2007.06.05. Kedd

Voltam ma Lajosnál.
Először is az első rendszámot felszegecseltem a lökhárítóra. Kicsit nem nagyon látszik, de így talán nem hagyom el :c)
Másodszor Lajos megcsinálta nekem, amit angol fórumokon 'castor correction'-nek hívnak. Az emelés miatt ugye fordul a híd. Hátul nem gond, de az első lengőkarok elég rövidek ahhoz, hogy ez elvigye a futómű önbeállását plusz elég csúnyán görbülnek a rugók. Most kb. 20 mm-rel lejjebb kerültek az első csavarok (szemmérték rulez), egyelőre csak meg lett pöttyintve, tesztelődés célzattal.
Harmadszor sikerült megtalálni, hogy a gumi tud beleérni a lökhárító peremébe, ami érdekes, mert a gyári lökhárító még beljebb van :) Mindenesetre ki lett igazítva.
Negyedszer megnézegettem, honnan jön az a hang, ami leginkább kerékcsapágyra emlékeztet. Bal elöl a függő kottyan csak picit, jobb elöl viszont vége a kerékcsapágynak, borzasztóan lóg szegény, centiben mérhető a kerék kottyanása... Próbálok majd csapágyat felhajtani, aztán már csak az a kérdés, hogy lehet szétszedni...
Hazafelé még jól el is kaptam egy zivatart, sötét lett, az ablaktörlő max. állásánál sem láttam ki, és hogy jó legyen, még egy kis jég is esett, remélem, nem horpasztotta be a tetőt...

Kommentek

Buszos Petya

Tehát gyakorlatilag lejjebb pakoljátok a lengõkarok bekötési pontjait? Mûszaki rulez... :D

nyuszy

Buszos Petya #4785:
A lengõkar 3 ponton van rögzítve, egyszer az alváznál, és két helyen a hídnál. A hídnál lejjebb-feljebb rakva az elsõ bekötési pontot lehet fordítani a hídon. Illetve létezik még elvben direkt erre kitalált szilent, ami nem középpontos, de ilyet nálunk esélytelen lenne beszerezni. meg még Angliában is olyan drága, hogy inkább nem veszik meg :)

Gabe

És a tetõ miatt aggódik.... :O Nem mintha nem lenne már tökmindegy annak az autónak.....

nyuszy

Gabe #4789:
A tetõt különösen szar javítani...

Buszos Petya

nyuszy #4788:
Aha, vágom. Rajz alapján szilentet gyártatni esélytelen? :O

Gabe #4789: :D :D :D


nyuszy #4790: Majd most a trophy-n megoldod. Ha a tetején fekszik az autó, akkor nem látszanak a horpadások :D :D

nyuszy

Buszos Petya #4791:
Eléggé. Azt sem tudom, hol gyártanak egyediben szilentet, pláne nem excenterest... De ez így különben is jobb ;)

KG

nyuszy #4792:
Katona Gábor (névrokon :) ) Dömsödön gyárt kemény szilentet minden féle egyedi kérésre. Õ csinálta Baznak a Bilsteineket is.

nyuszy

KG #4793:
Tyû. Bármilyen szilentet le tud gyártani egyediben, méret alapján? Anyagot is lehet választani? Mennyire drága dolog ez?

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!