2007.10.14. Vasárnap

Nagyon nem szívesen írom meg ezt a bejegyzést, de úgy korrekt talán, hogy ha eddig mindenről írtam, akkor erről is...
Nem kertelek, a mai naptól új gazdája van Enikőnek.
Magyarázkodni nem fogok, de sajnos látni, hogy hány bejegyzés született átlagosan évente Enikőről az utolsó egy évben, meg előtte... Sajnos nem én írtam kevesebbet, hanem ennyire nem foglalkoztam vele. Megváltoztak a körülményeim, és emellett sajnos nem jutott közel annyi időm és energiám sem Enikőre, mint amennyinek kellett volna (három hónapja tankoltam bele utoljára, és még félig van).
Ahogy látom a helyzetet, a következő 5-10-20 évben ez annyival lesz másabb, hogy az időn és energián felül még a pénz is hiányozni fog.
Annak meg nagyon nincs értelme, hogy a kertben elrohadjon, legalábbis szerintem.
Így maradt ez a verzió. Remélem, Enikőnek jobb lesz így...
Egy 4,5 éves fejezet zárult le ezzel...

Update:
Enikő további sorsa itt követhető
Beindítás és próbakör után... Már nem én vezetem :( És tényleg elment vele...:(

Kommentek

Tibee

Sajnálom, de ha lehet így fogalmazni, egyet értek. :(:(:( Igaz, ez egy kicsit más, de én is ilyesmi okok miatt adtam el a Pannóniámat. Azért lesz még valamikor léges Pókod Bence mellett? Remélem az új gazdája bereggel az oldalra és nyomon tudjuk követni az autó sorsát.

nyuszy

Tibee #7232:
Sajnos Bence sem biztos, hogy marad, ha õszinte akarok lenni, de ez még kialakul...
Léges Póknak itt van Szilvi Csöpije, tehát azért semmiképpen nem maradok-maradunk Polski nélkül...

nyuszy

Tibee #7232:
Ja, és az új tulaj szerintem fog jelentkezni.

Gabe

Szomorú, de racionális döntés. Jó helyen lesz az új tulajnál. Legalábbis remélem.

Törölt felhasználó

hm :( Együttérzek veled. Sajnos a hófehérkémnek sem jósolok túl sok jövõt papirjai miatt, õ is csak áll illegálisan néha megy van hogy csak félév után.

Tibee

nyuszy #7233:
És a Pop?
nyuszy #7234:
Reméljük jó kezekben lesz a kicsike.

nyuszy

Tibee #7237:
A Pop megvan. De szegény még inkább csak áll...
Sajnos összesen 2 db Polskiban maximáltuk a vállalható mennyiséget. Amibõl az egyik mindenképpen Csöpi, minthogy õ az egyetlen, ami napi használatra (autónak) is alkalmas tényleg. A kabrió meg egy olyan ritkaság, amit nem szabad veszni hagyni. Enikõnek meg reményeink szerint jó gazdája lesz, és jobban jár, mint ha õ maradt volna a kabrió helyett, legalábbis a használat mennyiségében biztosan (a kabrió 2 év alatt nem sokkal ment többet, mint 1000 km)...

Gabe

nyuszy #7239: Csak tudnám ki volt olyan bátor, hogy megvegye azt a romhalmazt... > ;) :P

nyuszy

Gabe #7241:
nyuszy #7240:

Gabe

nyuszy #7243: Valahogy sejtettem, hogy ugyanez lesz a komment. :D : o) De legalább hazaértek vele hiba nélkül? > ;) :c) (Tudom, köcsög. :D )

nyuszy

Gabe #7244:
Nem tudom.
Amúgy három hónap állás után csak egy nem teljesen lemerült akkut kellett beletennem, és pöccre indult.

kissefa

:(:(:(

Kopányi Sándor

Sajnálom. Nagyon. Remélem mátjuk még Enxit...:(
Új gazdinak meg üzenem hogy vigyázzon rá meee dádá lesz! :c) Ja, ha publikus :F ejérben maradt? Csak azért kérdem hogy merre legyek nagyon figyelmes ;)

Egér

Sajnálom és közben megértem. Inkább legyen másé, aki vigyáz rá mint az enyészeté. Nem ismerlek titeket, de maradj örökre együtt Szilvivel és Csöpivel. Polski,Szerelem,Száguldás...

Törölt felhasználó

Sajnálom, megnéztem volna:(de azért õszi talira jöttök:(

Törölt felhasználó

hm. Ez azért kemény. De az anyagiak sok mindenben döntésre kényszerítik, az embert.

Taky-G.

Gabe #7241:
Valami bevállalós lehetett :D

nyuszy

Bikádi Gábor #7250:
Ja, bár egy kicsit összetettebb ennél a dolog. És ugyebár nem a vételára az, amin múlik bármi is.
Egyébként volt mögötte néhány hónap agyalás...

Kopányi Sándor #7247:
Suhajda Dávid #7249:
Remélem, azért látjuk még talin ;)
Mi ott leszünk, Polskival.

Egér #7248:
Köszi :)

Taky-G.

Biztos jó helyre került az autó, hisz Te csak olyan helyre adnád el az autódat, ahol tudod, hogy jó kezekben lesz és megbecsülik!

Taky-G.

Azért én most elképzelni sem tudom, mekkora ûrt hagyott maga után Enikõ benned, miután tõle indult ki az egész, ami most körülvesz minket. De fel a fejjel, biztos sokat gyönyörködhetsz még benne!

Törölt felhasználó

Sajnálom a kisautót...mindig vissza-vissza olvastam mit hogyan csináltál... remélem a közeljövõben nem lesz ilyen :( :( :( :(

KeMa

Ez ütött. De ha te így láttad jónak, akkor biztos így a jó ;) . Mondjuk, nem fura, hogy más fog majd azzal gizdulni, amit Te csináltál a két kezeddel?

nyuszy

KeMa #7257:
Picsa tudja. Dömi gizdul pl.?

Lajoska

KeMa #7257:
Ugyan már, Te is vettél egy Porschét.

nyuszy

Lajoska #7261:
Sajnos ez nem vicc.

Lajoska

nyuszy #7262:
Pedig nem hittem el.
Lesz új projekt?

KeMa

nyuszy #7260: hümm, miután a mehet gombra klikkeltem, nekem is õ ugrott be, node nem mindenkinek van olyan széles mosolya, mint neki. Vagy Dömihez hasonló volt az új vevõ?

Lajoska #7261: nem vettem, kaptam a pókért cserébe, TE :D

Marczin Róbert

Aztapicsa... :( Most egy kicsit meglepodtem... :(
Reszvetem. :(
Es mennyiert szamoltak be az uj Daciaba???? :D :D :D
Na jo nem poenkodok.
Te legalabb eszerveket irtal, es nem azt, hogy az a 40.000.- Ft hianyzott a megelhetesedhez... > ;) > ;) > ;) > ;)
Na jo, tenyleg nem poenkeodok... :) Bocsi.

nyuszy

Lajoska #7263:
Á, azért alakult így, mert nem nagyon akarnak beleférni az ilyen horderejû dolgok semmilyen szempontból.

Marczin Róbert #7270:
A folyamatosan ráköltendõ 40 ropikkal van a baj.
Enikõ - nálam legalábbis - amikor használtam, sosem volt olyan, hogy csak a benzin árába kerüljön :)

baz

En nem ertem meg!::(:(

Elobb adtam volna el a 4x4 est!
Abba komolyabb osszegek kellenek... !

nem vitat akarok gerjeszteni, ez a velemenyem!

Törölt felhasználó

Hát ezt sose hittem volna... :(

nyuszy

baz #7272:
Fogd fel úgy, hogy nekem a 4x4-es az olyan, mint neked az Astra. Amellett, hogy terepjáró, az az az autó, amire merek alapozni, mármint hogy fog mûködni biztosan + lehet bele valamennyit cuccolni.
Plusz kéne, de nem költök rá...
Hidd el, ennél nehezebb döntést még soha nem kellett meghoznom. Ez volt életem eddigi leghosszabb kapcsolata :x Meg tudtam volna tartani, az égvilágon semmi akadálya nem lett volna, hely van, az alapszintû ácsorgáshoz szükséges összeg meg bõven belefér.
De sajnos túl hosszú idõre tûnt esélytelennek, hogy megkaphassa Enikõ, amit kellene, az én álláspontom szerint meg az sem egy jó megoldás, hogy végignézem, ahogy lepusztul teljesen és elrohad...

nyuszy

LipTom #7273:
Én sem.

baz

nyuszy #7274:
hm... :(

obrotka gyula

ez nekem nagyon odabasz. tudom, hogy jelenleg másba kell komolyan tolnod a lóvét, de ez számomra felfoghatatlan. te voltál az egyik olyan ember, akirõl azt gondoltam, hogy soha nem fogod eladni a verdát, bármi is fog történni. :(:(:( az állagromlást szerintem meg lehetne állítani akkor is, ha áll az autó, egy baz-szintû sufnit pedig gombokból fel lehetett volna húzni a kertben.

lehet, hogy egyszer velem is ez fog történni?:( :)

Marczin Róbert

obrotka gyula #7278:
Ha igen, akkor en leszek az elso, aki torkon fog sz@rni teged emiatt, ebben biztos lehetsz. ;)

nyuszy #7271:
Ertem mirol beszelsz, legalabbi s nagyjabol, de ugy vagyok vele, mint ahogyan azt Gyula is irta, hogy rolad nem gondoltam volna, hogy valaha is tuladsz rajta. :(
Mindenki maga tudja. :( Minden esetre sajnalom.

kissefa

obrotka gyula #7278:
Ezzel csak az a baj, hogy itt nem csak egy autónál kell állagromlást megállítani, hanem összesen 4 polskinál (persze ez is saját hülyeség volt), de most komolyan Te mit adtál volna el? Nagyon sokat rágódtunk ezen...

nyuszy

obrotka gyula #7278:
Marczin Róbert #7279:
Hááát, ha nem tudok építeni egy száraz garázst, akkor bizony romlani fog az állag, márpedig most a féltetõ lett volna a maximum, amit elérhetek. Az meg nem elég semmire, sajnos. De már arra sem jött össze a keret fél éve...
Nem volt olyan rég, mikor még hétszámjegyû összegért sem adtam volna oda, én sem feltételeztem, hogy ez bekövetkezik. De változnak a dolgok, ez van...
Ha egy "sima" autóról lett volna szó, akkor bevállalom az állagromlást, hiszen mikor majd használni akarom, úgyis rendbe kellene rakni. De Enikõre egyszer már rászántam iszonyú sok energiát, és ezt nem akartam teljesen veszni hagyni... Ehhez jön hozzá, hogy amit így hirtelen csinálnom kellett volna vele ahhoz, hogy az aktuális elképzeléseimnek nagyjából megfeleljen, az olyan összeg lenne, amit a legideálisabb esetben sem tudnék rászánni erre a következõ 5 évben (ami lehet, hogy a valóságban nem 5 év lesz, hanem sokkal több).
Hangsúlyozom, megtarthattam volna, de nem akartam, hogy pár év múlva hirdetgethessem, hogy "valaha szép volt", vagy na adj' isten örülhessek, ha találok bontót, amelyik beveszi :(
Ja, és ha azt látnám, hogy az új tulajnál nincs jó kezekben, nyitva hagytuk a lehetõséget, hogy visszavegyem, tehát remélhetõleg a pusztulástól mindenképpen megmenekült.
Sajnos ez a legtöbb, amit jelenleg tudok tenni, tényleg az vezérelt, hogy neki így lesz a legjobb.
Elvégre egy autó akkor autó, ha gurul, hülyeség lenne a saját érzelmeim vagy emlékeim miatt hagyni elpusztulni az udvarban...

Törölt felhasználó

kissefa #7282:
Marczin Róbert #7279:
obrotka gyula #7278:

Azért azt ne felejstük el, hogy Nyúl úr még így sem maradt polski nélkül. ;)

Én is adtam már el így autót, olyat is amibe elég sok munkám volt és nem volt egyszerû. Más ha az embernek van egy szerelõ csapata aki folyamatosan karbantartja az autót, hogy csak bele kelljen ülni és menni és más ha magadnak csinálod és 3-4 hetente ülsz bele és akkor az állásból adódó gondok miatt folyamatosan szívsz. Sajnos egyik autónak sem használ ha sokat áll és itt nem a karosszériára gondolok azt garázzsal valóban meg lehet óvni.

Szerintem Nyúl úr racionális döntést hozott engem is megdöbbentett, de maximálisan megértem... fõleg ha jó gazdát talált Enikõnek.

kissefa

sanyi #7284:
Izé, én tudom, hogy nem marad polski nélkül :c)

KG

Ez hirtelen jött. :(
Sajnálom, hogy így alakult.
Én is inkább az állás mellett döntöttem volna, mint Baz. Ha szétrohad, nálam rohadjon szét több év munkája a seggem alatt, amikor hétvégente néha beleülök.
Azon már én is gondolkodtam, hogy mikor jön el az a pont az életemben, amikor fontosabbá válnak az autónál a család, lakás, ház, stb. kifejezések, bár egyelõre ez a veszély nem fenyeget, de kicsit félek ettõl.
Remélem egyszer összejön minden ahhoz, hogy visszavásárold, és remélem addig nem fog mérhetetlenül hiányozni... :(

KG

sanyi #7284:
Na akkor is majd' megszakadt a szívem, amikor a Tiedet eladtad...

obrotka gyula

Marczin Róbert #7279:
:) :) :)

kissefa #7282:
én a veteránkorút adtam volna el, ha már valamit el kell adni. inkább csináltam volna sátrat neki, évente egy alváz,- és üregvédelem meg wax. csapágyak, fékek tuti meghaltak volna így is, de az filléres tétel. :)

nyuszy #7283:
most már tényleg elárulhatnád ki az új tulajdonos. féltetõ amúgy teljesen jó megoldás lenne. :)

sanyi #7284:
ez oké, csak ez volt az elsõ autó. (tudom, hogy nem 100%-os értelmben, mert elõtte is volt polskija)

KG #7286:
jah. kössünk vérszerzõdést, hogy nem adjuk el. csak vér helyett málnaszörppel, mert attól nem leszek rossszul. :) :)

kissefa

obrotka gyula #7288:
Bence még mindig kevesebb lébõl megcsinálható lenne, mint Enikõ. Amúgy valszleg õ sem marad :(

nyuszy

sanyi #7284:
Valahogy így...

kissefa #7285:
Honnan tudod? :D

KG #7286:
Ácsi! Ha aközül kell választani, hogy odaadjam Ádi87-nek, és végig kell nézzem, ahogy leamortizálja, majd miután elrohasztotta, kidobja, vagy hogy nálam rohad el, akkor az utóbbit választom én is, nem is kérdéses. Nem ok nélkül nem hirdetgettem sehol, a legkevésbé volt fontos, hogy mennyit kapok érte, vagy ilyesmi.
Én azt szeretném, hogy sehol ne rohadjon el, és vígan róhasson még soktízezer km-t az utakon. Ezt meg jelen helyzetben csak így látom elérhetõnek. Tényleg az vezérelt, mikor meghoztuk ezt a döntést, hogy neki így lesz jobb!

kissefa

nyuszy #7290:
Tippeltem :P

Lajoska

nyuszy #7290:
Igen, ezt már egyszer leírtad, itt:
nyuszy #210762: (fiat126.hu Csevegõ)
Így már kissé érthetõbb a dolog, csak túúúl hirtelen jött. :(

nyuszy

Lajoska #7300:
Hááát, ott totál más volt a szitu, meg nem is pont errõl az esetrõl írtam, meg még egy csomó minden nem stimmel, de azt továbbra is tartom, hogy általában nem ismeri 1-2 emberen kívül a teljes történetet, és úgy nehéz azért megalapozott véleményt mondani.

Buszos Petya

Aztapicsa.... azért ez sikerült egész jól titokban tartani. Fogadd õszinte részvétem! :( :( :( Remélem jó tulajhoz került, olyanhoz aki megbecsüli.
(Meg aki rak bele végre egy normális kinézetû mûszerfalat > ;) :D :D :D )

KeMa

És mi van akkor, hogyha ez a bejegyzés azért készült, hogy nyuszy végre lekörözze a blogomat látogatottságban? :D :D :D

nyuszy

Buszos Petya #7308:
Nem tartottam titokban, én sem tudtam elõbb...
Igazság szerint az utolsó pillanatig bíztam benne, hogy nem jön össze a dolog, becsap egy meteorit, vagy a vevõ meggondolja magát :)

KeMa #7313:
Nem, sajnos. Ezzel nem viccelnék, így meg pláne nem.

hollo

Megdöbbentõ, nem várt, de bíztos megalapozott ez a döntés,
Mindenki maga tudja mit tesz kedvencével....

Tibee

KeMa #7313:
Én is erre tippeltem elõször, de sajna rosszul. :(

nyuszy

hollo #7324:
Megalapozott a rossebb, de ha szeretnénk valamerre lépni, anélkül, hogy roncstemetõt csináljunk, nem nagyon látok más megoldást...

Törölt felhasználó

Huhúúú nem gyengén kemény :-))))) Nagyon jól néz ki ;-)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!