Még egy kis hó

Lajos úgy egy hónapja eladta a Samurait, de olyan nagyon sokáig nem bírta autó nélkül, és a héten vett egy másikat, ami egy gyári spirálrugós, a csörlőtől eltekintve széria állapotban. Ma csörgött, hogy akarunk-e menni kicsit körülnézni Tés felé, ahová két napja még lánctalpasokkal vitték haza az embereket. Jobb dolgunk nem volt, mentünk :)



Természetesen azért nem csak aszfalton mentünk, így már a lőtéren helyből sikerült elakadni :)
Amúgy Tés felé annyira nagyon nem is volt durva a helyzet, inkább benn a faluban volt nagyon sok hó. Elmentünk megnézni az utat Bakonynána felé, ami egy darabig teljesen jól járható volt, aztán egy ponton elfogytak a nyomok, és csak a PTSZ lánctalpainak nyoma maradt, amit inkább már nem erőltettünk :)
Visszafordultunk, és a tócsás út felé próbálkoztunk, de pár száz méter után akkora hófúvások voltak az erdőben is, hogy csak méterről méterre lehetett előrébb jutni, aminek sok értelme nincs, úgyhogy inkább megfordultunk.



Visszamentünk hát inkább a lőtérre, hogy megnézzük, mi a helyzet a Baglyas környékén, hiszen ott már a nagy hókor is durva hófúvások voltak, pedig akkor nem volt ilyen szél. El is mentünk gond nélkül a tócsák fölötti nagy kereszteződésig, ahol eléggé szarnak tűnt az út, de gondoltam megnézem, meddig jutunk. Hát, egy pár száz méterre elmentünk, amikor egy combig érő hófúvásban megálltunk :) Lajos a kerszteződés óta nem látszott a tükörben, felhívtam, mi a helyzet. Aszongya, nem akart arra jönni, mert arra biztosan szar, elment inkább föntről, és elakadt, csörlőzni meg nincs mihez. Mondtam neki, hogy ez nagyszerű, mert mi is elakadtunk, és szintén necces :) :) :)



Végül aztán találtam egy bokrot, ami a tövénél elég erős volt kötési pontnak, és sikerült kiszabadítani magunkat.
Visszamentünk a kereszetződésig, megkerestük Lajost, akit hátrafelé nagyon sokat kellett volna húzni, így megkerültem, és elölről próbálkoztam. Na, hát annyira benne volt a hóban, hogy meg sem tudtam mozdítani, csak magunkat húztam egyre közelebb álló kerekekkel.
Úgyhogy előkerült a hólapát (sosem szoktunk vinni, nem tudom, most miért tettem el), utána már sikerült kiszabadítani.



Hogy ne legyen egyszerű, még a tó felé próbáltunk kimenni Inotára, és persze azt a részt is befújta a hó, úgyhogy ott is játszottunk picit, mire megoldottuk, de a lényeg, hogy kijutottunk. Nem mondom, hogy hiányzott még a hó, de azért sikerült jót szórakozni, remélem, idén utoljára :)

Kommentek

kissefa

Azt elfelejtetted, hogy hazafelé kifogyott a benzin, és tolni kellett az autót a benzinkútig :D

Gabe

:D :D :D Egyre jobb.

nyuszy

kissefa #54281:
Ja tényleg :D
De csak egy 500 métert egy gyorsforgalmi úton :D

Kopányi Sándor

ÁÁ, ilyen időben rendesen össze se lehet koszolni az új autót :) Szép! A táj meg döbbenet.

viandr

nyuszy #54283:
Miért nem csörlőztétek be magatokat? :D :D :D

KeMa

viandr #54300: :D :D :D :D Jó kérdés :D

Gondolom a csörlő olyan nagy áramot igényel, hogy leállított motorral nem tanácsos működtetni :D

nyuszy

viandr #54300:
:D
Ha a Kema által írt villanyproblémát elhanyagoljuk, elmehettünk volna önindítóval is :D
Amúgy olyan 25-30 méter lehet a kötél, egy párszor kellett volna újat kötni, ha lett volna mihez :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!