2009.02.19. Csütörtök

Eljött ma a nagy nap, amikor Lajos rám is ért, meg szabad is volt a műhelye, úgyhogy korán leléptem a melóból, és elmentem Palotára. Mivel Szilvi tanított itthon, vittem a kutyát is. Ő jól elfoglalta magát :)
Nekiálltunk lebontani, ami ment simán, egyedül a csapágy nem akart kijönni az agyból, pedig Lajos ütötte rendesen. Hál' istennek ott volt kinyomtatva a Martin Lines-féle howto, és ő ott nagyon emleget valami zégert, hát nem kiderült, hogy a szimering mögött van egy bazi nagy zéger? :) Utána már könnyebben ment.
Az agyakat jól felmelegítettük a jól bevált rezsón, a csapágyak meg órák óta kinn voltak a fagyban, úgyhogy mikor odáig jutottunk, simán becsusszantak a helyükre, még csak meg sem kellett győzni őket.
A melegítési-hűtési idők alatt közben bekerültek az új függőcsapágyak és féltengelyszimmeringek is. Az egyik függőcsapot elengedte a hegesztés, plusz lötyögött is, szerencsére Lajosnak volt ilyenje a szekrényben, majd jövök neki eggyel :)
Összeeraktuk a cuccot, majd a fékkel is volt némi játék, mert a bal oldalon az egyik gumija megint kiszakadt az elsőcsúszkának, és totál berohadt, egy olyat is kell majd vennem alkalmasint...
Végülis sikerült összerakni, hogy mozogjon, aztán felkerültek a kerekek is.
Semmi kottyanás, tök jó :)
Egyúttal leszedtem az agyról a fölösleges vákuumcsöveket, a helyüket meg ledugóztam.
Nem akarom elkiabálni, de mintha megszűnt volna a 70 körüli kormányrázás is, majd még tesztelgetem.
Lajosnak köszi meg ilyenek, most jöhet a spórolás a lengőkarszilentekre.
Leszedett szarok + csavarok Az ominózus zéger A gömb üresen Melegszik Hát ez elvált Repül Simán belecsusszant Hát nem szép?

Kommentek

Kopányi Sándor

Szép!
Azt azért tedd hozzá hogy most volt hó fehérváron :D
Biztos csak azért esett mert széttúrtad a Jimnyt :)

nyuszy

Ilyen gond nem volt, mert az egész mûvelet egy délutános volt.
Viszont a fehérvári hó megint elég viccesre sikerült... Két egymást követõ napon is esett reggelre 5 centi hó, ami aznap délutánra elolvadt...
De remélem, sikerül a hétvégén normális mennyiségû havat látni valahol :)

Kopányi Sándor

nyuszy #29889:
Tegnap Kb 40 cm-es hófúvás volt a Besnyõ-Pusztaszabolcs szakaszon, kb 1km hosszban, kettesben 2000 fölötti fordulattal zsír téligumival majdnem bennmaradtunk, de az alufelni még visszafelé is úgy rázott is mint az állat, úgy megrakta magát :) Elsõ komolyabb havam a Swiftel, átment a vizsgán, Ladussal kerültem volna! Pedig azzal is voltam hóban(Bakony) de itt megállt volna az fix.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!