2007.06.20. Szerda

Ma végre jutott időm Csöpire is :D Délután elkapott a hév meg már különben sem tudtam tovább nézni, hogy milyen redvás szegény, úgyhogy nekiálltam takarítani. Közben eszembe jutott, hogy már többször ki akartam cserélni a hátsó izzókat (kompletten mindent), szóval erre is sort kerítettem, az eredmény tökéletes, szép pirosan meg narancssárgán világítanak az izzók :) Akartam még kilométerspirált is cserélni, de az most elmaradt, majd talán holnap. Szóval kiporszívóztam szépen, letörölgettem a port, majd lemostam (legalább 2 órán keresztül a rásült bogarakat vakartam róla...élmény volt).

Bocsi a rossz minőségű képekért, éjszakai módban nem túl profi a telefonom :P
Itt már félig összerakva :) Féklámpa tesztelésre bekerült ideiglenesen Eszközök Picikét elhasználódótt Összerakva, porszívózás után :) A középső csavar piros-tuning, mi? :D Kár, hogy nem látszik milyen szép piros :( Helyzetjelző, ezt csak úgy :)

Kommentek

nyuszy

És miért éjszakai módban fényképezel világosban? :)

kissefa

nyuszy #5184:
Mert már igencsak 1/4 10 volt, mikor fényképeztem, és igencsak sötétedett ;)

viandr

Ügyi vagy :)

Komolyan mondom, én mindíg kitérek a hitembõl, amikor meglátok egy olyan bejegyzést, (valamelyik klubtárs lány tól ) hogy megint szereltem a polskimat, stb...
Tök jó, hogy vannak ilyen belevaló lányok is. ( tudom, ezen már nem kellene csodálkoznom, de hát nem tehetek róla) :) :)
:D

VadMacs

Hát ami azt illeti, annak idején voltak bõsz vitáim azokkal akik azt mondták, az általam szerzett lakk is le fog égni a saját égõimrõl.
Tegnap le kellett szerelni a légesbõl az égõket (mert még lusta voltam megcsinálni a BIS sajátjait), hát még mindíg semmi baja azoknak. :)

Buszos Petya

Az én telefonom éccakai módban is teljesen olyan, mint nappal, jó fényviszonyok között. Ugyanúgy lehet vele telefonálni, max éjszaka jobb a percdíj. :D :D :D

kissefa

viandr #5192:
Nem volt ez igazán szerelés :x Komolyabb dolgot nem mernék egyedül csinálni.

VadMacs #5195:
Hát ezek sem mostanában voltak cserélve utoljára, szerintem több, mint egy éve benne voltak. Viszont érdekes, hogy a gyárilag narancssárga izzó ugyanolyan ramatyul nézett ki, mint az én pirosaim :D

Buszos Petya #5200:
Te hülye vagy : o)

nyuszy

kissefa #5203:
Csináltál te már komolyabbat is egyedül :)

Laceeee

VadMacs #5195:
nekem ahol lepattogott rájavítottam ecsettel és most megint jó lesz egy darabig :P
Buszos Petya #5200:
amikor nekem lemerül pont úgy telefonálok vele mint a barlangban...Sehogy :c)

VadMacs

kissefa #5203:
az azért durva ha a narancs is pattog, fõleg ha "gyári". Momentán feleannyit nem világítanak mint a pirosak...

Laceeee #5217:
hát igen, a lustaság fél egészség... :D

kissefa

nyuszy #5215:
Pl mit? Csak mert nem emlékszem :P

VadMacs #5224:
Pedig elég ocsmányul néztek ki azok is. Na sebaj, ki lett cserélve :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!