Karácsonyi túra a Szekszárdi-dombságban

Szokás szerint néhány napot Mohácson töltöttünk karácsonykor, és megkérdeztem a bajai Suzuki4x4-es fórumtársakat, nincs-e kedvük kirándulni egy kicsit valamikor. Volt, eljött Barna és andrew is, illetve Barna egy haverja Discoveryvel. Logisztikai okokból én sajnos saját terepjáróval nem tudtam megjelenni, így főleg Barna autójában utaztam.

Mivel a három autóból kettőn csak utcai gumi volt, ezért nem kerestük az igazán nagy dzsuvát, de azért szerencsére így is akadt helyenként némi sár, amit azért komolyabb elakadás nélkül megúsztunk.

Határozottan élveztem a túrát, mert ez a környék varázslatos a sok dombbal-völggyel. Nincsenek olyan magas pontok, mint a Bakonyban, de ez annyiból még előny is, hogy sokkal nagyobb része autózható a területnek, mint mifelénk - ráadásul sehol sincsenek behajtani tilos táblák és sorompók.

A másik érdekes része az volt a dolognak, hogy vezethettem Barna autóját, és azt kellett tapasztalnom, hogy alapvetően ilyen jellegű felhasználásnál abszolúte nem érezni a hosszú Vitarának hátrányát, sőt, még stabilabb is bizonyos helyzetekben a nagyobb tengelytáv miatt. És az autón semmi extra átalakítás nincsen, csak egy pogácsás emelés meg MT gumik.
Ez azért gáz, mert eddig bizonytalan voltam, hogy jó lenne-e nekünk egy ilyen vas, most viszont látom, hogy igen, úgyhogy nézegethetem aktívabban a kínálatot :)

Kommentek

szembenaforgalommal

Mi lassan megint váltunk, szóval ha hosszú és benzines Vitara kell akkor szólj :D

nyuszy

szembenaforgalommal #55187:
Reális áron nyitott vagyok rá.

Buszos Petya

Annyira nyilvánvaló volt, hogy előbb-utóbb egy Vitarában fogsz kikötni. :) Ha Vitara jön, X és Baleno megy?

nyuszy

Buszos Petya #55206:
Az X egyelőre biztos nem megy, túl régóta akartam (újra) X-et, és túl sok energiát tettem bele ahhoz, hogy megint ilyen gyorsan eladjam.
A Baleno eladása meg nem lenne racionális, 7 literes átlagfogyasztással és igény esetén 160-as utazóval kimegy a világból, közben alig kapnék érte valamit.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!