2004.02.13. Péntek

Úgy döntöttem, ha már építeni nem tudom Enikőt, akkor legalább rombolom... :)
A történet: elindultam Fehérvárról, és bár egész délután havazott, az utak teljesen tiszták voltak, a hó nem maradt meg rajta. A második faluig értem el, amikoris elkezdett az út havas lenni. De ott még simán fékeztem, minden gond nélkül. A következő faluba érve levettem a lábam a gázról (kb. 60-nal mentem), és a motorféktől (!!!) elkezdett oldalt csúszni Enikő... Utóbb megnéztem, éppen felteltek az aszfalt rései, így gyakorlatilag egy tükörjég csúszósságú felület jött létre...
Szóval Enikő csúszott, én próbáltam ellenkormányozni, semmit sem ért. Akkor már rontani nem tudtam, így a fékre is ráléptem. Enikő jobb eleje leért az aszfaltról a fűre, aholis a fék már megfogta, így a jobb eleje körül megprödült, és bevágódott az árokba, a seggével előre.
Az eredményt láthatjátok. Amennyire szerencsés lehet árokba szállni, annyira szerencsém volt. Egyrészt csodával határos módon nem kaptam el a környéken lévő rengeteg betonból lévő dolog egyikét sem, másrészt fel sem borult, így megúsztam a hátsó lökhárító megszüntetésével.
Ezúton is köszi mindenkinek, aki segített kiszedni onnan, különösen Ricsinek!
Az árokban Az árokban Az árokban A hátsó lökhárító már nem élte túl a bulit...

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!