meg ahhoz is kelett némi logika, hogy fér ki és be a csukló, de sikerült megoldani, jee.



Aztán nekiálltam megnézni a dobbetétet a másik oldalon. Sajnos az történt, hogy mind a két alsó patent elment vadászni, így nem volt a helyén, a kerék meg belekapott, így összegörbült, meg el is repedt. Ehhez fog kelleni egy műanyagos, sajnos, szóval leszedtem. És ez fogadott mögötte:



Kikapargattam egy vödörbe, lett vagy 5 kg tömörített föld. Nagyon valószínű, hogy a műanyag mellett befolyó sáros víz ülepedik le így. Kifolyója érdemben nincs. Ezúton is csókoltatom, aki kitalálta ezt így...
Elmentem a rétre kipróbálni az autót, a féltengely kattogásmentes, a jobb oldalon meg nincs beleérés, szerencsére.


Aztán még csöpin is nekiálltam műszerfalat cserélni, és kiderült, hogy létezik generátoros verzió a kisműszerfalból is, és az volt benne, a cseredarabok meg persze nem azok. Összeraktam azért így, és az eredeti probléma megoldódott, nem ugrál a mutató. Viszont valahogy még ki kell cserélni a panelt.

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!