Ünnepi autózás

Egy jó kis tüntetés helyett ma is inkább a kirándulást választottuk. Az időjárás is támogatta a dolgot, gyönyörű napsütés volt 10 °C fölötti hőmérséklettel, és a délelőtt még viharos szél is elállt délutánra.
Bánta felől indultunk el, majd felmentünk a sziklás-lépős úton (már ha azt útnak lehet nevezni), aztán Lajos meg akart nézni egy utat, ami ismerten nem vezet sehová (legalábbis autóval), viszont legalább amíg el lehet rajta menni, jó oldaldőlős. Mivel nem vezet sehová, nem is nagyon járják, így jó néhány kidőlt fát kellett arrébbpakolni, de legalább eljutottunk addig, amíg lehetséges volt.



Utána a Sötét Horog felé vettük az irányt, és egyszercsak kiszúrtunk egy csapat hatalmas szarvast a hegyoldalban vágtatni, több száz méteren mentünk velük párhuzamosan, persze aztán leráztak minket :)
A Horogban egyébként olyan szintűre ki van tolva az út, hogy szemályautóval is simán járható. Mivel rég jártam arra, felérve elgurultunk a az Öreg Futónén álló csőtoronyhoz, aztán meg a Mórocz-tetőre is kimentünk.



Innen Alsópere irányába mentünk tovább, majd a szénégető után elkanyarodtunk jobbra, hogy átjussunk a Felsőpere és Bakonynána közötti úthoz. Hát, ez elég sokáig tartott, egyrészt nagyobb a távolság, mint amire emlékeztem, plusz egy idő után sikerült elveszíteni a fonalat. Azért láttunk megint szarvasokat, ső, megint láttunk muflont is. Végül kijutottunk, és véletlenül az egyébként igen eldugott Kán-kút nevű forrást is megtaláltuk.
Kavarogtunk kicsit az aszfalt túloldalán, aztán különféle jó játékokat is találtunk:





Innen már aztán a Római Fürdő és Jásd környéke érintésével hazafelé vettük az irányt, majd éppen a murvás erdészeti úton mentünk felfelé, mikor gyalogosokkal találkoztunk, akik leintettek minket. Kiderült, hogy kirándulni jött városi puhányok, akik egy kicsit eltúlozták a gyalogtúrát és a halálukon vannak, miközben fogalmuk sincs, hogy hogyan jussanak vissza a Tésen lévő autójukhoz :) Nem volt egy nagy kerülő, így elvittük őket odáig, majd mi is hazajöttünk.

Harc a kidőlt fákkal Oldaldőlős Itt csak az a keskeny ág volt útban, de az zöld volt, és nem akart letörni De azért végül mi nyertünk A kép közepén szarvasok vannak Öreg Futóné Öreg Futóné Fentről Fentről Kilátás az Öreg Futónéról - Jásd/Csetény felé Kilátás az Öreg Futónéról - a Baglyas Mórocz-tető Mórocz-tető A honvédség valamit csinált a lőtéren Völgy Kán-kút Ez itt nagyon meredek

Kommentek

raver

Nagyon jó helyeken jártok, egyszer szeretnélek megkérni hogy had társuljak ballaszt súlynak. :D

nyuszy

raver #52762:
Mostanában mindig egyedül megyek, úgyhogy nincs akadálya.
Csak annyiból macerás, hogy nem szoktuk nagyon előre tervezni, általában előző este beszéljük meg, hogy megyünk, és aznap tisztázzuk a részleteket.
De keress privátban, amikor úgy érzed, aztán megbeszéljük.

raver

Nagyon szépen , köszönöm, szerintem élni fogok a lehetőséggel. :)

Grosso

Hmm, most nálam is van egy harcos japán :) :) Vezetékelni kell, érdekes egy fílingje van... :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!