2007.12.08. Szombat

No, megvolt a nagy műtét.
Fél 10 körülre értünk Lajoshoz, további fél óra volt, mire sikerült kitalálni, hogy érdemes nekiállni a kuplungcserének. Lajos sejtése beigazolódott, a váltót csak az alváz szétvágása után lehetne kivenni a helyéről, ha benn van a motor. De aztán kiderült, hogy elég az, ha hátra van tolva, úgyhogy sikerült megoldani a dolgot, szolid 3 óra alatt.
Érdekes módon a Sachs kuplung baromi puha, nincs benne semmi olyan, hogy át kéne esnie egy holtponton, és mégis teljesen jól fog.
Bekerült közben az új tolatólámpa-kapcsoló, szerencsére tényleg ez volt a baja, most zsír.
Felkerült az új Panhard is. Ami érdekes, hogy ami eddig benn volt, az kb. 1 centivel rövidebb, mint a gyári. Ez most azt okozta, hogy 45°-ban áll a kormány egyenesen haladáskor. Sajnos a 70 körüli rázáson nem segített.
Miután végeztünk, kimentünk egy rövid körre, szép sár van mindenhol.

Aztán hazafelé gondoltam rövidítek a szokásos útvonalon, az elkerülő szervizútján. A murvás részen nem is volt gond, de van egy kb. 500 méteres szakasz, ahol az út a szántóföldön vág át, és az kevésbé murvás. Mondhatni fekete föld. Kénytelen voltam egy helyen megállni, és visszakapcsolni az elejét, mert már csak 5-6000-es fordulaton haladt a kocsi, úgy, hogy éppencsak mozgott :) :) Jó dolog az AT-s gumi :)
Vajon mivel lehetne hozzáférni? Balett Sachs szett, ára 60 kHUF Sachs A gyári Aisin 166 kkm után Lent az első kardán és a kiskardán Önindító - iszonyat szar leszedni, és csak alulról lehet A váltó A régi kinyomócsapágy - volt hangja Új és régi A döglött tolatólámpa-kapcsoló Panhardok 1 centivel hosszabb Végre sáros :)))) Terepgumi = a gumin rajta van a terep. Sajnos a tócsák lemosták

Kommentek

Gabe

5-6 ezer? Hadd szokja az új kuplung? :D

nyuszy

Gabe #8958:
Ha felengeded a kuplungpedált, nincs gond. 5-6000-nél csúsztatni viccesebb :P
Amúgy az utolsó elõtti kép Fehérváron készült :) :) :)

Lajoska

"sár, panhard, kuplung, suzuki jimny, orális szex" :D :D :D

nyuszy

Lajoska #8965:
= szopás.

kissefa

Azt nem írtad le, hogy Lajos milyen ügyesen megnyomorította a stekklámpát :D

nyuszy

kissefa #8982:
Mert aljas módon nem hagyta, hogy lefényképeljem :D

Buszos Petya

Az a terepszínû cowboy-kalap, az azért odabasz. :D :D :D

nyuszy

Buszos Petya #9009:
Valami nem tetszik, kiccsávó? > ;) :c)

kissefa

Buszos Petya #9009:
Nekem is van :P :D

Horváth András

Buszos Petya #9009:
A vad Jimnyket csak ilyen védõsisakban lehet sérülésmentesen megülni! Ez így szabályos!

KG

Hm kíváncsi vagyok, hogy beválik-e Neked ez a Sachs szett.
Nekem is ilyen van a 900-ashoz. Remélem szépen fog dolgozni. :)

nyuszy

KG #9052:
Egyelõre kurva finomnak tûnik.
Nyoma nincs annak az ugrálósságnak, ami a nónémebb termékeknél jellemzõ.
Az meg az élettartamán múlik, hogy megérte-e az árát, merthogy közel duplaannyiba kerül, mint az Aisin.

Lajoska

nyuszy #9058:
Olyat már hallottam, hogy az autó megeszi a kuplungot, de hogy a vezetõ is finomnak találja... :D :D :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!