2010.03.20. Szombat

Ma viszonylag tevékeny napunk volt.
Tegnap reggel nyuszy el akart volna menni dolgozni, de a Jimnynek nagyon szar hangja volt (állítása szerint hetek óta hallotta, de mindenki azt mondta, hogy képzelődik), így végülis inkább Gabe suzukijával ment. Kirohadt a cső a katalizátorból, úgyhogy ma reggel első utunk Lajoshoz vezetett, aki szépen befoltozta a lyukat, úgyhogy most megint hallani, hogy milyen hangosak a gumik.
Még megpróbáltuk életre kelteni Bencét, mert Lajos finoman célzott rá, hogy nem lesz ideje foglalkozni vele, viszont el kéne tüntetni onnan. Nem sikerült, nem akart beindulni, úgyhogy még marad.
Hazaérve nyuszy úgy érezte, hogy eljött az pillanat, amikor kicseréli a hátsó gátlókat Csöpin. Azokat egyébként ajándékba kaptam nőnapra, köszi :) És köszönjük Gáspáry Lacinak, hogy lehozta nekünk Fehérvárra :) A bal oldali gátló az konkrétan nem mint gátló döglött meg, hanem megszűnt egy darabként létezni (lásd uccsó kép)  :D
Szóval vannak szép új hátsó gátlóim és egyúttal felkerültek a nyári kerekek is az autóra.
Ezek után még átmentünk Gabe és Nelli házába kicsit láncfűrészelni, de ez már egy másik blog...

Kommentek

KG

Okulás céljából kérdezném, hogy milyen típusú gátló volt?

kissefa

KG #42656:
nyuszy: "Fekete"

Amúgy passz, annyit sikerült megtudni róla, hogy valami lengyel. Én esélyesnek tartom, hogy talán még a gyári lehetett, nyuszy szerint nem. Nem tudjuk :)

obrotka gyula

KG #42656:
Baszottul mindegy. Én Bogét és Krosnot is törtem már. :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!