Némi szopás

Mág áprilisban elővettem az autót a téli álomból, elvittem műszakira, de aztán elég keveset használtam.
Így alakult, hogy tegnap reggel kellett először tankolni a tavaly őszi lengyel túra után (ennek is durva lesz az éves futása :) ).

Nem volt ezzel semmi gond, egészen fél 12-ig, amikor éppen az ebédért álltam sorba a menzán, és elkezdtek emberek odajönni + felhívogatni, hogy folyik az autómból a benzin. Megebédeltem, aztán kimentem, konstatáltam, hogy tényleg. Egyértelműen a beöntőcső helyén folyt, amivel helyben sokat nem tudtam volna kezdeni, így hagytam, hadd folyjon :)

Hazafelé különösen szórakoztató volt, hogy kanyarokban egy pár deci benzin kilöttyent a kerék elé, és akaratlanul is keresztbe mentem, irányíthatatlanul :) Aztán hazaérve nekiálltam megnézni, mi a gond, és ezt találtam:



Hát, ez egy hangyányit elöregedett - érdekes módon kívülről, szóval ez most nem a benzint nem bírta, csak az időt.
Mivel egyszer már sikerült tankleszedés nélkül kicserélni a csövet, ezért most is ezzel próbálkoztam. Meglepően simán ment a dolog, bruttó egy óra alatt kész lett pakolással, mindennel együtt. Annyi a titka, hogy kell valaki, aki segít fentről toligálni, amíg az ember lentről igazgat, na meg hogy be kell zsírozni a csonkokat.

Ma reggel tankoltam újra, és kiderült, hogy ha mozog is az ember az autóval, akár 10 liter is ki tud folyni így. Szóval kijött egy 76 literes átlagfogyasztás a két tankolás között :D

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!