Balatonkerülés terepen - 2. felvonás

Most jött el a megfelelő nap a két hete megkezdett kör folytatásához - kihasználandó a januári 10°C-os tavaszt. Még hét közben vettem egy Balaton turistatérképet, ami azért volt jó, mert szembesültem vele, hogy pont onnan, ahol legutóbb abbahagytuk, gyakorlatilag a teljes északi oldal nemzeti park, és ez sok helyen kiér a vízig és a 77-es útig is. Erről azt kell tudni, hogy önmagában a nemzeti park még nem jelenti azt, hogy ne szabadna ott autózni, hiszen az aszfaltos utak is átmennek rajta - de érdemes fokozottan figyelni mindenféle tiltásra és korlátozásra.



Ennek ismeretében a legrosszabbra készülve indultunk el, ezúttal csatlakozott hozzánk Sanya is. A múltkori túra folytatásaként Tótvázsonyból próbáltunk elindulni, és próbálkoztunk is nem egy úttal, de mint rájöttünk, nem csak nemzeti park jelenti a gondot a környéken, hanem a rettentő mennyiségű szőlőhegy is. Folyamatos megfordulások után már elértünk - főleg aszfalton, mert más nem volt - Pécselyre, majd Vászolyra, és arra jutottunk, hogy ennek semmi értelme, adjuk fel.
Úgyhogy az lett a koncepció, hogy hagyom a navit tervezni egy útvonalat Nagyvázsony felé, aztán próbálkozunk a 77-es út túloldalán.



Na, ettől viszont szerencsére beállt a fordulat, mert az útvonal kiment olyan területre, ahol minden további nélkül tudtuk tartani az eredetileg tervezett irányunkat kifejezetten saras utakon. Jut eszembe, rögzítettem a tracket, majd a teljes kör befejezése után leszedem a naviról - egyelőre csak Google Maps alapján próbálom megtippelni, merre jártunk. Annyi bizonyos, hogy jártunk Balatonhenyén, volt a végén felárkolt út, beszántott út meg minden jó, majd Szentbékállára érve megálltunk megnézni a Kőtengert.



Látványos hely, annak ellenére, hogy korábban a létezéséről sem tudtam :)
Innen kb. Lesencetomaj irányába akartunk tartani eredetileg, de az utak eléggé rossz irányba mentek. Ennek ellenére találtunk egy tök látványos forrást, viszont nem sikerült elkerülni, hogy főútra érjünk ki, konkrétan a 77-esre. Átnéztünk a túloldalára, de nem tűnt hasznosnak, így átgurultunk a kb. egy kilométerre lévő Tapolca-Diszelre, és onnan mentünk tovább Gyulakeszire. Itt először haladtunk volna tovább délnyugatra, aztán miután elfogyott az út, a társaság felvetette, hogy menjünk már fel a mögöttünk lévő Csobánc tetejére. Megpróbáltuk, de sajnos a teteje nem megközelíthető autóval sorompózás miatt. Mivel a navi szerint még 700 méter lett volna a táv erősen felfelé, ezért az idő hiánya miatt nem vállaltuk be a dolgot. Lefelé viszont néztünk szürekmarhákat :)



Innen a fő akadályt a villanypásztorok jelentették, gyakorlatilag minden terület le volt zárva, az utakkal együtt, illetve ahol ilyen nem volt, ott meg csatornák voltak híd nélkül. Végül aztán Nemesgulácson át kiértünk a 71-es útra, majd Balatonedericsen megálltunk kávézni és tanakodni. Az látszott, hogy a Tapolca és a tó vége közötti területet csak nagyon nagy körben tudnánk megkerülni, onnan, ahol éppen voltunk, ennek nem sok értelme lett volna. Ráadásul az is valószínű, hogy a Kis-Balaton térségén sehol nem lehet átjutni a főutat leszámítva. Szóval némi tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy van még 2-3 óra sötétedésig, próbálkozzunk a déli parton.
Így aztán Keszthelyen és Balatonszentgyörgyön át elhasítottunk Kéthelyre, ahol keletnek fordultunk.



Elvben ez egy unalmas környéknek tűnt, aztán kiderült, hogy - mint utóbb kiokosodtam - ez a Nagybereknek hívott lápos rész teljesen más, mint amihez mi hozzászoktunk, így mentünk olyan rétnek tűnő mocsara helyeken Somogyszentpál környékén, hogy nem mertem volna megállni, mert akkor elsüllyedünk :)
Szerencsére a navi jól mutatta, hol vannak a hidak a csatornákon, hol vannak a vasúti átjárók, és egészen irányba haladtunk, amikor sikerült rátalálni a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút elhagyott, üzemen kívüli szakaszaira.
Ennek az első látványos része az volt, amikor Pálmajor megállójánál a navi a vasúti hídon vitt át minket egy csatorna fölött. Aztán később gondoltuk, okosabbak vagyunk a navinál, mert az nem lehet, hogy egy út közepéből hiányozzon két kilométer. Hát, de lehet. 



Így alakult, hogy a Táskai elágazás nevű valaha volt megálló és Csiszta között kb. 2 km-t a sínen tettünk meg. Bár volt rajta végig csapás, de inkább csak vadaké, nem tudom, mikor mehetett ott végig valaki utoljára járművel. Be is volt nőve, a talapzatot széttúrták a disznók, szóval annyira ökörség volt arra menni, hogy hiba lett volna kihagyni :D

Mire kiértünk, sajnos már elkezdett erősen szürkülni, így az lett a koncepció, hogy haladjunk keletre úgy, hogy hiszünk a navinak (legrövidebb útvonal földutakkal is), mert sötétben szarabb utakat tippelni. Az útvonal Lengyeltóti és Gyugy felé vitt, ahol aztán sikerült valahogy benézni egy keresztetződést, és elkezdtünk egyre jobban távolodni az eredeti úttól. Így kerestük a keresztutat, csak amit találtunk, az egy kicsit meredek és csúszós volt a végén, és nem nagyon járták mostanában :)



Innen már problémamentesen kiértünk Somogytúrra, ahol közmegegyezéssel bezártuk a napot.
Aszfalton elhúztunk még együtt Siókokig, aztán mindenki ment a maga irányába haza.
Baromi hosszú volt, összesen 290 km-t mentünk egy nap alatt, ennek kb. felét terepen - de simán megérte, úgyhogy valamikor folytatás Somogytúrról :)

Kommentek

viandr

Jó kis terepet autóztatok be.
Amúgy Jimnyvel mivan? Ha jól emlékszem Lajosnak adtad el. Azzal nem szoktatok kimenni terepre? Vagy megvan még neki az autó egyáltalán?

nyuszy

viandr #55234:
Jimny már nincs, eredetileg sem volt hosszú távú terv.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!