2009.03.21. Szombat

Délután kimentünk egy picit. Halvány takony van még, de komoly sár nem nagyon. Persze azért sikerült találni jót, a kopaszra oldalról csak fél egy leszabályzáson sikerült felmenni, de azért öszejött :)
Végülis sikerült találni a tócsás úton szép trutyit, amit Lajos gyáva módon kikerült, én meg nem akartam. Az első felén sem sikerült könnyen átmenni, úgyhogy gondoltam, kerülök én is, de annyira nem sikerült kimennem, majdnem beleborultam a dzsuvába :P Úgyhogy muszáj volt átmenni a második felén is, Szilvi aszonta, hogy soha többet nem jön ki velem, és ha elakadok, akkor hazaköltözik :c) Szerencsére sikerült átmenni, de elég jó volt, a híd tolta az iszapot maga előtt :)

Hazafelé jöttünk már a Várvölgyben, és a Kálistónál lévő tűzrakóhelynél láttuk, hogy valami idióta barom nem oltotta el maga után a tüzet rendesen, igen komolyan füstölt és parázslott.
Az ökör karvastagságú ágakat gyújtott meg, nem csoda, hogy nem sikerült eloltania, pedig megpróbálta betemetni, de a föld alatt is izzott... Vittünk rá pár flakonnyi vizet, a parázslás elmúlt, de mivel fújt a szél, a franc tudja, újragyullad-e, és az pont egy bozótos rész. Úgyhogy kiérve olyan helyre, ahol van térerő, felhívtam a 105-öt. Később a pétfürdőiek visszahívtak, hogy pontosan hol és mi van (a 105-nek nem nagyon tudtam elmagyarázni), elmeséltem. Azt mondták, oda nagy autóval nem lehet bemenni, úgyhogy maximum annyit tudnak ők is, hogy elmennek kisautóval, amíg lehet, aztán gyalog megnézik, mit tudnak tenni. Mondtam, hogy 99%, hogy nem fog újra visszagyulladni, de rajtunk ne múljon, inkább szóltam.

Ekkor kezdődött az igazi móka. Amíg kitekertem az elejét, addig a kutya összehányta a kocsit. Nagyjából kitakarítottam, visszatettem a plédet, továbbmentünk. Beck's megint hányt. Megint takarítottunk. Majd még vagy háromszor, mire kiértünk aszfaltra. Hazáig meg még úgy ötször álltunk meg... Remélem, csak egy sima gyomorrontás...

Ja, és visszavonom, ami pozitívat két napja írtam a rendőrökről.
A barmok a 8-as négysávos részén, a kohó előtt, a bukkanón okmányolták a Fehérvár felé haladókat, de úgy, hogy a belső sávban (!) álltak, mindezt órákon át, mert oda- és visszafelé is ott voltak. Ehhez mennyire hülyének kell már lenni??

Kommentek

tunyi1986

hát Te aztán jó nagy gödrökbe bele merészkedsz azzal a jimmyvel! Polski már elsüllyedt volna benne :)
Amúgy a polskikkal mi van? nem használjátok õket? vagy miért nem írsz róluk?

kissefa

Csöpi megy, Bence változatlanul Lajos udvarán áll és várja, hogy ránk szakadjon a bank, a kabrió meg a garázsban, még nem jött el az ideje. Ennyi.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!