Fagyos túra

Cincin jelezte, hogy most lenne egy szabad napja eljönni kirándulni, így beszerveztünk szombatra egy kis túrát.
 


Az első felére csatlakozott Szilárd a Vitarájával, az inotai erőműnél találkoztunk, majd a Hideg-völgyön keresztül elmentünk a Baglyasra, onnan átmentünk Kisgyónba, aztán a meredek gerincen Királyszállás felé folytatuk az utat. Lementünk Jásdra, ott Szilárd hazafelé indult, mert mennie kellett. Mi még tovább mentünk a római fürdőhöz, aztán toronyiránt felmentünk az Öreg Futónéra,



kimentünk a Mórocz-tetőre (egyáltalán nem fújt a szél!), lementünk a lőtérre, majd a sziklás-lépős út felé átmentünk a régi tési útra, onnan a Várvölgybe, és felmentünk a várhoz. Legalább 5 éve nem voltam ott fenn, mindig csak elgurulunk előtte :) Innen a motorosösvény véletlen történő érintésével felmentünk a Bükkfáson, aztán le a tési út túloldalán, a lőtéren keresztül elmentünk az Ötfa felé, ahonnan megpróbáltam Fehérvár irányába tartani, így sikerült egy csomó olyan helyre kerülni, ahol szerintem még sohasem jártam. Végül Iszkára értünk ki, kb. 90 km terep után.

 


Bár a terep csak Kisgyón körül volt kicsit érdekes (akkor éppen szakadt a hó ;) , azon kívül mindenhol csak a fagyott föld fogadott, azért kifejezetten kellemeset autóztunk.

Kis jég beakadt Kisgyón fölött Kilátás a Mórocz-tetőről - a Balatonnál sütött a nap Merőkanál, tányér - tutira valami kajálda van a közelben A vár A lőtéren, tankkal Birkák

Kommentek

Egér

Ezúton is köszi a kirándulást.
Szerintem fogok még menni, mert jó móka volt. :)

nyuszy

Egér #54071:
Kár, hogy nem egy héttel később jöttél, az mókásabb volt :)

Egér

nyuszy #54072:
Olvastam :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!